Pápa és Vidéke, 9. évfolyam 1-52. sz. (1914)

1914-09-13 / 37. szám

1914 szeptember 13. PÁPA ÉS VIDÉKE. 3. Fedezet: Ingatlanok után haszonbérjövedelem 35.039 K 43 fill., tőkék kamatjövedelme 25.582 K 50 fill., városi üzemekből részesedés 28.500 K, jövedelmező jogok 19.190 K, törlesztés, kamat és egyébb téritmenyek 47.309 K 41 fill., közigazgatási bevételek 17.310 K, tanügyi- és közművelődési bevételek 13.056 K, különfélék 8.900 K, fogyasztásiadó természetű bevételek 54.692 K 02 fill., államsegély 41500 K. Összesen 2pj.ojp kor. oj fill. A kiadások összege 510.554 K 10 f. A bevételek össze

ge 293.049 K 03 f. pótadóval fedezendő 217.505 K 07 f. A közmunka, vizvezetéki-alap és kövezetvám (sorompóvám) költségvetését változatlanul elfogadták. A műtrágyagyár kérelme. A közgyűlés teljesítette a műtrágyagyár igazgatóságának azon kérelmét, hogy a gyár üzembehelyezését elhalaszthassa. K-s. Kérelem. Rendkívüli idők rendkívüli kötelességeket rónak reánk.. A pápai Kath. Kör a hazafias kötelességteljesítésből oly módon kívánja kivenni részét, hogy azok itthon maradt családtagjainak a felsegítésére, akik értünk, hazánkért és mindnyájunk életéért hadba szálltak, a maga hatása körében gyűjtést indít. Felkérem a kör igen tisztelt tagjait, hogy e nemes és magasztos cél iránti tekintetből, ki-ki tehetsége szerint hozza meg áldozatát. Az így összegyűlendő összeg mint a Kath. Kör adománya fog jótékony célra átadatni. Aláirási-iv a kör helyiségében van kitéve. Pápa, 1914 szeptember 12-én. Kalmár Károly, t. elnök. Takarékoskodjunk! A háború nem csupán abból áll, hogy a nép egy része a harctérre vonul és harcol, más része pedig gonddal tele reménységgel várja vissza a háborúba vonultakat s itt-ott a segítségre szorultakról sem feledkezik meg. A háború átalakítja az egész gazdasági életet s ehhez az átalakuláshoz való hozzáilleszkedés szegénynek, gazdagnak legíőbb kötelessége. Az a gyorsaság, mellyel az ország népe ezt a hozzáilleszkedést eléri, a nép érettségének a fokmérője. Szomorúan kell bevallanunk, hogy a főváros közönsége nem igazolta ebbeli föltevéseinket. A székesfőváros magára vállalta tehát, hogy lakosságát figyelmeztesse erre. Bárczy István dr. polgármester a következő hirdetményt tette közzé: E nehéz napokban, mikor előrelátással kell mindannyiunknak a jövőre gondolnunk, a székesfőváros is kötelességének érzi, hogy ahol józanul lehet és szükséges, egész háztartásában takarékoskodjék. Ezért a tanács egyebek közt elhatározta, hogy utcáink és köztereink világítását korlátozza, természetesen csak amennyire ez a közlekedés és közrend biztonságával megfér. Ez nem csak azért történt, hogy készleteinket minél továbbra biztosítsuk, hanem azért is, hogy a székesfőváros példát mutasson lakosságának a helyes takarékosságra. Felhasználom az alkalmat, hogy e takarékosságra komolyan intsem polgártársaimat. Nem csupán a világításnak a magánosok háztartásában is kívánatos megszorítására, de általában mindenfajta fogyasztásunkban józan mértékletességre és kivált okos beosztására. Fogyasszunk elsősorban olyasmiket, amiket hiába tennénk el, mert megromlanának. Viszont az eltehetőkből rakjunk el mindent, ami ma felesleges vagy ami nélkül is meg lehet lenni. Ez persze nem azt jelenti, hogy szükséges és hasznos beszerzések riadt elhalasztásával megakasszuk az ipar és kereskedelem vérkeringését s siettessük az amúgy is fenyegető munkanélküliséget. Nincs okunk félni s nem kell megijednünk, de komolyan kell vennünk a komoly időket. * Ez a felhívás lényegében mindenekelőtt az asszonyokhoz fordul. Ok azok, kik hazájuknak rengeteg nagy szolgálatot tehetnek, anélkül, hogy családjukat észrevehető nélkülözéseknek tennék ki. A takarékoskodás nem annyira a készkiadások csökkentését célozza (ámbár ez is feltétlen szükséges), mint inkább a rendelkezésünkre álló nyersanyag jobb kihasználását. Nehezen érthető, de mégis úgy van, hogy ma több a pénz, mint a nyerstermék. A háború gondolható legszerencsésebb kimenetele sem változtat azon a tényen, hogy háborúközben az országközi árucsere