Pápa és Vidéke, 8. évfolyam 1-53. sz. (1913)

1913-07-06 / 28. szám

Vili. évfolyam. Pápa, 1913. junius 15. 6 . szám. Szépirodalmi, közgazdasági és társadalmi hetilap. A pápai Katolikus Kör es a papa-csóthi esperes-kerület tanítói körének hivatalos lapja. Előfizetési ár: Egész évre 12, fél évre 6, negyed évre 3 K. Egyes szára ára 26 fillér A lap megjelenik minden vasárnao A Kiadótulajdonos. Pápai Katolikus Kör. Felelős szerkesztő: Zsilavy Sándor. Szerkesztőség: Jókai Mór-u. 15. házszám. A kiadóhivatal vezetője: Süle Gábor, Viasz-utca 15-ik házszám, ahova az előfizetési- és hirdetési-dijak küldendők. Előfizetéseket és hirdetéseket felvesz Hajnóczky Árpád és Wajdits Károly könyvkereskedése, valamint Stern Ernő könyvnyomdája. Betegrvigasztalo. Van egy régi legenda a hegedűsről, akit a pestis megfosztott feleségétől és gyermekeitől; ő aztán mint »vigasztaló testvér« hegedűjével végigjárta a sinylődőket és roskadozókat, és soha nem hallott csodás játékával magasabb világba ragadta lelküket. Akik legjobban tudják megérteni, vigasztalni és segíteni embertársaikat, azok valaha a legnagyobb megpróbáltatásokon mentek keresztül. Akiknek pedig mindig csak szerencsében és sikerekben volt részük, úgy állanak mások insége előtt, mint a bámész gyermekek, kik egy pillanatig odafigyelnek, de azután nyomban megint csak játékszereik iránt érdeklődnek. Szomorúakat igazán megvigasztalni csak az tud, aki végigjárta a megpróbáltatások iskoláját. Bajban nem akad, ki fölajánlja segítségét; jó tanács hívatlanul is jön, vigasztaló szót akárhányan tudnak, de a megtörteknek és letörteknek az ilyen segítség s az ilyen vigasz csak kín és gúny. Vigasztalni csak azon keveseknek van joguk, kik legyőzött fájdalmak mélységeiből jönnek, s fölülemelkednek saját önzésük és a földi élet szük körén. Minden csapást, minden veszteséget s csalódást sokkal könnyebb elviselni, ha meggondoljuk, hogy csak így érlelődünk meg a szeretetre — amit addig szeretetnek gondoltunk és hívtunk, az csak az önzés egy különös formája volt. Manapság számtalan alkalom nyílik arra, hogy valaki kiképezze magát a segélynyújtás, a betegápolás stb. hivatásaiban — de a részvét és másokkal való együttérzés egyedüli főiskolája saját szenvedéseink, saját összedőlt ambícióink, füstbe ment reményeink, letört nagyravágyásunk. Aki képes fölismerni s fölhasználni ezen iskola hatalmas nevelő-eszközeit, többet sohasem fog panaszkodni sorsa miatt, s nem iog letörni, ha kudarc érte, hanem új tudással, új tehetőssel, új örömmel tér vissza az élethez. »Szeretnék kikelni sorsom ellen, — mondja Keller Helén, a süketnéma vak leány, — mert szivem még fékezetlen és szen- ; vedelmes; de nyelvem nem akarja kimondani az ajkamra toluló keserű szavakat, melyek így visszahullnak szivembe, mint az el nem sírt könnyek. Mérhetetlen hallgatás borul szivemre; de íme, mosolyogva közeledik a reménység, s fülembe súgja: az önfeledésben is van boldogság. Megkísérlem hát úgy élni, hogy más szemevilága az én napom, a más fülében csengő zene az én szimfóniám, a más ajkán kelő mosoly az. én boldogságom