Pápa és Vidéke, 6. évfolyam 1-52. sz. (1911)

1911-02-12 / 7. szám

1 911"február 12. PÁPA ÉS VIDÉKE. 3. sokkal nagyobb dalárdák tudását is próbára teszi. A szóló-részletet Ress Irénke énekelte kedvesen, szívhez szólóan. A rövidebb és könnyebb »Viharban« c. ének remekül sikerült. A dalárda büszke lehet az elért sikerre. Dr. Várkonyi Béla, orsz. zeneakadémiai tanár, mint zeneszerző és mint zongoraművész mutatkozott be a pápai közönségnek. Mindkét szerepében nagy sikerrel. Önálló zeneszámainak kidolgozása művészi Ízlésre, nagy, mély zenei tudásra vall. A technikája meg egyenesen bámulatos. A zeneértő közönség szinte visszafojtott lélegzettel leste káprázatosan szép játékát. Először a saját szerzeményeiből játszott el négy kiváló alkotást, végül pedig Liszt Magyar rhapszodiáját adta elő művészi tökéletességgel. Keömley Biankának igazán »forró, diadalmas« estje volt. Már a külső megjelenésével is hatott. Bájos, elegáns jelenség. Gyönyörű, üde, bársonyosan puha, kellemes althangja van, mely idővel megkapóan szép és erős drámai hanggá fog kifejlődni. Kevés művésznőt ünnepeltek még úgy városunkban, mint ezt a fiatal, kedves pesti úri leányt. Gál József »Zúg a tenger« c. műve pompásan illett zenei egyéniségéhez és gyönyörű altjához. Zeneileg igazán művésziesen és tiszta, csengő hangon énekelte el a »Sevillai borbély« könnyed zsánerű, koloratur-jellegű Rosina-áriáját. Dr. Várkonyi Béla »Dal«-át is viharos tapssal hálálta meg a közönség. A bőségesen megérdemelt elismerést Beleznay Antal »Perge Julis«-ának művészi előadásával köszönte meg. (Talán nem követek el" indiszkréciót, ha megsúgom, hogy a fiatal művésznő az est későbbi folyamán mint táncosnő is elsőrangú erőnek bizonyult...) A zongora-kiséretet dr. Várkonyi Béla szolgáltatta bravúros technikával. A »Rabasszony« megindító története, szomorú sorsa kitűnő tolmácsolóra talált Nagy Gábriellában, az áll. polgári leányiskola finom lelkű, köztiszteletnek örvendő igazgatójában. Beteg volt, mégis eljött az estélyre, hogy a Kath. Kör iránt érzett nagyrabecsülését és szeretetét kifejezze. És mesélt egy asszonyról, akinek lelkében rombadőlt az oltár, ajkán megfagyott a mosoly, szivében meghalt a boldogság. A szerencsétlen asszony elröppent boldogságának, vergődő lelkének mesteri rajza nem egy szembe csalt könnyeket. A kitűnő előadót maga a szerző, a Rabasszony megzenésitője, dr. Várkonyi Béla kisérte zongorán. A Rabasszony nyomán fakadó mélabús hangulatot csakhamar vidám, jóleső derűvé olvasztotta Grojtsik Izuska. A bájos, babaarcú ródlizó-leány szikrázó szellemessége, behízelgő hangja, keresetlen, mégis kacagtató humora, pompás arcjátéka, kitűnően színezett előadása nagyban hozzájárult az est fényes sikeréhez. Ennivalóan kedves — mondogatták a fiatalemberek. És szent áhítattal csüngtek a szaván a leányok, mikor tréfás komolysággal megmagyarázta nekik, hogy mehetnek legkönnyebben — férjhez. Igazán kár, hogy csak ily kivételes alkalommal van hozzá szerencsénk. Pöschl Gyula szép tónussal és művészi technikával adta elő HubayJenő: Csárdajelenetét, utána pedig Wieniawszky: ScherzoTarantelle-ját játszotta el bravúros művészettel. Amint fölébe hajolt a hegedűjének, meglátszott rajta, hogy eltűnt számára az egész világ. Csodálatosan szép a játéka; feltétlen ura a hegedűjének, amelynek húrjai szinte sirnak, kacagnak, táncolnak az ujja alatt. Üveghangjai meglepően szépek. A felviharzó tapsra Bach egyik Cantilenáját adta ráadásul. Zongorán őt is dr. Várkonyi Béla kisérte igen finoman, igen diszkréten. A gyönyörű programm ezzel véget is ért. A székeket el- és lehordták az éttermekbe; a cigány megzendítette száraz fáját, j táncra perdült a fiatalság. Fél tizenkettő körül rendezték az első négyest. Hogy hány pár táncolta, én bizony nem tudom, mert nem olvastam meg. De azt tudom, hogy többen nem táncolhattak volna — helyszűke miatt! Egyébiránt ebben a kérdésben bizo' nyara készséggel ad felvilágosítást Adorján dr. úr (keit csókolom...), aki vigadó jókedvvel rendezte a négyest s igy föltétlenül j jobban tudja, hányan perdülének táncra, mint én, aki egy sarokban meghúzódva be- • szélgettem a Káuzli barátommal. Hogy mikor lett vége a mulatságnak, azt sem tudom. A rossz nyelvek azt beszélik, hogy még reggel 7 óra után is mulatozának ... Mindenre kiterjedő, gondos figyelmével Kolbe Nándor háznagy is igaz hálára kötelezte maga iránt a Kath. Kört. Hogyis mondtam az elején ? Forró, diadalmas est volt a vasárnapi! A Kath. Kör