Pápa és Vidéke, 7. évfolyam 1-52. sz. (1912)

1912-05-05 / 19. szám

2. PÁPA ÉS VIDÉKE. 1912 április 27. kell vennünk harcaiban. Hiába hirdetik, hogy a kereszténység kora lejárt, nekünk ezeket a nehéz harcokat keresztény alapon kell megvívnunk! Dicsőítik a francia forradalmat, hogy megteremtette a szabadságot, egyenlőséget, testvériséget. Pedig ezek keresztény fogalmak, a názáreti Jézus hirdette őket először. S ami igazán értékes, az emberiség boldogulását előmozdító eszme, gondolat van a Marx könyvében, mind megtaláljuk Marcus evangelista írásában. Ne féljünk tehát a szociálizmustól, — csak akkor veszedelmes, ha lesiklik a nemzeti eszme és az evangélium talajáról. Nem igazi szociálisták azok, akik a társadalmat két részre bontják. Hiszen a szocializmus célja épen a testvériség megteremtése volna! Mi okozta a tásadalmi bomlást? Micsoda világot megrendítő hatalom állította egymással szembe a társadalom osztályait ? A gép ? Kétségtelen, hogy a gépek feltalálása forduló pontot alkot a gazdasági életben. Egyeseket megfosztott iparuktól, másokat önálló mesterekből munkásokká tett, akik kénytelenek voltak éhbérért dolgozni. A munkaadók kapzsisága gyűlölséget keltett a munkásnépben, de az igazi baj mégsem a gépek feltalálása volt, hanem az, hogy magát az embert tették géppé, mikor megtagadták a lelket! A társadalmi és politikai életben két irány áll egymással szemben: a materializmás és az idealizmus. Az előbbi az egész társadalmi életet úgy fogja fel, mint a gazdasági fejlődés produktumát, az utóbbi a keresztény eszmék sziláid talapzatán épült fel. S mikor látjuk azt a végtelen önzést és gyűlölséget, amit a materializmus vitt bele a társadalmi életbe, el kell ismernünk, hogy elérkezett az az idő, mikor osztály- és felekezetkülönbség nélkül egy táborba kell sorakoznunk legszentebb, veszélyeztetett javaink megmentésére. A materializmus a munkát is megfosztotta becsületétől és értékétől. Csak pengő érccel megfizethető valamit lát a munkában, de a munka lelkét, a szeretetet nem ismeri. Pedig erkölcsi érték nélkül teher a munka. Minden munkában benne van a lélek győzelme a test fölött s ez a diadal megfizethetetlen. Az a munkás, aki csak pénzért dolgozik, lealjasitja magát. Nem mondom, hogy nem méltó az ő bérére, de azt ismét hangsúlyozom, hogy maga a munka megfizethetetlen. A kereszténység adta meg a munka igazi becsét, értékelését. Ahol ezt nem tudják megbecsülni, ott megtagadják magát a kereszténységet. Igazságosság és jog csak ott van, ahol erkölcsi értéket ismernek. A természeti törvény nem védi meg a gyengéket, mert az erősebb felfalja a gyengét. Nietzsche hősökként ünnepli azokat, akik kiválnak a tömegből és legázolnak másokat. De ez zsarnokságra vezet: a kapitalizmus önzése letiporja a sokaságot, a sokaság meg erőszakkal támad az önzés ellen. A keresztény szocializmus keresztény elvekkel akarja átitatni a gazdasági és társadalmi életet. A társadalmi egyensúly abban áll, hogy az önszeretet és felebaráti szeretet harmóniába hozassanak, — nincs tehát nagyobb, felemelőbb szociális igazság ennél az isteni parancsnál: Szeresd felebarátodat, mint tenmagadat! Ezt a nagy elvet át kell vinnünk a gyakorlati életbe! A társadalmi osztályok elidegenedtek egymástól. Az egyik részen rideg önzést, bántó nemtörődömséget látunk, a másikon lobogó gyűlöletet. Ezt kell áthidalnunk a szeretet mindenható erejével, mert addig hiába beszélünk nemzeti egységről, mig a társadalmi egységet nem tudjuk megteremteni. Angliának is voltak tátongó sebei, de voltak nagy fiai, nagy asszonyai is. A 70-es évek végén borzasztó gyermekragály ütött ki a Westend fényes palotasoraiban. S mikor ennek a megdöbbentő veszedelemnek okát kutatták, kiderült, hogy az az előkelő cég, amelynél a gyermekek ruháit megrendelték, a külvárosok elhagyott népével varratta meg a ruhákat és a borzalmas, szinte állatias szegénységben élő nép a lord-fiueskák és leánykák ruhájául szánt selyemmel és bársonnyal takarta le lázban égő, haldokló kicsinyeit. így lopózott be a szörnyű ragály a felsőbb tízezer elzárt palotasoraiba. De ezt nem az orvosok találták ki, hanem a szociologusok. A milliomosok, akik eddig nem törődtek azzal, hogy új rabszolgaságot teremtettek, most — a saját kárukon okulva — érdeklődni kezdtek. S ez az