Pápa és Vidéke, 6. évfolyam 1-52. sz. (1911)

1911-10-08 / 41. szám

— PÁPA ÉS VIDÉKE. 1911 október 8. 10.000 példányai! Az ember megborzad ekkora ellenséges erő láttára. Úgy érzi magát, mint az a szegény, összekötözött rab, kit hangyabolyra fektettek, hogy a sok százezer kis apró feketeség az »erős ember«-nek életét elvegye. Ezért kellett Saj tó vasárnap! Ezért kell a szegény kath. sajtó segítségére sietni! Ne is sajnálja tőle senki filléreit — mert jó koldusnak adja. A szegény éhezőnek jól esik egy falatka kenyér is — a legszegényebbnek, a katholikus sajtónak szüksége van egy fillérre is. Nekünk erős, hatalmas sajtó kell. Méltó jó hírnevünkhöz, régi dicsőségünkhöz, s óriási számunkhoz. S ha akarjuk, lesz! Káuzli Gyula, :: Noha körülbelül 270 mílüó ember vallja magát katholikusnak, a világ összes katholikus lapjainak előfizetője nem több három milliónál. Tehát azt az 1400—1500 kath. időszaki sajtóterméket, mely az egész földön megjelenik, a világ összes katholikusainak alig 2%-a tartja fönn. * :: Németországban, hol a katholikusok száma 20 miliő, 1906-ban 110 kath. napilap jelent meg 650—700 ezer példányban. Ausztriában, hol ugyancsak 20 millió a katholikusok száma, már csak 23 kath. napilap jelent meg ez időben 95—100 ezer példányban. Magyarországon, 12 millió katholikus él. S ez a 12 millió 1906-ban mindössze hat katholikus napilapot tartott fenn. S ez a hat napilap együttvéve 30—35 ezer példányban jelent meg ! ! ! (*) A színházi műsor. A színtársulat titkára — nagyon helyesen — minden hét végén át szokta adni a lapoknak »szíves közlés végett« a következő heti műsort. A t. c. hírlapok, lapok, vidékék és közlönyök pedig hűségesen közzé is teszik ingyen és bérmentve. Ezeknek a »színházi heti műsoroknak« az volna a feladatuk, úgy-e nyájas olvasóm, hogy a közönség jó előre megtudhassa, melyik délután vagy melyik este érdemes (vagy legalább is illik) színházba mennie. Azután meg pl. az egyes tanári karoknak is igen jó utmutató volna ez az előzetes tájékoztatás arra, hogy melyik előadásra engedhetik el növendékeiket. (Mert hogy nyugodt lélekkel nem adhatnak engej délyt minden előadásra, azt még Zsuzsi sem tagadja, pedig — ártatlan, már t. i. a címe után itélvel). Eddig rendben is volna a dolog. A bonyodalom ott kezdődik, hogy derűre-borúra megváltoztatják a heti műsort. A színházlátogató közönség talán felment o o bennünket a bizonyítás alól. Egyébként j egyszerűen utalunk szerdára. D. u. az »Elnémult harangok«-nak kellett volna megszólalniok, de úgy látszik, megrepedtek s helyettük az »Obsitos.«-nak kellett magát reaktiváltatnia. Este a »Heidlbergi diákélet« volt jelezve az előzetes műsorban, tehát »A kormánybiztost« ráncigálták aszinpadra. Szó sincs róla, lehetnek u. n. »technikai nehézségek«, de egy napra kettő, talán még is sok egy kissé! Más. Mi az a tanulmány fő? Képkiállításokon, képes folyóiratokban és egyebütt elég gyakran láthat az ember ú. n. »tanulmányfőket«. Hogy mik azok? Hát többékevésbé sikerült bájos és bájtalan női fejek és élesebben vagy életlenebbül megrajzolt (vagy elmázolt) férfi agy-bevonatok. A napokban azonban újabb faját volt szerencsém megismerni a »tanulmányfők«-nek. Melegen ajánlom az esztétikusok figyelmébe. Véletlenül azt találtam mondani egyik derék Figarónak (= borbély, a gyengébbek kedvéért!), hogy akkor élem át életemnek legunalmasabb óráit (akarom mondani: perceit), amikor a borbély simogat csorba vagy csorbátlan borotvájával. Erre a következő érdekes választ kaptam: »Tessék elhinni, én is unatkozom, mikor borotválnak. Sokkal jobb szeretek magam borotválkozni, mint tanulmányfőképen szerepelni«. ?.?•!! »No igen, mert a mi képünk valóságos tanulmányíő. Azon tanulnak — az inasok borotválni!