Pápa és Vidéke, 7. évfolyam 1-52. sz. (1912)

1912-07-07 / 28. szám

6. PÁPA ÉS VIDÉKE. 1912 junius 16. — Hét éves találkozó. Julius 1-én hét éves találkozóra jöttek össze azok, akik 1905. juniusában végezték el az állami polg. leányiskola IV. osztályát. Összesen 18-an je­lentek meg, kiknek nevében Wellner Annus üdvözölte az intézet közszeretetnek örvendő igazgatónőjét s a tanárikart. A tanárikar ne­vében Nagy Gábriella igazgató válaszolt az üdvözlésre. Az üdvözlés után az egybegyűlt társaság lefényképeztette magát, majd pedig társas ozsonára gyűlt össze a Muck-cukrász­dában. Az ozsonán jelen voltak: Baráth Mária, Juhász Imréné és Markhót Angela tanárnők, az osztálytársnők közül pedig megjelentek: Ács Vilma (Dabrony), Balla Olga (Pápa), Böhm Jolán (Pápa), Deutsch Fánni (Győr), Fellner Juliska (Kemeneshőgyész), Gáty Lenke (Pápa), Haas Róza (Pápa), Heller Katica (Pápa), Kaiser Jolán (Pápa), Kellner Adél (Pápa), Lázár Rózsi (Pápa), Pápai Elza (Győr), Rót­hauser Franciska (Pápa), Tóth Károlyné Ede­lényi Paula (Pápa), Wellner Annus (Pápa), Weiler Etelka (Pápa), Weiszmann Jolán (Kis­pest), Zinsenheim Camilla (Budapest). — A Gaál-testvérek diadala. Jóleső örömmel olvastuk a fővárosi lapokban, hogy két kedves földink, Gaál Sándor és Gaál István milyen szép sikert aratott az orszá­gos dalversenyen. A daliás Gaál István a mezőkövesdi Katolikus Énekkart dirigálta. »A legnagyobb eiismerést aratta — irja egy előkelő fővárosi lap — a mezőkövesdi Ka­tolikus Énekkar, vagyis a matyó dalárda, amelynek karnagya Gaál István tanitó. Tagjai egyszerű gazdák és földműves legé­nyek, de hangjuk érce elsőrendű és ritka precizitással adták elő Hoppe Rezső Dalol­jatok cimü versenykarát. A közönség tom­bolva éljenezte és tapsolta a derék legenye­ket, akik lobogós ingujjban és hamisítatlan matyó-viseletben állottak a pódiumon«. Gaál Sándor veszprémi dalárdájáról pedig ezt olvassuk ugyanazon lapban: »Gaál Sándor karnagy kiváló dirigens, aki a dal összes zenei népszerűségeit érvényre emelte s a dalárda jó hanganyagát nagyszerűen kimű­velte. A közönség élvezettel hallgatta a szép, összevágó éneket és lelkesen megtapsolta a karmestert«. Két kedves íöldink diadalának őszintén örülünk s fényes sikerükhöz gratu­lálunk. ... Bontják a kat. főgimnáziumot. F. hó 5-én reggel belekaptak a kat. főgimn. baloldali szárnyának lebontásába. A munka most már gőzerővel halad, mert szeptember közepére készen kell lennie mind a gimná­ziumnak, mind a székháznak. Az építést kitűnő helybeli építőmesterünk, Faa Mihály végzi. — A pápai kád- és gőzfürdő f. hó 8—12-ig javíttatás miatt zárva lesz. Nők részéről a gőzfürdő 12.-étől kezdve, hétfőn egész nap és csütörtök délelőtt vehetők igénybe. GYÜMÖLCS BEFŐZÉSRE, hus, íőzelék conserválásra, sterilizálásra legjobbak a „REX" ÜVEGEK. Nem kell sem papír, sem hólyag, sem spagét. Biztosan conservál, évekre eltehető. Kapható Hanauer Zoltán vaskereskedésében. — A város-major áthelyezése. Az Árok-utca és Tüzoltó-utca rendezése folytán a városmajor elkerül eddigi helyéről. A v_ tanács a major uj helyéül a Fazekas-utcában lévő pipagyár helyét ajánlja megvételre. Kicsi és nagy mentőszekrények jutányos árban kaphatók Nepper Rezső drogériájában Pápán, Főtér 19. — Tánciskola. Mérő József oki. tánctanító tisztelettel értesiti a t. szülő­ket, hogy a nyári szünidő folyamán egy kizárólagos zártkörű diák- és gyermektanfolyamot nyitott julius 6-án, a volt Jókai-kör helyiségében. A tan­folyamra már 6 éves gyermekek is felvétetnek. A tanórák d. u. 5—7-ig tartatnak, a tandíj a 6 hetes kurzusra 16 K. Jelentkezni lehet Mayersberg Samu ur bádogos üzletében (Petőfi-u. 3), ahol a szükséges felvilágosítással is szolgálnak. — Nem lesz meggyfa-telep. Altósi Lajos esztergomi lakos az antalházi pusztán városi meggyfatelepet akart létesíteni, amelybe a város is hajlandó volt belemenni. A tele­pítési költség magas volta miatt azonban a város elállott ettől a tervétől. M. kir. anyakönyvi kivonat. 