Pápa és Vidéke, 8. évfolyam 1-53. sz. (1913)

1913-04-06 / 15. szám

Vili. évfolyam. Pápa, 19x3* április 6. 15. szí PAPA ES Szépirodalmi, közgazdasági és társadalmi lietilap. A pápai Katolikus Kör és a papa-csóthi esperes-kerület tanítói körének hivatalos lapja. Előfizetési ár: Egész évre 12, fél évre 6, negyed évre 3 K. Egyes szám ára 26 fillér A lap megjelenik minden vasárnap. A Kiadótulajdonos: Pápai Katolikus Kör. Felelős szerkesztő. Zsilavy Sándor. Szerkesztőség: Jókai Mór-u. 15. házszám. A kiadóhivatal vezetője: Süle Gábor, Viasz-utca 15-ik házszám, ahova az előfizetési- és hirdetési-dijak küldendők. Előfizetéseket és hirdetéseket felvesz Hajnóczky Árpád és Wajdits Károly könyvkereskedése, valamint Stern Ernő könyvnyomdája. Virággal szegett utakon. Már le kell eresztenem a függönyt, hogy távol tartsam szobámtól a kedvesen tolakodó, barátságosan melengető napsugárt. Közbe-közbe kinézek az ablakon, itt van-e még, s ha mosolygó arca még mindig vár reám, elmegyek utána, ki a szabad rétre, vadvirággal szegett, még alig járt útra. Milyen más az élet, mint volt a télen, vagy egy hónap előtt is. Akkor csak sejtettük az erőt a hótakaró, a csupasz föld alatt, s ma már ott dolgozik szinte szemünk láttára, csendben, csupán madárhangoktól, vidám csiripeléstől kisérve. Valami fölemelő, valami vigaszkeltő vonás van ebben a tavaszi munkában. Arcunkra a pírt nemcsak a melengető napsugár lopja, hanem a diadalmas élet megérzése is. A látást korlátozó felhőtábor helyett az ég tiszta kékje mosolyog reánk s ezt a mosolygást úgy megszeretjük, úgy megkívánjuk, mint a siránkozó ember láttára a zokogást. És mosolygunk mi is, mikor a felénk bólintgató tarka virágokkal szegett utakon járunk. Az élet minden gondja, minden bántó terhe lefeslik rólunk, csak csodáljuk, lépten-nyomon megbámuljuk a győzedelmes életet. Jobbra-balra serény munkásnép dolgozik; kezét még nem törte fel az ásó- és kapanyél, de verejtéked része a nagy munkának még hátra van. Elnézem ezt a szorgos munkát sokáig; az előbújó élet mennyi reménnyel, mennyi sikerrel kecsegteti őket, a tavaszi erőfakadás látása hogyan megacélozza a férfiizmokat. Ó ha egy tavaszi fagy romba döntené e szép reményt! Milyen csüggedten, milyen lemondással eresztené le szárnyát ez a dolgos méheraj, hogy jövőre újra kezdje majd, amit most be nem végezhetett . . . De esteledik; a napsugarak ott melegszenek már az alábukó nap keblén, a munkások sora is gyérül, vidám beszélgetés közt ballagnak hazafelé. Hirtelen hideg, erős szél íut végig a mezőkön, el-elkapkodja a városból idecsendülő harangszót. Összevonom a kabátot magamon, fázni kezdek. Alighanem eső lesz holnap . . . (-) „Csekélységek". Liliomok törnek derékon, szívek szakadnak meg, családok édes boldogsága válik keserű boldogtalansággá. Kigyó-fullánkok marnak, mérgeznek meg rágalmukkal szeplőtlen lelkeket. Szívtelenül önző ambiciók törnek előre véres tetemeken, szétroncsolt szíveken ... S mindez csak »csekélység«, a comme il fant, az étiquette kivül fényes, bévül véres köpenyébe borkulva! Ez a spanyol grandok világa, amint azt egy nagy ember, Louis Coloma, megrajzolja. E nagy iró végigélvezte, kiitta a poharat s megborzadva tőle, gyönyörű regényében, a »Csekélységek«-ben szűri le páratlan objektivitással fájó tapasztalatait. — Nézzünk bele, olvassunk bátran e borzalmasan remek spanyol tükörben: a