Pápa és Vidéke, 9. évfolyam 1-52. sz. (1914)

1914-08-30 / 35. szám

4. PÁPA- ÉS VIDÉKE. 1914 augusztus 30. gyönyörű akciót támogatva, nagyobb mennyiségű vasgyürüt hozasson, melyek az egyesületek közt lesznek szétosztva, mintegy ereklyeként, annak tanuságául, hogy a válságos nagy napokban a lelkesedés tüze fennen lobogott. E nemes akció támogatásának kimondása után nyomban a következő adományok adattak: Dr. Weltner Sándorné adta az első aranygyűrűt. Ugyanezt tették Gerstl Leó, dr. Rechnitz Ede, Weisz Renée, Weisz Zoltán tanuló, Blau Erzsi, Blau Margit egy aranyszivet, Kiss Vilma egy pár fülbevalót. Gyürü megváltás cimén dr. Rosenthal gyárigazgató 6 K-t, Kriszt Jenő, Krausz Józsefné, Bélák Lajosné 10—10 K-t, Gyurátz Ferenc 50 K-t adtak. K-s. Kísértetjárás. Lenn a parton, a homokos vízparton hancúroznak. Porral, fövénnyel födik be kis lábukat, kezüket. Végnélküli a jókedv. Belefutnak a vizbe. Porrá paskolják fel a vizet s egymásra szórják. Belenéznek a vizbe s az ezer darabra törött viztükrön ezer alakban látják egymást. De csak annyit, amennyit egymásnak is nyíltan meg mernek mutatni, el mernek mondani. Pedig mindegyik mögött áll valaki, akinek a szemébe nem mer egyik sem belenézni. Olyan ez, mint mikor lehunyt szemmel megy el az ember a lelkiismerete előtt. Ha aztán felnyitják szemüket, félve-sikoltva futnak tova az emberek. Mert valaki fekete ruhában, fehér arccal és szelid kék szemmel közeledik feléjük. A szelid szemek nézése erős, mit kiállni kevesen tudnak. S félve húzódnak meg a lányok fehér párnájú ágyukban, álmok idején . . . Csönd. Halk, homályos, leányos-álmú csönd. Magányos, árva gázlámpa ég a folyosón, a leányszoba ajtaja előtt. Az imént még hangos viháncolás verte fel a folyosót, az ajtóban rezgéssé halkult s megtáncoltatta a lobogó gázlángot. Azóta lepihentek az ajtón belül. Csöndes minden, mert félve húzódnak meg a lányok lehér párnájú ágyukban, álmok idején . . . Unottan, álmosan pislog a gázláng. Árnyékok futnak végig a falon. Sűrűen, apróan. Aztán elnyomja a kicsi árnyékokat-egy nagy fekete árnyék és lomhán vonul az ajtó telé. Beoson az ajtófélfa mellett. Megáll az ajtón belül. Mereven bámul a sötétbe. Leányálmokat les. Behatol fekete ruhában, fehér arccal, kék szemmel fehér leányálmok közé és leányálmokat lop. Mint a mozik álmodozói előtt megjelenő álomkép kisért ködszerűen a sötét szobában. S reggelig kisért ... A nappali, za)gő élet megölte az árnyékot. Elűzte az álmokat, mert a valóság muzsikája megöl minden álmot. Csak éjjel ébredt, a csöndben, az alkonyatban. Álomszülte árnyékát éjjeli magányos gázláng és fehérleánválmok érezték meg . . . Ele. HÍREK— Biboros püspökünk gyászkörlevele. Báró Hornig Károly veszprémi biboros püspök most bocsátotta ki a következő körlevelét, melyben egyházmegyéje papságával és híveivel közli X. Pius pápa halálát: »A fiúi szív legégetőbb keserve, a katholikus hívőnek, a papnak és püspöknek legmélyebb fájdalma szólal meg, midőn egyházmegyémbeli paptestvéreimnek és világi híveimnek a legjobb szentéletű Atyának, kath. Anyaszentegyházunk bölcs és enyészhetlen nevű Fejének, X. Pius pápa O Szentségének haláláról vagyok kénytelen mély és igaz megilletődéssel hírt adni. Kettősen lesújtó az a hír, midőn a íél világ lángban áll, és a mindennapi borzalmak láttára kénytelen vagyunk azon időkre gondolni vissza, midőn a hívő nyáj még legfőbb pásztora intő, békéltető, áldó hangjára hallgatott, mely minduntalan arra figyelmeztette a népeket és nemzeteket, hogy mint az egy mennybeli Atyának gyermekei testvérekül bánjanak egymással még akkor is, midőn a világ mulandó érdekeinek látszata szembe állítaná őket. Ezek az idők mintha örökké elmultak volna; de ha némi reményt a jobbrafordulásra mernénk sziveinkben táplálni, annyi bizonyos, hogy vissza nem térendenek mindaddig, míg az a tan, melynek a boldogult mint mindig buzgó és mindig jó példával elöljáró egyszerű pap, püspök és sz. Péter trónján is fáradhatlan hirdetője és apostola volt: a Kereszt tana ismét vissza nem hódítja a halandók sziveit. Igy érté O a Maga jelmondatát: »Omnia restaurare in Christo!