Pápa és Vidéke, 9. évfolyam 1-52. sz. (1914)

1914-04-05 / 14. szám

IX. évfolyam. Pápa, 1914« március 22. 12. szám. PÁPA ES VIDEKE Szépirodalmi, közgazdasági és társadalmi hetilap. A pápai Katolikus Kör és a pápa-csóthi esperes-kerület tanítói körének hivatalos lapja. Előfizetési ár: Egész évre 12, fél évre 6, negyed évre 3 K. Egyes szára ára 26 fillér. A lap megjelenik minden vasárnap. A Kiadótulajdonos: Pápai Katolikus Kör. Felelős szerkesztő: Kecskés Lajos. Szerkesztőség: Árpád-utca 9. házszám. A kiadóhivatal vezetője: Pados Antal, Főiskola-utca 3. házszám, ahova az előfizetési- és hirdetési-dijak küldendők. Előfizetéseket és hirdetéseket felvesz Hajnóczky Árpád és Wajdits Károly könyvkereskedése, valamint Stern Ernő könyvnyomdája. r Április 8. Valószínű, hogy e hét szerdáján, ápr. 8-dikán a nagyczenki Széchenyi-sir­bolt vasajtója felnyílik néhány pillanatra, hogy friss virágot helyezzen a »legna­gyobb magyar« koporsójára halálának évfordulóján a kegyelet! Húsvét vasárnapja volt, ápr. 8-dika, 1860-ban, az öröm, a feltámadás ün­nepe, midó'n az Emberfia összeszedve isteni erejét kilép a háromnapos sírbolt­ból; az öröm, az ujraébredés ideje, midó'n a természet erei felébredve szunnyadó álmaikból, kifakad a rügy, kinyilik a virág, megmozdul az élet az egész természetben s ime ezen napon a döblingi tépelődő, a beteglelkű Szé­chenyi István fegyvert ragad s midőn minden csak az életet hirdeti, az ünnep, a természet egyaránt, ő megválik az élettől! A kontraszt óriási volt s a fájda­lom, mely a halálhírt végig kisérte az országban, még nagyobb! Mindenki tudta, hogy ő a végtelen hazaszeretet megdicsőült halottja, aki nem kiván, nem tud tovább élni, mert halni látja az ő baljóslatú szemeivel hazáját! Mint 17 éves ifjú áll 1808-ban nemzetének szolgálatába, de fajának szeretete sokkal előbb kezdődik. Atyja, a nagynevű Széchenyi Ferenc nevelte bele, hogy szeretni kell mindenével nemzetét, a vagyonával, a tehetségeivel s az életével is; ő volt az, aki midőn kis fiával jobbágyai között megjelent, ráparancsolt, hogy csókolja meg azok munkától kérges kezeit, mint olyanokét, akik az értük folytatott munkában fá­radnak, öregesznek meg! És Szécbenyin fogott az apai szó: »Szeretem ezt a népet, melyet oktatnám, emelném, em­berré nevelném. Életemmel és vérem­mel szeretnék segíteni rajta«. Midőn dicsőségesen végig küzdötte a napoleoni harcokat, kiáll a katonák soraiból, a civil életben gondolja, hogy többet segíthet hazájának. Még katonás­kodása idején sokat utazott s neki az nem egyszerű szórakozás volt, hanem fáradhatatlan tapasztalatgyűjtés. Egymás után jelennek meg művei, melyekben eszméit lerakja, s melyek egyszersmind szokatlanságuk, ujszerüségük miatt meg­döbbenést keltettek. O ugyanis már nem azon honatyák közé tartozott, kik az országgyűléseken a drága időt a kor­mány gyalázásával, a sérelmek hosszú felpanaszolásával pazarolták el, hanem ostorával végig suhogtatott saját honfi­társain is, mint akik a saját művelődé­sükért, erejük kifejlesztéseért, régi kor­hadt intézményeik megújításáért semmit sem tesznek. O a fokozatos átalakulás hive; az ő politikai felfogása az, hogy a nemzet tegye magát először gazdaggá, műveltté s akkor Ausztria