Pápa és Vidéke, 9. évfolyam 1-52. sz. (1914)
1914-03-01 / 9. szám
4. § A világhírű Müncheni Paulauerbräu Salvator-sör hordókban és palackokban a Goldschmid - féle sörraktárban állandóan kapható. — Szőlőszeti és borászati felügyelőségünk áthelyezése. Az a hír terjedt el a városban, hogy a földtnivelésügyi minisztérium tőlünk ki akarja telepíteni, magyarán mondva »lakoltatni« a szőlőszeti és borászati ielügyelőséget. A mult héten a városi tanácsunk is foglalkozott ezzel a hirrel és megkérte városunk országgyűlési képviselőjét dr. Antal Gézát, hogy nézzen utána ennek az ügynek a minisztériumban és ha valónak bizonyulna, kövessen el mindent a felügyelőség itthagyása érdekében. — Véres lakodalom. Folyó hó 22-én délután 3 óra után Varjuvölgy-pusztai cselédségből álló lakodalmas nép mulatott Nemesszalók községben, miközben Kencsei Lajos 24 éves dibronyi és ifj. Végh Ferenc Varjuvölgy-pusztai lakos legények össze verekedtek, ezen verekedésben Kencsei arcán több sérülés is esett. A verekedő kedv hatott a többiekre is úgyannyira, hogy a csendőrségnek kellett közbelépni. Végh Ferenc és ennek apja a megjelent csendőrség ellen támadtak, miközben a csendőröknek fegyvert kellett használni. Támadóikat megszúrták, akiket a helybeli kórházba beszállítottak. Támadóikat hatóság elleni erőszakért ráadásul fel is jelentették. — Alkohol-ellenes ünnepély. Szép ünnepet rendezett a mult hétfőn a belvárosi r. kat. elemi fiúiskola a »Bachus« áldozatok ellen. Az ünnepély reggel- 8 órakor kezdődött. Az V-VI. oszt. növendékei szebbnélszebb szavalatokkal és énekekkel tették változatossá az ünnepélyt. Pados Antal tanító, lapunk kiadóhivatalának vezetője, igen ügyes képekben mutatta be a gyermekeknek az alkohol romboló hatását. Az alsóvárosi elemi iskolában Széptóth János tanító tartott hasonló természetű felolvasást. TANULÓT felvesz HAJNÓCZKY ÁRPÁD könyvkereskedése. — Hushag-yókeddi hang-ulat. Kovács Lajos kocsis alaposan beszeszelt húshagyókedden. Éjjel úgy 12 óra tájban összeveszett másik három társával, Szabó Ferenccel, Vörös Károllyal és Tóth Istvánnal. Színhely az Arany János-utca volt. Olyan parázs verekedést rögtönöztek, hogy az egész utca talpon volt. Mire a rendőrség megérkezett, addig jónak látták meglépni csendesen az éj leple alatt. — Meghivó. A Pápai Kereskedelmi Ifjúsági Önképzőkör március 7-én, a Griffszálló nagytermében, este fél 9 órakor, saját könyvtára javára zártkörű táncestélyt rendez. Beléptidij személyjegy 2 korona, családjegy (3 személyre) 5 korona. Felülfizetéseket köszönettel fogadnak és hirlapilag nyugtáznak. Olyan nagyszámú rendezőség serénykedik a a bál érdekében, hogyha ők maguk résztvesznek azon, már akkor is lesz annyi táncos, hogy nem lesz szükség kölcsön kérni valamelyik intézetből. PAPA ES VIDÉKE. — Tüz. Pápa várós tulajdonát képező Antalfő-pusztán folyó hó 23-án délelőtt ismét tüz ütött ki, egy 32 méter hosszú szalmás istálló gyulladt ki s el is égett. Az istálló padlásán elégett 240 métermázsa árpa, egy drb ló stb stb ingóság. A cselédség is sok kárt szenvedett, összes kár 9000 koronára tehető, amelynek jó része a gazda Kolossváry Sándor előrelátásával a biztosításból megtérül. — „Nem