Pápa és Vidéke, 6. évfolyam 1-52. sz. (1911)

1911-03-12 / 11. szám

1911 március 12. PÁPA ÉS VIDÉKE. 3. Amit valaki szeretetből tesz, ha sokak szemében gyöngeségnek látszik is, azt soha sem.lesz oka megbánni, ellenben ami boszúból és gyűlölségből ered, azon nem lehet az Isten áldása. Egybefoglalom a Kath. Kör másik két célját, mely a valláserkölcsi szellem és a közművelődés fejlesztésében áll. Sokszor hallottam azt a vádat, hogy a papok a Kath. Körökben prédikációkat tartanak és saját önző érdekeiknek szolgálnak. A klerikálisok pedig kötélnek állnak és hagyják magukat orruknál fogva vezettetni. Azt hiszem, hogy ezen nevetséges vádakon egyetlen jó kath. férfiú sem ütközik meg, hanem inkább megütközik azon hogy akadnak katholikusok, akik ezen vádakra kötélnek állnak és hagyják magukat orruknál fogva vezettetni, mert a kipécézett klerikális jelszótól jobban rettegnek, mint az ördög a tömjénfüsttől. A Kath. Kör nem templom, ahol prédikációkat tartanak, nem a sötétség barlangja, ahol misztikus ceremóniák között a magyar honfitársak ellen a gyűlölet fegyvereit kovácsolják, hanem a nemes szórakozások helye és olyan férfiak társasága, akik a valláserkölcsi szellem és kultura fejlesztésére egyesültek. Nem régen egy fölvilágosult szabadkőmíves azt fejtegette, hogy a mai kultura i testileg és szellemileg az elfajulás (degeneratio) felé vezeti az embereket. Ha ezt a szentenciát egy akármely felekezethez tartozó, de pozitív hitű ember mondotta volna, a sötétség lovagjának bélyegeznék, mint aki ellensége a kulturának és fölvilágosodásnak; de nem vallásos ember állította ezt a megdöbbentő igazságot, csak az igazság gyökerére nem tapintott, mert akkor a saját elveivel került volna ellenmondásba. Mi az oka annak, hogy a mai kultura a testi és szellemi elfajulás felé vezeti a kulturembert ? Nem más, minthogy elszakadt a vallástól és az ideálizmus magaslatáról a föld porába sújtotta az embert. dalom) a vallásos és erkölcsös művészet terméke? Ki meri azt állítani, hogy a léha operettek és bohózatok, amelyeknek láttára még a jóérzésű férfiak is elpirulnak, a vallásos és erkölcsös élet gyümölcsei ? Ki meri azt állítani, hogy a dekadens poéták a vallástól nyertek ihletet és ösztönt, hogy durva érzékiességtől lihegő gondolataikat és érzelmeiket versekbe foglalják ? Valóban ez a kultura a testi és szellemi elfajulás örvénye felé sodorja a kulturembert, míg a valláserkölcsi alapon álló kultura fölemel, vigasztal, nemesít és boldogít a mindennapi élet sokféle küzdelmében. Hogy az igazi kultura mily szoros összefüggésben van a vallással, a szó is mutatja, mert c'ultus annyit tesz mint vallás s a nemzetek kulturája a vallásból indult ki. Épen azért addig volt egészséges és virágzó fejlődésben, míg a vallással összefüggésben volt s akkor kezdett elfajulni, midőn szakított az ideálizmussal és a művészetet az : érzékiesség fertőjébe rántotta. A görög és római kultura története napnál fényesebben bizonyítja állításomat. De maradjunk a mi hazánk kultúrájánál! Ugyan mi szülte a legjelesebb irodalmi termékeinket, ha nem a vallásos és hazafias érzés? Mi tette oly nagyokká az önfeláldozó kultur-hősöket, mint a Zrínyieket, Rákócziakat, I Széchényieket, ha nem a vallás ? Csak a keresztény kultura fája teremhet ilyen nemes I gyümölcsöket, csak a keresztény kultura i emelte oly magasra nagyjainkat, hogy vagyont és életet tudtak áldozni hazáért és szabad! ságért. Csak a mély valláserkölcsi nieggyőződés adhatta Széchényi István szájába a nevezetes szavakat: »fia levágják kezemet, a lábammal fogok dolgozni, ha levágják lábamat is, hason fogok csúszni, csakhogy magyar hazámnak hasznára lehessek. Azt hiszem tehát, m. t. közgyűlés, hogy hazafias kötelességet teljesítünk, ha szerény körünkben ennek a valláserkölcsi és hazafias alapon álló kulturának fejlesztésére törekszünk. Adja Isten, hogy testvéries egyetértéssel végzett munkánkat áldás kisérje és kifáradt lelkünk itt a kölcsönös szeretetben és egyetértésben nemes szórakozást találjon és megpihenjen. Midőn hálás szívvel köszönöm azon megtisztelő bizalmat, hogy minden érdem nélkül ilyen kitüntetésben részesítettek, ígérem, a kitüntetést megérdemelni iparkodom, s azon leszek, hogy azt a zászlót, amelyre a kath. összetartás, a valláserkölcsi szellem és kultura fejlesztése jelszavak vannak irva, egv év múlva szeplőtlenül