Pápa és Vidéke, 8. évfolyam 1-53. sz. (1913)

1913-12-14 / 51. szám

2 PÁPA ES VIDÉKE 1913 december 14. nek van — lelkes tagja lesz a ligának, szeretnénk látni azt a hatóságot, amely ellenállna az áramlatnak, mely a kényelmes semmittevésből kizökkenti a magisztrátust és a piaci drágaság elleni küzdelemben a rá váró hatósági feladatokat ne teljesítse sürgősen és erélyesen. Aztán miért is ne lehetne piaci rendszabályokkal, például az élelmiszerek árát meghatározni ? Kezünkben van a drágaság elleni küzdelem biztos győzelme, csak ne élhetetlenkedjünk, hanem szervezkedjünk. Az bizonyos, hogyha tanácsunkat olvasóink megfogadják, legalább egy negyedévvel olcsóbbá tehetik háztartásukat, mint amilyen ma. Sok ember hitványabban táplálkozik a piaci drágaság következtében. A silány táplálkozással ajtót nyit a különféle betegségeknek. Nagy nemzeti érdeket érint tehát a helyi, vagy helyesebben országos seb végleges behegesztése. A szegények, az elhagyatottak segélyezése is sokkal könnyebben lesz megoldható, ha a társadalom azon osztályának, amelytől a humanizmus nevében a segélyezést szinte elvárják, a megélhetését könnyebbé tesszük. Nem tudjuk elég lelkes szóval gazdasszonyainkat a tett mezejére hivni. Három lelkes úrinő kellene csak hozzá, akik a köznek ezt a nagy kérdését meleg szívvel oltalmukba fognák a maguk és lakótársaik javára. Vájjon akad-e? Kíváncsiak vagyunk! Vagy csak a sopánkodáshoz értünk és azon túl egy lépést sem bírunk tenni ? Majd meglátjuk! Zs. S. Régi idők — szép napok! Hova lettek ? Eltűntek. Jött helyettük egy más, egy újabb, sokkal rosszabb, de azért »modern«, amelyhez még a cigány is »megurasodott« és kivetkőzött régi, tipikus jellegéből s nem huzza többé, hanem »hangversenyt« rendez. Nyomtatott programm szerint ad »hangversenyt« városunk legelső bandája az »Otthon«-kávéházban minden hétfőn. Ez indított arra, hogy egy kissé visszanézzek a múltba, csak néhány évtizeddel előbbre is, amikor még nálunk a cigányok hegedűje uralkodott. Nóta mellett mulatott az egész ország. Volt bankó, volt magyar nóta és jó cigány, elég bor és kitűnő négyesfogatok. Szórványosan van most is valamennyiből. Tányérozás közben nem csordul, csak cseppen a pénz. Nane love. Nincs pénz, mondja a cigány. Nem is huzza ám, hanem csak ledarálja a nótát. A divat rájuk is átragadt. A cigány többé nem cigány, a banda többé nem banda. Van művész, zenész, népzenész, társulat, zenekar. Kivetkőzött ősi jellegéből. Sokat ártottak cigányainknak a négyes, valzer és operette-áriák, nemkülönben a sok kóta. Valaha nem szorult a cigány kőtára. Elég volt a füle, a szíve, no meg az érzése. Ma is az a cigány, akinek ez a kincstára. Az öreg Bokáról beszélik, arról a hires cigányról, hogy mikor Strausszal játszott egy magántársaságban, egyszerre csak elfújta a gyertyát s odakiáltott neki: — Most folytasd, »nímet« . . . A hires művész, aki kótából muzsikált, zavarba jött és alkalma volt hallgatva bámulni a cigány emlékező tehetségét és költészetét, aki remekül variálta az ő témáját. A jó cigánynak csak egyszer íütyülték el a nótát és elhúzta azonnal bandástól. Nem volt szükség partiturára. Egyszerre belevágott a banda. Épen ugy, mint ma is, ha cigány még a cigány. Főleg a jó urak hiányoznak a cigánynak. A Keglevichek, Józsák, Vayok, Ibrányiak, Ilkeyek, Csernovitsek és mások. Akk or volt az igazi cigány-lakodalom, mikor ezek az urak mulattak. Hullt a százas, nem ritkán az ezres. Sohasem maradt meg a pénz a cigánynál; elmulatta másik bandával. Csak egy kicsit lettek volna ezek az urak fukarabbak, ugy nem lenne a föld másé. Juthatott és még maradhatott volna is. Miért nem zabolázták egy kicsit gavallérságukat ? Kevesebb könnyelműséggel tovább haladhatunk. A sok dinom-dánom után elkövetkezett a szánom-bánom. »Huzd rá cigány!