Pápa és Vidéke, 8. évfolyam 1-53. sz. (1913)
1913-03-16 / 12. szám
1913 március 16. PÁPA ÉS VIDÉKE 5. Hírek. — Örömhír. Aggódva, némán vettük a szomorú hírt megyéspüspök urunk betegségéről, annál nagyobb, annál szivesebb örömmel halljuk, hogy Őeminenciája, hála Isten, annyira felépült, hogy elhagyhatta a budapesti szanatóriumot. Sőt — mint halljuk — már vissza is térhetett székhelyére, Veszprémbe. Azt hisszük, az ős püspöki város nem kisebb örömmel, lelkesedéssel várta felépült főpásztorát, mint mikor első biborospüspökét volt szerencsés üdvözölni Báró Hornig Károly magas személyében. — Az istentisztelet rendje a plébánia-templomban. A nagycsütörtöki, nagypénteki, nagyszombati, feltámadási szertartásokat és a húsvéti szentmisét a szokott időben, papi segédlettel 1. Kriszt Jenő esperesplébános fogja végezni. A nagypénteki szentbeszédet Varga Sándor káplán; a húsvétit 1. Kriszt Jenő esperesplébános; a húsvéthétfőit Kreutzer Ferenc káplán, a gyümölcsoltóboldogasszonyit Varga Sándor káplán fogja mondani. — Uj szentszéki ülnök. Megyéspüspök urunk Őeminenciája Töreky Árpádot, a szomszédos Vaszar község plébánosát, a helybeli középiskolák püspöki biztosát kinevezte a veszprémi szentszék ülnökévé. Az agilis és népszerű plébánosnak, a szeretetreméltó, igazi magyar úri embernek, Belvárosi Kat. Körünk uj tagjának, magas kitüntetéséhez őszinte szívvel gratulálunk. — Lelkigyakorlatok. A bencés fögimn. e hó 13—15-én tartott ifjúsága számára szentgyakorlatokat. Az elmélkedések anyagát Horváth Lajos piliscsabai lazarista atya adta elő. Nem a szónoki művészet külső ragyogásával, hanem nagy krisztusi hitével, meleg, krisztusi szeretetével, tapasztalatának hatalmas tárházából vett példáival bilincselte le az áhitatosan figyelő ifjúságot. — Az állami tanítóképző kat. növendékei hittanárjuk vezetése mellett szintén a folyó hó 13 —15-én tartották lelkigyakorlataikat. A lelkigyakorlatokat a húsvéti szentáldozással fejezték be. — A Ker. Szociális Munkásegyesület nagysikerű ünnepélyt rendezett a mult vasárnap. Az estély kiemelkedő pontja Blazovich Jákónak Krisztusról mondott lendületes beszéde volt, melyet ügyesen előadott szavalatok vettek körül: Sok mulatságos, derűs percet szerzett a »Pofozó masina« c. vigjáték, melynek szereplői pompásan megállták helyüket. Molnár Mariska, Takács Linuska, Apostagi Soma, Kálmán Lajos és Zimics Imre a tőlük már megszokott elevenséggel és jókedvvel játszottak. — Ma este 8 órakor ismét ünnepélyt rendeznek a belvárosi r. k. elemiiskola tornatermében a ker. »Tanonc-Otthon« javára, amikor is szavalatokkal, hazafias előadással és színdarabbal fogják szórakoztatni a közönséget. — Az uj tanító hivatalában. Kecskés Lajos, az újonnan megválasztott elemiiskolai tanító csütörtökön foglalta el állomását. Meleg szeretettel üdvözöljük körünkben, kívánjuk, hogy jól érezze magát közöttünk! Ma vasárnap mise után teszi le esküjét és ünnepélyes hitvallását, majd az Úr asztalához járul. Délután pedig az iskolaszék előtt felolvassák díjlevelét. Isten áldását kívánjuk a legméltóbban megkezdett működéshez! — Közgyűlés. A Pápa városi Jót. Nőegylet ma d. u. 3 órakor tartja a városházán rendes évi