Pápa és Vidéke, 6. évfolyam 1-52. sz. (1911)

1911-02-05 / 6. szám

?4. PÁPA ÉS VIDÉKE. 1911 február 5. menő tompa dala hangzik csak imitt-amott bennük. Hol a kath., azaz az: igazán egyetemes, nagy, nivós szépirodalom ? Hol vannak az Evangélium-inspirálta új, nagy koncepciók? Hol vannak ákatholicizmus roppant kulturaemelő, kulturanemesitő, kulturaszépitő indításai ? Melyik ecset és melyik toll reszket ezeknek a nagy inspirációknak diadalmas alkotó örömétől ? Melyik ? Hány ? Hol ? Ki gyűjtötte őket össze? Ki gondozta? Ki szerette őket? Ki törődött velük? Ki pályázott arra, hogy a modern lelkek ilyen fajtájú, azaz legfinomabb igényeit megnyugtatóan, fölemelően kielégítse ? Politikai katholicizmusunk már van. Társadalmi, sőt gazdasági katholicizmusunk is van. Miért nincs a mindezeket melegséggel, eszmékkel, harmóniával, emelkedettséggel ellátó irodalmi és művészeti katholicizmusunk ? Nein senyvedtek-e eddig a mi kath. anyáink ecset- és tollforgató gyermekei gyalázatos szolgaságban, gyötrelmes apostaziában a dekadencia fizető vállalatainak falai közöit ? Hát lehetett ezt tovább nézni ? Lehetett teljes energiával oda nem állni egy ilyen orgánum mellé, minő az Élet ----- annak a R. M.-nak, amely a fönt vázolt helyzeténél fogva a saját idegzetén kénytelen végig szenvedni a keresztény magyarság inferióritásának minden égető szégyenét? Lehetett-e ezen fegyver után nem nyúlnia, mikor Istentől nyert kegyelmének indításánál fogva ugy érezte, hogy a lelki nyomor és btin Medúzái ellen harcba kell szállania? Mi ugy éreztük, hogy nem. íme, ezért vettük át az Életet. Ezért akarjuk föntartaní, ezért fejleszteni, a Zászlónk édes bátyjává tenni, hogy egymás mellett megerősödve, lobogójuk alá gyűjtsék a tisztultabb lelkiség minden harcosát, szeretőjét és barátját, hogy végre elérkezzék a magyar keresztény szépirodalom és művészet és kultura azon diadalmas jobb kora, mely után buzgó imádság epedez — ha nem is százezrek — de a legjobbak ajakán«. A boszorkányok és boszorkánypörök. Irta: Takács Gedeon. (Folytatás). Akartak rontani távolban is bábuk segitségével, pl. egy bábot tűvel, szeggel megszurkáltak, s akiknek szánták a szúrásokat, azok állítólag érezték is. (Ethnogr. 1907. 58. 1) — Mi ugyebár csak finomabban vagyunk-babonásak, midőn pl. nyelvünk úgynevezett felpattanásánál tűvel szurkáljuk ruhánk elejét, hogy visszaadjuk a megszólást annak, aki felőlünk pletykázott. Nem mondok újságot azzal, ha arról szólok, hogy a boszorkányok a néphit szerint különböző állatokká tudták magukat varázsolni, pl. tarka v. fekete macskává, patkánnyá, kutyává, békává, de különös, hogy bármily állat-formában jelentkezzenek akár mesében, akár a vallatásoknál, rendesen farkatlan állatok alakjában emlegetik őket. (Machbeth, Péterfi kiad. 9. 1.) Legtöbbször azonban saját emberi ábrázatukban íordulnak elő. (M. b. p. oktr. 39.) Csak gyermekkori meséinket elevenítem fel, ha felemlítem, hogy a naiv néphit szerint söprtin, piszkafán, guzsalyon, szalmaszálon, háromágú villán, motollán, bakkecsI kén. széken tudtak repülni, pl. a Sz. Gellért hegyére gyűlésre rendesen a kéményen át. Gyűléseik költőies leirását Petőfi János vitézében mindenki megtalálhatja (XXI. r.), ami pedig azon leírásokat illeti, amelyekkel a szombat-éjféli istentelen és fajtalan összejöveteleiket rajzolják s amilyenek különösen középkori nyugat' ivók műveiben találhatók, azokat mellőznöm kell, mert oly obseenek. oly szemérmetlenek, oly visszataszitóak, hogy nem elmondani, hanem még olvasni se jó őket. (L. Cantu XII. k. XV. korsz. 474. és 1229 4245. 