kénytelen lesz az anyagilag és szellemileg függet­len országot politikai téren is respek­tálni; addig ellenfele, Kossuth azt tar­totta, hogy a Bécstől való függetlensé­günk kivívása a nemzet első kötelessége, mert csak a politikailag független nem­zet dolgozhatik sikerrel anyagi és szel­lemi jólétének felvirágoztatásán. E két irány oly hatalmas ellentét, mely heves elvi harcba sodorta a két TÁRCA. Egy zseniális kalandor a XVlII~ik századból. — Irta: Martonfalvay Elek. — Egy nagystílű magyar kalandorról, aki a XVIII. század elején tette világhírűvé ne­vét, fogok beszélni, akit sokan nem ismer­nek, noha csodálatos, meteorszerü feltűnése — amihez abban is hasonlatos volt, hogy mint amaz, egyideig fényesen ragyog, hogy azután mint az, mocsárba hulljon — minden érdeklődésre méltó, különösen a magyarok részéről. Avagy nem rendkívüli csodás do­log-e az, hogy egy középosztályu — hozzá még magyar — ifjú, egy félbenmaradt dip­lomata, intim összeköttetésbe kerül Európa leghatalmasabbjaival, uralkodókkal, vezető államférfiakkal és világraszóló szédelgéseivel hajszálhijján háborúba nem keveri Közép­európa háromországát, a németcsászárságot és a lengyel-szász királyt egyfelől, Porosz­országot másfelől. Mert ilyen helyzetbe hozta hősünk ez államokat, amelyeknek fejedelmeit és minisz­tereit úgy dreszirozta és vezette éveken át orruknál fogva, ahogy neki tetszett és nem is rendkívüli eszközökkel, hanem csupán az emberi természet bámulatos ismeretével. Ám mivel az ilyen vakmerő kötéltánc végül rend­szerint lebukással végződik, természetes, bogy honfitársunk is ekkép járt, s ahogy egy dráma hőséhez illik, ennek törvényeihez képest mint bűnei által csődbe jutott, elbukott és fizetett. Fizetett az életével, alig haladta meg 30-adik évét. * Klement János Mihály 1689 jun. 7-én született Besztercebányán evangélikus szülők­től. Atyját Mártonnak hivták és szolgabíró volt Zólyomvármegyében. Rokona volt Kray Jakabnak, ki Késmárk város polgármesteri székében Rákóczi Ferenc hűséges embere, később diplomatája, majd ügyének vértanuja lőn, a hitvány Heister által elfogatva és ki­végeztetve. Kray Danzigban, vagy mint ak­kor nevezték Danckában Rákóczi rezidense, »követe« volt, hogy a helyszínén lengyen a svéd-lengyel kavarodásnak, amely Rákóczit közelről érdekelte, másrészt, hogy ura meg­bizottjakép működjék a fejedelem — tőle a bécsi kormány által elválasztottan ott élő és sehogysem épületes életet élő — feleségé­nek, Charlotte Amelie hessenrheinfelsi her­cegasszonynak, egy ideges, histerikus és illetlenül frivol életű asszonynak udvaránál. Amidőn Kray hazahivatott, öccsét Klemen­tet — aki mint az akkorbeli tehetős és te­hetséges protestáns ifjak szokták, a német egyetemeket járta — bizta meg azzal, hogy őt állásában felváltsa, addig is, mig a- feje­delem ebben megerősíti. A 19 éves ifjú ko­molyságának sehogy sem telelt meg a feje­delemasszony könnyelmű és ledér udvarának légköre, de ambíciójának annál inkább a pálya, amely fényes jövővel kecsegtette. Első diplomáciai küldetése urához, a fejedelemhez vezette, akihez a lengyelek ellen operáló svéd haderő fővezére, XII. Károly svéd és Sza­niszló lengyel király részéről levelet és üze-

Next

/
Thumbnails
Contents