Pápa és Vidéke, 8. évfolyam 1-53. sz. (1913)
1913-05-04 / 19. szám
6. PÁPA ÉS VIDÉKE. 1913 május 4. — Dög-husok az iskola udvarán. A belvárosi r. kat. elemi fiúiskola alsó udvarán, ahova a gyermekek tornázni járnak, elhullott állatokat pucul, perzsel a nagy templom harangozója. Az elhullott állatok csontjait, sokszor a hasznavehetetlen hússal együtt kiszórja az udvarra. Azzal nem törődünk, ha a betegségben elhullott állatokat megeszi, de az ellen igenis felemeljük a szavunkat, hogy a csontjaikat ne szórja szerteszét az udvaron. Annál kevésbbé tűrjük el, hogy ott perzselje őket. Reméljük, hogy az iskolaszék ezt nem hagyja szó nélkül. — Felajánlott telkek. Több urdombi telektulajdonos felajánlotta a telkét a városnak négyszögölenként 16 koronáért homokbányának. Ez ajánlatot azonban a város nem fogadta el, mivel nem régen vett nagyobb területet homokbányának. Az „Unió" élet- és gryermekbiztosito intézet mint szövetkezet április hó 19-én tartotta 50-ik rendes közgyűlését Dr. Wittmann Mór elnöklése és a számosan megjelent biztosítottak élénk részvétele mellett. Az évi jelentésből kitűnik, hogy az elmúlt esztendő rossz közgazdasági viszonyai ezen intézet működésére is hatást gyakoroltak, amennyiben a nagy értékpapír állomány mellett kénytelen volt 526.540 koronát, mint árfolyamveszteséget leirni. Mindennek dacára az intézet a rendes üzletmenet minden ágában az elmúlt esztendőben is csak eredményeket mutathat fel, amint ez az egyes mérlegtételekből kitűnik. A díjbevétel 4.232,883.45 koronára, a kamat- és házbérjövedelem pedig 942,546.61 koronára emelkedett. Különböző esedékességekért, melyek a mérlegben részletesen fel vannak sorolva, 2,490.503.06 korona, kötvénykölcsönökért 670,775.09 korona fizettetett ki, mely utóbbi tétel magasságának oka abban rejlik, hogy a bankok és takarékpénztárak, ugy a fővárosban, mint a vidéken csak nagyon korlátolt mértékben nyújtottak hitelt a közönségnek. Az uj biztositások szerzeménye az 1912. üzletévben 18,555.350 koronát tett ki, az egész biztosítási állomány pedig az elmúlt esztendő esedékességeinek levonása és az alapszabályszerü törlések után 81,701.927.45 koronára rug. A díjtartalék 22,647.650.18 koronára, a különtartalék pedig 365,748.40 koronára emelkedett. A jutalékfelemelési tartalék 338,046.44 koronát mutat amellett, hogy a biztositási-alap tétele 200,000 korona értékben változatlanul megmaradt. A 23.812,232-31 koronát kitevő össztartalék fedezete a mérlegben részletesen fel van tüntetve. — A hivatalnoki nyugdijalap, melynek javára a közgyűlés az igazgatóság ajánlatára a hivatalnoki karról való gondoskodás céljából 10,000 koronát átutalt, 503,231 84 K-t tesz ki. A közgyűlés az évi jelentést és a mérleget tudomásul vette és az igazgatóságnak, valamint a felügyelő-bizottságnak a felmentvényt megadta. Miután még ifj. Kallivoda Ferenc biztosított fél indítványára az igazgatóságnak és a felügyelő-bizottságnak, mindenekelőtt azonban Dr. Wittmann Mór elnöknek, Kohn Arnold alelnök-vezérigazgatónak és Friedländer Izidor ügyvezetőigazgatónak jegyzőkönyvi köszönetet és elismerést szavaznak és a tisztviselői karnak elismerésüket kifejezik, megejtik az igazgatóság kiegészítő