Pápa és Vidéke, 8. évfolyam 1-53. sz. (1913)
1913-06-22 / 26. szám
1913 junius 15. PÁPA ÉS VIDÉKE. 197. ket és már régebben tervezik a segélyezés rendszerének megváltoztatását. A tervezet most elkészült és alapelve az, hogy az állam szerződést köt az Országos Központi Hitelszövetkezettel, amelynek alapján a Központi Hitelszövetkezet fogja az állam által rendelkezésre bocsátott iparalapból a kisipar részére a szükséges tőkéket rendelkezésre bocsátani és egyúttal a visszafizetés folyamatát lebonyolítani. Az Országos Központi Hitelszövetkezet az illetékes kereskedelmi és iparkamara szakvéleménye alapján fogja a kisiparosoknak a munkanemre való tekintet nélkül, kizárólag az egyéni rátermettség alapján a kölcsönöket folyósítani, illetve a géperőt rendelkezésére bocsátani és megfelelő évekre elosztva, kényelmes törlesztésről gondoskodni. Egyes esetekben a miniszter a részletek megfizetése alól fel is mentheti az illető kisiparost. A cél azonban az, hogy olcsó és kényelmes törlesztéses ipari kölcsön, illetve munkaeszközöket bocsássanak a kisiparosok rendelkezésére és hogy az eddigi nehézkes bürokratikus kezelés helyébe a gyorsabb kereskedelmi adminisztráció lépjen. Az uj rendszer életbeléptetése előtt a kereskedelmi és iparkamarák szakvéleményezése elé kerül.« Ideje is már, hogy a kisiparosság anyagi és erkölcsi felemelését célzó munkásságból az állam is kivegye részét. Ez annál is inkább kötelessége, mert egy nagy osztály érdekéről van szó. Magyarországon az 1900. évi népszámlálás szerint még 310.177 önálló férfi és 73.818 önálló női iparos van. Az iparban foglalkoztatott férfi segédszemélyzet száma 530.634, a nő segédszemélyzet száma 106.063. Összesen tehát 1,038.078 embernek, az egész népesség 15%-ának létérdekéről van szó. Közre kell tehát működnie államnak és társadalomnak egyaránt abban, hogy egy ennyi embert foglalkoztató osztály ne csak tengődjön, hanem egészséges legyen, boldogulni tudjon s újból a magyar állam egyik erős oszlopa legyen. Városi közgyűlés. (1913. junius 16. d. e. 11 és d. u. 3 órakor). Városunk képviselőtestülete két közgyűlést is tartott a mult hétfőn. Egyet délelőtt 11 órakor Koller Sándor alispán elnöklésével és egyet délután. A délelőtti közgyűlésen az új tanácsosi állást töltötték be, amelyre egyhangú lelkesedéssel Kemény Béla v. jegyzőt választották meg. Őszintén örvendünk a választásnak, mert Kemény Bélát kedves, szives, előzékeny, uri modorú tisztviselőnek ismeri mindenki, akit eddigi állásában, eddigi hatáskörében a teljes pártatlanság, elfogulatlanság vezet. Erről mi magunk is nem egyszer jólesőleg győződtünk meg. Erős a reményünk, hogy Kemény Béla új állásában is megmarad annak a Kemény Bélának, akit mi eddig ismertünk. A délutáni közgyűlés roppant hoszszú ideig tartott, úgy, hogy az utolsó tárgyat már a következő ülés napirendjére kellett kitűzni az előrehaladott időre való tekintettel. Órákat foglalt le az alsóvárosi vasúti állomás építésének az ügye és a tisztviselőink vasárnapi munkaszünete. Az előbbit, mint közgyűlési tudósításunkban olvasható, közmegelégedésre intézte el a közgyűlés. A tisztviselőink kérelmét azonban elvetették és a régi állapot fenntartását határozták el. Másodszor bukott tehát meg a vasárnapi munkaszünet. Eső után köpönyeg volna, ha most mi ezt a kérdést bővebben fejtegetnénk. Nem is tesszük. A mi álláspontunk kezdettől fogva az volt, hogy tisztviselőinknek nagyon is méltányos, sőt emberileg tekintve jogos a kérelmük. Csudáljuk, hogy képviselőtestületünk »keresztény« jelzővel ékeskedő tagjai képesek voltak szavazatukkal a keresztény felfogással homlokegyenest ellenkező irányt támogatni. * Délelőtti közgyűlés. Koller Sándor alispán 11 órakor nyitotta meg a népes, részleges tisztújító közgyűlést. A szavazatszedő bizottság tagjaiul — mivel a közgyűlés választói jogával nem élt — az alispán Teli Anasztáz dr., Wüeszt Ferenc, Barát Károly és Kende Ádám dr. v. képviselőket kérte fel. A választás egyhangúlag Kemény Bélára esett, akit Köller Sándor alispán — a hivatalos eskü letétele