Pápa és Vidéke, 7. évfolyam 1-52. sz. (1912)

1912-10-20 / 43. szám

1912 október 20. PÁPA ÉS VIDÉKE 3. hazáért, a haza boldogságáért égő szeretetük. Úgy érezzük, úgy reméljük, azért jöttek közénk, hogy rámutassanak a nehéz helyzetek kivezető utaira, melyeken át szabadulhat nemzetünk a külés beléletét fenyegető katasztrófák elől. Úgy tekintünk Andrássyra, mint a kibékülés, kiegyeztetés eszményi közvetítőjére, mint a nemzeti eszme első harcosára, ki azt a várva-várt békét ís el tudja vetni, ha a nemzeti eszme halála, ha öngyilkosság árán kínálják fel. Bontsa csak ki köztünk a szebb jövendő háromszínű lobogóját, hadd lássa meg e napon, Pápának nagy napján, egy ország, akár egy világ szeme, mint tudja azt a zászlót magyar népünk ezreinek viharos lelkesedése lengetni, lobogtatni — diadalra vinni! Mit olvassunk? ii. Képes irodalmi hetilapom az Élet. A modern katolikus irodalom e bátor, nemes hajtása és büszkesége. Ahol a lélek sajkája csendes, tiszta vizekre száll és éltető, ózonteli levegőt élvez. Melynek virágos rétéin, édes, hűs ligeteiben a magyar irói géniusz leghivatottabb megszólaltatóival, mestereivel találkozunk.' Az Élet a szép és erőteljes lelkiség fejlődését szolgálja az időszaki magyar irodalomban. Bátran és híven küzd a keresztény magyarság tiszta ideáljaiért és egészséges haladásáért. Egyedül az Elet való a művelt keresztény családok asztalára ! Minden száma tele van művészi és aktuális illusztrációkkal. A kiadóhivatal kívánatra szivesen küld mutatványszámot. Előfizetni évközben is lehet. amikor is az évfolyam addig megjelent számait egyszerre megküldik. Megrendelési cim: Budapest, VII., Damjanich-u. 50. Évi ára 20 kor. Polgárista (vagy gimnázista) leányom lapja a Nagyasszonyunk. A Zászlónk huga. Ami gimnázista fiamnak a Zászlónk, ugyanaz diákleányomnak a Nagyasszonyunk. Ismeri a leány szivétlelkét, tudja vágyait, méltatja igényeit s mindezt nemesen szolgálni és kielégíteni, ez a Nagyasszonyunk magasztos feladata. Nehéz volna eldönteni, melyik fontosabb, a fiuk vagy a leányok nevelése. A leendő államférfiak, politikusok, katonák, hivatalnokok stb. nevelése, vagy a leendő magyar anyák-él Hogy ez utóbbi a kényesebb, az bizonyos. Jaj, de finom és komplikált az ideális női egyéniség vegyülete, ki tudja annak kényes selyemszálait biztosan bogozni és kezelni ?! Ebben a nagyhorderejű és veszedelmesen nehéz munkában mondhatlan segítségünkre van a Nagyasszonyunk. Segit nekünk, de dolgozik magában is. Tegyük csak oda leányunk elébe, adjuk a kezébe... majd 10 hó múlva, meg több hó mülva megtudja mondani, mit köszönhet a Nagyasszonyunknak?! Rendelési cim: Budapest, VII., Damjanich-u. 50. Évi ára 4 K. A kis fiam meg a kis lányom pedig a Kis Pajtással szórakozik. Mostohaság volna tőlünk, ha kis pöttön felebarátainkról annyira megfeledkeznénk, hogy nekik még lapot sem juttatnánk. Hiszen olyan éhes a kis lelkük ... meg az eszük! Az ovodai, képeskönyvi verseket már fújják minden variációban és permutációban, többet, többet kívánnak, mindig ujat és ujat, mert mondom éhes a kis lelkük, meg az eszük. Van-e ennivalóbb, csókolni valóbb jelenség, mint mikor egy apró ember vagy szőke hajú, rózsaszinszallagu kis hölgy leül az ő külön asztalához és — csak az ókula hiányzik! — újságot vesz a kezébe és olvas?! Higyjük el, nagy öröme telik benne. És hát nekünk nem öröm ez? Reszkírozzuk meg ezt a kétirányú olcsó mulatságot, mely egy évben csak 4 koronába kerül, ha t. i. megrendeljük a keresztény gyermeklapot, a Kis Pajtást, vagy nemes versenytársát az »Őrangyal «-t, mely csak 2 korona egy évre. Rendelési cim: Kis Pajtás Budapest, VII., Damjanich-u. 50. »Őrangyal« gyermeklap szerkesztősége, Győr. Óvás! A szabadkőművesek a ker. szülők megtévesztésére egy »Jó Pajtás« c. gyermeklapot indítottak.. Vigyázzunk hát a névnél: ne »Jó«, hanem »Kis« Pajtás! Mert az az u. n. »jó« pajtás a legrosszabb és ravaszabb gyermekrontó! Szentgyörgyi Ignác. KRÓNIKA. Csalódás. Nagy volt Kászem papucsa, nagy Jókai egyik regényhősnőjének tengerszeme, nagy Petőfi juhászának szamara, de még nagyobb Suttner Berta bárónő csalódása. Ne tessék félreérteni! Nem szerelmi csalódásról van szó. Ez az ismert békeapostol 1911. nov. 5-én a »Magyar Békeegyesület« felolvasó ülésén »A békemozgalom és a tripoliszi háború« cimmel tartott felolvasásában többek közt ezt mondá: »Ahogy volt egy utolsó auto da fé (inquisitiós ítélet), egy utolsó boszorkányégetés, egy utolsó rabszolgavásár, úgy kell lennie egy utolsó háborúnak.