Pápa és Vidéke, 8. évfolyam 1-53. sz. (1913)

1913-08-17 / 34. szám

1913 szeptember 14. PÁPA ÉS VIDÉKE 3. hanem bármely Értesítőben legfellebb szárazak szoktak lenni, tehát melyeken senki nem épül, legfellebb tudomást vesz • róla az érdekelt. Pongyolaságot Értesítőre ráfogni éppen nem lehet, de akiket vágni akarunk vele, mindenesetre elég sértő, annál sértőbb, ha az illető tudja, hogy oroszlánrészét kik állították össze. Hisszük tudja. Most kérdezzük, látott-e már a cikkíró úr olyan munkát sokat, amely valami kívánni valót ne hagyott volna maga után ? Tehát itt is a véletlenségből bekövetkezett hiányra rákeni merészen a hamisságot. Hamisságot valakire ráfogni és rábizonyítani a közéletben annyi, mint megbélyegezni, ha az maga nem is a személy, hanem csak eredmény, mert »a dolog a gazdája után kiabál«. Az az újság pedig a köznek volt szánva. Biztosíthatjuk a biráló urat, ha az iskolaszék korábban döntött volna afölött, hogy pl. a polgári leányiskolára vonatkozó adatok belekerüljenek az Értesítőbe s nem akkor, mikor már a nyomdába kellett küldeni, mindazon »hiányok és hamisítások« nem fordulnának elő. De az iskolaszék vagy bárki illetékes ugy döntött először, hogy ne vétessenek fel költség megkímélése cimén. Akkor bizonyára nem történt volna ama kapkodás, hogy: 3 vagy 4 nap múlva itt legyenek. Csakis így eshetett meg az a hiba, hogy a polgáriról nincs statisztika — de megvannak az érdemjegyek — és hogy a karnagy ur kimaradt, de semmiesetre sem célzatosan. Ezért bocsánatot kérünk! Sohase bántsa a biráló urat, hog}'- pl. Varga Varghának, Újvári Ujvárynak van írva, nem akörül fordul meg a világ tengelye, hogy h vagy y, hanem: manapság az a nemes ember, aki nemesen gondolkodik! Azt hisszük, az sem bántja Ujváryt, hogy »egyházi jogtudor« vagy »egyházjog tudora«. Hogy Mudra Olga került bele véletlenségből az Értesítőbe, arról ő éppen nem tehet, de hogy okleveles, annyi bizonyos (sérteget egy távollévőt). Érvényes-e oklevele vagy sem, az a felsőbb hatóság dolga, a bécsi terc és quart itthon is terc és quart marad. Bántja (?) még a biráló urat, hogy az iskolaszéknél nincs kitéve egyeseknek a cime, hivatala stb. (pl. esperes urnái »Ferenc József rend lovagja«). Eddig se volt ott cim, akkor sem, mikor még az esperes ur nem volt lovag, de a többi cime minden Értesítőben ott van — és soha sem volt féltékeny a biráló ur az egyes tagok címeire csak az idén . . .! A tagok nem is kívánják ezután se, ugy is ismerik őket, ők nem hiuk. Igen t. Uram! Ha érdemesnek találja elolvasni e kis közleményt, arra kérem ne hivatkozzék az agyon koptatott »tárgyilagosság «-ra, mert ma már ritka a tárgyilagos ember, de meg emellett mindig elfér egy makulányi szeretet is, s ha ez az elv vezérelte volna, ugy nem lett volna bizonyos helyeken epével, másutt meg éppen maró gúnnyal bántó. Ha valóban úgy van, amint fel is tesszük, hogy a biráló ur igen ismerős a kat. hitközségnél, ugy bizonyosan emlékezni is fog a közmondásra ama bizonyos madárról. Előbb szóvá tettem volna a dolgot, de a Pápai Lapok-at nem olvasom és csak most szereztem a bírálatról tudomást. Omikron. = A Magyar-Lengyel Egyesület felszólít mindenkit, akinek szivében becsülés, szeretet van a nemes lengyel nemzet iránt, hogy vegyen részt a lengyel felkelés félszázados évfordulójának nagy ünnepén. Jelentkezések és esetleges kérdezősködések Miklósi Ferdinánd Leo egyes, titkárhoz (Bpest, X., Szabóky-utca 44) intézendők. Értesítők. VI. A Pápa r. t. városi államilag segélyezett iparos- és keresk.-tanonciskola értesítője az 1912—1913-ik iskolai évről. I. Iparos-tanonciskola. Az értesítő elején olvassuk az iskola felügyeletét gyakorló közegek neveit, továbbá a felügyelőbizottság 29 tagjának a névsorát. »A szakirányú tanonciskoláról« cimü közlemény azzal a mesterekhez intézett igen helyes felhívással végződik, hogy a mesterek, ha inast szegődtetnek, tartson annak a tanulási ideje legalább 3 évig, hogy a tanoncnak ugy a közismeretiekben, valamint a szaktárgyakban, a szükséges tudnivalók elsajátítására legalább a fizikai ideje legyen megadva. Az igazgatói jelentésben többek közt a következő bekezdést olvassuk »a valláserkölcsi oktatást hosszú tanítói pályámon nagy figyelemmel kisértem és arra a meggyőződésre jutottam, hogy mai alakjában azt a nagy és nemes célt, melynek szolgálatába szegődött, sohasem fogja megvalósítani«. Ez a tétel sehogysem állja meg a helyét. Még inkább elvetendő — mert teljes abszurdum — a következő óhaj: »sokkal megfelelőbbnek tartanám, ha az egyes felekezetek közmegegyezéssel megállapodnának egy jól szerkesztett »Ipariskolai erkölcstan «-ban . . .