Pápa és Vidéke, 9. évfolyam 1-52. sz. (1914)

1914-10-11 / 41. szám

1914 október 11. PAPA ÉS VIDÉKE. mányaik végzésekor sem alkalmuk, sem idejük nincs hozzá. Studiumjuk sincs kapcsolatban az orvosi fakultáson előadandó sebészeti tanulmányokkal. Ha valaki mégis azt állítaná, hogy az orvoshiányon a katonaságnál, a harctéren, ahol leginkább van szükség orvosokra, kötözőkre, könnyen segíthetnénk a gyógyszerészekkel, ha megfelelő előtanulmányban, betanításban részesítenők őket, mi azzal egészítjük ki ezen állítást, hogy megtelelő gyakorlati tanulmány, betanítás utján nemcsak orvosnövendékek és gyógyszerészek, hanem más egyének is alkalmasakká lesznek erre a célra, már olyan egyének tudniillik, kik a gyógyítás terén laikusok ugyan, de természetüknél, hajlamuknál fogva finom érzékkel birnak a sebek mikénti kezelése iránt s e finom érzékből folyó ügyességüket nem egy esetben be is bizonyították. S még ezáltal sem segítettünk az orvoshiányon. Ezen csak úgy segíthetünk, ha a nemzet ifjúságát minél tömegesebben bocsátjuk az orvosi egyetemekre az orvosi szaktudományok elsajátítása végett. Nem áll az, hogy az ifjúság fél az orvosi pályától, fél *az erősebb idegeket kivánó munkától. Igaz, vannak ifjak, akik, mert idegzetük gyönge az orvosi munka befogadására, elhagyva az orvosi fakultást, más szakmára mennek át; de az is igaz, hogy igen sok éretségizett ifjú szívesen vállalkoznék az orvosi tanulmányokra, ha ebben a törekvésében szegénysége rneg nem akadályozná. Segítsen hát legyűrni ez akadályt az állam és a társadalom egyaránt. Hisz mindkettőjüknek érdeke, hogy az ország közegészségügyi állapota előre haladjon, ez lévén alapja a nemzet egészséges fejlődésének, biztos jövőjének. Az ifjúság pedig lássa be, hogy érdemes az orvosi pályára lépni, ha azt nem csupán mint eszményi hivatást tekinti — amiről ma már, sajnos, nagyon sokan megfeledkeznek — hanem mint kenyérkereseti pályát inkább, amelyből egyrészt tisztességesen megélni, másrészt — mint az élet mutatja —- nem ritkán vagyonra is szert lehet tenni. Honnan van az mégis, hogy egynémely orvosnak — mint mondani szokás — kicsiny a prakszisa ? Ennek a magyarázata részint az orvosban, részint az egyetem tanítási rendjében keresendő. Az általunk igen nagyrabecsült orvosi kar renoméjának — bizonyára — minden sérelme nélkül hozhatjuk fel csak azt, hogy vannak orvosok, kik vagy a diagnózis megállapítása, illetve a beteg alapos megvizsgálásában, vagy sebesülteknél az első segély megadásában felületesek,^ A.közelebbi okok megjeleiése már nem tartozik cikkűnk keretébe. Azon körülményeket, melyek azt látszanak igazolni, hogy egyik-másik orvos a szükségnél kevesebb tapasztalati tudással rendelkezik, mint amennyire szüksége volna, az egyetem tanítási rendjében kell keresnünk. Aíz -orvosnövendékek ugyanis évek hosszú során át rendkívül sokat tanulriak elméletileg, de annál kevesebbet gyakorlatilag. Már pedig a gyakorlati tudás az — kivált a sebészetet illetőleg — ami az orvost orvossá te-szh -,.-.--- . Innen van az, hogy utóbbi időben nem kezdhet önálló prakszíst az az orvos, aki tanulmányai befejeztével egy éven át nem működött valamely nagyobb kórházban. Úgy látszik azonban, hogy a sebészet miatt szükséges volna a gyakorlati tudás kereteit még Inkább kibővíteni. Hiszen iátjuk, hogy nemcsak most a háborúban, hanem békés időkben is, mind gyakoribb a külörtféle okokból származó sebesülés' amelynek, hogy eredményes legyen a kimenetele, gyors és biztos kézre van szüksége. Védekezés a ragályok ellen. A háborús bonyodalmak közepette kétszeresen fontos a közegészségügyi hatóságok ezen fölhívása. Kétszeresen fontos, mert hiszen, ahol lélekben és testben egészséges csapatok állanak az ellenséggel szemben, ott félig nyert csatánk van. S ahol pedig ragály dul a népség, vagy katonaság sorai közt, ott több pusztulást okozhat a még csirájában el nem fojtott baj, mint az ellenség leggyilkosabb tüzelése. Hála hadvezetőségünk és közegészségügyi hatóságaink bölcs előrelátásának, .eddigelé csak - elvétve és elenyésző csekély számban történték ragályos megbetegedések az országban. De történtek. És ez az egy körülmény hangosan figyelmeztet bennünket, hogy teljesítsük kötelességünket és minden tőlünk telhető erővel igyekezzünk az itt-ott fellépő