Pápa és Vidéke, 9. évfolyam 1-52. sz. (1914)
1914-06-28 / 26. szám
1914 a ug usztus 2. PÁPA ÉS VIDÉKE 209. 3. Petrini Gusztáv százados 12. ágyús ezred Midinette lován. 4. Biró László főhadnagy 1. h. h. ezred O-Baján lován. 5. Pethes Miklós főhadnagy 8. h. h. ezred Macedón lován. II. Díjugratás. 1. Szúnyogh Albert h. h. százados Metal lován. 2. Báró Baich Péter főhadnagy 7. h. ezred Amanda lován. 3. Takách Gyula hadnagy 7. h. h. ezred Ferkó lován. 4. Janschekovitsch Rudolf főhadnagy Halina lován. 5. Jovanovics Tódor hadnagy 4. h. ezred Isteni lován. 6. Eder Elemér hadnagy 2. h. ezred Mavarneen lován. 7. Knapp Róbert főhadnagy Aeronnant lován. 8. Jászay Gábor főhadnagy Titánia lován. 9. Báró Baich Péter főhadnagy 7. h. ezred Zulipender lován. 10. Maczky főhadnagy Derengős lován Makay hadnagy. III. Military. 1. Löhe Nándor hadnagy Jabokovits Jenő főhadnagy 12. h. ezred Remény lován. 2. Jabokovits Jenő főhadnagy 12. h. ezred Mókus lován. 3. Moys Elemér százados 6. h. h. ezred Magnézia lován. 4. Zabéra Szaniszló hadnagy Görz lován. 5. Botka József hadnagy 7. h. h. ezred Érchegyi lován. 6. Csenkey Géza hadnagy 7. h. h. ezred Darabont lován. 7. Honthy Béla főhadnagy 7. h. h. ezred Dálya lován. 8. Lov. Henriquez Vincenz hadnngy 9. h. ezred Harcos lován. IV. Tereplovaglás. 1. Scholtz László hadnagy 7. h. h. ezred Fides lován. 2. Jovanovics Tódor hadnagy 6. h. ezred Isteni lován. 3. Rónai Horváth Jenő főhadnagy 7. h. h. ezred Denevér lován. 4. Makay István hadnagy 9. h. h. ezred Mucus Beatrix lováu. Rendezők voltak díjlovaglásnál: Ghyczy Géza százados, military és tereplovaglásnál: Bertalan Pál őrnagy, díjugratásnál: Mihályi Kálmán százados. K-s. Pasztellek. XVII. Nagy, nyitott veranda áll a kert fő utjának végében. Ott áll a márványpalota. Tiz lépcső visz fel hozzá. A verandára vezetnek. A nyolc márványoszloptartotta verandára. Egy hófehér, csillogó mesevilágba. A virágos mesék kellő közepére. Az ábrán- j dok, álmok tanyájára . . . Szép a pirosra festett kertiszék, kertiasztal a sok virág és levél között. Mint a pipacs a búzatáblában. A fénykúp a szemben. Szép a piros garnitúra a napsütésben. A fehér veranda csillogó fényében. Mintha a májusi nap, a májusi délelőtt jázminillatú tüzét lopta volna meg az ember. S ennek ölében akarna hevülni . . . Csendes a kert. Csendes a veranda. Mert a madarak májusi himnusza olyan a tavaszban, mint a szív dobogása, a vér lüktetése a iülben. Nélküle üres volna a világ. Fájó a némaság. De a csöndet nem zavarja semmiképen. Csak ritmusba szedi. Csak harmonizálja. Gyönyörűen fejlett vadászkutya hasal a veranda napsütötte lépcsőjén. A nap melegíti, a reggel még hűvös lépcsője hűsíti. Csak lassan melegszik át a lépcső is. Akkorra már hosszan lóg a kutya nyelve. Csöpög a nyála. Felül. Két első lábára támaszkodik s néz maga elé. Siralmas látvány, mikor a kutya gondolatok nélkül egy pontra mered. A verandán legyeket fedezett fel. Szép, aranyos csillogású zöld legyeket. Játszanak egymással. Szemben állnak s váratlanul ütik ki ellenfelüket helyükről. Ezek dongva reppennek tovább. Vissza a márványra. S kezdik újra a játékot. A kutya ezt nézi. Savanyú pofát vág. Homlokán keresztráncok képződnek. Teljes apathia. Semmi pozitív hangulat... Most egy aranyos-zöld légy hirtelen orrára száll. Ez magához téríti. Nagyot kaffant, hogy elkapja a bátor kis legyet. De mig ő a szájkosár drótjaiban jól megüti alsó állkapcsát, a légy döngicsélve száll tovább . . . S a kutya szomorún törődik bele sorsába. Újra csak néz maga elé . . . Neki csak nézni szabad az aranyos csillogást és az örömet... XVIII. A kórházban már virradat óta nagy a sürgés-forgás. Gyönyörű tiszta az ég. Szép napsütés lesz. A lábadozó betegek a nagy természet életadó forrásából meríthetnek. Napíényre készülnek kivinni az erősebbeket, a napfürdő-terembe viszik fel a gyöngébbeket. Puhán, finoman, tiszta szeretetindította gyöngédséggel nyúlnak az ápoló nővérek minden beteghez. Lebeg nagy lepkefejkötőjük a nagy sietségben. Napra a gyöngékkel! Mert különös, hogy ahol egy kis élet van, a növényben, a szívben, vagy bárhol, megerősödik a napfényben. De múljék csak el az a kevés élet, nem épít a sugár, hanem