« Más. Énekpróba az utcán. Szeretem az éneket. De csak úgy, ha szép. Szivesen hallgatom azt az éneket is (bár sok disszonáns hang vegyül belé!), amely önkénytelenül, a lelkesedés mámorában tör ki a tömeg ajkán pl. népgyűléseken vagy tűntető felvonulások alkalmával. De azok a tagolatlan hanggyakorlatok, melyek mostanában mind sűrűbben felbömbölnek utcáinkon, kivált az esti és az éjjeli órákban, talán mégsem illenek bele egy rendezett tanácsú város keretébe. Mert az aligha van rendjén, hogy valaki csak azért, mert neki úgy tetszik, nem is fortisszimó, hanem bömbisszimó ordítja végig az utcát. Ám, ordítson otthon, ahogy a torkán kifér; joga van hozzá (ha becses oldalbordája a fejéhez nem vág egykét lábost. Ne tegyétek széplelkű tündérei Frankfurtba és egy teljes hétig Párisból Kölnbe. Mindebből elképzelhetjük, mennyire kezdetleges volt az a sajtó még a XIX. század első felében is. De azért már akkor is oly fontos közgazdasági érdekek kapcsolódtak bele, hogy pl. a londoni »Times« nem sajnált futárjának minden, Marseille és Calais között megtett útjáért 2000 frankot fizetni csak azért, hogy néhány órával előbb kaphassa meg az indiai postát. És ezenfelül a 66% órai útból megtakarított minden óráért még külön 50 frank jutalmat tűzött ki. És ezen eleinte a vasút se sokat segített. Úgy, hogy pl. a »Kölnische Zeitung«, párisi hírszolgálatának meggyorsítása végett, 1849-ben külön galamb-póstát rendezett be magának és így a párisi börze záró-kurzusairól 16 órával előbb értesült, mintsem az a leggyorsabb postavonattal megérkezhetett volna. Kezdetleges volt az aktualitásnak és a gyorsaságnak másik tényezője, a nyomdai technika is. A rnuit század 30-as éveiben, a már akkor jól berendezett Kölnische Zeitungnál 12 órába tellett, míg 3000 példányt ki tudott nyomatni. (Ezt ma 6 perc alatt megcsinálják.) A gyorssajtó feltalálásával javult a helyzet. 1848ban már ugyanez az újság 9500 példányt tudott nyomatni egy félnap alatt. De hol vagyunk mi már mindettől ? Ilol vagyunk a hírszolgálat gyorsasága és a nyomdai technika dolgában. A távirat, telefon és a rotációsgép feltalálása óta ?! . . . Az a Kölnische Zeitung, amely 60 évvel ezelőtt még félnapig nyomatta a maga 9—10.000 példányát, ma 6—7-szer annyi példányban naponta négyszer jelenik meg. Míg pl. az 1847-iki. igen fontos berlini Landtag-ülések beszédeinek közléséhez csak 11 nap múlva tudott hozzájutni, ma a berlini képviselő reggeli kávéjánál már olvashatja a tegnap este 8 órakor . mondott beszédét egy lapban, amely tőle 600 kilométernyire jelenik meg. Bámulatos az az életrevalóság, amellyel a modern sajtó kihasználja, kifejleszti, sőt megteremti a technika legújabb vívmányait. És még mindig nincs megelégedve. Abban az üzleti és hatalmi lázban, amely ereiben tombol, kevesli a villámszikra gyorsaságát, a dübörgő rotációs-szörnyek munkaképességét, amellyel egy óra alatt 32.000 nyolcoldalas lap-példányt képes egyszerű papírtekercsekből formálni és felvágva, ragasztva, kétszer összehajtva, ötvenenként leszámolva kiokádni. Mindez kevés neki. Hogy példát említsek: 1903. novemberében, amikor Chamberlain a vámkérdésről nagyfontosságú beszédet mondott Birminghamben, Londontól 170 kilométernyire, a Daily Mail, ez az eleven londoni újság a teremben, ahol Chamberlain beszélt, egy nagy hangfogó tölcsért állíttatott a szónok elé, melynek telefonikus vezetéke minden kimondott szót Londonba röpített a Daily Mail gyorsirótermébe. Itt tiz kagylón keresztül tiz gyorsiró hallgatta a beszédet, mindegyik gyorsiró két percig irt, akkor átment a másik terembe, átírta a stenogrammot, a kézirat rögtön a szedőhöz került s a gyorsíró ismét visszatért a kagylóhoz. Chamberlain 8T0 perckor kezdte meg beszédét, 8'12-kor kezdette meg az első gyorsiró az átirást, 8'22kor kapta a szedő az első kéziratot s így mikor Chamberlain 10"5-kor befejezte beszédét Birminghamben, 10'20-kor már ki volt nyomatva Londonban és míg a többi lapok távirati uton csak éjjel fél 12-kor kapták meg a beszéd végét, a Daily Mail rikkancsai már 10"30 perckor kínálták az utcasarkokon. Valóban a napisajtóban tomboló üzleti szellem összekapaszkodva a modern technikával egészen új világot teremt, amelyben az embernek természetes életfolyama mintegy meggyorsul, érzékelései megsokszorozódnak, eszméi, benyomásai meghatványozódnak, egész szellemi lénye, idegrendszere, lázas, pihenést nem engedő, folytonos vibrációknak martaléka. A mai ember a sajtó utján már nemcsak a maga és környezetének életétét éli végig, hanem egyidejűleg végig éli az egész emberiség életét. Hát van-e sajtóhoz fogható szellemi tényező, kulturhatalom a világon ? * De vegyünk szemügyre, ha csak pillanatnyira is, a sajtó második tényezőjét: a nagy nyilvánosságot.