Pápa és Vidéke, 7. évfolyam 1-52. sz. (1912)

1912-09-22 / 39. szám

2. PÁPA ÉS VIDÉKE. 1912 szeptember 22. azzal mutatta ki mélységes háláját, hogy távozásakor sem fogadta el az elnökségről való lemondását, örökös elnökeként tiszteli meg, érdemeit jegyzőkönyvben megörökiti s jegyzőkönyvileg mondat értük köszönetet. Vesztettek benne ismerősei egy mindenütt szívesen látott, kedves ismerőst. Mi barátai meg egy igaz baráttal lettünk szegényebbek. De tudom, hogy a köztünk levő száz kilométer nem szakította, nem választja el egészen tőlünk. Szivem hangos dobogása, a szeretet sugárzó sugara tán most is megzavarja éjféli álmát, meghatja szivét, amely sziv összeforrott Pápával s mely a távolban is megtartja hűséges pápai tanárnak. De a legeslegtöbbet, úgyszólván mindenét a »Pápa és Vidéke« veszítette az eltávozottban. Alapítóját, nevelő dajkáját, első munkását, édes atyját sirja, óhajtja vissza lapunk Béri Zsigmondban. Hogy mit tett, mit áldozott Béri Zsigmond a legtisztább öno _> zettenséggel e lap érdekében, annak csak a mindentudó s látó Iste?i megmondhatója! Megfizetni is csak az a mindenható Isten tudja ff Átvirrasztott éjszakák, feláldozott vakációk, fiatal erejének mérhetetlen munkája, küzdés, szenvedás olvasztották szivét egybe e lappal, dédelgetett szellemi gyermekével. Békebontó, rebbelis volt, mikor kétségbevonhatatlan jogokért küzdött. Higgadt, igazán tárgyilagosnak vélt úriemberektől is elégszer kellett hallania, hogy a katolikusok verték be az éket Pápa város békéjébe, ők szórták el a visszavonás tüzcsóváit. S e vád fulánkját első sorban neki szánták! Pedig de fölfordult okoskodás békebontásnak, a visszavonás magva hintésének címezni, ha Pápa város életében, fejlődésében jogos részt kiván magának a város lakosságának nagyobbik fele, a tizenkétezer főnyi katolikus is. Ilyet csak tudatlanság, vagy izzó gyűlölség állíthat és állított. Kat. polgártársai azzal feleltek e gyűlölködésekre, hogy az országgyűlési képviselő-választáskor tüntetésszerü ovációban részesítették, a mult télen pedig két kerületben is megválasztották városi képviselőnek. De búcsuzzunk! Egy fiatal életnek kibontakozása, bimbóból a férfikor virágába szakadása köti Béri Zsigmondot városunkhoz. Itt bontotta ki szines képzeletének száz rétü vitorláját, hogy aztán — lassanként a reális élet durva nehezékeit kösse sebes hajójára. Es a dalos, virágos gondolából mások ügy évei-bajával megrakott teherszállító lett. Tapasztalnia kellett, hogy a közélet hullámain kemény, kegyetlen munka a hajózás. Sok verítéket, bánatot, kevés örömet szerez, különösen egy szerzetestanár számára. De őt ideális célok vezették! Az Úr Jézussal szívesen könnyített mások terhén, szívesen enyhített mások baján. Önzetlenül, szilárdan, szeretettel viselte a közéletnek reá nehezedő igáját. Oly szívesen, hogy most mikor eltávozott közülünk, sem tudott egészen tőle megválni. Legyen édes iga, legyen könnyű teher számára mindenkor, midőn Isten dicsőségén, felebarátai javán dolgozik! Isten veled, édes testvérünk, szorgos munkatársunk, szeretett barátunk! Mig távol vagy a régi szivvel várunk, ha visszatérsz a régi szivvel fogadunk. Városi közgyűlés. (1912. szeptember 14-én). Tömött sorokban vonultak fel mult szombaton a városatyák a közgyűlésre. Ezt el is várhattuk, amikor a napirenden messze kiható, városunk fejlődését hatalmas lépéssel előbbrevivő fontos intézmény, a műtrágya-gyár létesítése volt. A közgyűlés teljesítette a gyár összes kérését. Igaz, nagy áldozatot ró a városra a gyár idetelepítése, de meg kellett azt hozni a város lakosságának a város fejlődésének az érdekében. Ma már tisztában vagyunk azzal, hogy a gyáraknak a városok