Pápa és Vidéke, 8. évfolyam 1-53. sz. (1913)

1913-06-22 / 26. szám

VIII. évfolyam. Pápa, 1913. Junius 22. 26. szám. Szépirodalmi, közgazdasági és társadalmi hetilap. A pápai Katolikus Kör es a papa-csóthi esperes-kerület tanítói körének hivatalos lapja. Előfizetési ár: Egész évre 12, fél évre 6, negyed évre 3 K. Egyes szám ára 26 fillér A lap megjelenik minden vasárnap. A Kiadótulajdonos: Pápai Katolikus Kör. Felelős szerkesztő: Zsilavv Sándor. Szerkesztőség: Jókai Mór-u. 15. házszám. A kiadóhivatal vezetője: Süle Gábor, Viasz-utca 15-ik házszám, ahova az előfizetési- és hirdetési-dijak küldendők. Előfizetéseket és hirdetéseket felvesz Hajnóczky Árpád és Wajdits Károly könyvkereskedése, valamint Stern Ernő könyvnyomdája. Forduló pontnál. Egy jegyzőkönyvben lapozgatok. Ez a könyv a Felsővárosi Kat. Olvasó­kör jegyzőkönyve. Azok ahol szabályosan, hol meg elsietve rótt, holt' betűk megelevened­nek olvasás közben. Elet száll beléjük, lelke lesz az üres jeleknek és beszélnek rövid, tizenhárom éves, de becsületes múltról. Beszélnek egyszerű, őszinte szóval férfias összetartásról, majd játszi mosolygással vidám mulatságokról, si­kerültünnepélyekről. Nagyobbrészt azon­ban komoly, keresetlen hangon egy életre hivatott körnek megélni akarásá­sáról, törekvő, küzködő, de folytonos előrehaladásáról szólanak. Közben-köz­ben az izgalom heve töri át e hangot, olykor meg keserű hallgatásba fúlnak a sorok, hogy érverésük, lélekzetük el­állva — kínos némaságukkal annál többet sejtessenek. Jobbról-balról, akárhányszor bizony meglepően váratlanul, fenyegető szirtek meredtek a körnek még vízre alig bo­csátott, kis hajója elé s végső meg­semmisítéssel rettegtették. De hála a gondviselő jó Istennek, adott e körnek lelkes férfiakat, kik Istenben bizó, tör­hetetlen hitükkel, csüggedetlen munka­kedvükkel mindenkor ki tudták vezetni a kört a felesleges érzékenykedések-, a félreértések- s a külső, belső ellenségek támasztotta, nehéz helyzetekből. E de­rék, közismert férfiak neve elválasztha­tatlanul egybeforrott a körnek a nevé­vel. Nem akarunk személyi kultuszt űzni, nem irjuk ki itt nyilvánosan nevüket. Megvan fáradságuknak jutalma lelki­ismeretük jól eső érzésében, mely a becsülettel végzett munkát mindenkor kiséri, de főképpen megvan jutalmuk önzetlen fáradozásuknak érett gyümöl­csében: a Felsővárosi Kat. Olvasókör gazdag eredményeiben, nem várt viru­lásában, reményüket felülmúló fejlődé­sében. Köszönhető továbbá a szép siker annak a szerencsés körülménynek, hogy a lelkes vezetők lelkes tagokra támasz­kodhattak. A tagok legnagyobbrészt a felsővárosi kat. földművesosztályból ke­rültek ki. S magyar földünk e becsü­letes művelőinek megvolt az az egész­séges szelleme, hogy a bajnak, beteg­ségnek, visszavonásnak csiráját minden­kor ki tudták vetni a körnek testéből s minden ellenkező hatások mellett is, tudtak egyesülni s egyesülve zárt so­rokban kitartani, önzetleneknek meg­ismert, derék vezetőik mellett. Ez az egységes, egészséges szellem az egyet­len alapja a mai vezetőség jövőbe vetett, szilárd