Pápa és Vidéke, 6. évfolyam 1-52. sz. (1911)

1911-11-19 / 47. szám

2 PÁPA ÉS VIDÉKE. 191-1 november 19. sarkalatos tételeivel szemben a közömbösséget nein azok a lapok, folyóiratok és egyesületek terjesztik, 7)ielyek a kit bázisán működnek, tehát ellenfeleink szerint felekezetieskednek, hanem igenis az úgynevezett szabadgondolkozás7iak és felekezeinélküliségnek hivatalos szócsövei. (Igaz! Ugy van!) Én nem vádolom, nem szabad vádolnom az úgynevezett szabadgondolkozás és felekezetnélküliség összes hiveit, vagy azok zömét, nemzetellenes törekvésekkel, mert el kell ismernem, hogy a nemzeti ügynek számos hive, só't bajnoka kerül ki azok sorából. Annyit azonban meg kell állapítanom, hogy akik a nemzeti ügytől elpártoltak, azok mind az ellentábor agresszív ele7neiből kerültek ki, a hivők táborából jigyszólván egy sem. (Taps.) Ezek tények. És mi ezeknek a tényeknek magyarázata? Ellenfeleink azt akarják elhitetni, hogy a különböző' egyházi tanítások, ha azoknak az életre befolyást engedünk, veszélyeztetik a nemzet erkölcsi egységét, a nemzet tagjainak egy politikai egységgé való összeforradását. Ezen a cimen akarják azokat kiküszöbölni a társadalmi lét minden mozzanatából, különösen az iskolából. Ámde a kiküszöbölt egyházi befolyások helyébe más, még pedig egységes erkölcsi befolyást kellene te7iniök. De honnan vegyék ezt ? (Élénk éljenzés és taps.) az államtól? Az állam melyik szervétől? Valóban gyönyörű a parlamenti többségek változásával változó erkölcstan, melynek némely kialakulását esetleg technikai obstrukcióval akadályozná meg az elkeseredett kisebbség, (Derültség és taps.) melyet a többség esetleg házszabálysértéssel proklamálna. Elénk derültség és taps.) Nincs itt menekülés. Ahol az egyházi tekintély megsemmisül, ott annak helyébe más nem léphet, mint a korlátlan szubjektivizmus, tehát többféleség helyébe mindenféleség, a históriailag kipróbált ellenőrizhető, felelősségi tudattal vezetett csoportosulások helyébe kiszámíthatatlan, felelőtlen, az egyéni szeszély szerint folyton hullámzó erkölcsi futóhomok lépne. (Éljenzés és taps.) És ez volna a nemzet erkölcsi egységének megszilárdítása ? Felháborítóbb felületességgel még nem dobtak jelszót a gondolkozni nem tudó tömegek közé, mint amikor a »felekezetiesség« neve alatt a nemzeti egység szempontjából anatematizálják az egyházi élet erőteljes működését. (Taps.) Ázt akarom-e ezekkel mondani, hogy minden társadalmi életnyilvánulás egyházi alapon szervezkedjék, és hogy ahol ez nem történik, ott okvetlenül bekövetkezik az erkölcsi anarchia ? Korántsem. Tudjuk, hogy pl. az államnak szociális, gazdasági, de különösen a nevelési téren nagy és fontos missziója van. De mi az, ami az állami nevelést szilárd erkölcsi egyensúlyban tartja? Semmi más, mint annak az erkölcsi felfogásnak ma még hála Istennek érvényesülő túlsúlya, mely a kereszténységből fakad. (Tetszés és taps.) Ne áltassuk magunkat, veszélyek vannak, de nem ott, ahol azt némelyek a felekezetiesség tág értelmű jelszava által félrevezetve keresik, hanem ott, ahol e jelszó alatt az egyház elleni küzdelmet hirdetik. (Ugy van!) És e veszélyek leküzdésére hivatott erőt én éppen katholikus egyházunkban látom. (Lelkes éljenzés és taps.) És mikor az anyaszentegyház köré csoportosulunk, nem csupán hitünk kötelességének teszünk eleget, hanem egyúttal hazafias cselekedetet végzünk, nem íelekezetiességet gyakorolunk, hanem megóvni segítjük hazánkat az erkölcsi zülléstől, megszilárdítjuk benne a nemzetfentartó erkölcsi alapot, minden megerősödésnek, minden gyarapodásnak, minden haladásnak alapját, azt az alapot, melyről meg van irva: Fundamentum aliud ponere nemo potest, más alapot nem rakhat le senki, mint amelyet lerakott a mi Urunk Jézus Krisztus. (Hosszantartó lelkes éljenzés és taps). Visszaemlékezések és gondolatok a XI. Katholikus Nagygyűlésről. í Megvolt a XI. Katholikus Nagygyűlés j is. Fényes volt, nagyszabású volt. Résztvettünk rajt az ország minden részéből. Mellettem : kecskeméti városatyák ültek, odébb felvidéki ; görög katholikus papok, előttem egy erdélyi ! bácsi magyarázta szomszédjának: instálom, ! itt Nagy-Magyarországon is státus, autonómia kellene; mögöttem egy szegedvidéki úri ember fakadozott ki s tett csipős megjegyzéseket az arra felé való viszonyokra. Úgy éreztem, a kath. társadalom lélegzetvételét, pihegését hallom, úgy