Pápa és Vidéke, 7. évfolyam 1-52. sz. (1912)

1912-04-28 / 18. szám

27. PÁPA ÉS VIDÉKE. 1912 április 14. Antialkoholista-népgyülés. Vasárnap délután fél 4-kor a MunkásOtthon és a Ker. Munkásbiztositó Pénztár kezdeményezésére elég látogatott népgyűlés volt a városi ovoda udvarán. A gyűlés szónoka, dr. Dóczi Imre közegészségi felügyelő, igen sok megszívlelésre méltó dolgot mondott az alkoholizmus romboló hatásáról és meggyőző erővel fejtegette a korcsmák és pálinkamérések vasárnapi zárvatartásának szükségességét. Ez a küzdelem az alkoholizmus ellen nem új dolog. Az Országos Kat. Szövetségnek egyik legfőbb programmpontja, s a keresztényszociális kurzusokon ismételten igen tartalmas, figyelemreméltó beszédekben igyekeztek ráterelni a nép érdeklődését az antialkoholista propaganda üdvös eredményeire. Igen örülünk, hogy az elvtársak is csatlakoznak ehhez a minden tekintetben dicséretes mozgalomhoz. Nagyon kívánatosnak tartanánk azonban, ha az elvtársak figyelme arra is kiterjedne, hogy megtanuljanak — művelt emberhez illően beszelni. Mert ha a szociálizmus tényleg a népfelvilágositás ügyét szolgálja, akkor vigyáznia kell az elvtársak szájára is. Igazi művelt ember nem káromkodik és nem bocsátkozik bele mosdatlan szájú, trágár, erősen csatornaszagu »társalgásba.« Olyan kíméletlenül durva, tisztességes lapban le sem közölhető kifakadások hangzanak el nap-nap után, hogy jóizlésü ember (a hölgyekről ne is beszéljünk 1) kénytelen tőlük légmentesen elzárkózni. Nagyon jó volna, ha egy újabb népgyűlésen erről is kioktatnák az eltársakat. Addig a rendőrség figyelmébe ajánljuk az ilyen mosdatlan szájú, minden emberi érzésből kivetkőzött bestiákat. Akinek nem inge, ne vegye magara! — Búzaszentelő-körmenet. Csütörtökön, f. hó 25-én d. e. volt a szokásos körmenet, melyen a katolikus iskolák növendékein kivül nagyszámú hivő vett részt. Igen kívánatos volna, ha az illetékes hatóság megelőzőleg jól (de úgy, hogy bokáig érő sár ne legyen!) felöntöztetné a körmenet utvonalát, mert hiába szónokolunk a tüdővész borzalmas pusztításairól, ha fullasztó porban kell végigrónunk az utcákat. — Új okleveles tanár. Niszler Ttod óz, a helybeli bencés főgimnázium kiváló képzettségű fiatal tanára, a budapesti tudományegyetem tanárvizsgáló bizottsága előtt f. hó 23-án dicséretes eredménnyel tette le a tanári vizsgálatot a filozófiából és a pedagógiából. Az új okleveles rendes tanárt, akit kedves, szerény modoráért és nemes szivéért mindenki szeret és tisztel, lapunk részéről is őszinte szeretettel üdvözöljük. — Riporter-rekord. A közelmúltban még a napilapok hasábjait is bejárta egy kósza hír, mely gyenge, vértelen szúnyogból csodálatos gyorsasággal hatalmas elefánttá fujódott fel. Egy ember vigyázatlanságból belefúlt a Marcalba. Szomorú, de mindennapi eset. A nyomozó-hatóság semmiféle bűnügyi beavatkozást sem tartott szükségesnek, annyira kétségtelennek látta a tényállást. De nem azért riporter a riporter, hogy ennyivel beérje. Fantáziájának színekben. gazdag lemezein végigrezegtette az esetet« s s extaticus lázálmában »titokzatos bűnügyet« látott, mely a Marcal mentén, Magyargencsen izgalomban tartja a falu népét és a község jobb gazdáiról suttogna a fáma. Borzasztó! Erről az »izgalomról« sem tudnak Magyargenesen. Arról ellenben igenis tudnak, hogy a jóhirükben névszerint is meghurcolt gazdák a rágalomra sajtópörrel felelnek. Marcalmenti. — Választók névjegyzéke. A kiküldött bizottság összeállította az 1913. évi országgyűlési választók lisztáját. 1913-ban 1340 szavazó polgára lesz városunknak. Közönség- köréből.« Feltámadáskor történt.« »Ezeren felül állanak az emberek a nagytemplom körül. Egyember(l?) arra sétál, megáll. Nézi a nép vallásos buzgólkodását. A körmenet közeledik, a nép leborul, imádkoznak...