Pápa és Vidéke, 8. évfolyam 1-53. sz. (1913)

1913-01-26 / 5. szám

2. PÁPA ÉS VIDÉKE. 1913 január 26. Mit ér a virágok termékenyítő himpora, ha a szellő meg nem rázza a bimbók méhét és szárnyán nem hordja szét az életmegindító csirákat más virágkelyhekbe ? Hányszor látjuk az ágostoni gondolat megforditottját is: hogy vannak, akiket nádszálaknak gondoltunk és lettek, mint Libanon cédrusai ? Mert hozzájuk férkőzött valami nagy mozdító! Hideg, közömbös, atheusnak hitt lelkek erős oszlopai lettek az Egyháznak. Valami nagy kataklisma, megrendítő csapás — és Musset-vel ott térdelnek a megtagadott Krisztus feszülete előtt! o o Nem halott az a világ, amelyet közömbösnek hiszünk. Az életre ki nem hívott, evangéliumi fejlődésre alkalmas csirák ott rejtőznek megszámlálhatatlan bőségben a látszatra halottaknak tetsző lelkek mélyén. Be vannak börtönözve, de arra várnak, hogy bizonyítsák a tertullianusi axióma igazát: anima naturaliter Christiana. Nagyszerű terrenum az a sziklának hit televény. Csodák pattannak ki abból, ha az élet szikrája meggyújtja az alvó magokat. Nos és ma mi tud az életre ébresztés harsonájával a mesék Csipkerózsájának alvó várában riasztani ? -— A sajtó! A százezrekben más csirák is szunnyadnak. Az ösztönös élet, az érzéki vágyak, a forradalmi anarchiák j csirái. Miért engedjük csak ezeket kilépni passivitásukból ? Miért nem küldjük a nemesebb energiák föltámasztó áramát is — a katolikus sajtót — az alvó lelkek mélyére? Miért nem olvasztjuk le a mi sajtónk tüzével a szivek jégkérgét? Varjas Endre. Sajtóünnepély. A Kat. Kör sajtóünnepélye a bencés gimnázium nagytermében ma, janár 26-án lesz. Mint a próbák is sejtetik, egy minden izében sikerült és változatos műsorban lesz részünk. E műsornak egyik kiemelkedő pontja P. Buttykay Antal beszéde. Buttykay országos szónoki sikereinél fogva nem ismeretlen a pápai közönség előtt sem; mint a kat. sajtó lelkes szószólója már ezreket toborzott a szentügy zászlaja alá. Az ünnepély műsora: 1. A mi sajtónk. Élőkép, alakítják: Pados I., Iiristóffy Idus, Mátz Mariska, Prauer Lulu, Karlovitz Ilus, Gaál Irénke és Zsilavy Teddike. 2. Beszéd. Mondja: Buttykay Antal. 3. Énekszám. Tóth Annuska, zongorán kiséri: Szentgyörgyi Sándor karnagy. 4. Trio, a) Részlet Peer Gyut-Sintejéből (Lamorte d' Ase); b) Czibulka: ValseSerenade. Játszák: Remény Béla, Szentgyörgyi Sándor, Holler Konrád. 5. Magyar dalok. Cimbalmon előadja: Kiss Béla (Egyed). 6. Sorentoi emlék. Énekli: Dortsák László, zongorán kiséri: Szentgyörgyi Sándor. 7. Magánjelenet. Világmuzeum. Előadja a szerző: Pataki Ödön (Győr). 8. Rubinstein: Melodie, Schumann: Träumerei. Celloszóló. Előadja: Holler Konrád, zongorán kiséri: Szentgyörgyi Sándor, 9. Tündérmesék. Tarnay-tól. Énekli: Tóth Annuska. Az élőképeket alakítják: Kiss Mici, Freund Ilus, Siichleiter Olgica és Gyöngyike, Steklovits Gizuska, Arányi Ilonka, Prauer Lulu, Dortsák László, Mátz Manci,. Sipos Bözsi, Karlovitz Béla, Fa Mica és Pados D. 10. Vígjáték. Előadják: Ress Margit, Pataki Ödön, Ress Irénke, Moravetz György és Molnár Béla. Az élőképeket rendezi: Tar Gyuláné úrasszony, az ünnepélyt: Ress Margit. — Az ünnepély kezdete d. u. 5 fél órakor. Az ünnepélyre jegyek 2, 1.50, 1, 0.60 és 0.40 K-ért válthatók Hajnóczky Árpád könyvkereskedésben és este a pénztárnál. Műsor után a Kat. Kör helyiségében teaestély tánccal egybekötve. Zenepénz személyenként 1 korona. Kezdete 8 órakor. KRÓNIKA. Az apja fia. A Palika apja ügyvéd, magyarul: embernyuzó. A Palika rossz fát tett a tűzre, amit a papa bottal torol meg, de oly kitartással, hogy Palika végre így kiált: — Papa, ha azonnal békén nem maradsz, megvizsgáltatom az elmeállapotodat. S most menjünk a gyermekszobából az életbe. A Schöberl-tragédia elkövetőjéről hamarosan