« — kiirtani azt a konkolyt, melyet az ellenség fáradhatlan, gonosz munkával s mindenféle csa'árd és hazug szólamok és ürügyek alatt fölülvetett az Isten vetése közé, hogy Anyaszentegyháza ismét, a szónak teljes értelmében legyen napkelettől napnyugatig nagy a nemzetek között és minden helyen. (Maiak. 1, 11.) Ez volt fáradozásainak, küzdelmeinek tárgya és célja; ezért áldozta fel nemes lelkének és fenkölt szellemének minden erejét O, aki egész életét a lelkészi pályán töltötte, annak legelső fokától kezdve fel a legmagasabbig. Lelkipásztor volt 0, buzgó és önfeláldozó mint falusi pap, és mint Péter utódja egyformán, mindig éber figyelme és gondoskodása az egyházi és hitélet minden ágára kiterjedvén, az elemi oktatásra, nem különben mint a magasabb tudományos működésre, az isteni tisztelet, az ájtatosság minden nyilvánulására, az egyházi fegyelem emelésére, erős kézzel helyreállítására és felvirágoztatására. Ilyen volt O, szám„Szivesen, kész örömmel. Mi is bánt téged? Hogy ha Isten volna, meg kellene hallgatnia a szegények kérését?! Jegyezd meg magadnak, Laci, hogy az Isten meg is hallgatja a szegény kérését, ha az amit kér, valóban javára saolgál. Adnál te tüzet a gyermek kezébe ? Ugy-e nem ? Bármennyire kérne sem. Adnál puskát az érte siró kis gyerek kezébe ? Ugy-e nem ? Látod, az Isten sem teljesíti kérésünket, mert nem jót kérünk magunknak, hanem rossz, kárhozatos dolgot. Egészséget kérünk. Ő nem adja meg. Miért? Azért, mert egészségünket, jó kedvünket rosszra fordítjuk. Vagyont kérünk. Ő nem adja meg. Miért? Mert a pénzt elinnánk. Laci! Tudod, miért nem hallgatja meg kérésünk sokszor az Isten? Azért, mert szeret, igen szeret bennünket. Jobban szeret bennünket, mint mi magunkat!" ,.Tisztelendő Ur, most már kezdem megint érteni a dolgot. Most már megint látom a jó Isten útját!" „Várj csak Laci! Az Isten azért nem tömi meg a koldusok tarisznyáját, mert ő nem a tunyaságnak, a tétlenségnek az Istene, hanem a dologé, a munkáé. Amint ő mindig dolgozik, munkálkodik, mert fönntartja és kormányozza a világot: ugy azt akarja, hogy mi is dolgozzunk. Dolgozzatok, küzdjetek, akkor majd megsegítlek benneteket. Jó is volna, ha az Istennek minden kérésünket meg kellene hallgatnia! Akkor nem kellene dolgoznunk. Akkor sült galambokat kellene röpködtetnie. Mi meg csak kiülnénk a napra. Ott tunyálkodnánk. A tunyaságban az ördöggel cimborálnánk. Az Isten meg küldje szánkba a kenyeret. Közbe egy kis kalácsot. Csöpögtessen jó bort, meg egyebet. Laci! A madárnak szárnyat adott, hogy röpüljön és maga fogja el, maga kaparja ki, maga keresse meg táplálékát. Az embernek észt és erőt adott, hogy maga keresse meg kenyerét. És ha csakugyan dolgozik, akkor vele van az Isten. Eszét megvilágítja, szivét lölderíti, karját megacélozza!" „Köszönöm, jó Tisztelendő Ur!" „A szociáldemokratákhoz egészen méltó az a mondás, hogy a legutolsó kis takarékpénztár is többet ér, mint akármelyik templom. Igazuk van nekik, ha az embernek nincsen lelke. Igazuk van, ha az ember nem más, mint tökéletesebb majom. Igazuk van, ha az embernek nincs szive, csak gyomra. Igazuk van, ha az ember halála után nincs másvilág. De mivel az embernek nemcsak teste van, hanem lelke is, azért nemcsak kenyérre van szüksége, hanem lelki táplálékra is. Mivel az embernek nemcsak gyomra van, hanem szive is, azért arról is kell gondoskodnia. Mivel a halálban átlépünk az időből az örökkévalóságra, azért már most aszerint kell élnünk. Laci fiam! Eljön az idő

r mikor majd üt az óra. Megyünk. Távozunk. Vándormadár lelkünk útra kél. Az Istenhez, megy. Uj hazájába!" Mindketten lehajtottuk fejünket. Az. élet komolysága állt elénk. A lét nagy mélysége húzott bennünket. Amint így ballagunk,, egyszer csak megszólal a lélekharang. Riadtan kapjuk föl fejünket. Szivünk mélyébe hat a harang sikoltó hangja. Futni kezdünk. Lihegve szaladunk. Kis gyerek szalad felénk. „Plébános Ur, a János bácsi . . ." Laci! A János bácsi! A jó céhmesterf Gyerünk. Belépünk a szobába. Visszafojtott zokogás. Erős hörgés. Laci! Mondd el a Confiteort. Az asszonyok sirva-zokogva zümmögnek. Laci remegve, sirva, meghatottan szinte kiabálja: Confiteor Deo omnipotentif