tetszett, hogy az élet árama végigvonaglik e nagy tömegében egész a mostani időkig lomha, hullának vélt testen. A vigadó fényes, cs'ill'áros márványterme, szívből fakadó, lelkes ének, magasszárnyalású, majd meg praktikus beszédek, zúgó tapsvihar, kitörő helyeslés, heves méltatlankodás, tüzes lelkesedés emlékei imbolyognak, váltakoznak, olvadnak egybe lelki szemem előtt. Mi is hát az a Kath. Nagygyűlés? Azok az emberek, kik nem össze-vissza, hanem jól rendezett lelkiéletet élnek, minden esztendőben néhány napot teljes visszavonultságban töltenek. A lelkimagánynak, az önmagára eszmélésnek e napjaiban felemelik elméjüket, szívüket az Istenhez : ihletet, erőt, kegyelmet kérnek; aztán leszállnak a lélek mélyeibe: megvizsgálják Istenhez, állásukból folyó kötelességükhöz, önmagukhoz és felebarátaikhoz való viszonyukat, hogy bekössék, gyógyítgassák a sebeket, hogy felfedezzék, kiemeljék lelkük rejtett kincseit, szunnyadó tehetségeit, hogy említett viszonyaik józan, Isten akaratának megfelelő rendezésére komoly, gyakorlati s részletekre vonatkozó elhatározásokat tegyenek. Ami az egyesekre nézve ez a szent-gyakorlat, az és annak is kell lennie a kath. társadalomra nézve, a Nagygyűlésnek. Olyan komoly, mélyen vallásos hangulat fogott el bennünket. Éreztük, hogy egységes szellem, egy lélek hat át mindnyájunkat, hogy a magyar katholicizmus szíve ver, hajtja fel a vért kipirult arcába nőnek, férfinak"; ifjúnak, öregnek; szegénynek, gazdagnak egyaránt. A katholicizmus nagy, isteni misszióját fejtegető beszédek keltette igézet, viharos lelkesedés szárnyain szállt lelkünk a magasba. Kár, nagy kár, hogy csak fél szemmel néztünk, hogy a másik fél csukva volt. A világi katholikusok szemefénye, az egész világtól megcsodált Apponyi ott volt s a Nagygyűlés színvonalának, emelkedettségének első tényezője volt, de a klérus szemefénye, Prohászka, hiányzott, nagyon hiányzott! Mikor a magasok tiszta, isteni levegőjével, hittel, bizalommal, a jó ügy és egymás megértésével, megszeretésével eltelt ez a magasba emelt egységes lélek: leszállt, önnön mélyeibe merült és ott még sok, sok rejtett kincset, szunnyadó erőt talált. Sikerült-e megmozgatni, felszínre hozni, nem tudom, majd megmutatja a közel-jövő. Aszónokokon bizonyára nem múlik a megvalósulás; mindegyik a tőle telhető legjobbat adta. Meggyőző erővel bizonyították, hogy szükségünk van kath. értelmiségre, művelt kath. középosztály nevelésére s hogy e téren a galádul megtámadott hitvallásos iskolákra és kongregációkra hárul a rendkívül fontos feladat. Rámutattak, hogy műveleteink anyagi hordozóját, alapját a szekularizáció veszélye nem fenyegetheti, ha csak a legvakmerőbb rablásba nem akar átcsapni. A kath. egyház vagyona" az egyház magán vagyona, mert hisz történetileg bebizonyított tény, hogy a mai egyházi vagyon legnagyobbrészben — pl. a szent Benedek-rendnél parányi kivétellel — magán hagyományozás. Rámutatott Simonyi-Semadam képviselő, a szekularizáció nagyon is kedvezőtlen következményeire, célszerűtlen és éppen azért ésszerűtlen voltára. Mikes János gróf az erdélyi példára hivatkozva, világos, természetes okoskodással bizonyította be, hogy okvetlenül szükségünk van, még pedig minél előbb s minél nagyobb arányban az autonómikus szervezkedés követelésére. E gyakorlati beszédek míg egyrészt a külső ellenségre, másrészt a belső gyengeségre, szervezetlenségre mutattak rá, addig Butykai Antal, a pesti franciskánusház feje, beszédében mindkettőt megtette, még pedig páratlan sikerrel. Felhívta a figyelmet az önnön keblünkön nagyra nőtt, megmérgezéssel, megfojtással fenyegető ellenséges sajtóra, de lerántotta a leplet a magunk tehetetlenségéről s csak birálgatni, de segíteni nem tudó rosszakaratáról is. Abban a — helyet, embereket tekintve — választékos, modern környezetben úgy tetszett, hogy Butykaiban egy darab középkor lép a pódiumra. De csak míg szólni nem kezdett, mert hamar kitűnt, hogy csak a külső régi, a tartalom, a szellem a legnagyobbak és legmodernebbek között, a csúcsponton kér magának helyet. Milyen széles látókör, mennyi erő, méltatlankodásában is mily nemes hév, mennyi keserű igazság, milyen merész fordulatok, micsoda képek, találó hasonlatok zúhogtak szónoklatában, mint a vizesés árja váratlanul, meglepően egymásután. Szinte vitázó Pázmányunkat s a keményen, élesen metsző, felrázó Savonarolát