Pápa és Vidéke, 9. évfolyam 1-52. sz. (1914)

1914-01-11 / 2. szám

1914 január 4. PÁPA ÉS VIDÉKE. 3. Különös kedvességet, bájt kölcsönöznek az évzáró vizsgáknak az ügyes párbeszédek. Kedvesebbek, vonzóbbak, mint a költemények, mert a csupa költemény unalmassá lesz, bármilyen szépek, kedvesek is. A párbeszéd elevenebb, a gyermeki természetnek jobban megfelelő'. De nemcsak a vizsgákon, hanem egyéb iskolai ünnepélyeken is helyén vannak a párbeszédek. De nemcsak szórakoztató hatásuk van a párbeszédeknek, hanem nevelő hatásuk is. Nem is kell azt bővebben bizonyítani. Elég arra hivatkoznunk, hogy a legtöbb párbeszéd mulattató alakban erkölcsi, szociális és egyéb a gyakorlati életből vett tanulságokat nyújt. Mindezeket megfontolva elhatároztuk, hogy a kollégák asztalfiókjában heverő iskolai párbeszédeket összegyűjtsük, sajtó alá rendezzük, hogy minden kollégának hozzáférhetővé tegyük azokat. Szeretettel és bizalommal kérjük kedves kartársainkat, szíveskedjenek az iskolai évzáró vizsgálat, vagy iskolai ünnepélyek alkalmával előadott, illetve előadható komoly vagy tréfás párbeszédeket bármelyikünk címére megküldeni. A jó ügy érdekében intézzük kérésünket kartársainkhoz. Ne sajnálják a fáradságot, mellyel kérésünk jár. Kartársi szeretettel Kováts Ferenc Öveges Kálmán k.-tan. Püski (Moson m.) gyak. isk. tanár, Győr. A Kat. Kör felolvaső-estélye. A mult vasárnap ismét felolvasó-estélyt tartott a Kat. Kör. Bár szinte túlságosan tömött volt a programm, a közönség mégis lassabban gyülekezett, mint az előző vasárnapokon; ez azonban nem az érdeklődés megcsappanásának jele volt, hanem csak a szokatlan kezdet okozta: a felolvasó-estély ugyanis egy órával korábban kezdődött a megszokott időnél. Egynegyed hatkor azért már minden hely el volt foglalva, úgyhogy a műsort ismét nagyszámú publikum élvezte. A műsort Domonkos István II. é. tanítóképző int. növendék szavalata nyitotta meg, aki Farkas Imre »Tybold halála« c. költeményét adta elő; a mély érzéssel elmondott szavalat ügyesen érvényre juttatta a költeményben előforduló változatokat, s nem egy részletével hatotta meg a közönség tagjait. Utána Kemény Béla hegedüjátéka gyönyörködtette a hallgatóságot, akit Gáty Lenke kisért zongorán. A tőlük megszokott művészi játéknak legjobb kritikája és legszebb jutalma az az osztatlan elismerés, mellyel a közönség minden tagja adózott nekik. Szőllösy Mici már másodszor szerepelt az idén a Kat. Kör felolvasó-estélyén; kellemes, csengő és kifejező hangja most is elragadott bennünket, mint egy elmúlt előadáson; a zongorán Tóth Annus kisérte igen hangulatosan, meleg érzéssel. Majd egy »fiatal« hegedűs, a kis Kemény Szilárd lépett a pódiumra s atyjának, Kemény Bélának hegedükisérete és Schwarc Annus zongorajátéka mellett meglepő ügyességgel adott elő egy kedves zeneszámot. Sok tapsban volt része a kis művésznek, de kísérőinek is. Az estély középpontját Kraft József áll. tanítóképző-int. tanár felolvasása képezte, mely az »élet iskolájáról« szólva, néhány komoly húrt pendített meg a közönség lelkében. Nagy tetszéssel fogadott előadását lapunk tárcarovatában közöljük. Most Szelestey Margit zongorajátéka következett. Szebb zeneszámban még alig volt része a publikumnak. Szelestey Margit rozható, mi mindent és mennyit raktározunk el a lélek tárházában: az emlékezetben. Tudásvágyunk óriási és a kis gyermek kíváncsisága nem más, mint a lélek ösztönszerű kutatási vágya. Az összes teremtmények között az ember az egyetlen, ki nem halad el az események, a jelenségek -előtt anélkül, hogy ne keresné az ok és az okozat között lévő összefüggést. A kutatásban, kiváncsiskodásban kifáradhatatlan az emberiség — sokszor tévelyegve — el-elbukva újból kutat-keres, keresi a valóságot, az igazságot. Lessing mondá: Ha Isten a jobbjában a tiszta igaz

