Pápa és Vidéke, 9. évfolyam 1-52. sz. (1914)

1914-06-07 / 23. szám

1914 április 19. PÁPA ÉS VIDÉKE. fejlődésében működő hazai egyesületeink és elsősorban az Országos Magyar Méhészeti Egyesület minden tőle telhetőt elkövet, hogy a méhészet iránti kedvet felkeltse és a méhészkedést jövedelmezőségét fokozza. Ezt a célt fogja szolgálni a német, osztrák és magyar méhészek 59-ik vándorgyűléssel kapcsolatosan Pozsonyban folyó évi junius hó 25-től 30-ig rendező méhészeti kiállítás is, amely iránt a külföld érdeklődése is jelentékeny mértékben nyilatkozott meg már eddig is. Az állam maga pedig szaktanítóval hat buzditólag. Hogy pedig a méhészet, ez az ősi foglalkozási ág, a nemzeti vagyongyarapításra mily mértékben alkalmas, az kitűnik abból, hogy kivitelünk mézből évente átlag másfél millió koronát tesz ki. Viaszkkivitelünk pedig több mint félmillió koronát tesz ki, tehát a méhészet nagyobb mértékű felkarolásával ugy a méz, mint a viaszk kivitel növelhető, aminek megfelelően emelkedne ezen cikkek kivitele után származó bevételünk. A méhészet felkarolását hangsúlyozni nem lehet eléggé különösen nálunk, ahol a méhészethez a viszonyok is alkalmasak. Vannak jó méhlegelőink, és mészfogyasztásunk is emelkedőben van, nem kell tehát egyéb, minthogy mennél számosabban rendezkedjenek be a méhészetre és űzzék kedvteléssel ezt a foglalkozást, amely sem nem költséges, sem tul sok időt nem vesz igénybe, amellett pedig nemes szórakozást nyújt Fabriczius Endre OMGE. titkára. Munkácsy Mihály jubiláris kiállítása az Ernst múzeumban. Ez a kiállítás arról az ötven esztendőről beszél, melyen a legmagyarabb, legdicsőségesebb festőnk, Munkácsy Mihály irta le asztalosinasságnál kezdődött, világhirnévhez iveit pályáját. Az a tehetségében és a festői hivatottságában kételkedő réveteg szemű fiatal ember, ki ötvenévnek előtte . Restre gyalogpjt, hogy beteljesítse v ágy a i na k - v á g y á t, hogy festő legyen, megajándékozta. ezt az országot a XIX. század legnagyobbszerü festői sensatióival. Hosszu-szomoru és kilátástalan kezdet után ráköszöntött a siker, mely hozzá szegődvén végig kisérte kápráztatóan gazdag és termékeny életén. Az idegenbe szakadt fiát babérokkal várta a milleneumi kiállítással ünneplő ezeréves Magyarország. Legutolsó, legemberfelettibb erővel megfestett képét hozta magával- a honfoglalást. Azután szomorú és nehéz csend lett. Néhány év multán halott lett ez a nagy ember . . . Az új festészet hálátlanul hamarkodta el Munkácsyról való ítéletét, ugy, hogy ma, tízegynéhány évvel halála után »a rég túlhaladt« jelzőt kezdik használni, ha Munkácsy festészetéről van szó. Körülbelül az a sor, mint Jókaié, akit életében »a legnagyobb magyar író« jelzővel tiszteltek meg, halála után pedig hirtelen feledés köde borult alakjára. Mind két »nagyunk« igazi és végleges értékelésétől ma napság még el kell állnunk, részben, mert oly közel állunk még alkotásukhoz, hogy a megfelelő távlat hiányzik, mely pontos megállapításhoz elengedhetetlen, részben pedig, mert a mai művészeti forrongás annyira felforgatta az értékről alkotott fogalmakat, hogy csak az évtizedek múlva bekövetkező lehiggadás tiszta üvegén át láthatjuk majd kink — mink is volt nekünk tulajdonképen Munkácsy Mihály. A két ellentétes irány addig hadd kavarogjon — hadd forrjon, hadd dőljön el a kérdés, delet alakjában ugy intézkedett, hogy a sz. koronát Bécsbe vigyék a császári muzeumba. Április 10-én zivataros éjszakán inkább lopták, mint vitték az akkori hűtlen koronaőrök, Keglevich József és Balassa Ferenc grófok a császárvárosba, ahonnan csak 6 évi fogság után térhetett vissza. Keserves utjának betetőzése az 1848-iki évek voltak. Most magában a hazában kell bujdosnia, de nem a saját fiai elől, hanem az idegen tolvaj bandák elől. Hol Szegedre, hol Debrecenbe, majd Nagyváradra, majd Áradra, majd meg a szabadsághős Bem táborába menekül, de nincs, sehol sincs számára biztos menedék. Szemere Bertalan a karánsebesi bányák sötét és dohos tárnáiban akarja elrejteni, de azok biztonságában nem bizik. Leviszi tehát Orsovára és ott a Dunánál, a Cserna patak mellett ásta el a sz. koronát és a koronázási jelvényeket. 1849. aug. 22-től itt lappangott a föld alatt 4853. szept. 