Pápa és Vidéke, 8. évfolyam 1-53. sz. (1913)

1913-05-25 / 22. szám

Vili. évfolyam. Pápa, 19x3. május 25. 22. szám. PÁPA ES IDÉK Szépirodalmi, közgazdasági és társadalmi hetilap. A papai Katolikus Kör és a páoa-csóthi esperes-kerület tanítói körének hivatalos lapja, Előfizetési ar Egész évre 12, fél évre 6, negyed évre 3 K. Egyes szám ára 26 filléi A lap megjelenik minden vasárnap A Kiadótulajdonos: Pápai Katolikus Kör. Felelős szerkesztő: Zsilarr Sándor. Szerkesztőség: Jókai Mór-u. 15 házszám. A kiadóhivatal vezetője: Süle Gábor, Viasz-utca 15-ik házszám, ahova az előfizetési- és hirdetési-dijak küldendők. Előfizetéseket és hirdetéseket felvesz Hajnóczky Árpád és Wajdits Károly könyvkereskedése, valamint Stern Ernő könyvnyomdája. Isten-velünk. Az ember könnyen elhagyatva s magányosnak érzi magát; nem érti a világot, sem önmagát s gyötrelmei fenyegetik hitét. A »solitudo« s a »silentium« sehol sem szállnak lelkünkre oly félelmesen, mint éjjel . . . Mily nagy az Isten a térben, hol én mint pont sötétlem s az időben, hol mint perc percegek. Mily szuverén és szent; megsemmisülünk törpeségünk s bűnösségünk öntudatában előtte. Szigor és erő az Ur! Túl nagy, túl szent, túl igazságos, sem hogy hozzá emelkedjünk bizalommal. Ilyenkor megriasztott gondolataink elvetődnek a szomszéd templomba s mérhetetlen bizalom száll vissza szivünkbe: ah, itt az Isten s valóságos jelenlétével b izonyítja, hogy a jóság s az irgalom az ő sajátságai. Nem hagyta el az Úr a íöldet; itt maradt; az eucharistia az inkarnaciónak koronája. Ez az öntudatos katolikusnak pszichológiája: Jézus közel, Jézus köztünk, Jézus bennünk; hiszünk s bízunk s örvendünk. (Prohászka Elmélkedések). Egy főtitkári jelentés. Néhány nappal ezelőtt tartotta a Kat. Sajtóegyesület évi közgyűlését. Megszoktuk már, hogy erről a közgyűlésről a magyar katolicizmus egy-egy évi életfolyásának reális, görögtüz-mentes képét kapjuk. Az a statisztika, amelyet ezen közgyűlések főtitkári jelentése szokott előterjeszni, nem tür idaiizálást. Lehet ugyan szines, művészi keretet húzni köréje, tompító, szelid miliőbe állítani, de onnan is megteszi a maga száraz, rideg, reális megjegyzéseit. A nyújtott kép fotografia-jellegét nem szünteti meg a szép ráma. Az idei főtitkári jelentés mindjárt bevezető soraiban erősen mollos akkordot üt meg. »xA múlt év -— úgymond — nem a legmozgalmasabbak közül való«. Prózába áttéve ez annyit jelent: hány atlunk. Lám-lám, az a bizonyos decrescendo, amely előbb-utóbb beköszönt a legtöbb magyar intézmény életében, de kétszeres gyorsasággal akkor, ha az az intézmény katolikus jelzőt hord, már jelentkezik! Hiába, a vér nem tagadja meg magát! Pláne a turáni nem. Mikor a Kat. Sajtóegyesület néhány évvel ezelőtt megkezdte ránk nézve életmentő működését, még a nem optimisták is félredobva minden eddigi tapasztalatot, bízni kezdtek. A csodák sora még nem zárult le. Mért nem találkozhatnék egyszer egy nagy, a szó szoros értelmében életbevágó o célt szolgáló kat. akció megértéssel ? S ime, most, néhány évre rá a főtitkári jelentésbe betolakodik ez a szó: hanyatlás. S a szomorú az, hogy nem epébe