Pápa és Vidéke, 8. évfolyam 1-53. sz. (1913)

1913-02-02 / 6. szám

VIII. évfolyam. Pápa, 1913* február 2. 6. szám. PÁPA ES VIDÉKE Szépirodalmi, közgazdasági és társadalmi betilap. A pápai Katolikus Kör és a papa-csóthi esperes-kerület tanítói körének hivatalos lapja. Előfizetési ár: Egész évre 12, fél évre 6, negyed évre 3 K. Egyes szám ára 26 fillér A lap megjelenik minden vasárnap. A Kiadótulajdonos: Pápai Katolikus Kör. Felelős szerkesztő: Zsilavy Sándor. Szerkesztőség: Jókai Mór-u. 15. házszám. A kiadóhivatal vezetője: Süle Gábor, Viasz-utca 15-ik házszám, ahova az előfizetési- és hirdetési-dijak küldendők. Előfizetéseket és hirdetéseket felvesz Hajnóczky Árpád és Wajdits Károly könyvkereskedése, valamint Stern Ernő könyvnyomdája. (—) Emberek vágóhídja. Könyvesbolt kirakatában láttam egy képet. Csatamezőt mutatott. Az emberek vágóhídján nagyokat suhintott a halál kaszája: szanaszét a téren holttestek hevertek. Közöttük az utat piros vér szegte be. Az ég alján, ott, ahol a boltozat összeér a földdel, szintén piros szín ömlött el, óh nem a rózsaujjú hajnal mosolygása, sem a lenyugvó, alábukó nap mérges tekintete, hanem égő falvak, lángban álló városok tűznyelvei. Fönn az eget, mint valami gyászkárpít, holtakra gyűlő mohó madársereg lepte el, de lenn az emberek vágóhídján is lakmároztak már az élettelen emberi törzsek harkályai . . . Behunytam a szememet, de a kép már lelkembe nyomódott; s valahányszor a háború réme kisért ez a kép kiszinesül bennem. Most is itt van előttem. Mert rebesgetnek, suttognak valamiről. Azt hittük, már vége mindennek, s az az első hajnalpír, mely a tavasz jöttét jelzi majd, talán nem is a napnak fénye lesz. De addig csak álmodjunk nyugalomról, világbékéről tovább . . . (—) Szövetkezzünk ! A szövetkezésben rejlő hatalmas erőt ma már mindenki ismeri. Egy-egy láncszem az egyén, melynek ereje megszázszorosul, ha a szövetkezés utján más láncszemekbe belekapcsolódik. Szövetkezik is ma öreg és fiatal, egyesületbe siet férfi és nő. Talán már azok is szövetkezetbe tömörültek, akik semmiféle szövetségnek tagjai nem voltak. Korunk valláserkölcsi elfajulása a szövetkezés terén is meghozta a maga sajátos produktumát: szövetkeznek az öngyilkosjelöltek is. Ma még hárman, holnap talán már százan. Fiatal, az élet kapujában álló munkásgyermekek a szövetkezők, akiknek vállát máris feltörte a kereszt, az élet terhe. Az öregebbek megcsóválják ezüstös fejüket, amint csoszogó léptekkel tovább vonszolják magukat. Igazuk van! Ezt a szövetséget nem az erő szüli és tartja össze, hanem a gyávaság . . . De máskép volt hajdanában, a keresztnek fénykorában. Városi közgyűlés. 1913. január 27.-én Ismét egy utca megnyitását hatátozta el a közgyűlés. Ezúttal azonban mindnyájunk megelégedésére. A Lajosutca már régóta úgy szerepelt a köztudatban, mint zsák-utca vagy máskép kutyaszorító-utca. Ez utóbbi jelző nagyon is találó, már az utca szük volta miatt is. A város külterületén épült utcák már rég élvezték vízvezetékünk áldásait, a villanyvilágítást, a tisztességes járdát, amikor ennek az utcának a lakosai csak hosszas kérvényezés, könyörgés utján jutottak villanyvilágításhoz. Járdájuk, vízvezetékük azonban még mai napig sincs. Pedig eleget rimánkodtak érte, de mindig azzal utasították el őket, várjanak addig, mig az utcanyitást