Pápa és Vidéke, 8. évfolyam 1-53. sz. (1913)

1913-06-29 / 27. szám

Vili. évfolyam. Pápa, 1913. junius 15. 27. szám. PAPA ES Szépirodalmi, közgazdasági és társadalmi hetilap. A pápai Katolikus Kör és a papa-csóthi esperes-kerület tanítói körének hivatalos lapja. Előfizetési ár: Egész évre 12, fél évre 6, negyed évre 3 K. Egyes szám ára 26 fillér. A lap megjelenik minden vasárnap. A Kiadótulajdonos: Pápai Katolikus Kör. Felelős szerkesztő Zsilavv Sándor. Szerkesztőség: Jókai Mór-u. 15. házszám. A kiadóhivatal vezetője: Süle Gábor, Viasz-utca 15-ik házszám, ahova az előfizetési- és hirdetési-dijak küldendők. Előfizetéseket és hirdetéseket felvesz Hajnóczky Árpád és Wajdits Károly könyvkereskedése, valamint Stern Ernő könyvnyomdája. A kántortanítói intézmény jövője. — Irta: Lisztner Antal, jákói kántortanító. — A »Veszprém-egyházmegyei rém. kat. tanítói egyesület« központi bizottsága az 1912—13. tanévben a tavaszi közgyűléseken való megvitatás végett megküldötte a tanítói köröknek a kántortanítók tisztán kántori fizetésügyét tárgyaló felhívását, hogy azt megvitatva, a körök javaslataikat megtegyék. E munkálatok most már beterjesztettek és hogy a központi bizottság meg fog felelni a körök óhajtásainak, az kétséget sem szenved. Hisszük, hogy az »Országos Kat. Tanügyi Tanács«, sőt maga a Püspöki Kar is meg fog tenni mindent, hogy a kántortanítói intézményt a bukástól megvédjék. Ez nemcsak a népoktatásnak, hanem az egyháznak is elsőrendű érdeke. Az 1907. évi és a legújabb fizetési / törvények a kántortanítót intézményt a bukás szélére állították. Ismeretes dolog ugyanis, hogy az 1907. évi XXII. t.-c. arra az álláspontra helyezkedett, hogy a kántortanítói fizetést 1000 koronáig a kántori fizetésből egészítette ki, ezt vette alapfizetésnek, tehát ott, ahol nem volt több ezer koronánál az összfizetés, beszámították az egészet tanítói fizetésnek, kántori fizetés pedig nem maradt. A legújabb tanítói fizetési törvény is akceptálja e felfogást s igy ma a legtöbb kántortanító, mint kántor, ingyen munkát végez. E miatt elégedetlenkedik ma országszerte a kántortanítói kar. Ne hangoztassuk azonban a sérelmet, mely nemcsak a kántortanítók sérelme, hanem egyúttal a kat. egyházé is, foglalkozzunk inkább e dolog jogi részével és azon hatásával, melyet úgy egyházi, mint oktatási szempontból előidézni fog. A kántortanító intézményszerüen nemcsak tanítással foglalkozik, hanem mint a pap segítője, végzi a kántori teendőket is. Mint kántor minden községben nélkülözhetetlen, mert kántori teendő mindenütt van, ahol nép és vallási szertartás van. Mint tanítók a kántortanítók történeti multjuknál fogva, úgy a múltban, mint még a jelenben is azok a pillérek voltak és most is azok, melyeken a népoktatás épülete nyugodott és nyugszik. Az állami tanítók csak néhány évtizedes múltra tekinthetnek vissza, épúgy az osztálytanítók is. Már most tudva ezt, feltehetjük azt a kérdést, vájjon szüksége van-e még az egyháznak és magának az országnak is a kántortanítói intézményre vagy nincs? És feleletül azt a másik kérdést kell vizsgálni, vájjon a kántor, mint egyházi alkalmazott végez-e oly dolgot, mely úgy egyházi, mint nemzeti szempontból is magasabb értékkel is bir ? Elfogulatlan ember, e kérdésekre csakis igen-nel felelhet. Mert az egyházi ténykedés s igy a kántori dolgok végzése is, a nép morális szükségleteit szolgálja, a nép morális érzékét pedig nem tompítani, hanem élesíteni kell, mivel igaz a költő mondása: »Minden ország talpköve a tiszta erkölcs«. ErTÁRCA. Életelv. Nagyratörő, kinzó vágyak Nem emésztik lelkemet. Nem vágyódom olyasmire, Amit birnom nem lehet, Szivemnek, ha van is vágya, Kisebb, ámde boldogít: Békeségben eltöltenem Életemnek napjait. Áldott fénye életünknek, Szeretet szép csillaga! Légy vezérem utaimban, Maradj velem mindenha! Vezérelj a rögös pályán S jöjjön bármi küzdelem: Nem lankadok terhem alatt, Türelemmel viselem. Mit ér a fény s külső látszat, Ha a lélek kietlen ? Mit ér a sziv, ha nincs benne Boldogító érzelem ? Egyedül a lelki szépség Eletünknek édene; Bármi sors is érjen bennünk' Nem vesz oda jó reményünk, Megnyugvás is kél vele. Lisztner Antal. Bűvészet a kiránduláson. Irta: Jolánka, a Kedves Testvérek, polgári iskolájának a növendéke. Egy növendéktársam folytatott engem, de én tettem le a garast, legyen is enyém az utolsó szó. Ebéd a vendéglőben. A Rongat erdei séta után hazafelé tértünk: a keszői vendéglőbe, ebédre. Talán nem lesz érdektelen, ha elmondom, amit helybeli kalauzunktól hallottunk az étkezésre vonatkozólag. Először is futólag megemlítette, hogy van egy bizonyos állat, amely a makkot föleszi a megterített földről anélkül, hogy föltekintene a fára, amely azt adta neki. Akad olyan ember is, aki megeszi az ételt a megterített asztalról anélkül, hogy eszébe jutna föltekinteni arra, aki az egészséget meg az ételt adta neki: az Istenre. Nos, én ilyen hálátlan teremtés soha sem leszek. Azt is szivünkre kötötte kalauzunk, hogy étkezésnél az ételt jól megrágjuk, ha nem csalódom, azt mondta, hogy körülbelül 34-szer kell megrágni; ezáltal több bajt elkerülünk, meg az által is, ha étkezés után fogainknak koronájáról lemossuk a rátapadt ételmaradékot, ha lehet, fogkefével, ha nem, legalább öblítéssel. Azután elmondta a százesztendős ember életszabályait, amelyet többen, mikor délután a keszői vár felé mentünk, tőle meg is tanultunk. A száz éves ember életszabályai. Egy király összehivta országának orvosait és arra kérte őket, hogy rövid versekben állítsák neki össze, hogy ő hogyan érheti el a száz esztendőt. Az orvosok egybegyűltek s hosszas tanácskozás után a következő verset nyújtották át a királynak: