Pápa és Vidéke, 6. évfolyam 1-52. sz. (1911)

1911-03-19 / 12. szám

VI. évfolyam. Pápa, 1911. március 19. 12. szám. PÁPA ÉS VIDÉKE Szépirodalmi, közgazdasági és társadalmi hetilap. A pápai Katholikus Kör és a pápa-csóthi esperes-kerület tanítói körének hivatalos lapja. Előfizetési ár: Egész évre 10, fél évre 5, negyed évre 2.50 K. Egyes szám ára 24 fillér. A lap megjelenik minden vasárnap. Kiadótulajdonos: A Pápai Katholiltus Kör. Felelős szerkesztő: Zsilavy Sándor. Szerkesztőség: Deák Ferenc-u. 1. házszám, A kiadóhivatal vezetője: Süle Gábor, Viasz-utca 15-ik házszám, ahova az előfizetési- és hirdetési-dijak küldendők. Előfizetéseket és hirdetéseket felvesz Hajnóczky Árpád és Wajdits Károly könyvkereskedése, valamint Stern Ernő könyvnyomdája. Március Idusán. — Irta: Szelényi József. A mennynek boltján éltető nap lángol, A földön enyhe szellő lengedez . . . Itt vagy tehát dicső Március újra! A természet örömünnepe ez . . . De nemcsak föld,ég zeng himnuszt ma néked, i Bensőnkben is szent érzés lángja éget, Melytől a szívünk tettre gyúl hamar; Jöttödön újra éled a magyar. Lenyügzí a kor szelleme a lelket, Bilincse perzsel agyon és kezen . . . A drága múlttól még sem tántorit el, E szent napon is rá emlékezem. Letűnt időknek ajtaja kitárul: Ott állsz, szabadság, tündöklő oltárul, Melyen lángolt a szív, feszült a kar S csodákat alkotott a hős magyar. Hol vagy magyar mar... Március szent napján Sóhajtva kérdem tőled árva népem . . . Előbbre mentébe a dicső uton, Mit ősid vágtak egykor mintaképen ? A százados láncok vajon lehulltak? Vagy tán ma is hitvány rabok vagyunk csak ? Ha szétvonás, a multak átka mar, Nem lesz honában jár majd a magyar! Hol vagy magyar? Uj hősid hol keressem? Hol vannak, hol ama félistenek, Akik haláltlegyőző bátorsággal E drága földért tettel küzdtenek?! . . . A nagy hitűek, a bátrak helyébe Elcsüggedt lelkek gyáva hada lépe, S ki dacolt fél világ hatalmival. Most tétovázó nádszál a 1; agyar. Hol vagy magyar?... Mit őseid gyújtanak, A fáklya elvilágolt messzire . . . Szabadság volt e lángoló szövétnek, Kilobbant már, se hamva, se híré. Sötétben bolygunk, célul semmi fény int. Közöny — mocsárba fúlnak ős erényink, A fényes múltra éj feküdt hamar, És rabigát nyög újra a magyar. Hol vagy magyar? Nem mardos hát a szégyen, Az ősi múltra hogy gondolni félsz? Körötted szolgalelkek sivár serge, Mely hitet, elvet elcserélni kész. Hol vannak vértanúid, szent igazság? . . . A fórumot kalmárok ostromolják, A jog szavát elfojtja e zsivaj . . . Hol vagy hitedért halni kész magyar? Hol vagy magyar ma?... Kényelembe ringva, A béke, jóllét kelyhét forgatod . . . Feledve, hogy sok ezren életükkel S vérükkel válták meg e korszakot. A márciusi nagy napok emléke Szived megrázva nem tóiul elédbe ? S nem zúgja rád, mint haragos vihar, Hogy akkor állott talpra a magyar! . . . Türelmes ég! . . . Ne rejtsed el villámid, De sújts ide, segits, segits nekünk! S ha sújtsz, ne sújts az. ellen táborába. Attól nem félünk, azzal végezünk, Villámid szórd e renyhe, törpe népre,. Mely ősei szent dicsfényét letépve Nyomunkba lépni, tenni nem akar . . . Sújts addig, mig csak egy lesz ily magyar! Városi közgyűlés. Városunk képviseló'testülete folyó hó 20-án rendkívüli közgyűlést tart, amelyre a meghívókat már szétküldötték. TÁRCA. Szabadságharcaink emléke a magyar költészetben. Irta és a Kath. Kör szabadságünnepén felolvasta: Dr. Teli Anasztáz. M. t. ünneplő közönség, kedves tanítványaink! Az 1848. év tavaszának örök emléke van a magyar történelemben, még inkább a magyar szívekben, mert nemcsak a természet, hanem a lelkek ébredése is volt. Midőn az enyhe tavaszi szellő végig lebbent hegyeken, völgyeken, erdőkön, mezőkön és megoldódtak a kemény tél bilincsei, a fák rügyezni, a virágok fakadni kezdtek: ugyanakkor balzsamos szellő járta át az elméket és szíveket, a szabadság szellője, melyre leoldódtak a szolgaság nehéz bilincsei és fakadni kezdtek a hazafias érzés üde virágai. Szebb tavasza alig volt a magyarnak! A 19. század elején a hosszú és véres napoleoni háborúkban kimerült magyar nemzet önkényt hajtotta fejét az önkényuralom igájába, mert tagjai elzsibbadtak és izmait lomha tespedés szállta meg. Megfeledkezett dicső múltjáról, nem gondolt jövőjére, kénytelen-kelletlen belenyugodott sivár jelenébe. Ez volt azon kor, amelyről Kölcsey Ferenc majdnem zokogó keserűséggel mondja: Hol van a hon, melynek Árpád vére Győzelemmel csorga szent földére ? Itt van a hon, ah de nem a régi, Pusztaságban nyúlnak el vidéki Többé nem győzelmek honja már. Elhamvadt a magzat hö szerelme Nincs magasra hivó szenvedelme, Jégkebelben fásult szívet zár. Ebből a szomorú fásultságból Széchenyi István rázta fel a magyar nemzetet, midőn prófétai lélekkel azt hirdette, hogy a magyarra még nagy és fényes jövő vár. A merész jóslat felébresztette az alvókat, megvigasztalta a szomorúakat s bizalmat öntött a bátortalanokba. A magyar költőknek sohasem volt szebb és magasztosabb hivatásuk, mint épen e forrongó korszakban, midőn a régi Magyarország átalakulóban volt. Elsők voltak, akik megértették a legnagyobb magyart; elsők voltak, akik hinni merték azt a nevezetes jóslatot, hogy Magyarország nem volt, hanem lesz. Vörösmarty Mihály a régi dicsőségtől és Széchenyi jóslatától megihletve a szebb és boldogabb jövendő reményével biztatta hazáját: Még jőni kell, még jöni fog Egy jobb kor, mely után Buzgó imádság epedez Százezrek ajakán. A jobb kor, a boldogabb jövő megvalósulni látszott, midőn 1848. március 15-én a párisi és bécsi forradalmak hirére a pesti ifjúság egy nagyszabású hazafias ünnepet rendezett, amelynek nyomában megindult lelkes mozgalom az egész országot lángra lobbantotta. Nem volt ez véres forradalom, nem volt ez a vad szenvedélyek féktelen kitörése, hanem a jogos nemzeti akaratnak s a régóta táplált óhajoknak ünnepélyes megnyilatkozása. A hazafias lelkesedés árja, a szabadság lázas érzelme ragadta el a sziveket, behatolt a