reménységének is. 1900. évi február hó 18-án tar­totta alakuló közgyűlését a Felsővárosi Kat. Olvasókör 140 taggal, 1913. jun. 22-én 410 taggal foglalja el ünnepélye­sen új otthonát, a fényesen átalakított, volt Népkonyhát s a vele szemben lévő új, csinos kerthelyiséget, melyet Ester­házy Pál grófnak, a kör díszelnökének; a körnek; s a kör azon érdemes tag­jainak áldozatkészsége létesített, kiknek nevét lapunkban közölni fogjuk. Ez a dátum, azt hisszük, lezárja a lakás-kérdést. Megszűnik vele a hely szük volta, megszűnik továbbá az a TARCA. A keszői erdőben. — Irta: P. Ilonka, végzett prepa. — Igen tisztelt Szerkesztő urunk, engedje meg, kérem, hogy növendéktársamnak kis irását, én erdei sétánk szellemi részének megírásával egészíthessem ki. Keskeny kis csapáson haladtunk liba­sorban — be az erdőbe, körülvéve vezetőn­ket, a kedves Stella nővért és a mi helybeli kalauzunkat, a jó keszői plébános urat. A mi kedves kalauzunk mindjárt utunk elején egy történetkét mondott el nekünk, amit én megjegyeztem magamnak. Szól pe­dig a rege a keleti bölcsről és ifjú tanítvá­nyáról: A bölcs és tanítványa egy mezőségen mentek át. A bölcs hol a homokos útra nézegetett, hol az utat szegélyző zöld füre. »Mit szemlélgetsz mesterem?« kérdi tanítványa. »E lábnyomokat nézegetem, fiam« fe­lelt a bölcs. »Azt látom belőlük, hogy egy teve ment itt előttünk nem igen régen, amelyik a hátsó jobb lábán sánta«. »Érdekes, amit mondasz, mesterem, de föl nem foghatom, hogy te ezt honnan tu­dod, holott én se közelben, se távolban sem­mit nem látok«. »Nézd, fiam! e lábnyomokat; hogy te­vének a nyoma, azt könnyű felismerni. Hogy sánta, azt abból látom, hogy három lábát erősen belenyomta a homokba, a hátsó jobb lábával pedig alig érintette a homokot. Nyilván fájt a szegénynek. Végre, hogy nem igen régen ment erre, azt az egész íriss nyomok elég világosan megmutatják«. Alig mennek néhány percig, ismét megszólal a bölcs: »Fiacskám! az a teve a balszemére vak és hiányzik egy metsző foga«. »Mester, már kezdesz zavarba ejteni; hát azt ismét honnét tudod ?« »O fiam! mi sem könnyebb ennél! Nézd csak a füvet, mely utunkat két oldal­ról szegélyezi. Csak az egyik oldalon harap­dált belőle a teve; a bal oldali részt soha nem bántotta, nyilván azért, mert csak a jobb oldalit látta; balszemére tehát vak. Hogy pedig az egyik metszőfoga hiányzik, azt abból látom, hogy a harapás nyomán a fü mindenütt le van harapva, de a közepén, hol egyik metszőfoga áll, a fűszálak épen maradtak«. Nemsokára a bölcs is, tanítványa is egy kúthoz értek. »fiam! szólalt meg a bölcs, a tevét egy ifjú ember hajtja, aki még alighanem nőtlen és igen jó egészségű«. A tanitvány Erre már nem szólt, csak várta a magyarázatot, ami nem is maradt el: »Hogy fiatal, azt abból látom, hogy e kútnál bokrétát kötött; itt vannak a bokréta­kötés maradványai. Hogy jó egészsége le­het, azt abból gondolom, hogy a kenyeret, mely elég kemény lehetett, héjastól meg­ette, pedig ez a kenyérhéj, amint e kis da­rab mutatja, el is volt égve«.

Next

/
Thumbnails
Contents