Pápa és Vidéke, 9. évfolyam 1-52. sz. (1914)

1914-06-28 / 26. szám

IX. évfolyam. Pápa, 1914* Junius 14. 24. szám. Szépirodalmi, közgazdasági és társadalmi hetilap. A pápai Katolikus Kör és a pápa-csóthi esperes-kerület tanítói körének hivatalos lapja. Előfizetési ár: Egész évre 12, fél évre 6, negyedévre 3 K. Egyes szám ára 26 fillér. A lap megjelenik minden vasárnap. Kiadótulajdonos: A Pápai Katholikus Kör. Feieiös szerKesztó Kecskés Lajos. Szerkesztőség: Flórián-utca 12. házszám. A kiadóhivatal vezetője: Pados Antal, Főiskola-utca 3. házszám, ahova az előfizetési- és hirdetési-dijak küldendők. Előfizetéseket és hirdetéseket felvesz Hajnóczky Árpád és Wajdits Károly könyvkereskedése, valamint Stern Ernő könyvnyomdája. i i A katolikus összetartás Meies rokonszenvvel üdvözlöm a nagyságos, tekintetes városi képviselő urakat, kik a legutóbbi közgyűlésen oly nyíltan és bátran szavaztak a tanács javaslata ellen; beszéljünk magyarul: nem a városi tanács ellen szavaztak, a városi tanács ellen csak abban az esetben szavazhatnának, ha a ny. házak ügyéből kifolyólag vizsgálatot kérnének a tanács ellen. Akkor is ellene szavaznának ? Nem! Most csak azért szavaztak ellene, mert a sok herce-hurca, alulról-felülről jövő nyomás és zaklatás után városunk tanácsa kezdett meggyőződni arról, hogy: 1. erkölcsi szempontból, 2. zárda mellé, 3. a Felsőváros legforgalmasabb utcáján nem helyes és nem célszerű a ny. házak letelepítése. És Uramfia! a városi tanács bölcs belátása (bár késői) az eddig elkövetett sérelmek orvoslására olyan indítvánnyal lépett a közgyűlés elé, hogy a Koronautcára néző telket és azon épült házat megveszi. E hó 15.-én volt ezen képviselőtestület közgyűlése, mely úgy határozott, hogy nem veszi meg a házat. Pont. Ezzel el volna intézve véglegesen a ny. házak ügyel? Nem! (Nem szabad azt ott megtűrni, itt csak impressiomat akarom leszögezni). A városi képviselőtestület kitett magáért; megjelent circa 70 városatya, körülbelül 12 róm. kat. vallású; nagyon helyesen tették (?) a katok, hogy távol maradtak, így legalább mondhatjuk, hogyha katolikus ügyről van szó, — ami a városnak esetleg anyagi áldozatába került volna — akkor mily szépen felvonulnak a szeretet nevében a református, evangélikus és zsidó vallású városi atyák és sárba tiporva minden erkölcsi érzéküket, minden méltányos és emberséges eljárástól elfordulnak, csakhogy a katolikusokon egyet üthessenek s megszavazzák, hogy a zárda, a róm. kat. elemi leány-, polgári iskola és tanítónőképző mellé telepedjenek a ny. házak lakói. Hallottunk jogos és igazságos ügyünk mellett felszólalni egy reform. lelkész urat; néki a gyermeki ártatlanság, az erkölcs, ha katolikusokról van is szó, fontosabb, mint városi közgyűlésünk klikrendszerü működése. A másik dolog, amit megfigyeltem, ami sajgó sebet üt, ami kétségbeejtő: a katolikus városatyák tüntető elmaradása. Itt, igentisztelt képviselő urak, nem elég csak a választáskor felvonulni, nem elég a titulust elfogadni, hanem megbízójuk érdekében férfiasan, nyíltan meg kell mondani véleményüket és szavazatukkal is megpecsételni, akkor nem félreállni, hanem