Pápa és Vidéke, 7. évfolyam 1-52. sz. (1912)
1912-07-28 / 31. szám
1912 ju n ius 247. PÁPA ÉS VIDÉKE 5. tüzoltó-őrtanyával, ami nélkül előadást el sem lehet képzelni. Szinte hallom már a régi ellenvetést: ez a hely nem alkalmas szinházra, félre esik. Istenem, hát a tanítóképző a város közepén van ? Pedig az is van olyan fontos kulturális intézmény, mint a szinház. Miért építette az állam a városon kivül ? Részint pedagógiai szempontból, részint azért, mert ott — olcsóbb volt a terület. Hát ennek a szegény városnak nem érdeke, hogy olcsó területen építkezzék ? Dehogynem ! Csak ne legyünk önzők, ne álljunk mindig a nap elé; hadd melengessenek a sugarai másokat is, hiszen közös érdekünk, hogy fejlődjék másfelé, más irányban is a város. Egy város nem érdekszövetség, itt az előnyösebbröl lehet csak szó, nem pedig egyesekről. Tessék még egy helyet a Belvárosban megnevezni, ahol olcsóbban fel lehet építeni a színházat, — mi nem fogunk többé ezzel a tervvel előhozakodni. Városrészünk rendezését azonban ez esetben sem ejthetjük el. Erre nem csak szépitészeti, hanem egészségügyi szempontból is feltétlenül szükségünk van. Összefoglalva most már az egészet, ekként alakulna a helyzet: A szinház jönne a mostani . városmajor helyére, körül parkkal; a városmajor pedig pompásan elférne Kobera Károly telkén úgy, ahogy előbb kifejtettük. Ha a városi tanács, illetve a képviselőtestület ezt határozatilag kimondaná, elesnék minden egyéb költséges rendezés, csak a leendő utcavonalat kellene meghatározni. Ha a szinház idekerül s a csatornázás is megvalósul, föltétlenül biztosra veszem, hogy új, modern, szép városrész épül a romok fölött! Lehetséges, hogy a tanács másként határoz, nem fogadja el érvelésünket, hanem máshova tervezi a színházat, valahová beljebb. Mondjuk, hogy példátlanul előnyös áron, Q-ölenként 60 K-ért szerez telket (még elgondolni is képtelenség!) Ha akkora területet szerez, mint a mai városmajor, az 102060 K-ba kerül, tehát ez maga kerek 30 ezer korona több kiadást jelent. De mert a városrészünket ez esetben is rendezni kell és a mérnök ennek a résznek a rendezését 34 ezer koronában állapította meg ezidő szerint, 30 34=64 ezer korona az igazi kiadástöbblet. Tekintsük még azt is, hogy ha a városmajor megmarad is a mai helyén, ez csak ideiglenes megoldást jelent, mert előbbutóbb el kell innen vinni, ami megint cirka 60 ezer K, (jelen cikkben 68 ezer van beállítva) tehát a végső több kiadás lenne: 60-|-64=124 ezer K. Ezért kérjük a v. tanácsot, szívlelje meg a fönnebbieket, tegye lehetővé városrészünk minden irányban való fejlődését. Figyelő. H ÍREK. — Személyi hir. Vojnits Döme, a pannonhalmi sz. Benedek-rend főjószágkormányzója, a helybeli bencés székházban és gimnáziumban folyó építkezések megtekintése végett f. hó 26-án városunkban tartózkodott. — Czig-ány Gyula távozása. Czigány Gyula helybeli segédlelkészt, a Ker. Munkásegylet buzgó, agilis elnökét, a somogymegyei Szó'lló'sgyörökbe helyezte át megyéspüspök urunk O Excellenciája. Ez a szomorú hir nem jött váratlanul, hiszen az áthelyezés nem történt eltávozó barátunk akarata ellenére, de fájdalmas érzést vált ki mindnyájunkból, akik ezt a fiatal, lelkes, agilis papot tiszteltük, becsültük és szerettük. Egy évig tartózkodott városunkban. Szinte emberfeletti munkát végzett; szakadatlanul dolgozott, hogy a keresztény restauráció nagy müvét diadalra juttassa. Ez a magasztos cél lebegett a szeme előtt akkor is, mikor a tavasz folyamán első sorban az ő buzgó fáradozására, megtartották városunkban a II. ker. szoc. kurzust, melyen a magyar katolicizmus legkiválóbb erői vettek részt. Hogy az utóbbi időben döbben félreértették, az természetes. S az is magától értetődik, hogy ez nem von le érdemeiből semmit. Elvégre olyan embernél, aki szinte az ütközőpont az ellentétes érdekek harcában, ez nem is lehet máskép. Józan ésszel nem kivánhatja senki, hogy a Ker. Munkásegylet