; ságot, a valóságot tartaná — baljában pedig az igazság után való folytonos törekvést — és mondaná: Válassz! Én alázattal a balkezet választanám, mondván: Ezt add, atyám, a tiszta igazság, a valóság ismerése csak a Te számodra való! Szellemi látókörünk egyre bővül —, megismerjük a bennünket körülvevő természetet és nevelődünk, mig a tervszerű nevelést a szülők, az iskola veszi át. Az iskola! Az első kicsi kis társadalom, ahol az egyén a tömeghez igazodik. Már itt kell, hogy alkalmazkodjunk — kezdődik a lemondás, a lemondás sok mindenről, ami eddig kedves és jó volt. Kezdődik a tülekedés, az érvényesülés után való hajsza és igen gyakran látni már itt is azt az életben oly sokszor tapasztalható tényt: hogy nem mindig az érdemé a pálma. A játék, a foglalkozás állandó irányt vesz fel, mert a játék az élet a. b. c.-je. A gyermek érzeteinek hatása alatt áll és cselekvéseit nem irányítja a megfontolás, a mérlegelés: szabad-e? nem?! Kifejezéseinkben őszinték vagyunk — a gyermek alig ismeri a tettetést — ami a szívén van, azt a nyelve bátran kimondja. Őnála még nem áll a tétel, Talleyrand szerint: a nyelv nem arra való, hogy általa gondolatainkat kifejezzük, hanem arra, hogy általa elhallgassuk azt, amit kimondani akarnánk. Ez a diplomátia a gyakorlati élet iskolája és a tétel szükségszerű folyománya: hogy az embereket olyanoknak kell vennünk, amilyeneknek látszanak, nem olyanoknak, amilyenek tényleg. Erre az élet tanít! Mosolyogni, mikor harag van szivünkben —, barátságot mutatni olyanok iránt, akik óriási távolságban vannak egész énünktől — színlelni, komédiát játszani az élet tanít meg bennünket. És e tanulásnak, mint minden tanulásnak megvan a tandíja. Hányan és hányan nem tudják e vizsgát letenni és szárnyaszegetten hullanak a küzdés porondjára! Savoir vivre! Élni tudni ez a feltétel. Ég íelé tör törekvésünk, tudásunknak úgy látszik, semmi sem szab határt — és egy élet folytonos tanulása után — le kell mondanunk a további haladásról, mert tudásunk véges. (Folyt, köv.) hajszálig pontos, preciz technikája, kitűnően színezett játéka, nagy művészi tudása mindenkit lekötött; a közönség, különösen a zeneértő része, szinte visszafojtott lélekzettel leste gyönyörű játékát. Egy mulattató, tréfás dialóg zárta be két órára nyúló programmot. Tóth Annus és Nobel Jozefa adták elő ezen énekes dialógot, mely két öreg kisasszonynak a szép múlton való merengését és a főkötő után vágyódását tartalmazza. A darab a házassági apróhirdétés megfogalmazásával ér véget. Tóth Annus és Nobel Jozefa jókedvvel, üde, tiszta hangon énekelték el tréfás szerepüket, melyet a közönség is tetszéssel fogadott. A zongorakiséret nehéz munkáját Nenmann Elza oldotta meg. Az estélyt, mely minden tekintetben méltó volt az előzőkhöz, Szőllösy Karola rendezte. (—.) Pasztellek. IV. Nagy úr lakik egy nagy palotában. A palota régi, renaissance kori. Gazdája még régibb. A palota és a gazda szokásai azonban őket is megelőzték keletkezésükkel . . . Katona őrködik a palota előtt. Két teljes fegyverzetű vitéz. Lépéseik kimértek, fordulásaik egyszerre történők. Az ember ajkára keserű mosoly húzódik, mikor a modern egyéniségek világában ilyen két gép-embert lát, kiknek nincs egyéni szabadságuk. Kiknek még lábuk mozgását és szemük fordulását is szabályok irányítják. Régi világ urainak közénk származott álmait őrzik. Az ember sok száz éves muzeumban érzi magát. Idegen, hideg s bántó képet lát . . . Bealkonyul. Lassan, de sűrűen havazik. A két gép-ember lassan, szinte élettelenül lép. A sötétség nyeli el a két embert, a nagy palotát s a havazást. A sötétség borítja be a palota körül álmodó nagy várost és a sötétségben a hó. A hó, a világ legfehérebb, legtisztább takarója. S a legfehérebb, legtisztább takaró a bűnös sötétben takar. Érzi, hogy van mit takarnia. Érzi, hogy sok a világban a bántó. A belsőkben harc folyik. S a csönd, az élet zajának elhallgatása a belsőket teljesen magukra utalja. S most jön a diszharmóniát beborító hó. Sokat kell küzdenie, de küzd. Küzd és ideig-óráig győz... Világosodik. Az ég első pislantásait tovább adja, megnöveli a fehér hótakaró. Csillogni kezd . . . Most, most lép rá az élet. . . S a csendes harmóniát sáros csizmával szétrúgja. A hófehér patyolat-világlepedőt piszkos rongyokba tépi. S a lépés, a lépés könnyet facsar a fehér takaróból és a gyöngyharmat sárba pereg, sárba fullad . . . Felébredt a város. Villamos vonat, automobil, szemeteskocsi, fiakker, perecesinas, üzletután járó emberek olvadó, piszkos hóban gázolnak. S mégis van egy kis menedék a piszokból, a sárból. Egy kis udvarnyi elzárt területen hófehér maradt a takaró. Védte a kerítés. Két fehér takaróval bevont katona jár fel és alá a hóban. Alig látszik lábuk nyoma. Mintha egy álomvilág tündéri tisztasága szakadt volna a mesék világából a jelenbe. Mintha a jelen gyors, rohanó piszkos élete megtörne a conservativ kerítésen. Mintha az a kerítés feltartóztatná a bűnt, a jelen