« Igy lenne majd keresk. iskolai erkölcstan; szóval minden szakiskolának meglenne a maga külön erkölcstana. Elégedjünk meg csak az iskola jól szerkesztett fegyelmi szabályzatával és ne akarjunk uj erkölcstant szerkeszteni, mert ez végeredményében a francia morál meghonosítására vezethetne. Az igazolatlan mulasztások, a mult évihez viszonyítva, némi emelkedést mutatnak. Az olasz városok kívülről nézve teljesen kihaltnak és lakatlanoknak látszanak. Nem az élet, nem a fejlődés, hanem a pusztulás és elmúlás benyomását keltik a szemlélőben. A modern épületekről nem szólva, a régi házak majd mind vakolatlanok, vagy ha valamikor régesrégen láttak is habarcsot, az már rég lekopott róluk. Igy csak a puszta kő és tégla mered le ránk. A praktikus taliánok valószínűleg úgy gondolkoznak: minek fecséreljünk mészt, homokot és munkát, ha az idő vasfoga úgyis lerágja a falakról, amit mi rájok kenünk. Belülről azonban a legelhagyatottabbnak tetsző ház is szép és gondozott. Az utcák a legmagasabb házsorok közt is szűkek és sikátorszerüek. Ez nyilván azért van igy, hogy utcáikat a napsugár elől elzárhassák és ezáltal a nyári forróságot némikép enyhítsék. E céltel is érik; utcáikra még a közepén is ráfekszik az árnyék s ezáltal lakásaik és bolthelyiségeik még a déli órákban is sötétek és világításra szorulnak. Pedig olasz közmondás az, hogy: a mely házba nem jár be a napsugár, oda bejár az orvos. Az olasz nép, főkép az uri osztály, nagyon fél a naptól. Vérbeli olasz dáma csak estefelé hagyja el a lakását, fél hogy a tüzes nap az ő fekete bőrét még feketébbre süti. Azért Itáliában a tulajdonképeni élet csak este kezdődik. Későn feküsznek és későn kelnek. Még a szegényebbje is csak ugy nyolc óra után dörzsöli ki az álmot szeméből és dugja ki borzas fejét — melyet égő vörös, vagy koromfekete göndör haj árnyékol — az ablakon. A taliánnak különben az utca a mindene. Még a varga is az utcán varja a papucsot. Az olasznak az utca az udvara, az udvar pedig a kertje. Az utca fájához, vagy a falbavert szöghöz köti ki egyetlen tyúkocskáját, a melyet nem szemmel, hanem holmi hitvány ételmaradékkal táplál. Ezt látva, az egyik fonóban időző magyar azt az észrevételt kockáztatta meg, hogy az olasz tyúk valószínűleg kinjában tojik. (Itt diszkréten mosolyogni szabad, de az eszmetársítás büntetés terhe alatt tilos). Az olasz házak majdnem kivétel nélkül emeletesek, a földszinten vannak az istállók, esetleg üzlethelyiségek, vagy szobák, de ugy az istállók, mint a szobák ajtaja egyenesen az utcára nyilik. A házak teteje lapos, az ablakokból pedig nedves fehérnemüek integetnek alá barátságosan a járókelőkre, várván a jótékony szelet, mely őket száradni segiti. Az utcáról szólva, meg kell jegyeznem, hogy azok jórészt az uj Olaszország körül érdemeket szerzett nagyjaikról vannak elnevezve. Garibaldi, Cavour, Vittoririo, Emanuele nevei, no meg a via venti septembre, (a magyarázatot lásd fentebb) — hogy katolikusokon ezzel is egyet rúghassanak, — majdnem minden városban szerepelnek. Az olasz városokat madártávolatból nézve nagyban emeli, s egyben karakterizálja a sok templom. Őszintén szólva több van, mint kellene. Pedig az olasz kormány ugyancsak megapasztotta a számukat az által, hogy azokat eredeti rendeltetésüktől elvonva, profán célokra rendezte be. Különösen a szerzetesrendek templomaira tette rá a kezét. Vagyonukat elkonfiskálta, elkótyavetyélte, a zárdákat és templomokat pedig árucsarnokoknak, kaszárnyáknak és különféle egyesületi helyiségeknek rendezte be. Nem ugyan, mintha a nép kívánta volna ezt igy, de mert igy látták jónak a nép és Egyház ellenségei az olasz szabadkőmivesek. Az olasz nép önzetlen barátjai, a szerzetesek elüzetése által a brigantik elérték céljukat. A nép hátat fordított a vallásnak s ma már, a még meglevő templomok is üresek. Szombaton érkezvén Fánóba, mindjárt másnap az ott időző magyarok közül öten bementünk a városba, hogy szentmisét hallgassunk. Sorba jártuk a templomokat. Mindegyik üres volt. Végre az egyik templomba számunk felszaporodott hatra. A szaporulást egy helybeli nő szolgáltatta; de az se imádkozni jött a templomba, hanem mert felismervén bennünk az idegent, meg akart bennünket sarcolni, egyetlen hozzáintézett kérdésért a markát nyújtja felénk— borravalóért. (Folyt, köv.)