után — igen szives és meleg szavakkal üdvözölt. Kemény Béla meghatottan mondott köszönetet a beléhelyezett bizalomért és igérte, hogy minden erejével a város jól felfogott érdekét fogja szolgálni. A délelőtti gyűlésnek egyéb tárgya nem volt. Délután. Mészáros Károly polgármester nyitotta meg a délutáni rendkivüli közgyűlést. A jegyzőkönyvet hozzászólás nélkül hitelesítették. A jelen közgyűlés jegyzőkönyvének hitelesítésére Hoffner Sándor dr., E. Szabó József, Rácz Kálmán, Somogyi Pál és Giczi Kálmán v. képziselők kérettek fel. Interpelláció. Hoffner Sándor dr. kérdi a polgármestert, mi indította arra, hogy az előző közgyűlés határozata ellenére négy rendőri és nem négy kézbesítői állásra hirdetett pályázatot, holott a közgyűlés úgy határozott, hogy a magasfizetésü rendőrtizedeseket, akik ezideig kézbesítői szolgálatot teljesítettek, meghagyja a rendőrség kötelékében és a kézbesítésre olcsóbb, 600—600 koronával díjazott kézbesítőket fog alkalmazni, ami által a város évenként tetemes összeget takarít meg. Mészáros Károly polgármester válaszából kitűnt, hogy rosszul értelmezte a közgyűlési határozatot. Ezek után kiváncsiak vagyunk, hogyan intézik el a már meghirdetett rendőri állásokra beérkezett kérvényeket. Az alsóvárosi vasúti állomás ügye majd két órai vitát provokált, amelyben igen sokan résztvettek, néhányan többször is. Végül a közgyűlés határozatilag kiHátunk mögött a hátteret képezte a győri püspökség Rongat erdeje; odább terült el sűrű titkos homályával a Cser-erdő, a kettő között a két Erdőköz, melynek szélén, árnyas domboldalban mi heverésztünk, vidám, boldog leánykák. A fénylő nap felhőtlen égről tarka, mezei virágokra nézett alá, melyekkel mint himes szőnyeg, telítve volt a mosolygó rét. Az erdő fái fölöttünk nyugodtan szenderegve csüggeszték alá koronáikat; a légben lágyan susogva enyelgett a nyári szellő és a madarak jó kedvvel énekelték dalaikat az ingó ágakon. Ekkor kalauzunk zsebébe nyúlt és rázta ki onnét a fejtörő kérdéseket, melyek közöl többet sikerült papirra vetnem. (A feleletet rájuk lásd a levelem végén): 1. Ki az, aki meghalt, de nem született ? 2. Született, de meg nem halt ? 3. Egyszer született, kétszer halt meg ? 4. Mi volt az első ember neve, kérdezték a kis zsidó fiútól. Mit felelt? 5. Mikor volt egy esztendőben három hét ? 6. A művelt francia melyik kezével eszik? 7. Melyik van jobb magyarsággal mondva: 7 meg 5, vagy 7 és 5 = 11. 8. Ha egy urnák 6 leánya van és minden leánynak van egy fitestvére, annak az urnák hány gyermeke van ? 9. Mi volt előbb, ember-e vagy szakáll ? 10. Hogyan lehet a malachúst úgy besózni, hogy a másik évben is friss maradjon? 11. Hogyan lehet 20 pár harisnyát megkötni egy óra alatt ? 12. Honnét hajtják a legtöbb marhát a pápai vásárra ? 13. Két szász katonának hány szeme van ? 14. Egy fán almák voltak. Egy vándor földobta a fára a botját s dobott le belőlük. Ezután sem a fán nem maradtak, sem a földön nem voltak többé almák. Hány volt eredetileg a fán. 15. Egy kis leány libákat hajtott ki a rétre; egy kettő előtt ment; egy kettő között; egy kettő mögött. Hány libát hajtott ki a kisleány a rétre ? 16. Látjuk, még sem az Isten teremtette? 17. Édes anyád leánya, neked még sem testvéred ? 18. Egy Adolf nevü ifjú dalostársulatba lépett; mi lesz ott a neve? 19. Egy Áron nevü kereskedő kútba esett; mi lesz ott a neve kereskedői nyelven ? 20. A bibliában hány betű van ? 21. Melyik szó az, amelyhez ha teszünk betűket nem lett hosszabb, hanem rövidebb ? 22. Apja is, anyja is; még sem mondhatja, hogy ő valakinek a fia ? 23. A muszka császár melyik alattvalója előtt emeli le a kalapját ? 24. Hogyan lehet 5-ből 5-öt ugy kivonni, hogy 5 maradjon. 25. Melyek a legdrágább seprűk ? 26. Melyik a legjobb szépítőszer ? 27. Melyik a legpuhább vánkos ? 28. Szarva kettő; lába kettő; hátul farka; este kél útjára; táplálék nem kell neki soha ? 29. Ha 2 gólya egyszerre kelepel a háztetőn, miről lehet megtudni, hogy melyik a hölgy ? 30. Egy pörölő asszonynál mi tud még nagyobb lármát csapni ?