Pápa és Vidéke, 8. évfolyam 1-53. sz. (1913)

1913-08-24 / 35. szám

1913 szeptember 14. PÁPA ÉS VIDÉKE 3. tának« s még diadalmasan hozzá is teszi, hogy »ezt ugyan az Alkotmány nem fogja megemlíteni«. Holott a szerény igazság az, hogy szegény Nagy József sohasem volt semmiféle kongregációban, de igenis csoportvezetője volt a szombathelyi szociáldemokrata szabók szakszervezetének s mint ilyen a demokrata lapok hasábjain is sokat szerepelt. Hát hogy ilyen sajtóorganumokba, ha nem is telik hazulról, a törvény erejével kellene egy kicsiny kis tisztességet nevelni — ki az, ki ebben ép ésszel kételkedik ? A magyar állam milliókat költ az alsóbb néposztályok kulturális emelkedését célzó iskolákra. Jól teszi. Ámde az ábécé meg az egyszeregy megtanításával még nem teremtünk civilizációt. Meg kell óvni a népet, főleg a tudatlan néposztályokat attól az infekciótól, mely az alsóbb néposztályok szellemének fejlődését sokkal végzetesebben fenyegeti minden patriarkális analfabetizmusnál. Mert az az ideál, amelyre a szociáldemokrata sajtó ma az alsóbb néposztályokat, elsősorban a munkásságotneveli, nem a testben-lélekben harmonikusan fejlett kulturember, hanem a pártdiktaturát követő s a nyugati kultúrának csak néhány értéktelen cafrangjával büszkélkedő vadember ideálja. Ezt legjobban azok a sajtódemagógok tudják, akik a sajtóreform ellen épp azért tülkölik tele tüdővel a riadót, mert tudják, hogy a megrendszabályozásra legelső helyen ők szolgáltak rá. Nem kell törődni velük. Csak hadd jöjjön el az a Ráday Gedeon, aki a sajtó-Alföld szabadvadászai közt egy kis razziát tart. Hadd legyen újra tiszta levegő a magyar sajtó berkeiben. Iskolaszéki gyűlés. — 1913. aug. 15. — Hitközségünk képviselőtestülete, a róm. kat. iskolaszék a mult pénteken d. u. 4 órakor Kriszt Jenő elnöklete alatt közgyűlést tartott, melyen 21 iskolaszéki tag jelent meg. A közgyűlés első pontjaként szerepelt az egyházmegyei főhatóság által jóváhagyott 1913. évi költségelőirányzat tudomásul vétele, minek folytán a folyó évi hitközségi adó 16%-os kivetése jogerőre emelkedett. Tanácskozás tárgyát képezte Veszprém vármegye kir. tanfelügyelőjének hivatalos átirata, melyben a tanév folyamán megejtett iskolalátogatása alkalmával szerzett tapasztalataira hivatkozva többrendbeli kívánalmát fejezi ki és ezekre vonatkozólag megfelelő intézkedést kér az iskolaszéktől. Az iskolaszék kir. tanfelügyelő kívánalmait magáévá tette s olyképpen intézkedett, hogy a kisebb kiadással járó hiányok a hitközség terhére azonnal pótoltassanak, mig a költségesebb követelmények kielégítése céljából állami segély vétessék igénybe. Mayer Lajos tanítónak az elmúlt tanévben végzett 6 heti helyettesítésért a méltányosság hangsúlyozásával 80 korona tiszteletdíj utaltatott ki a hitközség pénztárából. Ugyancsak Varga Sándor és Kreutzer Ferenc káplánoknak a Bánóci-majori és városi ipariskolai hitoktatásért fejenkint ideiglenes tiszteletdíjképpen 100—100 koronát szavazott meg az iskolaszék, de egyúttal kimondotta, hogy ezen összeg megtérítése, illetve elfogadása céljából kérvénnyel járul megyéspüspök ur Oeminenciájához. Pomher Mihály, a hitközségi földek eddigi bérlője engedélyt kapott további egy évi bérletre. Megbeszélés tárgyát képezte a belv. elemi fiúiskolába tervezett villanyvilágítás bevezetésének költségvetése, mely ujabb tanulmányozás és előkészítés céljából négytagú bizottságnak adatott ki. A tantestület kérelme folytán elhatározta az iskolaszék, hogy Tóth Sándor harangozó által lakott tornaszertár helyiséget f. évi szept. 1-ére kiürítteti, s régi rendeltetésének szolgálatába bocsátja; nemkülönben intézkedett, hogy a tornatérről eltávolíttassanak mindazok a fertőző anyagok, amelyek a tornázó gyermekek egészségét veszélyeztetnék. A tantestület által beterjesztett tanszerek s egyéb felszerelések jegyzékét egész terjedelmében elfogadta az iskolaszék s azok megrendelésével, illetve kiválasztásával Mátz József ig. tanítót bízta meg. Özv. Vági Istvánnénak hitközségi adója három koronára szállíttatott le. Végül Süle Gábor tanítónak, ki a főgimnáziumi tornatanárságra készül, f. évi szept. 