keresztülviszik. Végre-valahára ez az ügy is tető alá került. Örülünk neki, mert nagy szükség volt rá. Rég megcsinálhattuk volna, mikor még annyiba sem került volna, mint ma, hanem a Lajos-utcának is egy nagy baja volt: nem vallhatta magát olyan szerencsésnek, hogy háztulajdonosai között »befolyásos« egyéneket üdvözölhetett volna. így vagyunk a felsővárossal is, melyet hosszú évtizedeken át — lehet mondani — teljesen elhanyagoltunk. Mig a többi városrész, nemcsak a régiek, hanem az újak is fejlődtek és megadtunk fejlődésükhöz mindent, nem riadtunk vissza még az áldozatoktól sem, addig a felső várost hagytuk a maga régiségében, maradiságában. A TÁRCA. A görög nő. — Irta: N. T. — Körülbelül 14—16 éves korukban a leányok már férjhez mehettek. A házasságkötést eljegyzés előzte meg, amikor a jegyesek, illetőleg azoknak szülei a házasság föltételeit is megállapították. Érdekes, hogy a régebbi korban nem a nőtől várták a hozományt, hanem a vőlegénynek kellett a leányért nászajándékot adni. Lykurgos Spártában meg is tiltotta, hogy a nőkkel hozományt adjanak, nehogy kifejlődjék az a szokás, hogy a házasságnál inkább a pénzt, mint a személyt nézzék. De a későbbi időben már a görögöknél is elterjedt az a szokás, hogy hozomány nélkül ritkán kötöttek házasságot. A férfi köteles volt ugyan bejelenteni házassági szándékát atyjának, de azért a feleség megválasztásában sokkal nagyobb szabadsága volt, mint a nőnek a férj megválasztásában, mert a nőnek a férjet az atya, ennek halála után a leány bátyja vagy gyámja jelölte ki, abban az esetben pedig, ha valamely családban fiúgyermek nem volt, a leánynak valamely közeli rokonához kellett férjhez mennie, hogy a vagyon a családban maradjon. Viszont a férfiakat más tekintetben szorították meg. Sürgették, hogy minden férfi nősüljön meg; elitélték azt, aki ezen telfogás ellen tett, sőt a polgárjogok gyakorlatában is korlátozták a házasodni vonakodó embereket. (Athénben nem lehettek főbb tisztviselők) Spártában még hozzá gúnytárgyává tették őket és bizonyos ünnepnapon szabad volt az asszonyoknak az ilyen »makacs rideg legényt, ha elétalálták, hátba püfölni«. A házasságnak akadályai voltak: némely papi tisztség, igen közeli vérrokonság, az egyik félnek más nemzetisége, vagy rabszolga állapota. A házasságkötés ideje leginkább január és február hónapokra esett. Azért a mi számításunk szerint jan. 15.—febr. 15-ig terjedő időt Gamelion-nak »nászhó«-nak nevezték. Az eljegyzés és a házasság megkötése közötti idő alatt áldozatokkal kedveskedtek az isteneknek. A menyegzőt megelőző napon a vőlegény és menyasszony együtt mutattak be áldozatot, majd mindegyikük levágott hajából egy fürtöcskét és ezt valamelyik bálványuknak áldozták fel. Ezzel azt jelezték, hogy különösen azon istent hívják segítségül, pártfogóul. Az áldozati állat epéjét, —a méreg, harag megtestesítőjét, — az oltár mögé dobták, ezzel azt jelezték, hogy a házastársak minden pörpatvart, haragot és gyűlölséget távolítsanak el maguktól. Nagy figyelemmel hallgatták meg ilyenkor a jósok szavait is. Majd megkezdődött a készülődés, szép hímzett ruhákba való öltözés. Az este elérkezésekor a vőlegény férfirokona kíséretében elment a menyasszonyáért. Ennek a házánál kocsiba ültek és fuvolaszó, ének mellett ujjongó és táncoló ifjuseregtől körülvéve, a