« Igaza lesz-e? A mulandóság általános törvénye ellen nincs föllebezés, de kivétel — úgy látszik — itt is akad. Mig a világ világ lesz .. . »Mars* mord dühe, amit ér, vág, Bont, dönt, tör, ront, dúl, sújt, öl.« A föld, ez a nagy szemfödél, mely közel hat ezredév nemzedékeit takarja, vájjon kinek a tetemére borul majd a télen ? Nikitáéra, vagy a turkuséra ? Avagy mindakettőre ? A boldogság; titka?! A természetnek ősszel is vannak mosolygós szépségei. Ott vannak pl. az Esterházy-ut virágai. Csak az a kár, hogy az őszi szellő, őszi hideg kíméletlenebb, nyersebb, mint a tavaszi napsugár. Most levélhulláskor sok szó esik a lapokban egy amerikai ángliúsról, bizonyos Mulford Prentice úrról, kinek filozófiája az őszi szél lombhullató ere*Pogány hadisten neve. jével, kíméletlen nyerseségével száguld világgá. Mit tanit ez az úr? A boldogság titkát susogja a lelki, depressio, akaratellankadás békóiban vergődő emberiségnek. Legyünk vidámak. »A legjobb kenyér is, keserűségben elfogyasztva úgy hat a vérre, mint a méreg.« Nem szabad csüggednünk — mondja folytatólagosan —, önmagunkban kell bíznunk és csakis önmagunkban. Ezt aláírjuk eddig. De vájjon nem ultraegoizmus nyilatkozik-e meg azon tételében, hogy ne menjünk sem betegekhez, sem panaszosokhoz. Az egészségesek hagyják el a betegeket, a szerencsések a szerencsétleneket. Amerikai humbug! A mi lelkünk, szivünk inkább hajlik a bibliához, mint Mulfordhoz. Mit jelentene ennek az amerikai elvnek életbeléptetése ? Kapuzárást minden jótékony egyletben! Annyit jelentene, hogy azt a szerencsétlen fiatal embert, aki minap a Griffben szíven lőtte magát, bizzuk a sorsára, s ne törődjünk vele. Vissza neki! Csillagok: az éjben. Harangoztak délre. A mentők valakit az irgalmasok kórházába vittek. Megálltam s megindulva néztem a szomorú menetet. Annyi gondolat kergette egymást agyamban! Szivemben annyi érzés, annyi hangulat remegett. Ki az, aki útban van az örökkévalóság felé? Mi történt vele? Mint érett gyümölcs húllott-e le az Élet fájáról, szegényen, árván, elhagyottan ? Vagy teher volt talán neki az élet, melyet erőszakosan dobott el magától ? Hány sóhaj száll utána? Hull-e érte valakinek a könnye? S a könnyeken át látják-e a visszamaradtak a viszontlátás, a föltámadás szivárványát? Lelkem itt átsuhant az általános emberi vágányról az alkotmányos (?) nemzetire. Itt is gyász van — tavasz óta. Mily megrázó látvány, mikor egy ország szive fölsajog. Borús a láthatás, de ma október 20-án derengő sugarak világánál politikai szivárvány lesz látható Pápán. A csillagok éjjel világítanak! Kigyúlad majd néhány csillag fénye s a »János Vitéz« rózsaszálánál is szebben, szomorúbban szól a mi — veszteségünkről, a mi tetszhalottunkról. Meghallgatjuk őket, akár milyen jeges eső esik is. Űj sir van a temetőben. Szerdán temették el Budapesten Takács Sándort, a legbravurosabb, legbátrabb magyar repülőt. A halotti szemfödél 26 tavaszra borult rá s az újonnan hantolt sirnál mint élő fejfa ott áll a fiatal özvegy. Szivettépő feljajdulással zokogja: »Mért hagytál itt Sándor? Mért nem fogadtál szót?« Istenem! Hát ki tud parancsolni a sasnak, hogy ne a fellegek közt járjon? Mi tudja a lelket a föld porában marasztalni ? Messzi álmok hónából szirénének csábít. Takács sem tudott ellenállni. Egy jól-rosszul fölszerelt gép és lelkének szárnyai diadalmas ujjongással vitték fölfelé. A magyar trikolort akarta a csillagok közé feltűzni, hogy ott fönn is lebegjen, lobogjon a magyar bátorság, magyar munka diadala. Tragikus hivatás! A magyar nemzeti eszme oly sok fegyverhordozóját avatta vértanúvá épen a magyar — élhetetlenség, szűkkeblűség. o—r.