Pápa és Vidéke, 10. évfolyam 1-52. sz. (1915)

1915-05-02 / 18. szám

X. évfolyam. Pápa, X915 április 18. 18. szám. PÁPA ES VIDÉKE Szépirodalmi, közgazdasági és társadalmi hetilap. A pápai Katholikus Kör es a papa-csóthi esperes-kerület tanítói körének hivatalos lapja. Előfizetési ár: Egész évre 12, fél évre 6, negyedévre 3 K. Egyes szám ára 26 fillér. A lap megjelenik minden vasárnap. Kiadótulajdonos: A Pápai Katholikus Kör. Ideigl. telelös szerKesztő: Szentgyörgyi Sándor Szerkesztőség: Főtér 10. házszám. A kiadóhivatal vezetője: Pados Antal, Csatorna-utca 8. házszám, ahova az előfizetési- és hirdetési-dijak küldendők. Előfizetéseket és hirdetéseket felvesz Hajnóczky Árpád és Wajdits Károly könyvkereskedése, valamint Stern Ernő könyvnyomdája. Virágos május köszöntött be hozzánk. Vártuk már, mint tavaly, szeretjük, mint régen. Olyan jó hallanunk a bucsuzó^életerők lájdalmas nyögései közben a diadalmas élet himnuszát! Olyan jól esik látnunk letarolt, földúlt harcmezők helyett virággal hímzett bársonytakarót! S ez még sem a régi, a kedves, virágos május. Hiába hozta meg a régi fényt, hiába bontott száz meg száz rügyet: a dermesztő tél hideg árnya a sírból is vissza-visszajár, . hogy a föld kikelete meg ne teremthesse bennünk a lelkek tavaszát. Valamikor májusfák álltak, zenedal köszöntötte május hajnalát, de a ma szürkeségét nem aranyozza meg meleg napsugár. Valami mást, egy ragyogóbb tavaszt várunk, mikor nemcsak a föld, de a szív is ünnepel ; mikor nemcsak az erdő mélye zeng, hanem az ajkunkon is nóta, dal fakad; mikor a tavaszi fény nemcsak a leveleket önti el, de a szemünkben, az arcunkon is fölragyog . . . Hol van ez a tavasz, hol van ez a május? Régi kedvünk, régi álmunk, merre jársz ?. . . (—.) „Morális deficit'

4. Háromnegyed éve immár, hogy nemzeti életünk ketté oszlott, hogy két részre szakadtunk: hadbavonúltak s itthonmaradottalc. A kettős, nagyon különböző utakon futó életet nagy egységbe olvasztotta a közös, szent cél: nemzeti létünk megmentgse, biztosítása. A búcsúzás napjaiban, mikor a nemzet élete ráfutott a két különböző sínpárra, a fölszabadúlt erkölcsi erők mérhetetlen magasságokba emeltek bennünket. A távozók s a visszamaradok lelke egyaránt megittasúlt a történelmi múlt inspirációitól, a meghozandó áldozatok előérzetével is fenséges nyugalommal, amelyet csak az erők megsejtése, megérzése teremthet meg, indúlt meg a véres küzdelem. Azóta elmúlt kilenc hónap. Máskor is, de jelenleg hatványé.

