Pápa és Vidéke, 6. évfolyam 1-52. sz. (1911)

1911-03-05 / 10. szám

PÁPA ÉS VIDÉKE. 1911 március 12. rablógyilkos Makkost, jutalmazásra aján­lani a belügyminisztériumhoz. A polgár­mester szives készséggel teszjaz érdekeltek nevében lépéseket. Kerbolt Alajos elő­léptetni kívánja ezeket a bátor vend­őröket, mit a polgármester egyelőre nem teljesíthet, mivel mind a rendőr­tizedesi, mind az elsőosztályu rendőri állások be vannak töltve, de üresedés esetén gondja lesz a kitüntetett rend­őrökre. A polgármester válaszát mind az interpelláló képviselők, mind a köz­gyűlés tudomásul vették. Jóváhagyta a közgyűlés a 7 éven felüli elhagyott gyermekek segélyalap­jainak 1910. évi zárszámadását, amelyből kitűnt, hogy a segélyalapnak 17.496 korona 48 fillér szenvedő vagyona van, cselekvő pedig 13.921 korona 74 fillér. A mutatkozó hiány visszatérítéseért a belügyminisztériumhoz fordul a közgyű­lés. Az építészeti szabályrendelet tár­gyalását egyelőre levették a napirendről. Végül több illetőségi ügy letárgyalása után a közgyűlés véget ért. A Katholikus Kör közgyűlésé. Mult vasárnap délután 4 órakor volt a Katholikus Kör közgyűlése. Más­kor is nevezetes mozzanat a kör életé­ben; ez alkalommal pedig különös je­lentőséget és fényt kölcsönzött neki az a körülmény, hogy Jándi Bernardin pannonhalmi főmonostor perjel, a volt elnök, személyesen vezette és mélyen szántó gondolatokban, magasröptű esz­mékben gazdag megnyitó beszédet mon­dott, mely bizonyára nem fogja elté­veszteni hatását azok között sem, akik bármely oknál fogva nem vehettek részt a közgyűlésen. Ennek a gyönyörű beszédnek méltó párja volt az a másik, mely dr. Teli Anasztáznak, az új elnök­nek ajkáról hangzott el. Férfias, őszinte szavak, egy tartalmas, ideális lélek meg­kapó megnyi 1 atkozásai. Ez a két beszéd valósággal ünnepi magaslatra emelte a közgyűlés színvo­nalát s talán ez volt a legfőbb oka an­nak is, hogy a közel hétnegyed órán át j tartó ülést nem zavarta meg semmi bántó ellentét, semmi disszonancia . . . Már fél 4 tájban megkezdődött a felvonulás, úgyhogy 4 órakor körülbelül 70—80 tag jelenlétében nyitotta meg a közgyűlést Botka Jenő, ügyvezető el­nök, aki rövid, de meleg szavakkal em­lékezett meg a tisztikar működéséről, a közgyűlés előkészítéséről. Azután át­adta a szót Jándi Bernardin főmonos­tori perjelnek, aki emelkedett beszédjét megkapó költői hasonlattal vezette be. Csendes őszi alkonyat. A pályájára visszatekintő nap leáldozik. Utána az est ünnepélyes, mély nyugalma borul a tájra. Úgy érezi, a hangulat mindnyájunk lelkéhez szól: mielőtt lecsukod szemedet, tekintsd át pályádat, vess magaddal számot. Életük nyugvópontjainál az egyesek is megtartják a számadást, de egyúttal a célkitűzést, az erő és eszközök latba vetését is egyéni, csa­ládi, társadalmi életüket illetőleg egyaránt. Az ember társas lény: közös érdekek, közös célok, közös emlékek, közös remények számtalan, szent kapcsa fűzi őket egybe; közös célok elérésére közös erővel s eszkö­zökkel kell egyesülniök. S ha az egyesek életében is vannak, mennyivel inkább kell, hogy a szövetkezett emberek, társulatok, körök életében legyenek számotvető, cél­kitüző nyugvó pontok. A Kath. Kör életében e februári délután az évforduló, a beszámoló és jövőbe tekintő időpont. A visszatekintés e pillanatában egy je­lenségrh hivja fel a Kath. Kör figyelmét. Ez a jelenség, ha a kör egyéb eredményt nem tudna is felmutatni, Pápa város törlé­netében örök emlékűvé tenné a Kath. Kör ér­clemét. Mi ez a jelenség? A pápai kath. kis­gimnáziumnak főgimnáziummá fejlesztése, melynek teljesen befejezett voltát, most van szerencséje bejelenteni. A régi keletű esz­mét újabban Botka Jenő vetette fel s a Kath. Kör tagjai osztatlan lelkesedéssel csatlakoz­tak melléje. Az eszme sok-sok nehézség és áldozat után immár valóra vált. Egyeseknek ez lehetetlen lett volna, megvalósulása az egyesült erö műve. E jelenség fényénél nem tekint a kisebb eredményekre, csak azt kí­vánja, hogy a közös eszményekért való szent lelkesedés tartsa össze szoros egységben a jövőben is a Kath. Kör tagjait. Az egyenetlenség, a visszavonás elret­tentő eredményeket szül. Az utolsó lengyel felkelés idején a lengyel népnek és birtokos osztálynak vállvetett munkája csodákat mű­velt, már-már kicsavarta zsarnoka kezéből a fegyvert, de ez az utolsó órában biztosan ható szerhez nyúlt. Politikai ágensei a bizal­matlanság, a visszavonás mérgét csepegtették az együgyü nép szivébe a birtokos osztály iránt, »mely a régi földesúri jogokra vágyik vissza.