ragályok tovaterjedésének meggátlására. A ragályos kórok elleni védekezés körében ott, ahol a mai nyomasztó pénzügyi viszonyok között költségesebb fertőtlenítési eszközöket beszerezni nem lehet, az úgynevezett formaldehyd-gázokkal való fertőtlenítés nélkülözhetetlen. Ezen gázok elpárologtatására szolgál a hazai gyártmányú Hydroformal fertőtlenítőkészülék, mely könnyen és bárki által kezelhető s miután a fertőtlenítőhelyiségen kivül állítandó fel, nagy előnye, hogy csupán a párologtató csövet kell a fertőtlenítendő helyiségbe bedugni a kulcslyukon keresztül a fertőzött helyiségbe. A készülék kezelője a szerkezet működését könnyen ellenőrizheti, tehát anélkül, hogy a formaldehyd kellemetlen szagának hatását éreznie kellene. A Hydroformal fertőtlenítőkészülék egyedüli elárusításának jogát a feltalálótól, Bukovszky György dr-tól, Budapest székesfőváros fertőtlenítő intézetének kezdett ő is. Elegáns pár suhant nesztelenül előtte. Az asszony mintha lány lett volna még, olyan törékeny volt, a férjen divatos volt minden ruhadarab s kiszabott mozdulatokkal haladt a nő mellett. Eléjük került. Akkor látta, hogy mindenik fiatalabb nála. Talán nem is házasok. Még jobban elszorult a szive. Kétségbeesett igyekezettel kutatott mindenfelé, hátha megismerkedhetnék valakivel. Egy sikkes lány mellett meg is állt a kirakat előtt, de aztán elszégyelte magát öregsége, darabossága, szegénysége miatt. Azt hitte, nevetséges lesz. Pedig de sok Szépet tudna mondani, ha úgy beszélhetne. Végre ezt is elunta. Kiment az állomásra s egy órai vivódó várakozás után vasútra ült. itt újra fölzaklatta az élet zaját hirdető kattogás. Még elhagyottabbnak, rettenetesebbnek látta életét. Egy falu van becsületességére bizva.— Nincs rajta kivül intelligens ember ott s ő is csak olyan számba nem vehető máshol. Fájt ez az összehasonlítás neki. A régi álmok megcsalják. A régi emlékek, muzsikák is csak arra valók, hogy kihánytorgássák nyugalmából. Minek is érzékenyedett el ? A vonat megállt. Egyedül szállt le a tanító. Lent se várta senki. Csak az állomásfelvigyázó lámpája pislogott. Eső nem esett már. — Valami tompa szürkeség sötétedett az uton. Elindult. Helyzetét még iszonyatosabbnak érezte a rengeteg sárban. így jutott el a kelementei határba. Már látszottak a hatalmas jegenyék vonalai. Ezek megnyugtatták némileg. A levegő nyugodt volt. Friss csöndje kellemesen hűsítette homlokát. Ugy érezte, könnyebb erre a menés is. Az ut se olyan sáros, mint Körtés felé. Aztán a régismért jegenyék . . . Szerette volna átkarolni őket. Ki is tárta karját és ekkor döbbenve állt meg köztük. Mintha minden szálfa egy-egy óriási fekete gyertya lett volna. Szótlan sorban állott valamennyi. Az ut sötét volt, mintha gyászlepel terült volna rája. A falu tompa ködéből úgy emelkedett ki a templom, mintha bánatos ravatal volna. Az égen néhány csillag pislogott, mint a sirnikészülő gyerekszemek. A balról meredő temetődombról fojtott suhogást hallott. Mintha óriási sirüregbe fütyült volna fájdalmasan a messzi szél. A tanító összerezzent e képtől. Százszorosan érezte ennek a szegény vidéknek I árvaságát elhagyott házikóival, tanácstalan, jóravaló, dolgos embereivel, pirospozsgás kisgyerekeivel, akiknek ő mindenük, akiknek jövő élete tőle függ. Hát mindent eltemessen köztük az elhagyatottság, az eső, a sár, a por, a köd ? A tanítónak újra eszébe villantak a csillogó városi képek. Visszafordult mégegyszer. Végignézett a fényes aljú látóhatáron, ahol akkor robogott egy ragyogó ablakú vonat. Fehér füstje hosszan elmaradt utána. Elnézte bucsuzóan és aztán emelt fővel indult faluja felé. A jegenyék közelről ismét a kedves ismerősök voltak s a ravatalnak látszó templom bádogteteje, keresztje fényleni kezdett az éjszakában. A lanítóház fehér falánál boldog megnyugvással pihent meg. A nagy utca házai békésen aludtak. Még a kutyák is nyugodtak alszegen, felszegen. A tanító boldogan nézett végig mindenen. Öröm támadt a szivében. Megtalálta itt az életét, amely szebb mindennél. Látta a sok kis ház népét, amely szereti, a kicsinyeket, akikből az új, nemes életű Magyarországot fogja megalkotni kicsinyben ebben az Isten háta mögötti csöndességben az Isten szeme előtt. Megemelte kalapját s fénylő homlokkal tünt el az iskolaház öreg kapujában.