Pápa és Vidéke, 7. évfolyam 1-52. sz. (1912)
1912-03-10 / 11. szám
6. PAPA ES VIDEKE. 1912 március 10. — Polgári iskola Celldömölkön. A szomszédunkban levő Celldömölk az utóbbi évek folyamán rohamosan kifejlődött, ami az ő szerencséje s a mi tehetetlenségünkkövetkezménye. Emelkedésének titka óriási nagy vasúti forgalma, amelyet mi abban az időben elég könnyelműen elszalasztottunk. Most vettük a hírt, hogy kulturális téren is hatalmas lépést tesz előre, amennyiben a m. kir. vall. és közoktatásügyi minisztérium a Celldömölkön felállítandó állami polgári fiúiskolát előjegyzésbe vette és hajlandó a tárgyalást megkezdeni, ha a törvényhozás a szükséges fedezetet rendelkezésére bocsájtja. Természetes az iskola elhelyezéséről, tanszer- és bútor felszereléséről, az épület jókarban tartásáról s tisztogatásáról a községnek kell gondoskodnia. — Csak Mautner-féle magvakat vásárolnak helyesen gondolkodó, számító gazdák és kertészek még akkor is, ha mások olcsóbbak volnának, mert tapasztalatból tudják, hogy ez csakis a magvak rovására és a vevők kárára lehetséges. — Benedek Oszkár órás és ékszerész — lapunk mai számában közölt -- üzletáthelyezési hirdetésére felhívjuk t. olvasóink szives figyelmét. Jutányos tejkimérés. A nemesszalóki tejcsarnok fióküzletet nyitott a Bástya-utca 11. sz. (Kreizlerféle) házban. A tej jóságáért szavatosságot vállal. Az üzletvezető elfogad megrendeléseket házhoz szállítva literenként 22 fillérért; az üzletben 20 fillérért. E téren szerzett sok évi tapasztalataim remélni engedik, hogy a m, t. közönség igényeit a legteljesebb mértékben ki fogom elégíteni, miért is b. pártfogásukat kéri: piseher Sán~ dor, nemesszalóki lakos. — Eltévesztette a hidat. Szerdán este 8—9 óra között, az Erzsébet-liget bejáratánál, közel a Tapolca hídjához egy 15—16 év körüli leány álldogált a vizben. A járó-kelők csalogatták ki, de "ő rendületlenül tovább állt és nem reagált a szárazföldiek hivó szózatára, mig végre is kihozták öt a partra. Később kitudódott, hogy a szerencsétlen leány gyöngeelméjü. Átadták szüleinek. — Életunt zenész. Horváth Károly fiatal, jól ismert zenész, aki Füredi bandájában a második primás volt, szerdán éjjel még hol vigan, hol szomorúan húzta a Hungária-kávéházban a szebbnél-szebb magyar nótákat. Éjfél tájban átadta a szerepet egyik társának, maga pedig a kávéház egyik zugába vonult, ahol forgópisztollyal meglőtte magát. A golyó azonban csak a bal karját fúrta át. A jelen volt vendégek egy mellékhelyiségbe szállították, ahol Domonkos Géza dr., orvos nyújtotta az első segélyt, azután édesanyja lakására vitték. Tettét állítólag szerelmi bánatában követte el. — Makkos Vendel ügyében f. hó 5-én döntött a kir. Kúria. A legfelsőbb bíróság a semmiségi panaszok elutasításával hozzájárult a veszprémi törvényszék ítéletéhez. így tehát Makkos Vendelt, ha csak királyi kegyelmet nem kap, — felakasztják. — Iparigazolványt nyertek: Kis Ferenczy Miklós a cipészipar, Mózcr József a szatócskereskedés és Lipka József a rőföskereskedés önálló űzéséhez. — Eladó üres telek. Pápán, a huszárlaktanya oldalával szemben, a celli-vám szomszédságában egy 937 négyzetméter üres telek szabad kézből eladó. Bővebbet: Kapa Károlynál Pápa, Felsőváros, Hosszu-u. 49. M. kir. anyakönyvi kivonat. 1912. március 1 -tol március 6-ig. Született: Bogárdi József napszámos és neje Horváth Terézia fia: János, rk. — Varga István cseléd és neje Vince Anna fia: József, rk.