Pápa és Vidéke, 6. évfolyam 1-52. sz. (1911)

1911-12-03 / 49. szám

VI. évfolyam. Pápa, 1911. november 12. 46. szám. PÁPA ÉS Szépirodalmi, közgazdasági és társadalmi hetilap. A pápai Katholikus Kör és a pápa-csóthi esperes-kerület tanítói körének hivatalos lapja. Előfizetési ár: Egész évre TO, fél évre 5, negyed évre 2.50 K. Egyes szám ára 24 fillér. A lap megjelenik minden vasárnap. Kiadótulajdonos: A Pápai Katholikus Kör. Felelős szerkesztő: Zsilavy Sándor. Szerkesztőség: Deák Ferenc-u. 1. házszám. A kiadóhivatal vezetője: Süle Gábor, Viasz-utca 15-ik házszám, ahova az előfizetesi- és hirdetési-dijak küldendők. Előfizetéseket és hirdetéseket felvesz Hajnóczky Árpád és Wajdits Károly könyvkereskedése, valamint Stern Ernő könyvnyomdája. Feljegyzések a Kath. Nagygyűlésről. Legelőször is örömmel feljegyezhetjük, hogy az idei Nagygyűlés minden eddiginél impózánsabb volt. Azzá tette a világi hivek óriási száma s a vidéki kiküldöttek sokasága. Egy igazi szociális Nagygyűlés volt, minden rendű és rangú katholikusok harci gyülekezete. Ez az óriási öntudatos katholikus gyülekezet ünnepelt. Ünnepelte a renováció szervét, a kongregációi életet, s a kongregáció mártírját: Barkóczy bárót. Hiába, nem kell félnünk: A kongregációk első díszülése olyan volt, hogy minden reményt felülhaladott. Az olyan erő, melyet legyűrni nem lehet, legföljebb rágalmazni. A Vigadóban nem volt egy hely sem, sem alatt, sem fönt, melyet el nem foglalt volna a hitbuzgó kongregánista tábor. * Nem lehet azon sem csodálkozni, ha a kath. Népszövetség olyan sorompóba állította tagjait, hogy azon éppen csak a »Világ« mert gúnyolódni. A Népszövetség, mely eddig csak gyermeknadrágban járt, most férfi ruhát öltött magára — mert szép számmal láttuk a küldöttek között az intelligens osztályt. Volt is ennek a ténynek óriási hatása : az alsóbb osztályokra. * Büszkeséggel említhetjük, hogy : vezető embereinket úgv az egyháziakat, mint a világiakat irigyelhetik tőlünk ellenségeink. Minden nemes, szociális, í tudományos, hiterkölcsi ügynek megvan a maga plántálója, terjesztője, szervezője. A szociális megújhodásnak Giessweinje, Majláth grófja, a keresztény tudománynak Kiss Jánosa, Conchá-ja, a lelki élet nemesítésének Majláth püspöke és Mihályfija, a kongtegáciöi öletne! Barkóczy;a, Bétája; a Népszövetségnek Rakovszkyja és Huszárja; a kath. intelligenciának Prohászkája, Glattfelderje és így tovább. Az , ember szinte csodálkozva nézi az egetverő titáni erőket s a kath. restauráció : modern szent Páljait. * ! * Sokan csodálkoztak, hogy Prohászkát a Nagygyűlésen nem látták. Mi nem. Prohászka tudta, vagy legalább is gondolta, hogy ünnepelni fogják. O, az »alázatos«, ünnepeltetni nem akarta magát. Inkább el sem jött. S nagyon helyesen tette. * A Nagygyűlés szakosztályai sok fontos hitbuzgalmi s közművelődési kérdést tárgyaltak le. Szociális tárgyalásai életrevalók, praktikusak voltak. Szinte megdobbant szivünk, mikor hallottuk, hogy papságunk s intelligenciánk mily éles elmeéllel s praktikus kézzel kezeli a szociális kérdést ?! Bizony csak ígv lehet >restaurafe omnia in Christo!« * Ha még nincs is, de lesz kath. int eilig enciánk. Ezt mutatja a Szent Imre-kollegium ifjúsága s a Regnum Marianum. Ifjúság, telve finomlelküséggel, bájjal s kedvességgel. Iuventus, mely nem ventus — hanem robur és virtus: testileg, lelkileg erős, tehetséges, erényes ifjaknak óriási csapata. Összefoglalva: növekedünk, szaporodunk. Ez a növekvés nemcsak számbeli, hanem morális. Évről-évre többen lesznek a színtiszta, igazi katholikusok, s ezért a legmélyebb hála illeti a magyarok Istenét! Jelenlévő. TÁRCA. A z en szivem. Az én szivem nem aeolhárfa, Húrját kényszer nem rezgeti... Itt benn terem a dal szivemben, Mint a tengerben drága gyöngyei. Hem tó a szívem, nyugton álló, De tenger, amely egyre háborog; Csodás varázzsal, ifjú lánggal Születnek benne folyton új dalok. Még el sem hangzott egy-egy akkord S már másik újnak hangja zsong belül, A sok viharzó indulat bent Mind csengő-bongó dallá jegecül. S ne higyjétek, hogy egykoron tán Fásult szivem a dalokkal szakít! Míg végsőt dobban, szakadatlan Elzengi híven büszke dalait. SZELÉNYI JÓZSEF. ADOMÁK*) A Márton gazda kokasa. Márton uram szegény ember volt. Se földje, se marhája nem volt neki; csak néhány baromfi kapirgált az udvarán, közöttük a tollas seregek hatalmas fejedelme: a kokas. Bizony nagyhatalmú úr volt e kokas; ha kora hajnalban világgá eresztette harsány kuk-ko-ri-kú-ú-ját, hát ennek hallatára a falúban minden okos és oktalan állatnak föl kellett serkennie: a tyúkok egymás után leugráltak a hi-ból; a fákon bóbiskoló madársereg csicseregni kezdett; a macska mosdani, Márton gazda leszállt a nyoszolyájáról, sőt uramfia! még a nap is előbujt bárányfelhős takarója alól s elkezdte aláeregetni azokat a biborszinű, szép hajnali sugarakat. Hát még a kokas tollazata micsoda pompás vala! A legcifrább tűzoltófőparancsnok az ő ezüstös

:aranyos sisakjával, ide-oda lobogó tiárom lófarkával megszégyenülten *) A Szent-István-Társulat naptárából. j bujt volna el a mi kokasunk mellett, mikor ez piros tarajas fejét fölemelve, tarka tollú szárnyait börzögetve, kacskaringós farkát a nap sugaraiban lebegtetve, hetyke lépésekkel méregette a Márton gazda udvarát. Senkiben sem szép a büszkeség, még egy kokasban sem, ha nagyhatalmú is a szava, fényes is a tolla. Hanem az már csakugyan nagy baj volt, hogy a mi kokasunk hiú is volt, akárcsak egy kipántlikázott városi kisasszony és minden áron mutogatni ; akarta magát. Ez okból ott hagyta a jó Márton gazda udvarát; ott bizony; átbujt a kerítés alatt a szomszéd Lőrincék portájára, hogy majd ott ragyogtatja a szivárvány minden színében játszó tollait. De bizony nem engedték neki Nem hitték el a jó szándékát. Azt gondolták róla, hogy enni jött; a buza-ocsut fölszedni. Azért dobálni kezdték; a többi kokas meg nekiesett. A mi kokasunknak menekülnie kellett. Menekült is haza, a hű kedves otthonba ; csakhogy megtépázva, megsántulva.