közgyűlését. — A Felsővárosi Kat. Olvasókör március 15-i ünnepélyét ma d. u. fél négy órakor tartja meg a belvárosi kat. elemiiskola tornatermében. A fényes programm pontjai: a Megnyitó beszéd; Honvédtüzér temetése; ének; Talpra magyar . . .; Ünnepi beszéd, m. Blazovich Jákó bencés tanár; Kuruc nóták, ének; Kuruc költemények, szavalások; Németcsipkedő nóták, ének; A szabadságharc vázolása, m. Flóri Oszkár bencés tanár; Egy gondolat bánt engemet, szavalat. Hymnusz, ének. Az énekszámokat énekli a kör lelkes énekkara Zsilavy Sándor karnagy vezetésével. — Szövetkezeti közgyűlés. A helybeli ker. fogy. és értékesítő szövetkezet jövő hó 4-én tartja évi rendes közgyűlését a bencés főgimnázium dísztermében. — Kat. Munkásnőegyesület. Szép napjai voltak a mult héten a Munkásnőegyesületnek: lelkigyakorlatokat tartott a hét három utolsó napján Blazovich Jákó és Niszler Teodóz bencés tanárok vezetése alatt. A lelkigyakorlatok, amelyekben a tisztikar is résztvett, ma fejeződtek be közös gyónással és áldozással. Ma délután 5 órakor az egyesület saját helyiségében változatos programmal ünnepélyt tart, A programmon szerepel egy kis passió-játék, egy három fölvonásos szinmű (Szt. Ágnes), szavalatok, énekek. — Városi közgyűlés. Városunk képviselőtestülete csütörtökön délután 3 órakor közgyűlést tart. — Köszönet. A bencés főgimnázium tanári kara a folyó hó 11-én tartott konferenciája alkalmával hálás köszönetet mondott a Pápai Takarékpénztár igazgatóságának 100 K-ás kegyes adományáért, melyet a Takarékpénztár 50 éves jubileumakor volt szíves juttatni a főgimnáziumnak. — Ügy szintén hálás köszönettel adózott a tanári kar az intézet egykori, jeles tanítványának, Steinberger Lipót urnák, ki szép díszmagyart volt kegyes ajándékozni az intézetnek. — A Polgári Kör ma délután fél 3 órakor saját helyiségében rendkívüli közgyűlést tart, amelyre tagjait ezúton hivja meg. — 12,000 korona pótkiadás. Ez már minálunk csak így van. Sohasem tudjuk biztosan, ha valami építésbe, vagy egyéb munkába belekapunk, mennyibe fog az kerülni. Pedig van ám a városnak drága pénzen fenntartott mérnöki hivatala! Csakhogy ezzel is úgy vagyunk, mint annyi sok egyébbel. Az irás szerint lenni kell, hát van. De hogy abból van-e hasznunk, az már egészen más lapra tartozik. Az Acsád-Görzsönyi-út áthelyezésére a v. mérnök tervei szerint a közgyűlés megszavazott 13,500 koronát. Most ismét kér ugyanaz a mérnökség 12,500 koronát, mivel az uttestet 3 méteres alappal kell ellátni. Hát nem tudta ezt a mi mérnökségünk mindjárt kezdetben ? Vagy mi még ennyit sem várhatunk egy okleveles mérnöktől ? Szomorú állapotok, amelyekre nem mernek orvosságot alkalmazni. — Vetőmag-vak ellenőrzése. Rendőrségünk dicséretes buzgalommal őrzi ellen a piacunkon eladásra kerülő vetőmagvak jóságát. Hetenként küldenek lel a budapesti magvizsgáló intézethez mintákat a csiraképesség megállapítása céljából. Csak hálával lehet ezért a gazdakö/ónségünk. mert csak úgy lehet elejét venni, hogy lelketlen ágensek be ne csapják őket. — Hazafias-estély. A Leányegyesület mai estélyének műsora: 1. Ünnepi beszéd. Tartja dr. Tomor Árkád. 2. Március 15. Szavalja Drach Bella. 