rotten elég hosszú idő arra, hogy egy kis számadást tartsunk. Teremtettek-e az elmúlt nagy napok új tőkéket a jövő számára, fakasztottak-e új reményeket a nemzet lelkében ? Oh igen, a harcmezőkön csodák történtek! A búcsúzók, a táborba szálltak arcáról a lelkesedés pírját lelopták a mérhetetlen szenvedések, megpróbáltatások, sok szemben örökre kialudt az augusztusi tűz, de mindez csak a test adója volt, amelyet nem lankadó lelkesedéssel rótt le a lélek. A nemzeti Pantheonnak ezer és ezer új lakója lett, névvel és névtelenül, a világ ünnepélyes, hódoló tisztelettel nézte és nézi, hogy sző napról-napra ragyogó legendákat a magyar vitézség. A Kárpátok fenyveseinek, a kegyetlen decemberi, januári éjszakák és napok örök titka marad, mennyit szenvedett a magyar katona egyetlen zúgolódó szó nélkül. Igen, a harctereken hatalmas tőkék halmozódtak föl a nemzet jövője számára, az északon, délen, a Kárpátok hegyoldalain, völgyeiben napról-napra szaporodó sírok mind egy-egy búcsújáró helye lesz a nemzetnek, hozzá el kell majd zarándokolnia mindannyiszor, ahányszor áldozatot kíván tőle a jövőben a Haza. Hát a mi mérlegünk a front mögött merre billenik ? „Magyar katonáktól •—- pedig sok ezer sebesült és halálosbeteg katonát hallottam — soha egyetlen-egytől egy TÁRCA. Strófák. I. Kúnfajta legény volt. A falu szülöttje; onnét került be a városba iskolára. A diákbálon sokat táncolt egy leánnyal. A legény akkor a nyolcadik osztályt járta és elegánsan táncolt. Nem volt magas, de erős testű, bátor nézésű legény, mint aféle kúnvér! Amellett komoly, sokat gondolkodó, akaratos fiu. Ajakát mindig csukva hordta; ez makacsság jele. Homlokán barázdát nem szántott még á harag sem, csak a szeme lángolt tőle, mint a tarajos felhőkből kilobbanó villám. Kollégái jövendő geniet bámultak benne. A leányról csak annyit tudott, hogy Bellának hívják és hogy vidékről jött be. Vezetéknevét nem értette meg. A leány komolykodott, de hamar zavarba jött és pirult. A legény sokat táncoltatta és Bella büszke volt, hogy az osztály büszkesége annyit foglalkozik vele. A francianégyes alatt bizalmasan elárulta neki, hogy ő most van először bálban. Erre elpirult. A legény valami banális bókot mondott neki; mire még jobban elpirult. Búcsúzáskor kezét nyújtotta a legénynek és ez érezte, hogy a puha kis kéz megrezzen az ő kezében. Bella elpirult. Piros volt, mint a gránátalma. II. Párázat száll az égalján a föld fölött. Fehér, mint az ezüstfátyol és finom, mint a lehelet. Az is; a virágok lehelték, mikor nesztelen szellő játszott velők. A fátyol közepén hirtelen megjelenik egy pirosan izzó napgolyó. Olyan, mint egy pókhálófinom, ezüstfátyollal letakart piruló lányarc. És sejtelmeket ébreszt. Ez a reggel. Nem tettél semmi rosszat; tüdőd is jó, kacagsz is szívből, hogy szinte kicsordul a könnyed. És mégis félsz. Vagy pardon, ezt a szót nem szereted; tehát nyugtalan vagy. Megsajnálod a sárgult levelet, mikor keringőzve hull a földre; hallgató, sugaras őszi napokon, ha a levegőben kószáló ökörnyál a kalapodra tekerődzik, nem boszankodol, hanem merengsz és édeskés, bágyadt érzések ébrednek lelkedben. A nap aranyport hint az orgonabokrokra, sugarai ott vibrálnak a húsos levelek között: és te ezt szépnek, álmot keltőnek találod, pedig máskor észre sem vetted. Miért ? Mert szívedben most hasadt föl a reggel tele vággyal, sejtelemmel. ,— Jó napot. — Ah, hát egy faluban tipródunk, és egynek levegőjét szívjuk ? — Maga nem tudta? Én már akkor tudtam, mikor a bálon találkoztunk. — És nem mondta meg. Kegyetlen. — Nem akartam; mert tudtam, hogy majd találkozunk. így beszélgettek: a vakációzó Zoltán, az osztály büszkesége és Bella, az ő báli ismerőse, a falu új uraságának leánya. Ké-