rombol. Elkorhad a holt fa, megromlik a dögtest . . . Lassan, félénken bujt be az első sugár a sugár-terembe. Félve nézett körül, de aztán jó kedvre derült. Betáncolta a tiszta ágyhuzatokat, a fonnyadt arcokat, a megszáradt, vastagon erezett kezeket. S mosolyra derültek a sápadt arcok. Mintha örökös kacagás csengett volna a fülükbe. Pedig csak a vérük szaladt hevesebben, mint mikor gyepen táncoló gyermeksereg vigad. Az admetosi gyászban, szomorúságban ülő szobába visszahozta a napsugaras Herkules az uj örömet keltő Alkestist. S elbúvik a gyász, a szomorúság a sarkokba. Az arcokra nyugodt, alig mozduló derű telepszik . . . Közvetlenül az üvegfal elé állítottak egy ágyat. Huszonnégy éves fiatalember fekszik benne halványan. Szemben a nappal. S nem meri szemét kinyítani. Azt a szemet, mely egykor a napsugarat kereste s helyette a sötétségben eszmélt öntudatra. Aztán ide került. S most a mult látásai kisértik. Behunyt pillái mögött keringnek. Már-már valóságnak tartja. Már-már hiszi a pillák sárga fényében megrajzolódó kék képeket ... A nap azonban mindig tüzesebben nézi és a beteg szempilla megremeg. Érzi a perzselő tekintetet, mely mély szembenézést provokál. S nem mer. Végre aztán merész keménységgel felreti pilláit s oda néz a szikrázó napszembe... S nem a szemek gyengesége, hanem a nap ereje késztették, hogy újra lehunyt pillás fejét a naptól elfordítsa. Ele. HÍREKNégyen : ültek ki a templom kapujába. Négyen, vének. Arcuk ráncos élet-járta, mint az előttük elfutó, szekérkoptatta aszfalt. Alacsonyan ülnek, alacsony a szemük és eszük járása. Csak a lábakat nézik és mozog az ajkuk, mert krajcárt várnak. Nagy közös titkaik vannak. S ha egymásra néznek, mind a négy ugyanarra gondol. Arra az időre, amikor nem, mint a kopott, hanem mint a frissen öntött aszfalt, fényesek voltak, ránc nélküliek s kapósak. Pedig feketék voltak akkor is, mint most . . . Krajcárt adnak az átmenők a templom ajtajában ülőknek. Akinek sok van, az mind a négynek ad. Akinek csak egy van, az kiválaszt a négy közül egyet. A legszebbet. Akinek nyíltabb a szeme a többinél. Akinek nem lóg az orra az álláig. Akinek szép fehér és nem piszkos szürke a haja. S így szépségverseny lesz a templom ajtajában ülő négy vénasszonyok élete. Örökös szépségverseny . . . Elvetett rendőrgúnyában hülye mosolygással, bizonytalan lépésekkel közeledik egy szegény élő-halott. Lötyög rajta a derekabb termetre szabott ruha. Kivirít a piros zsinór a piszkos kék mundérból. Közeledik a négy versenyzőhöz. Az utolsó szem cseresznye van nyálas ujjai közt. Ez is úgy szabadult meg eddig sorsától, hogy egy autó elvonta a hülye figyelmét a cseresznyéről. Igy ér a négy »szép«-hez. Megáll velük szemben. Rájuk mosolyog s nyújtani akarja az egyik felé, boldogan, utolsó szem cseresznyéjét. A neki legszebb felé. A horgas orrú felé . . . Ekkor hirtelen kis fehérruhás lányka szalad el közte és a templom ajtajában ülők közt. S a hülye erőszakosan ennek szájához tolja a cseresznyét. A kicsike prüszkölni kezd, majd sir és tovább fut. A négy »szép«, meg az ötödik, a hülye, gyűlölködve néznek utána. Azok a versenytársra, ez a kikosarazóra . . . (|. e.) — Uj prior. Az Irgalmasrend folyó hó 16—19. napjain tartott káptalani ülésén a pápai irgalmasrendház új főnököt kapott Hiebsch Dezső személyében. Az új perjel született Vácon 1869-ben e 1887-ben lépett az Irgalmasrend kötelékébe. A budapesti tudományegyetemen 1899-ben nyert gyógyszerészi oklevelet. Több rendi gyógyszertárnak a gondnoka, legutóbb pedig a kismartoni rendháznak éveken át helyettes házfőnöke is volt. Az új perjeltől sokat várnak nem csupán rendtársai, hanem a pápai társadalmi élet is. Hacsak egyetlen feladatát, a kórház kérdését sikerült megoldania: rendjének is, a város közérdekének is nagy nagy szolgálatot tett. Ebben a reményben szivesen üdvözöljük s működéséhez sok szerencsét kívánunk! — Uj plébános Nag-ytevelen. A kiváltságos cisztercita-rend személyi elhelyezé: sét az 1914—15. iskolai évre most adta ki Békefi Rémig dr. zirci apát. E szerint Czapáry László dr. nagyteveli lelkész hasonló minőségben Tósokberendre kerül, az ő helyét pedig Légár Hugó pécsi tanár fog| lalja el.