spanyol grandok szeplői, foltjai korunk pestises tünetei!! Mondhatom, nem tesszük le e megrázó könyvet mélységes okulás nélkül. A rendőrbiztosi állás. Kezdettől fogva figyelemmel kisértük a rendőrbiztosi állás kisérő körülményeit. Nagyon különös volt, hogy húzták-halasztották ez állás betöltését. Valósággal várakozó álláspontra helyezkedtek. Nem tudták, mit csináljanak? Eló'ször úgy gondolkodtak, ha alkalmas egyén találkozik, nem hagyják üresen boldogult Fodor István örökét. A mult hetekben végre megszólalt a v. tanács és egyszerűen beszüntette a rendőrbiztosi állást, amit a közel jövőben szervezendő titkos-rendőri állásokkal okadatolt meg, amelyek feleslegessé teszik a rendőrbiztosi állást. Ugy látszik nagyon kapóra jött ez a tanácsnak. Kibúvót keresett és azt a titkos rendőri állások szervezésében vélte feltalálni. Kissé fura, szinte lehetetlen okoskodás. TÁRCA. Előttem is volt . . . Előttem is volt reszkető fény, Hajszoltam én is délibábot; Rohantam együtt a futókkal: A lelkem tündérkertbe vágyott... Köröttem sárba, porba buktak, Ott láttam őket összetörve, — Mit bántam én e bús halódást: A lelkem szomjúság gyötörte . . . Tovább, tovább az éjszakába'! Befutni azt a messzeséget! A lábaimnak szárnyat adtam, A lelkem forró tűzben égett. . . És engem is elért a végzet: Lerogytam egy kis templom alján, Nyitott ajtón a fény sugárzott, Pirosló lámpa fénye, halvány. . , Azóta — hívhat reszkető láng, Kelhetnek újra délibábok: Győzelmi dalba kezd az ajkam, S a keskeny sziklaútra vágok! Tomor Árkád. Szökött katona a Vértesekben. II. József az 1787. év elején személyesen találkozott Katalin cárnővel Krimben és ekkor szövetséget kötvén vele, segítségre kötelezte magát a török ellen. Bár ne tette volna! A következő évben 200 ezernyi sereggel indult a török ellen. A fővezér Lascy tábornok volt. Ez a nagy erővel semmire sem ment, csak tétlenkedett, s midőn a pestis tizedelte seregét, folyton Bécsbe irogált katonáért, pedig az ott lévőkkel sem tett semmit. Az 1789. év tavaszán a 45. számú szekerész-hadosztály vonult át Éz-ön. Néhány napi pihenőt tartottak. Kemény tisztjeik voltak a fekete harisnyásoknak, a legkeményebb közöttük bizonyos Pohl főhadnagy. Nem is volt ritkaság, hogy egyik-másik fekete harisnyás vitéz bucsu nélkül távozott. Bizonyos Róbert is sokallotta már a szenvedést, amelyhez még egy másik szenvedés is járult, az t. i., hogy beleszeretett az egyik sz-i gazdának szépséges leányába, Ágnesba. S valljuk meg: Ágneska viszont Róbertbe. A legény cseh volt, a leány tót, hát nagyon megértették egymást. Különben is a szerelem nyelve nemzetközi nyelv. Hogy mit érzett a szép szál legény, mikor a pihenő után tovább kellett masirozni, azt én nem tudom! Csak annyit tudok, hogy a 45. Vecturans Divisio Bicske körül lehetett, mikor Róbertünk ott hagyta a hadi szekeret, lovat, Pohl főhadnagyot és nagy titokban visszatért Sz-re. Nem jött a faluba, hanem az akkor még létező, úgynevezett »Csatornafölötti« erdőben lappangott. Ágneska eleinte nagyon megijedt, midőn őt egy éjjel a ház körül ólálkodni látta, de azután annál jobban örült. Mert ugyan melyik fehérnép szíve nem ugrál örömében, ha látja, hogy különösen az előtte is nagyon kedves férfi bolondul utána?! Találkoztak is többször az erdőben. Ágneska azonban nem csupán, hogy a becsületre sokat adott, de okosabb is volt a szökött katonánál.