« Az aknamunka sikerült: Lengyel­ország térképe, története rá a szomorú bi­zonyság. — A magyarnemzet múltja át meg át van szőve, egybe van íűzve a magyar Katholikus Egyház múltjával. A harmónia a magyar nép és a papság együttes, vállvetett éppen a másvilágra költöznie, mert tulmélyen talált a zsebébe, esetleg a más zsebébe nyúlni ? Itt zárójelet találok. (Apropos per! Van egy gonosz latin vers; valamely tapasztalt férj Írhatta, amely így szól: »Oui capit uxorem, Ütem capit atque dolorem«. Magyarul, szabadon fordítva: Akinek van felesége, pör, s bánat az ele­sége«. Mert a pörpatvar, ez is lényeges kelléke a házaséletnek; — mindennapi fűszer, ott áll a házasélet sótartója mellett, amely gyakran és váratlanul feldűl. Hát hiszen, ha a baj csak akut, az magától is gyógyul; a nap kisüt a vihar után csakhamar, — de ha krónikussá válik, az már veszedelem és nem ritkán heroikus szerekhez folyamodnak a betegek. Igazságot tenni pedig meg ne próbálja köztük senki, legkevésbbé az anyós. Mert a mint a magyar közmondás tartja: majd ki­békülnek a maguk kenyerén. Amíg kettő .közt van a dolog, addig lehetséges a békés kiegyenlítés, a harmadik, aki idegen momen­tumokat visz a vitába, végkép feltréfizheti az esetet, s jó még ha az a vége, hogy lányom­asszony is, vőm uram is a mamának esnek.) Vége a zárójelnek. És ne higyje senki, hogy Ádám apánk okult a történtekből és követte a későbbi magyar költő tanácsát, hogy utódaidnak: hagyd örökül, ha kihunysz, a ruha minden előtt.< Hogy t. i. gondoljanak erre és inkább meg se házasodjanak! Dehogy. Amint a gyer­mekek emberkort, úgy 3—400 esztendőt megértek (akkor ez volt a házasulandó ifjak kora), tüstént keresett nekik megfelelő korú 20—25 évtizedes ifjú leánykákat, amit elren­dezvén, valószínűleg a markába nevetett. No egy 600 esztendőre lesz nektek is ne mulass. Itt ismét zárójel következik: (És ha tán erre valaki azt veti ellen, hogy lám, mégis milyen embertelen időkig eléltek őseink, az gondolja meg, hogy ez azért történt, mert az asszonyok nem engedték őket meghalni, nem lévén nagy választék fér­jekben, azután meg tartottak tőle, hogy az örökség nem jól üt ki, mivelhogy akkor még nem volt meg a magyar örökösödési törvény, — az igaz, hogy még most' sincs meg.) Eddig a zárójel. * Mint ősapánk, szakasztott olyanok a mai Ádámok is: Barátom milyen más a házasélet, mint a legényé (Elhiszem!). Az a kényelem, az a nyugalom! (Mi?) arról fogal­mad sincs. Ha .haza megyek, nem üres falak, de ölelő karok (mindig?), mosolygó arc (igazán?) fogadnak. Házasodjál meg pajtás! (no azt az egyet nem teszem.) Elragadtatással beszélnek az »egyedül ketten« kellemeiről, sőt még a kis csirkék gyarapodásáról is. Dehogy is kellemetlen a gyermekek visítása; beletörődnek még a nagytakarítás szükséges voltába is, irják a mosócédulát, törik a lejüket azon, hogy mi legyen a szósz és segítenek kiszámítani, hogy ha másfél hering másfél krajcár, hogy akkor 12 hering ? stb. stb. A társaságra elvesztek. Nappal a hi­vatás, reggel, délben, este, mint az antipirin — a házi tűzhely örömei. S ha néha akad egy kis esti »értekezlet« vagy »ülés« (félénk kimenői ürügyek), 8 óra felé már fészkelő­dik a feltámadt lelkiismeret: »Az asszony ugyan nem bánná, de tudjátok, mégis csak legjobb otthon.« Körülöttem mindenki házas ember, csak én vagyok magam, a mohikánok utolsója. No hiszen le is veszik a kezüket rólam — barátaim, s én ne haragudjam a feleségeikre ? Egészen más emberek az én feleséges barátaim, ha az asszony fürdőn, ha csak Tehén-füreden . (vulgó kishegy) is nyaral. Ekkor felvirrad a férj urak renaissance-a. Ok ugyanis nem mehetnek ki, vagy el, az üzlet, hivatal stb. — csak időnkint látogatóba. Eleintén kissé izegnek-mozognak, amikor az óramutatók fekvő vonalban metszik az óra cifferblattját ( 1/ 410-kor), de utóbb csinálhat­nak miattuk tompa vagy éles szögeket, amennyi jól esik: ügyet sem vetnek rá. A végén pedig tisztán elrontják a magamforma rendezett viszonyú szolid ifjakat.

Next

/
Thumbnails
Contents