3. Felolvasás. Tartja Kraft József. 4. Kuruc dalok. Énekli Véssey Piroska, zongorán kiséri Hirsch Jenő. 5. Márciusi hangok. Szavalja Tihanyi Kiss Sándor. 6. Quartett az »Oeskay brigadéros« c. operából. Előadják Sági Soma I. hegedűn, Striss Sándor II. hegedűn, Holler Konrád gordonkán, Szentgyörgyi Sándor violán. Kezdete esti 8 órakor. — A Jókai kör ma este 6 órakor saját helyiségében estélyt rendez a következő műsorral: 1. Jókai Mór Pápán. Irta s felolvassa dr. Bodola Gyula. 3. Soirées hongroises. Aggházy Károlytól. Zongorán előadja Schneider Terike. 3. Költemények, a) Jókai Mórról, b) Márciusi ima. Felolvassa a szerző, Schneider József (irói néven Szelényi József. 4. Tartini: Ördög szonata (La Trille du Diable) G. moll. Előadja hegedűn Kemény Béla, zongorán kiséri Gáty Lenke. — Az ev. ref. nőnevelő-intézet márciusi ünnepélye. Az ev. ref. nőnevelő-intézet pénteken délután fél négy órakor adózott a márciusi nagy napok emlékének. Előkelő, intelligens közönség jelenlétében folyt le a minden tekintetben művészi színvonalon álló ünnepély, amelynek egyik legértékesebb pontja volt Lackenbacher Mária IV. é. tk. növendék gyönyörű stílusban megirt értekezése »A tanítói hivatás a hazaszeretetszolgálatában.« Szép munka és nagyon ajánlatos sokaknak megszivlelésül. Fuchs Elza, Cser Bella és Káldos Juliska szebbnél-szebb szavalatokkal; Kéri Terka és Kis Margit ügyes zongora-játékukkal emelték az ünnepély tényét. »Szabadság csillaga« c. éneket a III. és IV. éves tk. növendékek énekelték ritkán hallott precizitással gyönyörű előadásban. — Köszönetnyilvánítás. A pápai takarékpénztár a helybeli irgalmasrendi kórház számára 120 koronát volt szives anományozni, amiért az intézet igazgatósága hálás köszönetét nyilvánítja. — Népgyűlés. A helybeli szociáldemokrata-párt ma délután fél 3 órakor megkoszorúzza a Petőfi-emléktáblát, utána pedig népgyűlést tart a Főtéren. — Gyermekzenekap nálunk. Valóságos csudával határos dolgokat produkál zenei téren néhány gyermek a régi »Graff«féle kávéházban. Á kis alig 7—8 éves Szabin kezeli a zongorát bámulatos teknikával. Könnyedén játsza a legnehezebb klasszikus darabokat. A primás a kis 8 éves Román pedig valósággal magával ragadta a közönséget oly bravúrosan játszott hegedűjén és dirigálta a hat tagból álló zenekart, hogy bárkinek dicsőségére vált volna. Egyébként a budapesti konzervatóriumnak ők a legkitűnőbb növendékei. Három hónapon át a fővárosi orfeumban játszottak. Nem győzzük ajánlani úgy a zeneértő, mint a laikus közönségnek. A koppenhágai Konzervatórium igazgatójától szintén elismerő oklevelet kaptak. Isten adománnyal megáldott gyermekek. A hangverseny este 9 órakor kezdődik. Körülbelül 10 napig idő/nek nálunk. — Az aszfaltozáshoz szükséges mészliszt előállitá>ára gépberendezésre volna a városnak szüksége. Sátori Mór budapesti mészliszt kereskedő ajánlott is a nevezett célra egy gépgarnítúrát. A tanács a v. mérnököt bizta meg, hogy Iglauer István budapesti főmérnök közbejöttével a nevezett gépfelszerelést vizsgálja meg. — Üdvös intézkedés. A városból kivezető utak oly gyalázatos rossz karban vannak, hogy a tanács kénytelen volt azok megjavítására utasítani a mérnököt.