8-ig. Hosszú keresés után e napon reggeli 8 órakor találtak rá a kivül-belül rosdás ládára, mely a mi ősi és szent ereklyeinket rejtette magába; csodálatos, hogy a 4 évi sirból a sz. korona épen ésjsértetlenül lépett ki. Azon a helyen, hol a sz. korona hosszú és rettegett éjszakáját töltötte, ma a kegyelet kápolnát emelt. Orsováról külön gőzhajó hozta fel Budára a koronát; az ország hercegprímása Promontorig ment eléje millió és millió hazafi kíséretében, hogy elvesztett, de megtalált kincsünket méltóképen fogadhassa. Mig a budai hegyek ezerszeresen verték vissza az ágyuk üdvözlő dörgéseit, addig a lelkesedés árjain boldogsággal telt magyar nép könnyező szemekkel csókolgatta száműzött ereklyéink megkerült darabjait; könnyezett, mert azok múltjában a saját örömtelen, sokat hánytvetett történelmét látta. Budáról szept. 16-án Bécsbe vitték fel, hol hasonló ünnepélyességgel fogadták. Szept. 20-án tért vissza Budára, ahol azóta féltékenyen őrzi a nemzeti kegyelet. Békén pihen azóta köztünk, nem zavarja nyugalmát sem az idegen, sem a saját fiai visszás pártossága, a szeretet angyala áll őrt felette. Ez a sok zivatart, veszélyt túlélt sz. korona szállt a mi most már megöregedett jó királyunk homlokára ezelőtt 47 évvel először. Most, midőn annak a fényes ünnepségnek évfordulója visszatért, szivünk őszinte imájával kérjük a királyok Királyát a nagy költő szavaival: Isten segits! Királyok Istene! Emeld fel Hozzád a király szivét; Értelme légyen mint napodnak szeme, Hogy végig lássa roppant helyzetét, Hogy aki fényben milliók felett van, Legyen dicsőbb, erényben hatalomban! Dr. Vid Jeromos. hogy szabad-e a vásznon lirának intuitiv-lélekhez szóló akciónak lefolynia, vagy csak tisztán szin és rajz, mozdulat és forma abstraktumok után való kutatás foglalja le. Akármint is döl el a dolog, az tény, hogy Munkácsyt illetőleg méltatlan volt a céhbeli utókor, s mint Jókainál nem árt, sőt nagyon kívánatos, hogy a »hivatottak« ítélete ellen minél gyakrabban intéztessék apellata azokhoz, akik ma is hivek a genikhez, akik ma is hatása alatt állnak a suggestiv nagy névnek: Munkácsy Mihály. És ilyenek, hála Istennek, vagyunk igen sokan. A milleneumi kiállítás óta most került először bemutatásra Munkácsy Mihály festészete. Elszórtan ugyan láttunk itt is ott is egy-egy művet, de így kollektiv kiállításban azóta nem láttuk alkotásait. Az Ernst muzeum felkutatta és összehordta a messze idegenben szétszóródott Munkácsy képeket. És ha nem is sikerült a legnagyobb képeit mind megszerezni, hisz azok legnagyobb része amerikai milliomosok magángyűjteményeiben vannak, — elhozta az Ecce Homot és összegyűjtötte Munkácsy minden alkotási fázisát erősen reprezentáló képeket, — vázlatokat, rajzokat, melyekből igy egymás mellé sorakozottan tiszta kép tárul elénk Munkácsy életét kitevő festészetéről. Az Ecco Homo viharosan nagy jelenetét ábrázoló festmény Munkácsy bámulatosan pontos és minuciózusán finom egyéb képein nagy komponálói tudása nyilatkozik meg. Minden alak hosszú izzáson megy át, mig a végleges formában a nagy vászonra kerül. És a hosszú nehéz tanulmányok után is frissen élettől lüktetőn helyeződnek el és vesznek részt az ábrázolt aktióban. Itt már nyoma sincs a különállóságnak, belesimulnak a kompozitiókba, mintha alkotójuk egyszerre adott volna alakot és lelket mind a szereplőknek... A Munkácsy vázlatok. Ezek nekünk tán még többet, nagyobbat jelentenek, mint a kicsiszolt kész képek. Ezeken a vázlatokon át mint egy tiszta nagy ablakon betekinthetünk abba a gazdag műhelybe, melyben Munkácsy tervei grandiózus elképzelései hosszuhosszu fejlesztés után testet öltöttek. Tanulságos mély bepillantást adnak e vázlatok Munkácsy munkametodusába. Érzik, hogy villanik meg az ötlet magva, hogy indul meg, hogyan válik hömpölyögve egyre szélesebb folyammá, mint ütközik ki a központ, a hős, és mint rajozza körül egyre számosabb, egyre kiforrottabb mellék alak, még végre teljes nagyszerűségében bontakozik ki a mestermű. Nagy és méltó munkát fejtett ki az Ernst muzeum e kiállítás körül. Megtalálta és összerakta a legkarakterisztikusabb mozaik szemeket, melyek így felsorakozva imponáló, mondhatni teljes keretben adták Munkácsy Mihály csodálatos sok változatú festészetét.