11.) Ezeknek visszataszító ismertetése helyett inkább lássunk egy boszorkány verset, melyet Shakespeare a Machbeth c. tragédiájában irt meg. A csodaszerek főzésénél, inig a fekete és tarka macskák fűtöttek az | üst alá, a körben táncoló boszorkányok igy énekeltek: Körül, körül, az üst körül, Mig minden méreg egybe sül, Ide veled fagyos békám, Kö alatt, mely éj árnyékán Három hétig gyüjtél mérget, Először doblak be téged. Kurta kigyó nyelve, farka, Süljön, följön e habarcba, Tüzes gyikszem, békaháj, Varju-velö, kutyaszáj, Kutyatej-fü süni mérge. Kuvik pelyh, vipera kérge Hadd buzzogjon fűzve, sülve, Pokol tűznél, öblös üstbe. Farkas-zápfog, sárkány-fésű, Halcsont óriás növésű Cet torokból, — aszott mumja. Büdös banka feje búbja, Nyirkos árnyban nőtt bürök szár, Istenkáromló török száj, Zsidó vese, bak epéje Tiszafa szúrós tüskéje Szedve hold ujultakor, Farkas szölö, vad hunyor, Arok parton szült porontyka Kifacsart kis-ujja-csontja, Ide mind e bösz lotty-kottyba! Még csak tigris bélt belé, S azzal kész e drága lé. (Machbet, IV. 1. Ford. Szász Károly). Képzeljük el ehhez az erősen realisztikus vershez annak a kornak a közönségét, melyben Shakespeare élt, amely telve volt a boszorkányoktól való rettegő félelemmel. El lehet gondolni, hogy az akkori szinpadon is mily ijesztő hatást gyakorolhatott gyengébb idegzetű hallgató közönségre! Igyekeztek is mindenképen felismerni a boszorkákat, hogy megóvhassák magukat tőlük, vagy ártalmatlanná tehessék őket. Azt tartották, hogy bizonyos lelki hatásokról is felismerhetők, igy pl., hogy az Oltáriszentség iránt megvetéssel viseltetnek, a kereszt láttára arcukat eltorzítják. Fel lehet őket ismerni gyanú alapján, vagy társaik vallomásából, avagy óvatatlan percekben kiejtett boszorkányos, ártással fenyegető beszédeikből. (Ez utóbbi majdnem minden boszorkány-pör jegyzőkönyvében feltalálható). A borostás képű asszonyokra pl. ráfogták, hogy boszorkányok (Machbet 1 felv. és Windsori vig asszonyok IV. 2. Evans: ; Nem szeredem, ha a üénipereknek szakála I fatyon, az az asszony ikazán poszorgány. i Ford Rákosi Jenő). Keresték őket az éjféli misén a Luca székéről is. Ha pedig valaki már oly gyanús volt, hogy bíróság elé állították, meg volt a törvénynek a maga ép oly babonás kutatási módja, mint amily babonás dolgot üldöztek. Egy Mattia Bellica nevű földmives valami boszorkányra gyanakodott. Erre anynvi fonál-szálat tett egy zsákba, ahány aszszony volt a falujában és a zsákot kegyetlenül elverte bizonyos varázsos szavak mondása közben, azután körüljárt a faluban, s ahány beteges asszonyt talált, feljelentette őket, mintha boszorkányok lennének s az ő ütései miatt gyengélkednének. (Cantu: i. h. 492. 1.) i,Folyt, köv.) MŰSOR A PÁPAI KATp. KÖR 1911. ÉVI FEBRUAR 5-én, flORIfF-SZÁULÓ NAGYTERMÉBEN TARTANDÓ JVIŰVÉSZ-ESTÉLYRE. 1. Prolog". Szelényi Józseftől, szavalja: Kolbe Nándorné. 2. Dalok. Énekli: a Kath. Kör férfikara, a szólót Ress Irénke. 3. a) Albumlap, b) Humoreszk, c) Szemrehányás, d) Emlékezés, dr. Várkonyi Bélától, zongorán előadja: a szerző, e) Liszt : Magyar rhapszodia, előadja : dr. Várkonyi Béla. 4. Zúg- a tenger Gál Józseftől, Rossini Cavatinája, Rossini Sevillai borbély« operájából. Perge Julis Beleznay Antaltól, Dal dr. Várkonyi Bélától, énekli: Keömley Bianka. 5. Rabasszony. Melodráma, szavalja: Nagy Gábriella: zongorán kiséri: dr. Várkonyi Béla, mint szerző. 6. Rodli. Magánjelenet, előadja: Gróftsik Izuska. 7. a) Hubay Jenő: Csárda jelenet, b) Wieniawszky H: Seherzo-Tarantelle, hegedűn előadja: Pöschl Gyula, zongorán kiséri: dr. Várkonyi Béla. I ' Műsor után tánc, Füredi teljes zenekara közreműködésével. Belépő-díjak: I-sŐ 4 sor 4 korona, 5—12 sor 3 korona, 13—17 sor 2 korona, állóhely 1 korona. Kezdete pont 8 órakor. HIRE K. — A kath. autonómia. Több oldalról megnyilvánuló sürgetésre lapunk mai számában kezdjük meg annak a tanulságos beszédnek közlését, melyet Gieswein Sándor p. prelátus, orsz. képviselő' mondott a X. kath. nagygyűlésen. Az autonómia rendkívüli fontosságát mindenki érzi; sürgős megvalósítását minden jóravaló kath. ember első rangú közszükségletnek ismeri. Jó volna, ha kath. egyesületeink, népszövetségi szervezeteink is állandóan napirenden tartanák ezt az égető kérdést. Ma még megvalósítható — néhány év múlva talán már késő lesz!