Pápa és Vidéke, 7. évfolyam 1-52. sz. (1912)

1912-11-03 / 45. szám

VII. évfolyam. Pápa, 1912. november 3. 45. szám. Szépirodalmi, közjjazdasayj és társadalmi hetilap. A pápai Katolikus Kör es a papa-csóthi esoeres-kerület tanítói körének hivatalos lapja. Előfizetési ár: Egész évre 10, fél évre 5, negyed évre 2.50 K. Egyes szám ára 24 fillér. A lap megjelenik minden vasárnap. A Kiadótulajdonos: Pápai Katolikus Kör. Felelős szerkesztő: Zsilavv Sándor. Szerkesztőség: Hunyadi J.-u. 1. házszám. A kiadóhivatal vezetője: Süle Gábor, Viasz-utca 15-ik házszám, ahova az előfizetési- és hirdetési-dijak küldendők. Előfizetéseket és hirdetéseket felvesz Hajnóczky Árpád és Wajdits Károly könyvkereskedése, valamint Stern Ernő könyvnyomdája. Halottak napja. Ez a nap teljesen az övék. Máskor is gondolunk rájuk, hiszen egyegy sírhant, mely szeretteinkre borul, fájó emlék nekünk, de ma megnépesül a temető, a halottak vendégül fogadnak bennünket. A sirokcn gyertyák pislognak; az őszi szél lehelete meglebbenti fényüket, mintha csak a holtak árnya suhanna el mellettük. Itt nincs haragos, nincs ellenség, az emberek komoly arccal üdvözlik egymást, hisz' a temető mindenkit összehoz közös fájdalomban, közös emlékekkel. Szomorúan járunk a megtaposott utak között. Száraz, sárguló levelek zizegnek a lábaink alatt; haldokló hirdetői az elmúlásnak, az élet hervadásának. Tavaly is így susogtak, s akik itt jártak akkor, azok közül néhányan már szintén a temetőben várnak bennünket. Elmegyünk, mindnyájan elmegyünk mi is. Minden lépés, melyet az élet utjain teszünk, közelebb visz bennünket a temetőhöz, a sírhoz. Egyiknek utja rövidebb, a másiké hosszabb. Talán holnap, talán már ma vége szakad. Ugy kell élnünk, mintha ma meghalnánk. Az elmúlás nyomasztó gondolataival járunk a temetőben, de a sirok íejfája megnyugtat bennünket. Az álom birodalmában biztató jel a kereszt, hisz' a halállal nincs vége a létnek: a lélek él, — föltámadunk ! A pap és a tanító. (Sz. I.) Hiába szépítjük a dolgot, a Vida János és Pócs Alajos szomorú esete nem olyan közönséges affér, mint mikor Péter agyondurongolja szomszédját, Pált. Egy tanító agyonlőtt egy papot, egy esperest. Magyarázza a dolgot kiki amint akarja, pl. hogy ez a véres esemény csupán két torzsalkodó ember ellenségeskedésének a szomorú fináléja és ennél tovább gondolni nem kell, én azonban meg vagyok győződve, hogy igenis ennél a határnál lehet, sőt kell is tovább gondolni s mint gyászos tényt kell megrögzíteni, hogy a nyitraegerszegi tanító revolverének durranása egy kegyetlen, fájdalmas disszonanciában kitörő kiáltása annak az áldatlan s rendezettnek éppen nem mondható viszonynak, mely a papság és felekezeti tanítóság között itt-ott sajnos még mindig fennáll. S hogy ez a viszony Nyitraegerszegen ilyen brutális formában sült ki, a legnagyobb mértékben megdöbbentp. Amidőn ezen siralmas tényt megállapítom, nem akarok itélőbirája lenni egyik félnek sem. Csak vizsgálóbirája, avagy még inkább orvosa kívánnék lenni ezen kóros állapotoknak, melyek sokkal is végzetesebb veszedelmeket hordanak méhökben, mint talán sejtenők. Aki helyesen és igazságosan akarná okát adni ezen alattomos, lappangó testvér-villongásoknak, annak ki