választását. Az igazgatóság tagjai most: Dr. Wittmann Mór elnök, Dr. Vázsonyi Vilmos alelnök, Kohn Arnold alelnök-vezérigazgató, Friedländer Izidor ügyvezető-igazgató, Dr. Alexander Bernát, Dr. Reich József, Tsuk Sándor és Dr. Werner Gyula. A felügyelő-bizottságba az eddigi tagokon kivül mint uj, megválasztatott Dr. Siegescu József udv. tanácsos, országgyűlési képviselő. A közgyűlés Dr. Wittmann Mór elnök élénk éltetésével ért véget. Hálanyilvánitás. Felejthetetlen férjem, Sehmidmejer Móric elhunyta alkalmából megnyilatkozott részvétért mindazoknak, kik azt bármily formában kifejezésre juttatták, úgyszintén a temetésen való szives megjelenőknek, ezúton mondok szivem mélyéből hálás köszönetet özv. Sehmidmejer Móricné. M. kir. anyakönyvi kivonat. 1913 ápr. 11-től máj. 2-ig. Született: Cseh János csizmadia és neje Németh Erzsébet leánya: Matild, rk. — Tóth Károly íöldmivelő és neje Antal Teréz leánya: Rozália, ref. — Csitos István napszámos és neje Bagarus Mária leánya: Juliánná, rk. — Marton Dénes borászati felügyelő és neje Ordódi Sára leánya: Sarolta, rk. — Bali József molnár és neje Dombai Mária fia: István, rk. — Somogyi János napszámos és neje Moeses Terézia fia: József, rk. — Török Rozália szövőgyári munkásnő fia: József, rk. — Puck József ügyelő és neje Halai Anna leánya: Gizella, rk. — Vida Rozália cseléd leánya: Mária, rk. — Kutasy Gábor földmivelő és neje Bálint Rozália leánya: Mária, rk. -— Zsuppán Ferenc postaszolga és neje Pomher Terézia fia: Ferenc, rk. — Holdasi János lakatos és neje Simon Róza fia: Ferenc, rk. — Kövér Károly cipész és neje Gergyesi Terézia leánya: Gizella, rk. — Kecskés János, molnársegéd és neje Molnár Katalin fia: halvaszületett. — Stojkó Béla népzenész és neje Fehér Vilma leánya: Rozália, rk. Házasságot kötöttek. Gindeli József altiszt, rk. és Nagy Lenke ev. — Czágás Károly szabó, rk. és Makai Erzsébet, rk. Halálozás : Kankovszki Rezső pincér rk. 26 éves, tüdővész. — Knapp Mária rk. 6 hónapos, tüdővész. — Özv. Németh Józsefné Csukárdl Anna rk. 61 éves, agyvérzés. — Mayersberg Jakab kereskedő izr. 42 éves, veselob. — Sisel Ferencné Pazdera Mária rk. 23 éves, szívbaj. — Strobel Hona ev. 7 hónapos, bélhurut. — Tóth Rozália ref. 5 napos görcsök. Császár Mária ref. 6 hónapos, kanyaró. — Varga Gábor földmivelő ev. 77 éves, elaggulás. — Szőke József ref. 3 hónapos, tüdőlob. — Abért János rk. 16 hónapos, tüdőlob. — Grünwald Pál izr. 2 hónapos, kelevénykór. — Sehmidmejer Móric kádár 63 éves, elaggulás. — Török József rk. 12 napos, görcsök. — Hladik Józseíné szül. Frauendienst Anna rk. 53 éves, szivbaj. XAXTXAXYXAXTXAXTXAXAXTXAXYXAXYXAX 4 • X X > X 4 X • X 4 X • X 4 X • - 25 J)ürkopp családok és iparosok részére Hanauer Zoltán X 4 ~ • XTXAXTXAXTXAXVXTXAXTXAXYXAXTXAXAX vaskereskedeseberp Minden gép műhimzésre alkalmas. Jutányos árak. Részletfizetések. BORLEMEZ VÄÄ SZAGTALAN FEDÉLLEMEZ KOLLARITBŐRLEMEZ kaucsuk-kompozitióval bevont ruganyos, viharbiztos és időtálló szagtalan fedéllemez. A jelenkor legjobb tetöfedéllemeze. VÉGTELENÜL TARTÓS. Régi zsindelytetó'k átfedésére kiválóan alkalmas. Sem mázolni, sem mészlével bekenni nem kell. Kapható Pápán: B E R G E R J. S. fakereskedőnél.