is legyen. Foerster-Schütz. Élet és Jellem. Szünidő. (V. L.) Csakugyan benne vagyunk a nyári szünidőben. A parlament elnapolva, a városházán nem lesz gyűlés, a törvényszéken nyári szünet, elutazik mindenki a meleg elől, csak a gazda arat javában. És a szünidőre mindenkinek egyaránt szüksége van. Minél idegesebb, minél nehezebb időket élünk, minél jobban koptatjuk idegeinket, annál jobban rá leszünk utalva, hogy a julius és augusztus vak melegében izzó agyunk szellemi munkát ne végezzen. Az iskolába befogott gyermeket valahogy ne erőltessük rá, hogy a szünidőben is a könyveket bújja. Ugylátszik, nagyon egészséges felfogás kerekedik föl, amely turista botot ad a diák kezébe, hátára a turista zsákot, zsebébe néhány nikkel pénzt és menjen a diák világot látni, jobbára az apostolok lován. Kellő ellenőrzéssel, kellő okossággal egészségesebben eltölteni a szünidőt diáknak nem lehet. Hanem a magyar középTÁRCfi. Köröttem sár . . . A hó, a szűzi tiszta hó, tovatűnt, Lecsókolta fényét a tüz, a nap . . . Elröppen az álom s méreg vegyül Minden reménybe, mely vágyat, éltet ad. Karom lehull. Fáradt ajkam megremeg, Ha kisértni érzem a jövő barlangját, S dohos lehével fojtja véremet, Kaján poklával ölve önmagát. Óh, miért kell látnom, öntudattal, kinzón, Mért nem hihetek még bekötött szemekkel Boldogságot szőve, sok piros virágból. .. Önfeledve, dallal, csókkal, szerelemmel! Köröttem sár. Hitem, imám, kihűlt. Szemem réveteg... Sápadt arcom bágyadt... A hó, a szűzi tiszta hó, tovatűnt, .Lecsókolta fényét a tüz, a nap . .. Füzesy Árpád. Megtisztulás. — Irta: Dr. Hannig Györgyné. — Leszállt a csendesség, a nyugalom s béke szétterjeszti szárnyát, álomba merül a természet is, a kis madár elpihen fészkében. Csak amott a sarokházban virrasztanak. Magdolna, a gyönyörű asszony, lázasan vergődik hófehér párnáján. Éj fekete haja, melynek selymes lágyságát oly sokan megénekelték, irigyelték, kuszáitan övezi homlokát. Piros ajaka cserepes a láztól, ragyogó, mosolygó szemei megtörtek. Az ágy lábánál hűséges gyermekkori dadája ül s olvasót morzsol. — Dadám, ébren vagy? — szólitá a lázas beteg. — Ébren, úrnőm, s imádkozom felgyógyulásáért. — Dadám, hallottad, mit mondott az orvos? Holnap levágják a hajamat, a gyönyörűségemet, dadám, nem adom ... nem ... nem . . . — Csendesüljön, úrnőm, nem adjuk, nem, nem s tovább imádkozott az öreg. Ékességét, bűverejét, fekete haját sajnálja Magdolna, a gyönyörű, körülrajongott asszony. A lázas beteg fejére friss borítást tesz a hű ápoló, majd a lámpát eloltja s csak egy halvány, éjjeli mécset gyújt s oda helyezi a töviskoszoruzott Üdvözítő képe alá. Fénye a mécsnek épen világot vet a szenvedő gyötrődött Megváltó arcára. Egy ideig néma, mélységes csend honol. A lázas beteg felriad álmából. Ajka egyre ezt mormolja: nem adom, nem ... nem Az a borzasztó gondolat, hogy elveszti haját még álmában is elkiséré. De mi az ? Szemei a megvilágított képre esnek. S valami szemrehányó, fájdalmas tekinteten pihen meg a tekintete. Szive feldobog, az a meggyötört Megváltó, az a pár vércsepp a homlokon vádló-