megjelenni, imponáló erőnket megmutatni kell. Az a tömör sor, melyet megtörni eddig nem tudott sem városi, sem politikai ügy, egyszerre szétbomlott, eltűnt, semmivé lett. Nincs Önök között városatya, aki figyelmeztesse Önöket a közelgő veszedelemre, nincs aki lelkesítse a férfias cselekedetre, nincs akik gyermekeik, az apácák érdekében Önöket fellármázta, felrázta volna álmaikból. Akiknek hivatásuk, tudásuk van álljanak elő és vezessenek bennünket, de ne TARCA. Beteg vagy. Beteg vagy ... és én kétkedtem szavában, Midőn a fecske meghozá a hirt . . . Ne is csodáld! amerre járt a lábam, Csak nóta zengett s rét virága nyilt. Most már hiszem, hisz' könnyem hull az ágyra, Amelyen htrvad a kies tavasz, És megvigasztal ajkam suttogása: Ki »boldog« nem volt, meg nem halhat az. A kis szobában csendesen zokognak; S míg árnya tűnik tiszta homlokodnak, Az én arcomra bú felhő,e száll; Bár jól esett a szív vigasztalása, A »boldogságod« senki meg ne lássa, — Mert eljön érted lopva a halál! . . . Tomor Árkád. Egyszer volt . . . — Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy ember, — kezdte el az én jó szavú Pali diákom a mesét. Társai a fiiben körülöttem nagy komolyan hallgatták. De mily nehéz volt idáig jutni! Már az is nagyon tetszett nekik, hogy törökösen ültünk a fűben. Hát még, mikor kiadtam a jelszót, hogy mesélni fogunk! Gyermek és a mese! Megmutatták ezek a kis, eleven ördögök, hogy mindig egy napon kell őket említeni. Éktelen tetszésnyilvánítás követte ugyanis szavaimat. Csak az volt a kérdés, ki meséljen. Azt tudtuk, hogy a legszebb mesét akarjuk hallani. S mindenki a legszebbet tudta. Egykettőre a nyakamon voltak, fülembe sivalkodtak. Mindegyik akart beszélni, pedig én tudom, hogy mind ugyanazt akarta elmesélni. Nem beszéltek róla egymás közt. Nem azért, mintha restelték volna. A gyermekek érzelmeiket még nem tudják restelni. Nem is akarták titkolni egymás előtt. Hanem az élt mindegyikben, hogy ő ismeri a legszebbet, a neki legszebb pedig kell, hogy mindenkinek tessék. Végül mégis csak a mesés szájú Palira esett választásunk. Pali nevető szemekkel, teli szájjal szokott beszélni. Lelke a szemébe ült ki ilyenkor. Máskor is mélyen átlátszó volt egész egyénisége, ilyenkor azonban ez megsokszorozódott. Olyan volt, amilyennek egy fiúnak, vagy általában gyermeknek lennie kell. Nagy hangúnak és nyilt szeműnek. Mert ez illik a kicsinyekhez. Azokhoz, akiknek nincs titkuk. Akiknek lelkében nincs semmi, ami gondolataikat elfojtsa, ajkukat lezárja, hogy ki ne csúszhasson rajta a nagy titok. Akiknek még borzasztó világos és szép a lelki világuk . . . — Volt egyszer egy ember, kit Athamasnak hivtak s volt neki egy Nephele nevű felesége. — Pali igazán benne volt a mesében. Egész komolysággal beszélt, mintha neki mindez ép oly komoly valóság volna, mint az, hogy eljön érte nemsokára a kedves mamája s az őt csókok közt haza viszi, a papája pedig a bizonyítványáért megveri. Éles kacagás vágott fel gondolataimból. Körülnézek. Diákjaim eldűltek a fűben. Kezükkel hadonázva kiabálnak valamit s nagyon nevetnek. Lassan tudtam csak meg, hogy Pali elszólta magát azalatt, mig én jövőjét