Pápa és Vidéke, 7. évfolyam 1-52. sz. (1912)

1912-04-21 / 17. szám

VII. évfolyam. Pápa, 1912. április 21. 17. szám. PÁPA ÉS DÉKE Szépirodalmi, közgazdasági és társadalmi hetilap. A pápai Katholikus Kör es a papa-csóthi esperes-kerület tanítói körének hivatalos lapja. Előfizetési ár: Egész évre 10, fél évre 5, negyed évre 2.50 K. Egyes szám ára 24 fillér. A lap megjelenik minden vasárnap. Kiadótulajdonos: A Pápai Katholikus Kör. Felelős szerkesztő: Zsilavy Sándor. Szerkesztőség: Deák Ferenc-u. 1. házszám. A kiadóhivatal vezetője: Süle Gábor, Viasz-utca 15-ik házszám, ahova az előfizetési- és hirdetési-dijak küldendők. Előfizetéseket és hirdetéseket felvesz Hajnóczky Árpád és Wajdits Károly könyvkereskedése, valamint Stern Ernő könyvnyomdája. Fel a keresztény társadalmi kurzusra! A pápai kat. egyesületek jövő szombaton és vasárnap szociális kurzust rendeznek. Erre a társadalmi kurzusra meghívjuk városunk és vidékének egész keresztény társadalmát osztály különbség nélkül Összehívjuk egy táborba a keresztény intelligenciát és a népet, a keresztény proletárságot! Immáron ki ne tudná és ki ne látná, — hiszen az élet nap-nap után dokumentálja —, hogy a jövő a demokráciáé, a szociálizmusé. A ?nai korhadt és bűnös társadalmi berendezkedés agonizál s ha napjai nem is, de évei meg vannak számlálva. A bűn büntetése a halál. Sok a bűne ennek a társadalomnak, mert tele van igazságtalansággal és szeretetlenséggel; kivesztek belőle az Isten gondolatai, azért meg is érett arra. hogy kivágassák és a tűzre vettessék. A fejsze már a gyökerére tétetett. Az igazságos isteni Gondviselésnek az akarata ez! Nagy vakság, a való élet és a társadalmi állapotok iránti érzék teljes hiánya, hülye, tompa érzéketlenség kell ahhoz, hogy valaki ezt még most se lássa át és ne higyje el. No de a jövő, a talán nem is oly messze jövő kérlelhetetlen realizmussal fog erről mindenkit meggyőzni. De akiben csak egy szikrányi öntudat él, aki, ha mindennap nem is, de legalább úgy sátoros ünnepeken előveszi gondolkodó eszét és látó szemét, az már régen tisztában van azzal, hogy íeltartózhatatlan biztossággal közeledünk egy nagy társadalmi átalakulás felé. Hogy mikor köszönt ránk ennek az új, boldogabbnak remélt életnek a reggele, az attól függ, hogy mikor telik be a pohár a népek sorsát intéző Gondviselés szemében. De hogy egyszer majd biztosan betelik, oly bizonyos, hogy erre kár is volna sok szót vesztegetni. Sokkal nagyobb érdekkel és aktualitással lép elénk az a kérdés, hogy hogyan áll elő és milyen lesz a jövő? Irta: Szeiitgyörgyi Ignác. Próféta nem vagyok, sem prófétának fia, de ezt a jövőt egész biztossággal látom, aminthogy látnia kell mindannak, aki a szemét látásra szokta használni. Az élet-halálra menő társadalmi mérkőzés előcsatározásai már hazánkban is megkezdődtek. De a komoly, elszánt, igazi párviadal példáit a »művelt« nyugat szolgáltatja, mely minket mindenben, jóban-rosszban legalább is egy félszázaddal meg szokott előzni. Tehát nekünk tulajdonképen nem is kell jósolgatnunk, csupán a tanulságokat kell az adott példákból levonnunk. Ezek a példák pedig megtanítanak minket arra, hogy a két hatalmas párbajozó fél: a keresztény szociálizmus és a materialista szociáldemokrácia. Ez az a két, a pozitív és negatív elem, mely hovatovább az egész világon összecsap, összevág, hogy egyikük halott maradjon a csatamezőn. Eljön az idő, de már itt is van, amikor a társadalom minden egyes tagjának, senkit sem véve ki, — legkevésbé a koronás főket — pártállást kell foglalnia, szint kell vallania, a kettő között választania. Szociálista lesz az egész világ, még a levegő is, még pedig vagy keresztény-szociálista, vagy pogány demokrata! Tertium non datur. Mi a jövőt határozottan a ker. szociálizmusnak merjük odaígérni. Az emberiség előtt u. i. folytonosan két ut volt és van ma is: a boldogulás, vagy a szenvedés, az erkölcsi és anyagi nyomor utja. Föltéve, hogy az előbbit, vagyis a szebb, boldogabb életet választja, bátran megjövendelhetjük a krisztusi evangéliumból sarjadzott szociálizmus diadalát. Csakis ez tudja a társadalmunk forrongó gyomrában sistergő, már-már explodáló, minden jólétet, békét, jogot, igazságot, kulturát, vallást, szent hagyományokat szétrobbantani akaró mérges, pokoli gázokat ártalmatlanná tenni és békésen levezetni. Csakis ez tudja a meglevő társadalmi igazságtalanságok középkori boszorkányvárait az Istentől derivált jog hatalmas erejű puskaporával légberöpíteni, az önző, lelketlen individualizmus jéghegyeit a keresztényi szeretet napsugaras melegével felolvasztani; csakis ez lesz képes az emberi gőg, buta pöffeszkedés és előítéletek emelte penészfalakat a társadalmi osztályok között ledönteni, a kevés gazdagok és bőségben duskálódók érdekeit a szegény, jogtalan, nélkülöző, sinlődő milliók érdekeivel összehozni, összeegyeztetni, ugy azonban, hogy mégis senki se legyen a legyőzött, hanem csak győző. Az egyik győzze le a szeretetlenséget, a másik az igazságtalanságot. Ide azonban az Istenben való hit, az Isten szivéből sugárzó szeretet és az etika, az erkölcs finom, égi olaja szükséges. Evvel elég simán és könynyen fog ez menni, enélkül azonban el lehetünk készülve vészthozó megrázkódtatásokra, véres polgárháborúk és forradalmak minden pokoli borzalmaira. Mi bizunk az emberiség istenadta, természetes jó érzésében, hogy meg fogja önmagát kímélni minden katasztrófától. És ez ád nekünk jogot arra, hogy az istentelen és hazátlan szociáldemokrácia teljes csődjét, összeroppanását előre megmondjuk, mert ez előbb-utóbb egy végzetes katasztrófa gyászos mohácsi-vészéhez juttatná a keresztény magyar társadalmat is. Ebből pedig józan ésszel nem kérhet senki sem. Ám, hogy ez mégis be ne következzék, ide a krisztusi világnézetet valló milliók talpraállása, lelkes összefogása, kitartó munkája szükséges, mert enélkül meginog alattunk a föld és kisiklik lábunk alól a talaj. Ma még, különösen hazánkban, nem késő a munka.