Pápa és Vidéke, 8. évfolyam 1-53. sz. (1913)

1913-06-01 / 23. szám

VIII. évfolyam. Pápa, 19x3. Junius i. 23. szám. Szépirodalmi, közgazdasági és társadalmi hetilap. A pápai Katolikus Kör es a papa-csóthi esperes-kerület tanítói körének hivatalos lapja. Előfizetési ár: Egész évre 12, fél évre 6, negyed évre 3 Egyes szám ára 26 fillér A lap megjelenik minden vasárnap. k: A Kiadótulajdonos: Pápai Katolikus Kör. Felelős szerkesztő Zsilavy Sándor. Szerkesztőség: Jókai Mór-u. 15 házszám. A kiadóhivatal vezetője: Süle Gábor, Viasz-utca 15-ik házszám, ahova az előfizetési- és hirdetési-dijak küldendők. Előfizetéseket és hirdetéseket felvesz Hajn óczky Árpád és Wajdits Károly könyvkereskedése, valamint Stern Ernő könyvnyomdája. Társadalmi közeledés. A »Pápa és Vidéke« f. évi május 7.-i számában »Egyesülés és harmónia« cim alatt megjelent cikkben, annak a mindnyájunk lelkében élő óhajnak adott kifejezést, vajha a vallásfelekezetek különbözőségéből eredő súrlódások csökkentésével, társadalmunknak ma különálló rétegei egymáshoz közelebb hozhatók, közös társadalmi céljaink előmozdítására egyesíthetők lennének. A felvetett kérdés nagy hordereje, a komolyság és jóindulat, ami a kérdéssel foglalkozó cikkből kiárad, megérdemli, hogy vele behatóbban foglalkozzunk és az eszme tettrehívásának módjait keressük. Kétségtelen, hogy az idők folyamán társadalmunkba beoltódott bomlási tényezőket megszüntetni, az egyesekben az egymás iránti hidegséget felolvasztani csakis a tartós, okos, csendes, zajtalan munkától lehet remélni és a nagy nyilvánosságnak szánt, részben elméleti jellegű hírlapi cikknek nem lehet más feladata, mint a gyakorlati megvalósítás céljára az irányt megjelölni, a közvéleményt előkészíteni. A társadalmi széttagoltság nem helyi jellegű tünet; az összetartás hiánya miatti panasz általános, a »társadalmi tömörülés« jelszava mosolyra késztő, unalmas közhellyé vált. Tévedés volna azért a mi, helyi társadalmunkban mutatkozó bomlási jelenségekért kizárólag magunkat vádolni és épen ugy hiu vállalkozás volna azok megszüntetését egyedül önerőnktől remélni. Nézetem szerint eleget tettünk kötelességünknek, ha a kor intő szavát megértve, becsületes őszinteséggel, férfias nyíltsággal belekapcsolódunk abba a munkakörbe, ami a bomlási processus feltartóztatására a legújabban megindult. En ugylátom, hogy a radikálmateriálizmus eljutott hódító munkájának tetőpontjára. Az eredménnyel meg lehet elégedve; az egyéni élet nyugalmát, a társadalmi rend szilárdságát biztosító erkölcsi erőknek romhalmaza jelzi diadalutját. Nem eredménytelenül hirdette Marx, hogy »a vallás a modern társadalmi erkölcstanból törlendő... Az erkölcsi elveknek a történelem folyásában semmi szerepük nincs . . . A társadalmi fejlődés az anyagi produktív erőkön alapszik.« Már-már általánossá vált az az életszabály, amit egyik irónk a »Nyugat« című folyóiratban igy foglal össze: »Az erkölcsös nevelés minden erejével azon van, hogy az embert élhetetlenné tegye. A becsületes nevelő azt kell, hogy mondja növendékeinek: Ne légy szamár, ne törődj mással, mint magaddal. Hajolj meg a hatalmasok előtt s nyargald le a gyengéket; hizelegj az aljasoknak, mert ezek árthatnak s komiszkodj a nemes Jelküekkel, mert ezek nem állanak boszút.