Pápa és Vidéke, 8. évfolyam 1-53. sz. (1913)

1913-05-04 / 19. szám

1913 május 4. PÁPA ÉS VIDÉKE 3. Akik a tudományt komolyan veszik hazánkban, tudják, hogy Zoltvány meg is felelt a beléje vetett nagy reményeknek. Mint kezdő fiatal ember hatalmas korrajzzá kiszélesedő életrajzot ir Guzmics Izidorról, Bakonybél nemeslelkü apátjáról, Kazinczynak belső barátjáról, ki hasztalan vitte bele nagy tudását s szive egész melegét a magyar katolikus-protestáns unió megteremtésébe. Az irodalom akkori munkásai Szarvas Gáborral élükön meglepetten veszik tudomásul, hogy ez az életrajz, melyet ők egy nagy tapasztalatú élet érett gyümölcsének tartottak, kezdő ember műve. Méltó párja e könyvének egy másik életrajz, melyet ugyancsak rendjének egy másik nagy fiáról: aRiadó-jáért Kufsteinben bilincseket viselt Czuczor Gergelyről irt. Ez életrajz a Magyar Remekirók kiadásában forog közkézen. Irodalmi, nyelvészeti és esztétikai folyóirataink úgyszólván szakadatlan egymásutánban hoztak tőle tartalmas és méfy értekezéseket, melyek közül különösen Zoláról irt hatalmas tanulmánya emelkedik ki. Ifjú korától kezdve finom lelkének egész melegével csüngött a művészetek tudományán, az esztétikán. Magyar, német, francia, angol, olasz, spanyol és orosz nyelven mintegy 90 hatalmas esztétikai munkát tanulmányozott át meg át, hogy klasszikus alkotást teremtsen a magyar esztétika terén. De Zoltvány jó szerzetes is. Főapátja óhajára panasz nélkül vált meg szive vonzalmának első, szeretett tárgyától: esztétikai tanulmányaitól s teljes erővel a magyar szent Benedek-rend 12 kötetes, monumentális története irodalmi részének sokkal kevésbbé hálás megirására vetette magát. Ma, midőn ez óriási munka végén jár, mint 54 éves éves férfi újra rég megszakított esztétikai tanulmányait huzza elő, hogy őszülő fejjel, de ifjúi tűzzel folytassa át- és kidolgozásukat. A kormány Zoltvány irodalmi tudását elismerve, évről-évre kiküldötte országszerte a középiskolák magyar nyelvi tanításának felülvizsgálására. De e szerényen visszavonuló tudóst igazán csak tanítványai ismerhették, kiknek közvetlen-közeiről nyilott alkalmuk: megbámulni egyrészt Zoltvány hatalmas tudását, viszontszeretni másrészt az ő gyengéd, szinte nőiesen finom, szeretetreméltó lelkét. A bencésrend nagyobbik fele tanítómesterét tiszteli Zoltványban s ragaszkodó szeretetét azzal mutatta ki iránta, hogy negyedfél éve a főapáti székre második helyen kandidálta. Annál nagyobb most a Rend öröme, midőn a legmagasabb helyről is méltó elismerés érte Zoltványt, midőn a királyi kegy a III. osztályú vaskorona renddel tüntette ki. Mi pápaiak, kiket a kitüntetett bencés rokonának, a megboldogult Mihályi Gézának életében karácsonyonként szokott megvizitelni, szintén örömmel gratulálunk a tudomány e fáradhatatlan munkásának minden mellékgondolat nélkül való, magas kitüntetéséhez. SZÍNHÁZ. Sziniévadunk elején — az előző szezonokból okulva — néhány alkalom és időszerű megjegyzést teszünk részint az előadandó darabokra, részint pedig felhívjuk az igazgató figyelmét egyes olyan körülményekre, amelyek nagyon is »zsebbevágó«. dolgok. Volt idő, amikor valóságos merényleteket követtek el színházunkban a jó izlés, az erkölcs, a tisztultabb felfogás ellen. Közönségünk egy ideig tűrte. Várt. Amikor azonban látta, hogy ezek a merényletek mind gyakrabban megismétlődnek: otthagyta a szinházat és olyan darabokra sem ment el, amelyek méltán rászolgáltak a közönség legmesszebb menő támogatására. A mi közönségünk nem ül fel a szinlapokon feltüntetett »slágerek«-nek, amelyek nagyon jók lehettek a budapesti felületes szemlélőknek, akik csak a keretet, a külső csinyt, szines, tetszetős beállításokat nézik, magával a tar| talommal nem igen törődnek. Ami megfelelő a vígszínház, vagy a népopera rég elromlott izlésü közönségének, ahol talán sláger-ra is felemelkedett, az nálunk az első alkalommal megbukott. Elég példa volt rá a múltban. Nagyon ajánljuk tehát az igazgatónak, válogassa meg jobban az előadandó darabokat. A rendező alaposan cenzúrázza meg azokat és amelyiken a rendező ceruzája sem tud segíteni, azt sokkal helyesebben teszi, ha egyáltalában elő sem adatja és leveszi a műsorról. Elismerjük nehéz munka annál is inkább, mert a mai darabok jellemeiből teljesen hiányzik a morális és lélektani alap. Házasságtöréseknek, közönséges csirkefogó jellemeknek zengenek dicseriádákat