mártott, pesszimista toll alól került ki, hanem a kíméletlen, szókimondó statisztika állította bele a főtitkári jelentésbe! Elmélkedjünk egy kicsit erről a hanyatlásról? Istenem, hiszen mi annyit elmélkedünk. Majd mindegyikünk óra számra el tudna deklamálni arról, hogy a sajtóval élünk-bukunk. Szószékek, előadói asztalok, brosúrák, újságok panaszkönyvének minden lapján ott szerepel a sajtó-kérdés. Kitűnő theoretikusok vagyunk a sajtó-probléma bogozgatásában. N. Sándor nem járt el annyi ügyességgel a gordiuszi csomó megoldásánál, mint ahogy mi végzünk a mienkkel. Sőt annyira lefoglal benTÁRCA. fiz új káplán. — Irta: Domonkos István. — Hidegforma október hónap volt, mikor az új káplán megérkezett a faluba. A virágokat már lecsípte a kora fagy és a kis gyermekek, mint a dérverte csibék, összeguzsorodva szállingóztak az iskolába. Az új káplán fiatal, gyerekarcu, sima, borotválatlan képű fiu volt, a tapasztalatlanság bátortalanságával minden mozdulatában; az iskolában nem tudta, hogy a szokatlan kis falusi gyerekekhöz hogyan nyúljon hozzá a lelkével, inkább csillogó szemeivel simogatta őket, melyben nagy szeretet volt. Mielőtt az új káplán megjött volna, az öreg pap járt be az iskolába, tehát nem csoda, ha a gyermekek megsunyt orcácskával bámulták a helyes szoknyás legénykét és valami különös módon szívták magukba annak képe-mását. Hogy ez csakugyan különös módon történt, erre bizonyság az egyik fiúcska, aki hazamentében így köszöntött be édesanyjához: — Édesanyám! nem az öreg pap tanította ám a katekizmust máma! — Hát ugyan ki, fiam ? — Ennek nincsen bajsza! — Iszen az öreg papnak sincsen bajsza! — Úgy ám! de annak van helye! (A bajszának). Mivel az öreg pap öregségének súlyával elhúzódó volt, tehát szokatlanná vált, hogy ez az öreget kisegítő káplán közéje elegyedett a híveknek és azt a szociális ízt, amit a szemináriumból hozott, úgy óhajtotta föltálalni, hogy necsak a prédikáló-székről prédikáljon a lelkeknek. Valami jóleső melegség olvasztotta a híveknek szivét ekkor. És meg kell vallani, hogy az új káplán egyszer-másszor híveinek egyik-másikát leikénél fogta. Hamarosan jóizüen beszélte el az esetet, amikor egyik igen káromkodó hivét útjában fogta el, ahogy a pincéből jött haza kissé pityókásan. Természetéhöz hiven az a bizonyos, minden szavában Krisztussal és Máriával foglalkozott, de mikor ráránézett a kis káplánra, elharapta a mondását és más értelembe terelte és ilyféle részletei lettek a beszélgetésüknek útközben: — De már a Jézus Krisztussát! . . . (meghökkenve néz a káplánra), az ember mindig imádja . . . Majd megint: — A hét szakramentomát! ... — a katolikus ember sohase feledje! — ugyancsak továbbmentükben: — Azt a szűz Máriáját! — meg ne káromolja senki ember gyereke! . . . És minden egy alkalommal utólag tisztelettel emelte meg a kalapját a pityókás ember a szentek emlegetésére és valami megadó hamiskássággal mondta, hogy »látja, káplán uram! megszoktam már azt, hogy az Úr Jézust, meg miegymást, minél többször emlegessem«. A káplán pedig sok bátortalansággal, mivel el volt telve, tehát csínján bánt az emberével és azt tartotta szem előtt,