érdeklődés divattá vált; átragadt a középosztályra, az egyetemi hallgatókra. Ez utóbbiak a munkásosztály negyedeibe mentek lakni, hogy közvetlen tapasztalatokat szerezhessenek. S mivel a hölgyek meghaltak volna, hanem vezethetnek a divatban, előkelő családok leányai munkakönyvet váltottak és cselédeknek szegődtek, hogy megismerjék azt az erkölcsi és anyagi züllést, amely lépten-nyomon fenyegeti a szegény leányokat. Ez az általános és áldozatos érdeklődés sokat lendített a szegény angol nép sorsán. Nekünk sem szabad elhanyagolnunk a társadalmat. A teljes társadalmi egyenlőség utópia; nem is kívánatos. Az erők összhangjára kell törekedni. Minél nagyobb valakinek a vagyona, annál nagyobb legyen a társadalmi munkája. Ahol nem az érdem és tehetség, hanem a protekció és egyéni érdek az irányadó, ott nemcsak a társadalmi igazságosság szenved sérelmet, hanem magának az egész társadalomnak jóléte, gazdasági és kulturális haladása veszélyeztetve 18-ik század filozófusainak kellett jönniök, hogy az emberiséget az újkorba vigyék át, a francia forradalomnak, hogy a népek szabadsága felviruljon. Ezzel szemben utalnunk kell arra, hogy az emberiség fejlődése is fokozatos, amelynek évszázados határkövei vannak és amelyet erőszakolni nem lehet. Krisztus egyházának a középkorra volt szüksége, hogy a barbár nemzetek lelki világát átalakítsa, 'a műveltség befogadására képessé tegye, s ha filozófusok jöttek, akik a kereszténységtől kölcsönzött eszméket magukénak hirdetve az egyház túlzott konzervatizmusával szemben a forradalom iszonyatosságai árán gyorsabbá tették a haladást, ez nem veszi el a kereszténységnek a világtörténelmi hivatás komolyságával teljesitett feladatát, hogy az emberiség egyetemét visszaesés nélkül folytonosan előre vigye a művelődés és boldogulás utján. Nagy-feladat volt a barbár nemzetek megtérítése, és a művelődés útjára való vezetése, amelyet az egyháznak minden ujabb népvándorlásnál újra kellett kezdenie. A középkor csak arra volt elég, hogy legalább itt Európában általánossá tegye és uralomra juttassa a keresztény vallást, de hogy a lelkeket át is hassa az evangelium kovásza, hogy a kereszténység legdrágább kincse, a felebaráti szeretet hatalmába kerítse — nemcsak az egyes lelkeket — hanem az egész társadalmat, hogy az egész társadalmi és gazdasági élet mozgató erejévé a keresztény felebaráti szeretet váljék, arra csak a középkor után kerülhet sor. Való igaz, hogy a 19-ik század politikai, társadalmi és gazdasági átalakulásaiban nem a kereszténység szelleme vezetett, de az is kétségtelen, hogy a 19-ik század uralkodó eszméi a kereszténység talajából fakadtak, ' Elfogulatlan szemmel vizsgálva a modern kor haladását, igen jelentősnek kell azt elismernünk, de az is kétségtelen, hogy ez a haladás felületes és nagyon egyoldalú volt. Hármas jelszóval született a 19-ik század, de a háromból csak egy Ígéretet váltott be — a szabadságot; — az is túlzásba csapott, szabadosság lett, amely tört és rombolt kímélet és határ nélkül, a mult hagyományait megtagadta, az avult intézményeket elseperte, de helyükbe jobbakat állítani elfeledett. A történelmi folytonosság ezen megtagadása keményen megboszplta magát, az az oka annak, hogy kiáltó ellentétek között hányódott az egész 19-ik század, ez az oka, hogy a forradalmak vértől ázott talajából nem kelt ki a népek boldogsága. A politikailag mélyen elnyomott népek a XVIII. század végén hozsannával fogadták a szabadság, egyenlőség és testvériség magasztos jelszavait, keresztül gázoltak érte nyolc század alkotásain, nagy buzgalmukban a kereszténységet is eldobva maguktól ! S minő eredményért? Egy mozgékony állameszméért, a modern demokráciáért, melybe, mire hosszú vajúdások után létesült, tartalmat önteni képesek nem voltak. A polgári elem, a szociálistáktól ma annyi gyűlölettel emlegetett bourgisie, felhasználta a proletáriátus fegyverbarátságát a rendi társadalom megdöntésére, s midőn, mint harmadik rend, teljes egyenlőséggel és döntő súllyal beiktattatott az államrendbe, nevetve ott hagyta azt; azután átalakította a társadalmat és államot a maga képére; uralomra emelte benne a maga sajátos erényeit, de talán még inkább hibáit s mindenek fölött reányomta: társadalomra és államra egyaránt, gazdasági szellemének bélyegét.