elnöke egy ker. szakszervezet ellen foglaljon állást, ha annak követeléseit jogosaknak tartja. Lapunkban is több tartalmas értekezése jelent meg erről a tárgyról. Távozását őszintén sajnáljuk és lelkünk mélyéből kivánjuk, hogy új otthona sokkal több örömet és boldogságot nyújtson neki, mint a pápai. — Új káplán. Czigány Gyula helyébe Varga Sándort nevezte ki megyéspüspökünk. Szeretettel üdvözöljük városunkban. gondunk, térjünk a dologra vissza. Mikor a lovas staféta benyargalt a pórmagasi kastélyba, Lidia, a ház második ura, épen kikönyökölt az ablakon. Nézte a haragos pirosan lenyugvó juliusi napot s épen az fordult meg a fejében, ha netalántán úgyis azért olyan piros az ég, mert Bezerédy, Rákóczy vitéz brigadérosa most égeti föl egész Stájerországot meg Ausztriát, amiként nemrég valóságos kuruc hittel fogadta, hogy iszonyú boszut áll Kemenesalja és Pápának .felégetéseért. Mikor azonban a nemes vármegye katonáját látta berobogni habzó paripáján, gonosz sejtelemtől megkapatva, elébe sietett. Szentül azt hitte, baj van Szombathelyen. Pedig hát kellemesen kellett csalódnia. A futár vendéget jelentett másnapra, még pedig leánykérő vendéget s hogy Bús uram húgát megkímélje a sok találgatástól, meg esetlegesen az éjszakai álmatlanságtól, hát megirta levelében azt is, hogy a vőlegény maga az alispán, szentgyörgyi Horváth József úr lészen. Most Lidia leányasszonyon lett volna a sor elpirulni. Hanem még se tette. Nem volt ő már csak amolyan süldő leányzó, kinek ha bajuszt emlegetnek, nyomban tulipiros lesz a két orcája. Utána már sokan törték magukat; egész Kemenesalja fiatalsága járt háztűznézni a pórmagasi Bús-kastélyba annak idején s hogy abból a sok náztűznézésből még se lett lakodalom, annak is megvagyon a maga természetes oka. Kihez neki lett volna hajlandósága, az nem kellett a bátyjának: Pulyai György volt a neve a szerencsétlennek. Ki is, hogy látta Bús Imrének tőle való idegenkedését, hát csütörtököt mondott minden bátorsága egyszerre. Dehogy mert volna kirukkolni az ő szivbéli óhajtásával. Pedig szerette Lidiát, olyan bizonyos, hogy szerette, amiként hogy elkeseredése vitte a zászlók alá, mikor II. Rákóczy Ferenc kitűzte a szabadság lobogóját. Bús Lidia pedig a többi közül nem választott. Kiütött a szabadságharc. Megszólaltak a mozsarak, ágyuk s hol azok beszélnek, ott nincsen helye a szeretkezésnek. A Búskastély is kipusztult a vendégeiből. Ki haza húzta magát, ki meg beállott kurucnak. Esztendő se tellett bele s Bottyán már átkel a Dunán s egy-két csata s a fejedelem vitézei maguk előtt hajtják a labancot, mint a forgószél a felkapott kórót: Vas vásmegye már szerte dübörög a győztes kurucok lovainak pataverései nyomán. Szegény Bús Lidia eladhatta már szivét a búbánatnak. Nem volt, aki érte jöjjön. Elmúlt az első, második, harmadik esztendő, áldozóban volt már a negyedik is, hanem hogy a háborúnak még hamar vége szakadjon, arról hegedült szent Dávid. Ménkű nagy az a Bécs, a labanc-város, csak úgy dönti egymásután a sok regimentet. A kurucok alig győzik megverni őket. De hátha tiz-husz esztendeig nem pusztul ki az utolsó fegyverfogható német, mi lészen akkor ? Hát háború és örökös háború. És Lidia ? Az megmaradhat örökös leányasszonynak: háborúban nem terem lakodalom. Keserűség töltötte el a szivét. Akkor is azzal a gondolattal vesződött, mikor a vérben fürdő nyugati égboltra feledkezett. Hej, de nem adta volna a félvilágért, ha Bezerédy seregével Bécs piacán terem s egy nap alatt fölakasztatna minden, a fejedelemmel ellenkező labancot. S lám, ekkor kerül meg bátyjának hirnöke, ki másnapra kérőt jelent be neki. Hm... Hm... Tehát mégis akad, kinek elegendő virtusa vagyon ily háborús időkben a házasság szentségére gondolni. Az a szentgyörgyi Horváth... De mi jut neki eszébe most egyszerre ? Miért nem házasodott, mikor a fején nagyító üveggel kellett még keresni az ősz szálakat? Most hiszen
