Pápa és Vidéke, 8. évfolyam 1-53. sz. (1913)
1913-01-05 / 2. szám
VIII. évfolyam. Pápa, 1913« január 5. 2. szám. Á PA É w Szépirodalmi, közgazdasági és társadalmi hetilap. A pápai Katolikus Kör es a paoa-csóthi esperes-kerület tanítói körének hivatalos lapja. Előfizetési ár: Egész évre 12, fél évre 6, negyed évre 3 K. Egyes szám ára 26 fillér A lap megjelenik minden vasárnap. A Kiadótulajdonos: Pápai Katolikus Kör. Felelős szerkesztő Zsilavv Sándor. Szerkesztőség: Jókai Mór-u. 15. házszám. A kiadóhivatal vezetője: Süle Gábor, Viasz-utca 15-tk házszám, ahova az előfizetési- és hirdetési-dijak küldendők. Előfizetéseket és hirdetéseket felvesz Hajnóczky Árpád és Wajdits Károly könyvkereskedése, valamint Stern Ernő könyvnyomdája. Előfizetési felhívás. Tisztelettel felkérjük lapunk kedves olvasóit, hogy az előfizetés megújításánál szíveskedjenek negyed évre 3, fél évre 6, egész évre 12 korona előfizetési dijat küldeni! Felkérjük egyúttal elvbarátainkat lapunknak, elveik zászlóhordozójának terjesztésére ! Az utolsó szál. Egy tanítóval utaztam. A MÁV. jóvoltából mint őrszem áll ott lenn délen, egy nemzetiségi tengerörvény kellős közepén. Ez örvény forgóját szerb, horvát, német és csak csekély részében magyar elemek alkotják. A törődés, gond szárazzá aszta a fiatal tanító alakját, de szemében heves lánggal ott izzott a magyar faj fanatikus szeretetének tüze. Félelmesen objektív képet festett szomorú nemzetiségi viszonyainkról. Meghatottan kért a magyarság ügyét szolgáló ajándékkönyvek gyűjtésére, de még esdeklőbb szóval, egy szálnak, az utolsó szálnak szétszakítására. Terjesztésére annak az eszmének, hogy szakítsuk szét azt az utolsó, de sokszor végzetes erejűvé válható szálat, mely még idegen fajhoz köt bennünket. Nem is számítva, hogy az idegen nevű magyarok munkájukkal nem a magyarságnak, hanem az idegen névvel idegen népnek hoznak dicsőséget, nem is számítva, hogy a családi hagyományt fel kell áldozni a megszeretett, sajátjának vallott, kenyéradó nemzeti környezetnek, fontos okok vannak még, melyek az idegen hangzású névnek magyar névvel való felcserélésére ösztökélnek. Ki biztosít bennünket, nem kerülünk-e nemzetiségi vidékre vagy idegenbe, nem a magyar név lesz-e az utolsó szál, melynél fogva a magyarságnak megmenthetik utódainkat! ? Ez az őrtűznél álló tanító számos, magyar nevü szerb vagy horvát családhoz jutott be íelnőtt fiuk, leányuk mellé magyar nyelvtanítónak azon a cimen: »Asszonyom, Uram, a nevük kétségtelenné teszi, hogy a nemes magyar fajnak gyermekei. Es akárhány magát magyarnak valló, de idegen nevü családot szakított el a vad terrorizálás tőle, továbbá magyar prédikáción, magyar körben, magyar mulatságon való megjelenéstől, szerepléstől ez az utolsó szál, az a jogcím, hogy bár magyarul beszélnek, magyarul éreznek ugyan, de nevük kétségtelenné teszi szerb, horvát vagy német eredetüket. A névmagyarosítás ellenzői gondolkodjanak a hallottakon! Választások előtt. (*) Pár nap múlva új iskolaszéket választ Pápa város katolikus közönsége. Mivel helyi autonómiánk — sajnos — még most is fel van függesztve, az