1912. junius 28-től — julius 4-ig. Született: Lányi Margit kávéházi felirónő leánya Gabriella, rk. — Bagladi István cipész és neje Szőke Karolina fia: Gyula, ref. — Mikócy Ferenc napszámos és neje Kutasi Juliánná fia: Pál, rk. — Szabó József cipész és neje Horváth Rozália leánya: Rozália, rk. — Bol­dizsár Elek molnár és neje Pelcmann Juli­ánná leánya: Mária, rk. Verrasztó József vasúti munkás és neje Szűcs Anna fia: István, ev. Molnár Kálmán városi kiadó és neje Meix­ner Magdolna Mária Margit leánya: Roza Adél Magdolna, rk. Házasságot kötöttek. Hermann József özv. csizmadia rk. és Neiner Juliánná rk. — Zsuppán István csiz­madia rk. és Schilling Anna rk. — Kalmár Ferenc tűzoltó rk. és Spuller Mária rk. Halálozás : Neumann Ferenc vendéglős rk. 42 éves, agyhártyalob. — Kákli János napszámos rk. 26 éves, tüdővész. Hálanyilatkozat. Mindazon jóakaróimnak, de még külön a vendéglősök egyesületének és rokonaimnak, kik felejthetetlen jó férjem: Neuman Ferenc elhunyta alkalmából szives részvétükkel felkerestek, vagy a temetésen megjelenni kegyesek voltak, ezúton mondok gyer­mekeim nevében is hálás köszönetet. Özv. Neuman Ferencné. Gabona-árjegyzék 1912. jul. 5-én. Közép Alsó Buza \ 2350 21-40 20-60 Rozs \ 21-20 20-00 19'00 Árpa 22-30 21-00 19-80 Zab rt 22-40 21-20 20-00 Kukorica •03 20-80 20-00 1900 Burgonya tyo m o-oo o-oo o-oo Széna o 760 610 4-80 Zsupp o 5-00 4-50 4-00 Celli-út 17. sz. alatt HÁZ é s « ^HÁZHELY eladó. PÁPAI UTMUTATÓ. Könyv- és papírkereskedő: Wajdits. Karoly, Fő-utca 27. Hajnóczky Árpád Fő-utca 11. Kötélverő: Leiner Ignác, Vásár-utca 27. jVCezeskalácsos és viasz£yertya öntő: Nagy Károly, Fő-utca 17. jVCüviráÉ készítő: Szita István, Kuruc-u. S. JYÍalomépittö: feternell József, Jókai Mór-utca lo2. Órás és ékszerész . Kunte utóda (Szijjártó Gyula) Fő-u. 7. Paprika-keresk.: Dudás István, Zápolya-u. 5. Szobafestők • T3iró József Csatorna-utca 28., az új óvoda­épülete mellett. Éégrier fái, templom- és díszfestő. Több pápai templom restauratora. Sütő: Najnóczky JBe'Ia, Jókai-u. 4. Özv. Rochold ferencné, Jókai-u. 29. fáRai János, Czuczor Gergely-u. 1. Szabó: Kókay Mátyás, Csatornamű. 9. Yágó $)ezső, férfi divatterme Főtér 19. Yida Cyula, Felsőváros Hosszú-utca 4. sz. Szatócs: Özv. Reim Ignácné, Szent-Ilonai-u. 11. Graf Samu Barát-utca, a Barátok templomá­val szemben. Szeszkereskedö: Nagy Yilmos, Főtér 27. Uőzsde: özv. Yincze Antálné, dohány-, szivar-, postai értékcikkek- és okmánybélyegek elárusító­helye Főtér 14. sz. Temetkezési vállalkozó: Nagy Gyula (Takács utóda) Széchenyi-tér 14. fakróc Kálmán, Petőfi-u. 20. Üveg- és porcellánkereskedő: Saád Lajos üveg- és porcellánkereskedő Fő-u. 4. (Griff átellenében). Vas- és gépkereskedő: Nanauer Holtán, Fő-tér, uradalmi bérház. Gedey József, Kossuth Lajos és Deák Fe­renc-utca sarkán (A párisi nagyáruház átellenében). Vendéglős, szállodás és kávés: Alasz f erenc, vendéglős és beszálló Celli-út 9. J3auer-kávéház, Fő-u. 14. J3ors István Király-kávéháza Korvin-utca. Czirfusz Antal, vendéglős Deák F.-utca 3. Szende Ignác Hungária szálloda Főtér. Gaál János, sörödés. Rákóczi-utca. Geiling.. Gyula vendéglős Kigyó-utca 19. Graff Ödön kávéháza, Fő-u. 23. Singer Samu vendéglős és füszerkereskedő. Arany János-u. 1. (Újtelep). Kutrovácz Jenő sörödéje, Fő-tér 13. Neumann ferenc vendéglője és beszállója,. Ányos Pál- és Major-u. sarkán, feidl ferenc Zöldfa-vendéglője Csáky-u. 24. curcsányi Samu, vasúti vendéglős. Wellner Sándor, kávés. «Otthon»-kávéház. Kossuth-utca 24. Hsilinszky Lajos (Griff-szálloda) kávés és­vendéglős, Főtér. Zongorakereskedő : Kurtz Gyula, Fő-tér.

Next

/
Thumbnails
Contents