kell jelentenie, hogy mind a két részen van hiba. Peccatur infra et extra ... Lássuk csak. Legnagyobb bajunk az, hogy kölcsönösen nem tiszteljük s nem becsüljük meg egymást. Régen volt az az idő, amikor még lehetett tanító a falu vargája, vagy takácsa is, ha ismert egy kis betü-vetést, meg fejszámolást. (Pár az is igaz, hogy még pár évvel ezelőtt is kisült egyik tót faluról, hogy varga tanítója van). Ezek után jöttek az 1 — 2 közép- vagy polgári-iskolás, de még mindig nem okleveles tanítók. Respectusa a nép előtt persze az egyiknek csak úgy n€m volt mint a másiknak, míg ellenben a pap TÁRCA. Magasabb szférában. — Irta: P. Hédii Jeromos. — Légkörről akarok szólni. Nem a fizikai légkört értem itt. Ha azt mondom, hogy Lourdesnek gyönyörű a fekvése, kitűnő a levegője, akkor mindent megmondtam, ami a fizikai légkört illeti. Egy egész más milieuről akarok én irni. Aki Lourdesről ir, ezt nem hallgathatja el. A hármas bazilika előtti szép parkban ép mikor ott időztünk, nagyon kedves szoborcsoportozatot állítottak föl. Hordágyon fekszik a nehéz beteg férfi; a hitves, vagy édesanya ott áll a fejénél, fölemelve azt, miközben a hit és remény édes szavait sut togja fülébe. A beteg lábainál a Brancardier (betegápoló) térdel szorgosan figyelve a beteg arcát, ki folyton egy pontra néz a mellette álló őszfürtü abbéval együtt. Nézik a boldogságos Szűz Anyát, ki kitárt karjaival közeledik a szegény beteghez, hogy őt meggyógyítsa. Nagyszerű, kifejezésteli csoportozat. Ez új szobor — a lourdesi légkör kőbe vésve! A boldogságos Szűz iránti határtalan bizalom —• és a szent Szűz csodákkal tündöklő ereje — ez a kettő az, mi egész Lourdest betölti. Ezt szivja mintegy magába minden idegen, akár zarándok, akár csak egyszerű sportutazó. Itt mindenkinek őszinte beismeréssel kell tudomást vennie a szt. Szűz csodatevő hatalmáról. Hisz minden róla beszél. A bazilika tornyában, mikor megmozdulnak az érckalapácsok, hogy kiüssék az órákat, az érc hangja csengő dallamban tölti be a léget, s e dallam: Ave Maria! Ave Maria! Mikor először hallottam, azt hittem, hogy angyalok hárfáznak a légben. A szent Szűzről beszél egész Lourdes. Hisz majdnem minden ház üzlet, szép kirakat a szent Szűz képeiből, szobraiból. De leghatalmasabban beszél a Szeplőtelen Fogantatásról az építő művészet remeke, a hármas bazilika és a természet remeke, a massabieillei barlang, Lourdes nagy jelentőségének eme ütőere, a Grotta. S ez a beszéd szivre hat, megérti minden nemzetbeli, minden vallású ember. Sok búcsújáró helyen voltam már, a többek közt a hires Csiksomlyón, hol Pünkösd ünnepén 20—30 ezer hivő lélek zengedezi a szent Szüzet dicsőítő hymnuszokat, de a környezet sehol sem beszél oly hatalmasan, oly előkelően s oly közvetlenséggel, mint épen Lourdesben. Innen van, hogy a hiperdulia kultusz sehol sem oly impozáns és szívből szóló, mint épen itt. Máshol talán nagyobb külső fényt fejtenek ki, de azt a belső pompát nem tudják megteremteni, amelyet pedig Lourdesben mindenki magában érez, bámul és megilletődik tőle legalább is kétszer napjában: a szentséges és a gyertyás körmenet alatt. Röviden szólok mindegyikről, amennyiben itt láthatjuk valóra válni azt, amit Lourdes légkörében oly ha-