Pápa és Vidéke, 7. évfolyam 1-52. sz. (1912)
1912-08-11 / 33. szám
VII. évfolyam. Pápa, 1912. augusztus 11. 33. szám. Szépirodalmi, közgazdasági és társadalmi hetilap. A pápai Katolikus Kör és a pápa-csóthi esperes-kerület tanítói körének hivatalos lapja. Előfizetési ár: Egész évre 10, fél évre 5, negyed évre 2.50-K. Egyes szám ára 24 fillér. A lap megjelenik minden vasárnap. A Kiadótulajdonos: Pápai Katolikus Kör. Felelős szerkesztő: Zsilavy Sándor. Szerkesztőség: Deák Ferenc-u. 1. házszám. A kiadóhivatal vezetője: Süle Gábor, Viasz-utca 15-ik házszám, ahova az előfizetési- és hirdetési-dijak küldendők. Előfizetéseket és hirdetéseket felvesz Hajnóczky Árpád és Wajdits Károly könyvkereskedése, valamint Stern Ernő könyvnyomdája. „Még egyszer a nádi veréb. 4 4 (*) Nemesen előkelő laptársunk, a Pápai Hirlap, a fenti címen elkövetett kis elmefuttatásában »duhaj kis újság«nak keresztelt el bennünket. Ez az elnevezés lehet sértő, de lehet megtisztelő is. Minden attól függ, hogy kitől kapja az ember. S ha tisztelt laptársunk magas lóháton ülve adja a nagyképűt, a vállveregető fenegyereket, hát mi ebben az ártatlan kedvtelésében sem zavarjuk. Úgyis olyan fanyar, annyira örömtelen az élet, hogy szinte jólesik, ha jóizűet mosolyoghatunk. Erre pedig tudvalevőleg az öntudatlan humoristák a legjobb médiumok. Ezzel végleg le is zárhatnék az egész mulatságos kis ügyet, ha t. laptársunk jobb tudása és meggyőződése ellenére azzal nem vádolna meg bennünket, hogy »a mindeneket kibékítő politika szent jegyében fegyverbarátságra léptünk a helybeli szociaidemok- ratákkal.« Hogy mire alapítja ezt a naiv mesét (mert, hogy mese, azt ő tudja legjobban!), igazán el sem tudom képzelni. Talán arra, hogy a P. és V. bő tudósításban számolt be arról a szocialista gyűlésről, melyen nem a leghizelgőbb hangon emlékeztek meg a munkapárti Antal Gézáról ? Erre nyugodt lélekkel és a tőle annyira hangoztatott »meggyőződés« alapján nem építheti fel vádját, mert hiszen a kérdéses gyűlésről szóló beszámolónak bevezető soraiban a tudósító a legélesebben elitélle a szociáldemokratákat amiatt, hogy még ezekben a válságos napokban sem vallják magukénak a magyar nép nemzeti imádságát, a Himnuszt! ,Hát ez is fegyverbarátság? A másik, szintén nagyon bizonytalan, süppedékes alap a P. és V. szerkesztőjének népgyűlési beszéde lehetne. Ámde a t. cikkiró époly jól tudja, mint mi, hogy azon az állítólagos »egyesült ellenzéki«, igazában pedig majdnem teljesen szociáldemokratajellegű gyűlésen Zsilavy barátom nem mint szerkesztő, hanem mint a helybeli ker. szocialista-párt megbízottja szólalt fel. Nem is a maga jószántából, hanem kénytelenségből, a népgyűlés sürgetésére, mivel a keresztény szociálisták központi kiküldöttje nem érkezett meg. S ha őszinte akar lenni a P. H. cikkezője, azt is kénytelen elismerni, hogy ennek a beszédnek az éle egyenesen a szociáldemokraták ellen irányult, mert oly leleplezésekkel szolgált a mult orsz. képviselőválasztás kulisszatitkaiból, melyeknek emlegetése bizonyos körökre nézve — nagyon is kellemetlen . . . Ehhez a két népgyűléshez a mi lapunknak semm^ köze. S hogy a P. és V. azelőtt is, azóta is nyilt sisakkal küzdött és küzd a szociáldemokraták ellen, azt lapunk egész olvasóközönsége tudja. De igen jól tudja a P. H. szerkesztője is. Miért ferdít tehát el közismert tényeket ? Aligha abból az »igazságérzetből és meggyőződésből« kifolyólag, melyet ellenünk irt mérges kis kifakadásában oly fennen hangoztat! TÁRCA. A cigányasszony. — Irta: Kincs István. — Mikor ő felsége a római császár báró Kuckländer Ferencet nemes Esztergom és Komárom vármegyékre hadtestparancsnokul kinevezte, akkoron a méltóságos bárónak első dolga is az volt, hogy belekötött a cigányasszonyokba. A kurucok Esztergom kivételével fölverték ugyan már az egész vidéket, hanem Kuckländer úr tanácsosabbnak tartotta a kurucok helyett a cigányasszonyokkal bajlódni, mert ezek, tetszik tudni, nem csúfolják föl olyan hamar az embert. A kurucokkal csak hadd vesződjék tekintetes Bottyán János úr, ki ugyancsak a császár kenyerét eszi és semmiben se különbözik Kuck- länder uramtól, lévén mind a kettő testestüllelkestül labancezredes. Szóval a német mindjárt a könnyebbik végét fogta a dolognak. Szépen meghúzta magát Esztergom falai között s míg Bottyán kollegája portyázásokkal vitézkedett a lázadók ellen, addig ő rendeleteket eregetett ő felsége felsővadászi Rákóczy Ferenc nagyságos fejedelem mindennemű hive ellen. S minekutána a cigányok is ilyeneknek találtattak (ahol egy volt, mind kurucnak vallotta magát), annak okáért meg kellett azokat is rendszabályozni. Kuckländer parancsnok úr tehát kiadta tilalomlevelét a jövendőmondó javasasszonyok ellen. Szépen meg volt abban írva, mennyire alávaló s az ördög cimboraságát föltételező mesterség lett légyen a kártyavetés, meg a tenyér vonásaiból való jósolás; annak okáért, aki ebben a dologban vétkesnek találtatik, büntetése első esetben tiz bot lészen s ha pedig ismételten is tetten éretik, akkor pallos vagy kötél pusztítsa ki az olyan máglyára való boszorkányokat a világból. S ez a rendelet iszonyatos félelmet keltett a kurucok fekete hívei között. A kártyák eltűntek s míg maguk a mórék tovább muzsikáltak, addig a cigányasszonyok ezután csak koldultak. A labancezredes megfosztotta őket becsületes kenyérkeresetüktől. Hanem azért akadt olyan is közöttük, ki fittyet hányt a labanc tilalmának. Akárhány vitézebb lélek ezután is csak úgy megmondta a jövendőt, mint annak előtte, azzal a különbséggel mégis, hogy míg előbb mindig hosszú harcokról és háborúkról beszéltek, addig ezentúl a jövendőmondásuk mindig oda lyukadt ki, hogy nemsokára már a kuruc leszen az úr ebben a szép országban, minden labanctábornok pedig pokolra veszekedik hadseregestül s maga a császár is csak úgy menekszik meg, hogy adófizetője lesz ő felségének, Rákóczy Ferencnek. Bercsényi, hogy megvette Csábrágh várát, előbb meg sem is áll vitéz hajdúival, míglen csak a nagy labancvárost, Bécset föl nem veri. Abba pedig hat hét se telik bele. Szóval olyan úr lészen még a magyar a világon, amilyen Attila öregapánk óta csak álmában volt s akkor is csak minden százesztendőben egyszer.