« A sajtó egy része utján terjesztett eme felfogás közfelfogássá kezdett válni; a szabadelvüség, hazafiság, polgári kötelesség nemes fogalmai eredeti értelmükből kivetkőztettek. A szabadelvüség jelszava alatt ki lehetett gúnyolni a vallást, a hagyományt, tekintélyt; az előzékenység, méltányossá'g, őszinteség, áldozatkészség helyébe a kíméletlen önzés, az anyagi siker kultusza lépett. Ennek az irányzatnak hatása alatt megrendült a vallásos hit, az egyházi élet kötelékei meglazultak, megroppant a társadalmi rend, súlyos megpróbáltatásnak volt kitéve állami életünk is. Talán nem tévedek, mikor úgy vélem, hogy helyi társadalmunkban is a vallásos tartalmat nélkülöző felekezeti súrlódások, egyesületek felbomlása, fölös számú uj egyesületek alakulása, a városi önkormányzatban az »adsza-nesze« rendszerrel való kísérletezés abból az időből ered, amikor a szabadelvüség jelszava alatt uralkodó szabadosság hullámcsapásai alatt a valláserkölcsi törvények tartó oszlopai meggyengültek, a vallás és ennek intézményei leplezetlen lekicsinylés tárgyaivá lettek. A legtisztább, a valóban nemes krisztusi szociálizmus helyébe lépett szabadelvű szociálizmus igen gyakran rideg, egyéni, üzleti érdekek takarójául szolgált. Avagy nem hallottuk-e a nyilt kijelentést városi közgyűlésünkön, hogy közérdek nem létezik, hanem csak magánérdek; vagy nem láttuk-e, hogy a város közönsége általános érdekeit célzó törekvések miként merülnek el az egyéni érdek féltésének hálójában. A vallás és egyház ellen indított folytonos támadás hatásai alatt többször volt alkalmunk találkozni azzal a felfogással, hogy »a vallás maradjon a templomban«, mert csak így jöhet létre a társadalmi egység. És mit tapasztaltunk ? Azt, hogy minél szűkebb térre szoríttatott a vallás szerepe, annál erősebb lett a leplezett türelmetlenség, elhidegedés a vallásfelekezetek között. És ez természetes is. Az a vallás, amely nem kiséri az egyént minden gondolatában, cselekedetében, nem vallás többé, hanem üres külsőség, amely csak válaszfalat teremt a társadalomban. Nagyon helyesen mondta Takács Menyhért jászéi prépost a kassai autonom Kat. Körnek 1911. évi jan. 11-én tartott ülésén, hogy »minél nagyobb és őszintébb a hitbuzgóság valamely felekezet belső életében, annál kevésbbé kell annak eifogultságától tartani ... A hitetlenségnél nincs veszedelmesebb fanatizmus.« A vallás és ennek intézményei iránti közöny a tudatlanság és türelmetlenség melegágya. A világi elem túlnyomó része megszokta a más vallásfelekezetet egyedül a napi sajtó egyoldalú tudósitásaiból megismerni, így azután a protestáns ember gyakran csak a róm. kat. plébános elkeresztelési eseteiből itéli meg a róm. kat. egyházat és társadalmat. Viszont a róm. katolikusok között is sokan vannak, akik a papibirtok osztó protestánsok mellett nem veszik észre a nagytudásu Pokoly József ref. theologiai tanárt, amikor azt irja, hogy »Magyarországon a róm. kat. egyház volt a műveltség megalapítója és évszázadokon át fenntartója . . . Tulaj donképen az egyház teremtett meg mindent«; nem olvasták a protestáns Réz Mihály értekezését amelyben ugy nyilatkozik, hogy a protestántizmusnak »kötelessége azzal az irányzattal szembeszállani, mely a szeretet helyett az osztálygyülöletet, a ker. altruizmus helyett az önzést, a ker. ideálizmus helyett a materiálizmust hirdeti». A helybeli Kat. Kör egyik közelebbi ünnepélyes összejövetelén tartott pohárköszöntőmben annak az óhajomnak adtam kifejezést, vajha a vallásos érzés, Krisztus törvényei lennének vezetői az egyesület működésének. A