életének egyik legszebb, legfényesebb fejezete ... A boszorkányok és boszorkánypörök. Irta: Takács Gedeon. (Folytatás). Próbálták őket hideg vizpróbával. Azt j tartották u. i. hogy az ördög a boszorkákat megkönnyebbíti, hogy jobban tudjanak repülni, tehát a vizben nem fognak a boszorkák lemerülni. — Keresték lapockájuk kö- • zött az ördögtől rásütött bélyeget (stigma); — a közhit szerint az az állat, melyet valamely boszorkány megrontott, futott rontójához. Igy azután, ha a csordáról hazatérő állatok valamely ház előtt bőgve megálltak, abban a házban azonnal boszorkányt sejtet- i tek. Ha az állat magától nem akarta meg- j ismerni rontóját, praktikákat alkalmaztak rájuk; pl. egy kolozsvári ember tehene j szarvára harisnyát húzott és a tehén állítólag azonnal rontója házához futott. — Egyszer egy ember rontóját keresték; rostáról kellett ennie, étkezés után a megmelegített fenőkövet a rostára tették, a kapuajtót beszegezték és aki ekkor először zörgetett, az volt az embernek keresett boszorkánya. Ha valakit éjjel megnyomott a boszorkány, pl. fojtogatta, dögönyözte, hamarosan összecsavarták a paplanát és el kezdték verni; állítólagos rontójának ezt a verést éreznie kellett. (Ethnographia 1907. 348-—54. M. b. p. oktr. 42. 1.) Látni való, hogy az sem volt kisebb boszorkány, aki védekezni akart a sejtett boszorkány ellen, hisz ép ugy varázslással kutatta rontóját, mint ahogy a rontó varázslással ártott, vagy akart neki ártani. Leggyakoribb védőeszköz az Ur Jézus neve, meg a szentelt viz. Aminthogy az ördög ellen nincs is másunk, mint a Megváltó hatalma és kegyelme. Voltak az u. n. nézők. Ezek —- hogy ugy mondjam — olyan ellenboszorkányok, akik állítólag felismerték a boszorkákat és ellenszert adtak rontásuk ellen. (M. b. p: okltr. 32. 1.) Jaj volt annak, akit akár külső jelről, akár néző által felismerve, avagy gyanú alapján való feljelentésre törvény elé álli-. tottak boszorkányság miatt. Remeghetett, akire rákiáltották, hogy: »fejedre vagy hátadra rakatom a tüzet«! Amily könnyen hitelre talált a IX XVll. sz. embereinél a boszorkányság legotrombább vádja, ép oly kegyetlenül bántak el azzal, akire kimondották a boszorkányság bűnét. VII. Gergely pápa 1074-ben tiltakozik a Németországban előforduló boszorkánykivégzések ellen; ugyanő ezeket a kivégzéseket a dán király előtt »embertelen, barbár szokásnak« nevezte,— (Tört. hazugs. 293.), de nem volt eredménye tiltakozásának. Az egyház maga csakis az eretnekséget büntette, de ezt sem halállal, hanem kiközösítéssel, avagy - mint a magyar törvényekben is látjuk (Balits L. i. m. I. 401. 1.) megostorozással, megbélyegzéssel büntették, vagy a megbűvölt rokonainak adták át, hogy tetszésük szerint büntessék meg őt. Rómában boszorkányt (különben eretneket sem) sohasem végeztek ki. (Tört. hazugs. 300. 1.) Maguk a világi jogászok sokkal kitartóbbak voltak a boszorkányok üldözésében, mint a theologusok. Luthernak az ördög működéséről vallott túlzó felfogása volt a babona és a fanatizmus mellett fő elterjesztője a boszorkányüldözésnek. (Különben a teljesen kath. Itáliát ez a lelki epidémia nagyrészt megkímélte a boszorkányüldözéstől.) (V.o. Herder: Konv. Lex. 3. kiad. IV. 438. 1. és Cantu: i. h. 477. 1.) Maga Luther követelte a boszorkányok szigorú megbüntetését és a máglyák sajátkezű meggyújtására is késznek nyilatkozott. (Tört. hazugs. 301.) Béza, Calvin elsőrangú követője szemére veti a francia parlamentnek, hogy igen lanyha a boszorkányok üldözésében (U. o.). Az egyházi büntető fórum is nagyon szigorúan fogta fel a boszorkány-pöröket és bizony a mai jogi és tudományos felfogástól óriási távolságban áll a XVI. XVII. sz. felfogása és eljárása. Érdekes, hogy akik boszorkányok felett Ítélkező birák eljárási módjáról irnak (mint pl. Delrio M.), inkább arról beszélnek, hogyan kell a vádlottakat elmarasztalni, mintsem arról, hogy hogyan kell a vád igaz vagy hamis voltát kisütni. (Cantu: i. h. 488. 1.) Az állami törvényhozást alaposan inficiálta a boszorkányokban való ostoba hit. A nép a bíróságoknál keresett a sok baj, csapás ellen ótalmat, mert a sok veszedelmet a boszorkányoknak tulajdonította. A biróság nem tudta, mit tegyen, mert bizonyíték nem igen volt, a panaszok és az eljárást sürgető követelődzések folyton megujultak. Végre a birák engedtek, találtak hamar besúgókat és ürügyeket, kifürkészik a vádlott egész életét, persze hamarosan akad ellensége, aki valamit ráfog. A vádlottnak ügyvédje nem lehet, de ki is vállal-