« ez volt a jelszó. »Ki tudja meddig húzhatod!« kiáltott bele az elkeseredés. A jókedv a keserűséggel lépett frigyre, a bőség szaruja is kimerült. A sírva-vigadásban elpusztult egy egész osztály. A cigány-lakodalomnak egy nagy nemzeti tór volt a vége. Elborult a látóhatár;, senki sem hitte, hogy megvirrad valaha. Húzzad cigány, ki tudja medddig húzhatod! A szép, szívhez szóló magyar hallgatónóták jó része is elveszett. Nem lehet azt lekótázni. Hol van a Bihari kettőse, Boka kesergője és a Nagyidai veszedelem ? Ki tud ezekről ma már? Egy-egy vén cigány táa tudja még s nemsokára nyoma vész. Hej pedig valamikor, hogy tudott beszélni az a hegedű! Vigasztalt, reményt nyújtott. A cigány nemcsak a zsebébe, de a szívébe is belelátott a mulatónak. Rögtön tisztában volt vele. Régente maguk az urak is szereztek nótákat, sőt nem egyszer megesett az is,, hogy jókedvében egy-egy ur kivette a cigány kezéből a hegedűt és húzta úgy, hogy például az öreg Patikárus nem hitte el egy Vojnitsról, hogy nem cigány. Nevelés. N. urnák és nejének az a rossz szokása volt, hogy tekintet nélkül a cseléd jelenlétére, folyton civakodtak. Az asszonynak végre eszébe jut, hogy a lány elfogja őket híresztelni s igy szól hozzá: — Remélém Justine, hogy nem fogja elmondani senkinek, hogy mi . . . ha egy kis nézetkülönbség van köztem s férjem közt . . . hogy . . . mit beszélünk ? — Legyen nyugodt asszonyom! én úgy vagyok nevelve, hogy soha durva szót ki ne mondjak. Valódi élvezet. — Ha ön egy igazán gyönyörű vidéket akar látni, menjen Interlakenba. — Ismerem, voltam ott egykor a feleségemmel. — Nos tehát! képzelje el, milyen élvezet lesz odamenni egyedül. Cselédek. Urnő: Maga most Izé asszonynál szolgál? Nem hittem volna, hogy oly hamar talál helyet, hisz csak tegnap ment el tőlem. Szobalány: O igen. Az uj asszonyom azt mondta: Hogyha maga annál az asszonynál két hónapig kihúzta, akkor magának angyalnak kell lennie. Megnyugvás. Kicsi fiát lefektetve, a mama a függőlámpa alá ül, hogy dolgozzék. Egyszer csak félénk hangocska töri meg a csendet. —- Mamám, adj egy kis lepényt. —- Aludjál! most nincs annak az ideje. A kis gyermek elhallgat, két perc múlva azonban újra kezdi: — Mamám, egy kis lepényt — légy olyan jó. — Nem alszol mindjárt; a gyermek, ha már fekszik, nem kap enni. . . . Ha mégegyszer megzavarsz, meghúzom a füledet. Ujabb csönd. A gyermek a fenyegetés hatása alatt elhallgat. Alszik ? nem. — Mama! amikor jösz a fülemet meghúzni, hozol egy kis lepényt? Jó trükk. Egy rongyos kis utcagyerek megáll a kovácsműhely ajtajában és bámulja a kovácsot. A mester bosszankodva a tátogatón, egy darab izzó vasat tart az orra alá, gondolván, hogy ezzel csak elriasztja. — Ha tiz fillért ad, megnyalom — szól a fiu. A kovács neki adja a tízfillérest, amelyet a gyerek nyugodtan megnyal és fütyörészve távozik. Kacérság. — — Miért hord ez a hölgy íátyolt,. egészen elcsúfítja. — Elcsúfítja? Látnád csak fátyol nélkül.. Szerénység. — igen, asszonyom, igen, az igazi művész szerény. Én például némelykor kételkedem, hogy valóban én vagyok a világ első tenoristája. Párisiak a vidéken. — Ah Artúr, milyen pompás az itteni élet ... ez a pompás falusi nyugalom . . .. csak kissé élénkebb volna. Az ö gyengéje. — Az én íeleségem csupa figyelem.. Mindig olyan ételeket készít, amilyeneket én, szeretek, például velőt. — Ő bizonyára ismeri az Ön gyengéjét. A mi kicsikéink. — Papa! mi az a király ? — Az fiacskám olyan személy, akinek korlátlan hatalma van, törvényt szab, s akinek mindenki engedelmeskedik. — Úgy tehát a mama király ?