« Habár: a szemlélőt vallásos érzelem ragadja meg, látva a nép buzgóságát«, azért ő csak áll mereven, kalappal a fején és amikor már a legméltóságosabb Oltáriszentség alig 15— 20 lépésnyire volt ettől a »vallásos érzelemtől elragadott embertől, akkor kértem meg uri emberhez illő modorban, hogy vegye le a kalapját. Körülötte állott néhány »suhanc« és azokban volt annyi tisztesség, amenynyi benne nem, — hogy kérésemre levették a kalapjukat. O azonban elkezdett meglehetős pökhendi modorban handa-bandázni. Mire én csak annyit válaszoltam »Ön uri embernek tartja magát? Ezzel sarkon fordultam és otthagytam. Mindössze ennyi történt. A többi, amit a Pápai Lapokban elmesél, mind merő hazugság. Ez az »()«, aki még csak nem is »személy«, én nem úgy súgom meg, hanem nyíltan megmondom: Gergely József, ref. tanító volt. Én azt gondoltam, hogy zsidó, de ime, milyen kellemesen csalódtam. Azok állanak az intelligencia olyan magaslatán, hogyha más vallásúak szertartásain résztvesznek és hozzá még »vallásos érzelem is megragadja« őket, akkor alkalmazkodnak az illető vallás szokásaihoz. Egyet azonban nagyon okosan tett, hogy »nem beszélt vallásos türelamről..« A történtek után nagyon is komikus lett volna. Egyébként dicső tettéhez gratulálok úgy önnek, mint a hitközségének. —Felelős szerkesztő. — Ref. tanítói közg-yülés. A pápai ref. egyházmegyei tanitó-egyesület máj. 1-én, reggel 9 órakor, a pápai ref. elemi iskolában tartja rendes közgyűlését. — Kisajátítás. A Moravek-féle házat 14 ezer koronáért sajátítja ki a város. A tulajdonosoktól a szerződés már visszaérkezett. Ezektől a tényezőktől függ ugyanis, hogy az államok és fejeik közt felmerülő vitás kérdések hogyan elülnek el. Volt a történelemben a békés megoldásnak ás több esete, igy pl. a mi időnkben Braziliában, s nemrég Norvégiában. Leggyakoribb azonban az, amikor a túl erő a döntő factor. Ezt mi is tudhadjuk az utolsó évszázadok történetéből; keservesen, vértengerek árán tanulhattuk meg. Csak a 48/49-iki dráma utolsó felvonásaira és abban 49. április 14-ére emlék ezzii nk. Mindezekből pedig egy szomorú, de kétséget kizáró általános tanulságot vonhatunk le: a nemzetek jogai, alapuljanak azok hagyományokon fejlődött ősi, vagy kodifikált, irott alkotmányon, igazán beváló törvénybeli alkotmány-garanciákkal el nem láthatók. Az ultima ratió a Brennus kardja, az eredmény irányítója pedig — mivel a nemzetek közti viszonyok ma már annyi sok szállal vannak át-meg átfonódva, a világpolitikai konstellációk, amelyek létezésüktől. akárhányszor megfosztottak, s a jelenben is megfosztanak nemcsak dinasztiákat, de nemzeteket, államokat is. Am ha igy áll a dolog, azt mondhatnák: Tehát mégis igaz, hogy meddő a közjogi kérdések feszegetése, végeredményben félretolódik a quid iuris ? Nem t. Hallgatóság! azért mégsem lehet a tételt így felállítani. Minden ember meghal, s ha már most az emberiség minden geniéje, minden jóitevője úgy gondolkodott volna, hogy »minek , cselekedjem, miért alkossak, a vége az, hogy arasztnyi időben foly le az életem és elmúlok«, hol volna a civilizáció, hol a művelődés, hol az emberiség ? Ám szerencsére nem így volt, s nincs így most sem. Bár mindnyájan tudjuk, hogy meghálunk, talán •munkabírásunk teljében, mégis — kicsinyek és nagyok — igyekszünk betölteni azt a tevékenységi kört, amelybe minket a Gondviselés és sorsunk helyezett. Az emberiségnek, a nemzeteknek élete pedig nem egy emberöltő, hanem századok, évezredek tartama, s ezeknek jogait ne igyekeznénk megőrizni, megtartani, megerősíteni csak azért, mert jöhetnek idők, amelyekben a jognak meg kell hátrálnia az erő előtt ? Hisz igaz, hogy a századok és ezredek alatt vannak harcok, sőt többnyire ezek, de vannak békés idők is. Es vannak. - - ez a nemzetek és fejeik typikus élettörténete, csendes, burkolt portyázások egymás hatalmi területére. Az erők megoszlása úgysem egyenletes (ez jóformán kivihetetlen), azért kell a béke, s a csak békében tenyészhető haladás érdekében ügyelni arra, hogy a hatalmi szférák lehetőleg status quoban maradjanak. A nemzetek pedig ezt egyedül a közjogoknak nem csak ismeretével, de azoknak gondos, féltő konzerválásával érhetik el. Az ország jogairól lemondani, vagy azokat csak elhomályosíttatni engedni, — senkinek nem szabad, mert az végzetes lejtőre vezet. Deák Ferenc 1861-iki felirati javaslatában époly tömör precizitással mondja meg ezt az uralkodónak: »Az ország alkotmányos szabadsága nem oly sajátunk, mélyről szabadon rendelkezhetnénk; hitünkre bizta a nemzet annak hű megőrzését, s mi felelősek vagyunk a haza, s önlelkiisniéretünk előtt . . . mert amit erő és hatalom elvesz, azt idő és kedvező szerencsé visszahozhatják, de amiről a némzet, félve a szenvedésektől, önmaga lemondott, annak visszaszerzése mindig nehéz és mindig kétséges.«