adjam vissza mélyen tisztelt választóim kezébe. Ki meri ugyanis azt állítani, hogy az siker koronázza! annyira elharapózott pornografia (szennyiro- j Adja Isten, hogy a napi munkában fí nadrágszoknya. Színhely: Tipikus pesti lakás ebédlője. Részletfizetésre vett berendezés. A falon ó-német stilusu óra, részletekben üt. Elsején kiváltkép nagyokat üt. A padlón perzsa szőnyeg, rajta egy dohányzó-asztalka és birói foglalás. A hamucsészében félig elszítt szivar; a végrehajtó hagyta itt az imént. Családfő (a hintaszékben ül, újságot olvas, mert el akar aludni.) A családfő becses neje (a másik szobában tartózkodik és átkiált): Samu, alszol ? Samu (mert így hívják a családfőt): Alszok, alszok, hogyne alszanék, te drága és hagyj nekem békét, mamuska. Mamuska: Egy meglepetés vár rád. Örülni fogsz. Táncolni fogsz. Samu (kelletlenül): Mondtam, hogy alszok. Ne csinálj nekem meglepetést, mamuska; torkig vagyok a meglepetésekkel. Mamuska (bejön az ebédlőbe. Elhízott negyven év körüli, de inkább negyven éven túli asszonyság. Karin Michaelis nem ő rá gondolt, amikor hírhedt regényét megírta. Szenzáció: a mamuskán szoknyanadrág ityeg, egy rózsaszínű bugyogó. — Megáll az ura előtt és negédesen szól): Kukucs! Samu (felpillant az újságból, meglátja az új toalettet és felpattan, mint a krampusz a skatulyából): Pfuj, mamuska, pfuj! Mamuska (harciasan a csípőjére teszi a kezét): Mi az, hogy pfuj ? Talán nem tetszik ? Samu: Miféle roham jött rád, te angyal, te százkilós? Mars, mars, mert megreped a szivem; mars, nem akarlak látni. A kettős-játék hamar megunatja magát, s kívánjuk a társasjátékot. A házasságban is megtörténik ez néha, s az egyik fél — rendesen a szebbik — valami hármast indítványoz. A harmadikat ő szerzi meg hozzá. Nem tartozik a példátlan esetek közé az sem, hogy whist szerveződik egy strohmannal, ami azután már igazán fatális állapot a férjre — akarom mondani — a strohmannra nézve. Mert mindenható a szerelem, hatalmasabb a házasságnál is: Byron ezt ilyen példával magyarázza: »Szent házasságot kétessé teszed, S nem tiszteled nagyságok homlokát: Cézár, Pompejus, Belizár, Mohamed, Cliónak mind hatalmas dolgot ád. Pályájukon különböző a tett, Hasonlót földünk többé sóhse lát. De három pontban egy végzetre leltek: Mind hős, mind győző, s mind szarvakat [viseltek«. (Don Juan.) * De tán elég is már ezekből a pár- és egyéb huzamokból, még utóbb gyanúba vehetnének, hogy a Kreutzer sonatát akarom a világba beledisputálni, amivel nagynevű irója lőtt túl a célon, classikus idiotasággal.Távol van ez tőlem. Békét is hagyok tehát immár a házasságnak. Ugy sem hat ez senkire, sem meg nem térít senkit. De minek is tenné? Miért nyillanék a virág, ha le nem szakítanák? Miért teremnének lányok, ha férjhez nem mennének? Milyen lenne az élet poézis nélkül, milyen a világ napsugár nélkül? Hol volnának az Arriák, Lukréciák, Zrinyi Ilonák, a feleség ez örök prototypjei, hol Veturia, Cornelia, s a mindenek felett való: a boldogságos nagyasszony: Mária, a kiben az anyaság üli örök apotheozisét ? A Sixtina, a Sedia, s a legbájosabb: a Madonna di tempi, a minden mult és eljövendő idők anyáinak arcképe, s az ezek kebléhez simuló kisdedeké. Ne lenne többé folytatás, ne lennének többé, akiket ez ábrázoljon ? Csevegni, gáncsoskodni, a rossz oldalakat intensiv fénybe, a jókat az éjszaka homályába borítani, mi könnyebb ennél? De heverni magános szobában, elhagyottan egyedül, csak a gyors ütemben ketyegő, s az idő gyors múlására emlékeztető vén lábas óra társaságában, ricordarsi del tempo felice .... amely elmúlt visszajöhetlenül, egyedül ? Látták önök azt a képet Horovitztől, amelyiknek az a címe: >Az első szülött«, vagy ismerik azt a másikat, Vágó Pálét: Jár a baba! Ha nem, úgy nézzék meg ezeknek a képeknek a modelljeit. A mindennapi életben folyton találkozhatunk velük, de csak elmegyünk mellettük. Pedig lássák, én azt hiszem, hogy ha az ilyet élő szemmel, kellő hangulatban meglátja, igen sokszor megesik a legridegebb legényemberen is, hogy hajlandóságot érez magában pokolba hajítani elveit s futni, rohanni szeretne, hogy megkeresse azt az oldalbordát, amelyet a bölcs Teremtő tőle álmában elvett, s amelynek hiányát (mert üres a hely szörnyen ott balfelül) érzi, nagyon érzi, s érzi mindaddig, amíg meg nem találta. Eddig az én néhai agglegényem feljegyzései.