megállapították, hogy közveszélyes őrült s nem alaptalan az a várakozás, hogy Pallóst, ezt a szépséges akasztófavirágot nem fogják-e szintén beszámithatatlannak deklarálni. Hisz nálunk az a szokás, hogyha szorul a kapca, a védők a bűnös szabad akaratát vonják kétségbe s a rabbilincs helyett inkább a Lipót-mező nyugalmát ajánlják a meghibbant lelki egyensúly helyreigazítására. Leányomnak szólok, menyem értsen kelőle. Nem tudom, mi a csuda leli egy idő óta Éva modern leányait. Minden, de minden divat az ő szemükben. Ezt keresik az irodalomban, művészetben ép úgy, mint a blúzok, pongyolák s kalapok tarka vásárában. Nincs ottan önzés, meghalt az önérdek, — Mindenkit a hon szent eszménye éltet; Viruló munkáját áldás tetézi, Jóllétét a világ csodálva nézi. E népet vérzé zsarnokok igája, S azt — mint gubóját pillangó — lerázta, Most végre büszke, független, szabad, Sasként merészen száll szó, gondolat, Honában ő az úr és senki más, Reá virradt a nagy feltámadás! . . . Tekintsetek le: boldog már hazátok, — Kik üdveért mindent feláldozátok, Kinos, szent aggodalmatoknak -— vége; — Hazátok, népetek nagy, szabad végre!...« Szólott az Úr örömtelt, boldog arccal S e szent öröm sugári mig leérnek, — Kigyúl alant az örökifjú hajnal S az ég szegélyin tűzrózsái égnek. Felébredék... hát álom volt?!... mit érzek? Szörnyű csalódás!... lelkem vérzik rája, Zokognom kell keservesen... Hiába!... Hogy boldog voltam egyszer, úgy csodálom,... Holott minden nagy magyar szív imája: Ó bár e szép, dicső, fenséges álom Önerőnkből egyszer valóra válna! A görög nő. — Irta: N. T. — Gondolatban visszatérünk 2—3000 évvel ezelőtti időkre. Keressünk föl egy népet, melynek rendeltetéséről, élete szépségéről, tehetségének sokoldalúságáról a tudósok könyveket irtak össze; amely népnek hatása a mai napig érezhető; amely népnek voltak ugyan hibái bőven, de mégsem annyi, hogy elhomályosíthatnák fényes jó tulajdonságait, amely e népet a többi akkori nemzetek fölé emelték. Egy nemzet sem vitt oly különféle dolgokat véghez, mint a görög nép. Epen ez az oka, hogy az emberek mindig érdeklődnek a görögök iránt. Hiszen majdnem minden, ami nekünk a legértékesebb (a tudás vágya, ékesszólás, zene, művészet), e néptől származott reánk. E nép egyik ága, a nő is folytonosan érdeklődés tárgya volt. Tudósok és irók foglalkoztak a görög nő helyzetével, nemcsak régebbi időben, hanem napjainkban is elég gyakran hallhatjuk emlegetni a görög nőt. Sokan szeretnék úgy íöltűntetni, mintha azoknak semmi örömük, semmi szabadságuk nem lett volna. Föltétlenül igaz, hogy a görög nő nem volt annyira becsületben tartva, nem volt olyan méltóságban, mint a mai nő, kellett a nőknek, elsősorban talán nekik kellett, hogy a kereszténység megváltoztassa azt a kegyetlen elvet, hogy az atya gyermekét, elsősorban leányát kitehette; nagyon szükséges volt, hogy amint Krisztus emberi alakot öltvén a férfi nemet emelte magas polcra, úgy szűz Máriában a női méltóság emeltessék tel a régi fölé eszményi magasságba; de ez még nem mondja azt, hogy azért a görög nőkre szánalommal kellene tekintenünk. A görögök családi élete más pogány népekéhez viszonyítva hasonlíthatatlanul szép volt. Egynejüség, főleg a régebbi időben, volt náluk kifejlődve. Az elválást a törvény mindenképen igyekezett megakadályozni. Mikor egy-egy családban leánygyermek született az örömnek úgy adtak kiíejezést, hogy a ház kapuját gyapjúszalaggal díszítették fel, jelezve mintegy ezzel a nő főfeladatát is, amint a fiúk születésekor kitűzött olajág azt jelentette, hogy a férfiú a harcra, küzdelemre és az ezzel kivívandó győzelemre született. Pár nap múlva a kisdedet körülhordozták a házi tűzhely körül és imák között bemutatták a család védőistenének. Születése után a tizedik napon nagyobb ünnepély-