országos autonómia pedig még csak a jövő zenéje, az iskolaszékre hárul a hitközség legfőbb erkölcsi és anyagi javainak intézése. Ez a körülmény kétségtelenül nagy mértékben emeli az iskolaszék tekintélyét, növeli súlyát, fontosabbá teszi szerepét, de viszont a választóknak is fokozott mértékben kötelességük, hogy rátermett, hozzáértő, kötelességtudó, lelkes férfiakat bizzanak meg legszentebb érdekeik képviseletével. Sine ira et studio megállapíthatjuk azt a szomorú tényt, hogy a régi iskolaszék nem állott feladata magaslatán. Hiányzott belőle az, ami a lelke, éltetője minden hasznos és eredményes együttműködésnek; hiányzott belőle a megértő, a minden ellentéteit legyőző Szeretet! A megbocsátás, a kölcsönös megbecsülés szelleme. TÁRCA. IDVIi Li. Sivár lét! bármi kínos a kereszted, Borul rám olykor egy pár drága perced! Üvölt a szél künn ... a tar fákat rázva, Itt benn szobámban duruzsol a tűz . . . Lelkem egy szép könyv napfényes mezőin Színpompás pillangó eszméket üz. S e meghitt csendben a szomszéd szobából Kicsengenek bűvös melódiák . . . Leányom játszik egy dalt zongoráján, Lelkét édes ábrándnak adva át. S jóságos nőm, nemtöje otthonomnak, Őrködve jár a háztartás körül . . . Rend, tisztaság — a gondja, büszkesége S hogy áldás van a munkán, — úgy örül. Az estebéd hoz össze aztán . . . lámpánk Ott három boldog arcra fényt vetit . . . S a három szempár villogón beszéli: Hogy bántó gond, bú nincs ez egyszer itt. S ki szegény voltam eddig, — miért érzem Egyszerre, hogy dúsgazdag vagyok én ? Ó titkon mért gyül forró könny szemembe, Merengve házam boldog kis körén ?! . . . Az Isten tudja csak . . . s mig cseveg ajkunk, Belül szivem imára megremeg: — Áldd meg e kört, Uram! . . . álljon, viruljon A lét vésztengerén e kis sziget! Sivár lét! . . . bármi kinos a kereszted, — Borúi rám mégis egy pár drága perced! Szelényi József. fi három mise. Karácsonyi rege. Irta: Dandet Emil. Ford. K. S. i. — Garrigon, két töltött pulyka? — Igenis, tisztelendő uram, két pompás szarvasgombával töltött pulyka. Én csak tudom, hiszen jómagam is segédkeztem a töltésnél. Oly finom volt a bőrük, hogy jó ropogósra sülhetett. — Jézus, Mária! én aki annyira szeretem a szarvasgombát! . . . Garrigon add rám hamar az albát ... És a pulykákon kivül miről hallottál még a konyhában ? — Oh, mindenféle kitűnő dolgokról... Uél óta mást se tettünk, mint hogy koppasztottuk a fácánokat, szalonkákat, csirkéket, fajdkakasokat. Úton-útfélen röpköd a tollúk. Azonkívül hoztak a halastóból ángolnát, aranypontyot; pisztrángot, meg . . . — A pisztrángok mekkorák, te Garrigon ? — Ekkoráké, tisztelendő uram. Jó nagyok. — Oh, Istenem, szinte látom őket magam előtt. Töltöttél-e bort az ámpolnákba ? Igenis, tisztelendő uram, töltöttem bort az ámpolnákba. De lelkemre mondom ez a bor szóba se jöhet amellett, amit majd nemsokára mise végeztével ihatik. Hátha még látná mindazt, ami a kastély ebédlőjében van, a mindenféle tüzes borokkal teli palackokat... Aztán meg az ezüstkészletet, a finoman kidolgozott asztaldíszt, a virágokat, kandelábereket! . . . Soha ilyen reggelit! A gróf úr