meg van kötve, hogy a meglevő élelmiszer mennyisége megszámlálható, hogy mindazok a milliók, akik eddigelé termeltek, jelenleg már csak fogyasztanak és pedig, kétszeres erőkifejtésük folytán, kétszerannyit. Isten őrizzen meg bennünket attól, hogy élelmiszerünk kevés legyen drága hadseregünk részére. Mivel ennek semmiképen sem szabad sorra kerülnie, mégis annyit vesznek a hombárokból, hogy még a polgárság éhsége is csillapíttassék. A hombár, mint mondtuk, jól megtelt, de nem végtelen nagy! Az tehát, aki érti, hogy hogyan kell a saját, vagy embertársa egészségének kockáztatása nélkül, ennek az anyagkészletnek (nemcsak az élelmiszert értjük) egy részét érintetlenül hagyni, amennyiben azt, amit tényleg felhasznál, hasznothajtólag értékesítheti, az az államnak és a társadalomnak legalább is oly szolgálatot tesz, mintha ennek az érintetlenül hagyott résznek értékét készpénzben adta volna oda. Ne pazaroljatok, még ha telik is pénzetekből! Ne gyűjtsétek garmadára az élelmiszert; az éléskamrában őrzött nagy zsák liszt, a sok szén a pincében hiányzik a forgalomból s megdrágítja az árakat. Ez a vagyonosok előítélete, mely a jelen súlyos időben a közre való tekintettel nem egészen »Csalárdságnak mondod, hogy Szokolov várát tűzzel rontottuk le.« Nem az én hibám, hogy nem ismered a hadakozás módját és eszközeit: azzal igazán nem tartozom, •hogy én téged hadakozni tanítsalak !« Megjegyzendő, hogy Báthory István tűzben izzasztott ágyúgolyókkal (amiket a puskaportól friss hanttal izolált el) gyújtotta fel a fagerendákból összerótt muszka várakat. Saját külön találmánya volt. (Akkor olyan meglepetés volt, mint most a 42 cm-es ágyúgolyók!) »Azt írod, hogy váraidat árulók segelyével foglaltam el. Hisz ott voltál te is seregeiddel a közelben, miért nem siettél védelmükre? A leghitványabb tyúk is védelmezi csirkéit a ragadozó sas ellen és te kétfejű sas (mert azt használod cimerül) hol lappangsz, hogy sehol sem mutatod magadat?!« »Mindegyre emlegeted őseidet s nekünk szemünkre veted, hogy nem királytól származtunk, hanem választás utján jutottunk a lengyel trónra. Igaz, mi nem örököltük a lengyel királyságot, hanem egy szabad nemzet saját akaratából szabadon választott királyául egyéni érdemeinkért. Te veled ez nem történhetett volna meg, mert téged a te egyéni erkölcseid inkább kondássá vagy rablóvá érdemesítenének. Te, ha nem születtél volna rá, sohsem juthattál volna fejedelemségre, mert arra egyedüli jogcimed az anyád méhe volt (uterus muliebris)«. »Azzal kérkedtél, hallom, fölemelvén lándzsádat, hogy azzal fogod mellemet keresztül szúrni. Hát ha oly vitéz vagy, ülj lóra, tűzz ki helyet és időt s vivjunk meg ketten, hogy kevesebb keresztyén vér folyjon. Mutasd meg, hogy férfi vagy-e s mennyire bízol igazságodban. Ha elfogadod kihívásomat, tudósits, én készen állok a párviadalra. Ha visszautasítod, magad mondasz magad fölött Ítéletet, hogy gyáva vagy, s nem férfinak, de még asszonyembernek sem vagy méltó. Bármit határoznál is: akár kiállasz a mérkőzésre, akár elrejtőzöl előlem, nem kételkedem, hogy Isten velünk lesz és a mi igaz ügyünket diadalra, a te gonoszságaidat a végromlásra vezérli!« * A mostani lengyel-orosz harctereken, mintha a muszkaverő hős magyar lengyel király, Báthory István szelleme vezérelné a magyar huszárokat, honvédeket. — Isten legyen velük és vezessék diadalra igazságos ügyünket! Szerelmes játék. Oly jó neked levelet irni, Magányosságom bele sirni, Rárajzolgatni ékesen Neved betűit, édesem. S köréje kedves szóvirágot, Egy-két szerelmes csacsiságot. És kérdezgetni: merre jársz? És emlegetni: mit csinálsz ? És elmesélni: bus vagyok, Szivem mélyén könny ragyog. S hívogatni: jösz-e már, Te, csacska ajkú kis madár ? És hízelegni: csillagom, Virággal vár az ablakom. És ábrándozni: mily öröm Fog el majd édes jöttödön! És huncutkodni: kis kacsok! Mindenikre száz a csók. És elsuttogni: édes ajk . . . A lelkem röppen rája majd. És befejezni: Ég veled! Holnap is irok levelet És benne küldve életem, Szivem lesz rajta bélyegem. Finta Sándor.