1-től 1914. jun. 30-ig, vagyis 10 hónapra terjedő szabadságot engedélyezett illetményeinek teljes meghagyásával. Több kisebb ügy elintézése után az ülés 7 órakor véget ért. főzött, de nem volt köszönet benne. Az egyik pesti tisztelendő ur ajánlkozott, hogy főz jó magyaros gulyást, azonban a szükséges belevalók közül paprikát és köménymagot sehogy se birták előkeríteni. S így vállalkozása dugába dőlt. Az olasz nemcsak táplálkozásában, hanem ruházatában is egyszerű. Csupán a hirtelen felgazdagodott elemek fényűzők, mig az igazi előkelő osztály, a született olasz úr és úrinő még a legmagasabb körökben is igen takarékos, Ízlésesen bár, de egyszerűen öltözködik. Az olasz nép nagyon dolgos. Minden talpalatnyi földet felhasznál. Szántóföldjeik szemgyönyörködtetők. Gabonanemüek közül csak a buza van képviselve, melyet sarlóval aratnak le, hogy kárba ne vesszen egyetlen kalász sem, még pedig úgy, hogy először leszedik a kalászokat s aztán géppel levágják a szalmáját. A gabonaíöldeket — csupa kis parcellák — minden oldalról eperfák és szőllők szegélyzik, melyeket a fákra futtatnak fel. Ezek a zöld keretbe foglalt búzatáblák teszik oly kedvessé és szemgyönyörködtetővé a mezőket. Az utak mindenfelé pompásak és szelid olaj- és eperfák szegélyezik. Az előbbiekre az ételre szükséges olaj miatt, az utóbbiakra pedig nagy mértékben űzött selyemhernyó-tenyésztés miatt van szükségük. Ez utóbbival kizárólag nők és gyermekek foglalkoznak. A partok mellett természetesen az olasz nép igazi szántóföldje a végtelen tenger. Kecses vitorlásbárkáikkal hétszámra kimennek a nyilt tengerre, szárított halon és ivóvizén kívül nem vive magukkal egyéb táplálékot. Vihar idején az egész város népe kisiet a tengerpartra és nem mennek addig haza, mig csak az utolsó bárka is nagy küzdelem után szerencsésen be nem érkezik szeretteikkel a kikötőbe. A nyilt tengeren merítő, a partszéleken pedig kerítő hálóval halásznak. A partokon leginkább vihar idején folyik a halfogás, amikor is a hullámok még a nagyobb halakat is a partok felé terelik. Azt a bizonyos magyar közmondást, mely a halászt is az éhenkórászok közt emlegeti, korrigálnom kell, mert valahányszor megfigyeltem őket, mindig azt láttam, hogy dús zsákmánnyal megrakodva térnek vissza övéik közé. A kerti és mezei munkát íérfiak és nők vegyesen, a halászatot azonban természetesen csak a férfiak űzik. A nők a háztartás teendőin kivül selyem gombolítással és hálóhorgolással foglalkoznak leginkább. A mezei munkában a nők festői vagy szalmakalappal fejükön vesznek részt. A marhatenyésztés ugylátszik gyenge lábon áll, különösen a szarvasmarhában vannak szűkében. Ellenben sok a szamár és öszvér, amelyek sokkal fürgébbek és erősebbek, mint nálunk és ugyancsak nagy terheket cipelnek. Lovaik csenevészek, úgyszintén ökreik is. Bár a vásáron egypár olyan ökröt is láttam, melyet magasságuk és termetes voltuk miatt megcsodáltam. Tehén is kevés van. Sertést is egy-egy majorságban legfeljebb egy darabot láttam, még pedig angol fajtát. A tehenet a háztartásban a kecske helyettesíti. A legtöbb fogat és talyiga két kerekű. Ismétlem, az olasz nép nagyon szorgalmas és munkás, de az erősebb munkát a silány táplálkozás miatt nem igen birja. Azért leginkább az olyan foglalkozást szereti, amely mellett nem igen erőlteti meg magát. Szivesen üzérkedik apró dolgokkal, házal csecsebecsékkel. Az alacsonyabb néposztály ott is a vidékről beözönlik a városba, hol a vasút és kikötők körül mint málházok, fiakkeresek és ciceronek keresik meg a mindennapi kenyerüket. Az olasz köznép nem néz a holnapra; ha egy lírát keresett, beéri az napra vele. Majd holnapra csak akad valami, — ha más nem, egy pár tengeri pók. (Vége következik). Hirdetéseket jutányosán vesz fel lapunk nyomtatója: STERN ERNŐ.