ád egész fontot"... De meg is járták a hitelesítetlen mérlegekkel, mert a rendőrség rajtuk ütött és alaposan rájuk hozta a törvény paragrafusait. A rendőrkapitányság hitelesítetlen mérlegek használatáért megbüntette: Kiss István korcsmárost, Fischer Mórnét, Böröczky Géza korcsmárost, Horváth Géza korcsmárost, Schábél József korcsmárost 25—25 koronára, Lembach Ferencet 15 koronára. Akadt olyan lisztkeieskedő is, akinek a mázsája 90 dekával kevesebbet mért. A rendőrkapitányság 80 koronára büntette, azonban az illető az ítéletet megfellebbezte, ezért hallgatjuk el egyenlőre a nevét. Annyit azonban megsúghatunk, hogy nem a »Ker. fogv. szövetkezet«, ahol eféle machináció elő nem fordulhat. A nagyközönség csak elismeréssel tartozhatik a r.-kapitánynak, amiért az efa;ta visszaéléseket szigorúan megtorolja. M. kir. anyakönyvi kivonat. 1914. febr. 20-27-ig. Született: Kádi István és neje Füsti Terézia leánya: Anna. — Cziffer Mór és neje Rechnitzer Gizella leánya: Erzsébet. — Egyed István és neje Horváth Paulina fia: Fábián. — Barthalos József és neje Németh Karolina leánya: Mária. — Nagy János és neje Preiner Rozália fia: Árpád. — Friedmann Salamon és neje Salzer Paula fia: Árpád. — Vidics József és neje Somogyi Erzsébet fia: Sándor. — Czafit István és neje Szakái Mária leánya: Mária. — Madarász Klára dohánygyári munkásnő fia: József. -— Nagy Ferenc és neje Takó Gizella leánya: Gizella. Verrasztó József és neje Szűcs Anna fia: Sándor. — Tóth Mihály és neje Fejes Rozália fia: Pál. — Szucka Sándor és neje Antal Juliánná leánya: Rozália. Házasságot kötöttek : Kutasi Gyula és Jákli Mária. •— Bokodi Márton és Czirfusz Mária. — Bana József és Takács Anna. — Ferenci Sándor és Orbán Erzsébet. — Dekovics István és Németh Terézia. Halálozás: Balog Sándor napszámos 62 éves, agyvérzés. — Özv. Füsti Ferencné szül. Földesi Mária 73 éves, elaggulás. — Horváth Antal ny. esperesplébános 87 éves, elaggulás. U.K.: TEAK - i 1914 március 15. Czelli-ut 17. számú 4 ház és mellette házhelyek szabadkézből eladó. Iskolaépítés. A bakonyszentiváni róm. kat. iskolaszék egy 2 tantermit iskola építésére árlejtést hirdet. Az ajánlatok f. évi március 2i-én d. u. 2 órára adandók be. Terv és költségvetés Birnbauer János kántortanítónál megtekinthetők, akitől a feltételek is megtudhatók. Vasútállomás Pápateszér, 15 percnyire a falutól. xxxxxxxxxxxxxxxx Pályázati hirdetmény. Az üresedésben levő pápai ipartestületi jegyzői állásra évi 800 korona javadalmazással pályázatot hirdetek. Hivatalos teendőt naponta d. e. 8—12-ig és d. e. 2—5 óráig kell végezni. Kérvények az ipartestület elöljáróságához nyújtandók be. Választás f. évi március hó 22-én délután 2 órakor az ipartestület helyiségében fog megtartatni. Pápa, 1914 febr. 14. Legény Ferenc elnök. Házhelyeknek eladó szőlőbirtok. A pápai nagyhantai öreghegyben levő, a két főútra dülő 10000 n-öl szőlőföldem világhírűek! Főlerakat: Pápa és Vidéke Keresztény Fogyasztási és Értékesítő Szövetkezetben. kis részletekre fölosztva, 200—300 négyszögölekben, középhosszában utcavonallal ellátva eladó és a vételár részletekben is törleszthető' és azonnal birtokba vehetők. Barthalos István ügyvéd.