vagyonosodására, a lakosság jólétére óriási hatása van, de csak akkor, ha a nálunk honos kisiparra nem származik ez által veszedelem. Már pedig a műtrágya-gyár létesítése által egyik kisiparág sem szenved, sőt mind az iparnak, mind a kereskedelemnek fellendülését várjuk tőle. Mészáros Károly polgármester nyitotta meg a gyűlést és a jegyzőkönyv hitelesítésére Lakos Béla dr., Fehér Dezső dr., Wachsmann János, Lippert Sándor és Bülitz erdők közt sétál. Annyira megszerettem e helyet, hogy alig akartam elhagyni. Nem vonzott engem semmi, még a világhírű milánói temető sem. Sétálgattam a Dóm tetején, végigélveztem minden szépségét s gyönyörködtem a mesés panorámában is. A Sforzesco kastély tűnik legelőször is szembe érdekes alakjával. Azután a sok torony és kupola köti le a figyelmet. A Dóm tetején járkálva eszembe jutottak az obsitos huszár elbeszélései, aki oly magasnak mondta a milánói dóm tornyát, hogy amikor egy fejszét ledobtak, mire a földre ért, kirohadt a nyele. Szintén a milánói székesegyház belsejéről mesélte az obsitos, hogy az öröklámpa olajában csónakon igazítják a belet. A Dominus vobiscumra pedig huszár nyargal a khórushoz és fölint, hogy feleljék az »Et cum spiritu tuo«-t. Szemlélve a hatalmas méreteket, köny nyen eltudtam képzelni a huszár-fantázia lóditásait. Tiz óra körül nehezen bár, de ott hagytam a templom tetejét, melynek szépségeit sohasem fogom tudni elfeledni. A Dóm maga 148 méter hosszú, 88 méter széles, legmagasabb tornya 174 méter. Külső lalait körülbelül 2 ezer márvány szobor díszíti kisebb-nagyobb alakban. 1386 körül kezdték építeni. Nevezetes még Milánóban a San Ambrogio templom; a San Lorenzo, ez Milánó legrégibb temploma; a Santa Maria delle Grazie. E mellett fekszik mindjárt a lovaskaszárnya, mely régente klastrom volt. Itt őrzik a hires utolsó vacsora képet Leonardo da Vincitől. Érdekes a Galleria ' Vittorio Emanuele is. Ez Európa legszebb fedett árucsarnoka. Csak futólag tekinthettünk meg még ezek közül egyet-mást, mert az ebédünk 11 órára volt jelezve. Egy-kettőre elment az idő. Hamarosan íölugrottam a villanyosra, hogy el ne késsem. Több útitársammal találkoztam itt. A jó Imre bátyánk is itt izzadt javában, amig a kalauznak ki tudta magyarázni, hova is akar jegyet váltani. A Hotel du Nordban ízletes ebéd várakozott reánk. A menü a következőkből állott: Macaroni á la Napolitaine, Friture ä la Milanaise, Viaude Froide Assortie, Saladé de Légumes, Fromage, Fruits. Ebéd után átsétáltunk az állomásra. Szép rendben beszálltunk, mialatt énekeseink, kik Páduában lekéstek a vonatról s igy csak éjjel 11 órakor érkezhettek Milánóba, énekeltek egy szép éneket s pontban 12'20 órakor nagyon kedves benyomásokkal elhagytuk Milánót. Az olasz különvonat jó gyorsan száguldott velünk a szép vidéken keresztül. Délután négy órakor már Génuában voltunk. Génua a Földközi tenger partján fekszik. Tengeri kikötő város. A vonatunk házak között robogott, mikor Genuába értünk. Magas, lapostetejü házak ezek s a^ apró ablakokból köteleken fehérneműt szárítottak mindenfelé. Olyan különös jelleget kölcsönöz ez a fura szokás Genuának. E városban a hires temetőt akartam megnézni, amelynek fekvése még szebb, mint a milánóinak. Két óra állott rendelkezésünkre, a harmadik a vacsorának volt fönntartva. Dr. Benóra Ágoston, Madaras Aurél belvárosi, káplán, dr. Nóvák Mártonné és Madaras Jenő társaságában felültem egy automobilra,, mely az állomáson vesztegelt s elég gyorsan, oda értünk a temetőhöz. E temetőnek mesés háttere van. Csupa hegy mindenfelé, Beléptünk a kapuján s sorra néztük a művészi síremlékeket. A többi között nagyon megható a Picollo emlék. Ez Moreno szob-