és ez j irányban bőbeszédüségük határt nem ismer és ezzel elkápráztatják, legyűrik a felszínen hallgatót. Az ilyen irók, akik jónak tüntetik fel a gazt és a rosszat a költészet virágaival felcicomázva mutatják be a világnak, azok elárulják a reájuk bizott örök igazságokat s tehetségükkel hitvány szédelgést űznek. A mai színdarabok legnagyobb részében a pénzbárók csupa derék emberek, a magyar, akár nemes, akár paraszt, gonosz és csalfa. Vegyük csak az újabb színműveket, milyen elvetemült és nem létező emberek vannak ott rajzolva a népből, kik között csak Icig, vagy Nyakigláb a jellem és olyan nemesnek, fenkölt gondolkozásunak mutatják be, akikhez képest Árpád apánk csak közönséges rablólovag. Hát még az operettek! Azokról jobb nem is beszélni. Vígjátékaink legtöbbjét pedig üres, semmit mondó fecsegések, szellemtelenségek, kocsma-viccek, arcpirító jelenetek teszik változatossá, amelyeket igen gyakran a színész még alaposan hozzátoldva, felspékelve ad be a közönségnek. Igaz ugyan, hogy erről az igazgató nem tehet, de annál többet segíthet a bajon egy ügyes rendező ceruzája, amellyel igen sok bántó félszegséget ki lehet küszöbölni, csak egy kis akarat kell hozzá, amely abban a pillanatban meglesz, amikor a direktor nem tekinti a színészetet csupán üzleti vállalkozásnak. De sokat segíthet a közönség is, ha az írókat neveli és nem az íróktól, a szerzőktől hagyja magát vezettetni és rossz irányban nevelni. Ig*-n jó eszköz erre a fütyülés, amellyel nem is olyan régen körmire koppantottak az úgynevezett »modern« íróknak. Mi azt hisszük, ma is hasonló eredménnyel lehetne használni. Mi, de a közönség is, szives készséggel támogatjuk az igazgatót, ha látni fogjuk részéről a törekvést. Viszont azonban kérlelhetetlenül ostorozni fogunk minden olyan darabot, amelynek szelleme a mi tisztultabb, becsületes légkörünkbe nem illik bele. Saját érdekében teszi az igazgató, ha alaposan megrostálja az előadandó darabokat. * A héten megtartott előadásokon a közönség elég szép számmal vett részt, kivéve az »Asszonyfaló« és a »Faun« másodszori előadását. Az »Asszonyialó«-t hétfőn adták elő beköszöntőül, még pedig úgy, hogyha a beköszöntőből alkotnánk felőlük a véleményt, akkor rövidesen bezárhatnák a botot. Igy azonban az Asszonyfalóról csak annyit jegyzünk meg, hogy a tavali előadás mögött állott, még pedig elég jó nagy távolságra. Maga a darab is értéktelen, hátha ínég a szinészek is össze-vissza játszák ? Kedden és pénteken Sebestyén Károly fordítása »A Faun« c. 3 felvonásos vígjáték került szinre. A nemzeti színház slágere, mint a szinlapon olvassuk. Az egész darabot végig deklamálja (Fa) a mitológiai Faun, akinek az új, úgynevezett »modern« elvek hirdetését adja szájába a szerző, melyek között a szabadszerelem magasztalásában határt nem ismer. Összefüggéstelen, mondhatni lehetetlen helyzetek váltakoznak benne gyors egymásutánban. Nincs egyetlenegy jól megrajzolt alakja. Kificamodott okoskodással teljesen új »modern« társadalmi berendezkedés elvén épül fel, melyben a morálnak, a tisztultabb erkölcsű felfogásnak, a családi tűzhelynek semmi szerepet sem juttat. A valódi ideálizmus teljesen száműzve van a darabból, habár nagyon sokat beszélnek benne ideálizmusról és realizmusról. Az igazi fenkölt művészi lélekben pedig az eszmék, érzések szövevénye akárhány felé húzzon is, szolgálja bár az újszerű világnézetet: mégis helyt kellene adnia a valódi eszményiségnek, a termékenyítő, feltétlen igazságnak is és a tényekben nyilvánuló hódolattal lelke-lelkének szolgáltat elégtételt. Knoblauch E. a szerző ebben a darabban tetszetős teóriákkal, rózsavízzel leöntött abszurditásokkal nyugtatja meg lelkiismeretét. Különben is a darab legnagyobb komikuma abban rejlik, hogy a darab végén az összes alakok megmásítva állanak előttünk, ami a lehető legnagyobb képtelenség. A Faun örökké deklamáló szerepét Fodor Oszkár kiabálta keresztül minden nagyobb hatás nélkül. Turai nagyon közömbösen, minden érzés nélkül adta le szerepét és szinte recitative mondotta el a mondókáját. Egyedül Harsányi Gizi öntött életet, érzést játékába, amiért meg is tapsolták. Szerdán és csütörtökön a maga nemében páratlan silány operette »slágerben« volt részünk. Béldy dr. és Zerkovitz »Aranyeső«-jét adták. Sajnáljuk a közönséget, hogy felült a külön reklamíalragaszoknak és mind két este tekintélyes számban nézte végig