— Szőke Lajos gépgyári rézműves és neje Lóskai Erzsébet fia: László, rk. — Gerecs István kocsis és neje Pap Zsófia fia: József, rk. — Polgár Gábor földmives és neje Szalai Juliánná leánya: Mária, rk. — Wendler László cipész és neje Németh Mária leánya: Margit, rk. — Kerhut Terézia cseléd leánya: Ilona Málvin, ev. — Vidics József napszámos és neje Somogyi Erzsébet leánya: Mária, rk.— Fülöp József csizmadia és neje Erdélyi Karolina leánya: Margit, rk. Házasságot kötöttek: Dempek József elvált kömives rk. és Horváth Juliánná ref. — Böröc István özv. mezőőr ref. és Balassa Lídia özv. ref. — I Varga Rezső hentes rk. és Barca Gizella rk. Halálozás : Steiner Margit izr. 8 éves, tüdővész. — Teremes János napszámos reí. 68 éves, vesebaj. — Fodor Vencel ev. 1 hónapos, tüdővész. Friedmann Lajosné szül: Bilitz Katalin izr. 44 éves, veselob. Gabona-árjegyzék 1912. márc. 8-án. Busa Rozs Árpa Zab y Kukorica ' Burgonya Széna Zsupp ) S 2220 20*00 ül 2000 ni 19-80 20 00 8-00 o 7-80 400 1 = Közép Alsó 2080 19-70 18-60 17-00 18*50 17-20 18-50 16-80 18-80 17-40 670 5-30 6-50 5-40 380 3-20 Egy tanonc felvétetik Lovászpatonán, Glatz Lajos mészáros és vendéglős üzletében Érdeklődhetni ugyanott. fl ezelli-út 17. sz . ház kerttel együtt szabad kézből eladó Herez Béla. PÁPAI UTMUTATÓ. Könyv- és papírkereskedő: Wajdits Károly, Fő-utca 27. Hajnóczky Árpád Fő-utca 11. Kötélverő: leiner l£nác, Vásár-utca 27. Jtfézeskalácsos és viasz^yertya öntő: Na£y Károly, Fő-utca 17. Jvtüvirá^ készítő: Szita István, Kuruc-u. 8. jVCalomépittö: feterrjell József, Jókai Mór-utca 102. Órás és ékszerész-. Kunte utóda (Szijjártó Gyula) Fő-u. 7. Paprika-keresk.: Dudás István, Zápolya-u. 5. Szobafestők: J3iró József Csatorna-utca 28., az új óvodaépülete mellett. Hegrjer fái, templom- és díszfestő. Több pápai templom restauratora. Sütő: jKajnóczky J3ela, Jókai-u. 4. Özv. Bochold ferencné, Jókai-u. 29. fáKai János, Czuczor Gergely-u. 1. Szabó : Kókay jYíátyás, Csatorna-u. 9. Yá£Ó JJezső, férfi divatterme Főtér 19. Yida Cyula, Felsőváros Hosszú-utca 4. sz. Szatócs: Özv. Jfeim l^nácné, Szent-Ilonai-u. 11. Graf Samu Barát-utca, a Barátok templomával szemben. Szeszkereskedő: Na£y Yitmos, Főtér 27. tőzsde: özv. Yincze Antal ne, dohány-, szivar-, postai értékcikkek- és okmánybélyegek elárusitóhelye Főtér 14. sz. Temetkezési vállalkozó: ffaéy Cyula (Takács utóda) Széchenyi-tér 14. fakróc Kálmán, Petőfi-u. 20. Üveg- és porcellánkereskedő: Saád Éajos üveg- és porcellánkereskedő Fő-u. 4. (Griff átellenében). Vas- és gépkereskedő: Fanauer Holtán, Fő-tér, uradalmi bérház. Cedey József, Kossuth Lajos és Deák Fe-renc-utca sarkán (A párisi nagyáruház átellenében). Vendéglős, szállodás és kávés: Alasz f erenc, vendéglős és beszálló Celli-út 9. J3auer-kávéház, Fő-u. 14. Czirfusz Antal, vendéglős Deák F.-utca 3, Szende l§nác Hungária szálloda Főtér. Caál János, sörödés. Rákóczi-utca. Ceiling. Cyula vendéglős Kigyó-utca 19. Craff Ödön kávéháza, Fő-u. 23. JJors István, vendéglős és füszerkereskedő. Arany János-u. 1. (Ujtelp). Kutrovácz Jenő sörödéje, Fő-tér 13, 7/a§y jYCátyás vendéglős, Jókai-u. 62. Jfeumanri ferenc vendéglője és beszállója, Ányos Pál- és Major-u. sarkán, feidl ferenc Zöldfa-vendéglője Csáky-u. 24. turcsányi Samu, vasúti vendéglős.' I Wellner Sándor, kávés. «Otthon»-kávéház, Kossuth-utca 24. Hsitinszky Éajos (Griff-szálloda) kávés éa vendéglős, Főtér. Zongorakereskedö: Kurlz Cyula, Fő-tér.