Pápa és Vidéke, 8. évfolyam 1-53. sz. (1913)

1913-06-08 / 24. szám

VIII. évfolyam. Pápa, 1913* áprili

s 179. 18 . szám. Szépirodalmi, közgazdasági és társadalmi hetilap. A pápai Katolikus Kör es a papa-csóthi esperes-kerület tanítói körének hivatalos lapja. Előfizetési ár; Egész évre 12, fél évre 6, negyed évre 3 Egyes szám ára 26 fillér A lap megjelenik minden vasárnap. K. .4 Kiadótulajdonos Pápai Katolikus Kör. Felelős szerkesztő ZsilavT Sándor. Szerkesztőség: Jókai Mór-u. 15. házszám. A kiadóhivatal vezetője: Süle Gábor, Viasz-utca 15-ik házszám, ahova az előfizetési- és hirdetési-dijak küldendők. Előfizetéseket és hirdetéseket felvesz Haj nóczky Árpád és Wajdits Károly könyvkereskedése, valamint Stern Ernő könyvnyomdája. Milyen pályára adják a szülők gyermekeiket? Erősen közeleg az iskolaév vége, kertek alatt van Péter-Pál napja. Szinte látom a bizonyítványaikkal haza siető diáksereget, kiknek egy része búcsút mond az iskola felszentelt falainak, hogy magasabb iskolában folytassa megkezdett tanulmányait, a másik része tanulmányait már befejezve, hogy a legnagyobb iskolába, az életbe kimenjen. Az iskolaév végén tán nem lesz -érdektelen a szülők figyelmét felhívni a pályaválasztás nagy fontosságára, illetve arra, hogy jól meggondolják, komoly megfontolás tárgyává tegyék, milyen pályára adják gyermekeiket?, mert a jó pályaválasztás sok sorsával elégedetlen egyént tehetett volna boldoggá, sorsával megelégedetté. Mert hiszen nincs is nehezebb valami, mint életpályát választani. Nem •elég az, hogy a szülők elhatározzák, hogy gyermekeiket papnak, tanárnak vagy tanítónak adják, hanem arra a pályára kell adni a gyermeket, amely lelki világának, hajlamainak, energiájának legjobban megfelel, de mindenesetre szükséges, hogy a gyermek valamely pályára kedvet is érezzen magában. Engedni kell, hadd válassza meg a gyermek maga a pályáját, ne a szülő! Mert a magyar szülő így gondolkodik: én dolgozom, de a gyermekem ne dolgozzék. Izzad, fárad gyermekeiért, hogy kitanítassa, diplomás úrrá nevelje s hogy büszke lehessen kitanult fiára. Ez a mai kor betegsége, ez a mi társadalmunk rákfenéje. Szegény magyar szülő! Szereted gyermekedet, csak azt nem tudod, hogyan szeresd ? Mi nem akarunk téged szeretetre oktatni, de érezzük, hogy csekély kötelességet teljesítünk, ha e fontos kérdésre figyelmedet felhívjuk. Ne kergesd minden gyermekedet diplomás pályára, mert ma a diplomának nincsen értéke s minden diplomás pálya túl zsúfolt, mert nagyon sok a diplomás ember. A tanító ma tengődik, fizetése kolduskenyér, alamizsna, meg sem közelíti még a kamatját sem annak a tőkének, amennyibe diplomájának megszerzése került. S ha egyszer meg is van a tanítói oklevél, mennyit kell kunyerálni, kilincselni, protekció után járni, mig sikerül egy-egy állást elnyernie. De ilyen nyomorult és ellepett ma már minden uri pálya. Miért nem adjátok gyermekeiket ipari és kereskedelmi pályákra ? Miért nem tanultok a művelt külföldtől, a civilizált nyugattól?, hol több értéke van a tisztességes iparnak és kereskedelemnek, mint a diplomás pályának. Ott nem lenézett foglalkozás ez, hanem olyan pálya, mely kenyeret ad, megélhetést biztosít, vagyont nyújt és boldogságot szerez. Nálunk ? El kell ismernünk, hogy itt még esetet sem igen tudunk arra, hogy egy »intelligens« család gyermekét ha kitaníttatta, iparosnak, vagy keTÁRCA. Volt egyszer . . . Lágyan zizeg az akácfa Sugár-csókos zöld gályán . . . Akác-lombok hűvös alján Óh, de szépet álmodám ! Álmodoztam, . . . álmodoztam . . . Egy kedves, bájoT regét . . . Volt egyszer egy barna kislány, Meg egy barna kis kadét. Szerelmes volt a kis leány, Szerelmes volt szörnyű mód, Édes vágyak, tündér álmok Ringatták a kis bohót. Szive úgy ver, szeme ragyog, Arca lázas pirban ég, Ablak alatt ha elhalad Az a barna kis kadét. Hajdanában együtt játsztak Ott a szőlőskert alatt, S építettek lágy homokból Fényes tündérvárakat. Tündérvárak . . . homokvárak! Szertehulltak ! hej, de rég! »Felsőbb leány« lett a lányka S a fiúcska — kis kadét. És azóta minden ősszel Hogyha borul a határ, Barna fiu napkeletre, Napnyugatra megy a lány. De ha sárgul már a kalász S hányni kezdi a fejét, Kis fészkére visszaröppen Barna kis leány, kis kadét. Hej! de telnek ám az évek, Felserdült a kis leány S hosszú fényes kard csörömpöl Barna fiu oldalán. Szerelemnek szép virága Nyitogatja kehelyét S ekkor messze-messze földre Távozott a kis kadét. És azóta új levél hajt Az akácfa zöld gályán, Akáclombok sátorába Enyhe szellő csókja jár. Barna kis lány, barna szeme Hej, mióta könyben ég! De nem látja, messze . . . messze Az a barna kis kadét. S im nekem is fájó, forró Köny borítja szememet S két orcámra búsan, lágyan Szép csendesen lepereg. Tudja Isten mért siratom Azt a bohó kis regét: Volt egyszer egy barna kislány, Meg egy barna kis kadét. Erato. JMéprajz és pedagógia. Felolvasta: Dr. Herrmann Antal, a Magyar Néprajzi Társaság alapítója s tiszteletbeli tagja, a Magyar Néprajzi T. pápai, második vándorgyűlésén. Méltóságos Elnök úr, tisztelt vándorgyűlés, igen tisztelt közönség ! 42 évvel ezelőtt lettem tanító, 15 évvel később etnográfus, közben sokat foglalkoztam a nemzetiségi kérdéssel. Beláttam, hogy a következetesen és tudatosan, tervszerűen és célosan építő tanítónak, nemzet-nevelőnek, különösen a magyarnak, etnográfusnak, nép-