Pápa és Vidéke, 6. évfolyam 1-52. sz. (1911)

1911-08-06 / 32. szám

VI. évfolyam. Pápa, 19x1* augusztus 6. 32. szám. PÁPA ÉS Szépirodalmi, közgazdasági és társadalmi hetilap. A pápai Katholikus Kör és a pápa-csóthi esperes-kerület tanítói körének hivatalos lapja. Előfizetési ár: Egész évre 10, fél évre 5, negyed évre 2.50 K. Egyes szám ára 24 fillér. A lap megjelenik minden vasárnap. Kiadótulajdonos: A Pápai Katholikus Kör. Felelős szerkesztő: Zsilavy Sándor. Szerkesztőség: Deák Ferenc-u. 1. házszám. A kiadóhivatal vezetője: Süle Gábor, Viasz-utca 15-ik házszám, ahova az előfizetési- és hirdetési-dijak küldendők. Előfizetéseket és hirdetéseket felvesz Hajnóczky Árpád és Wajdits Károly könyvkereskedése, valamint Stern Ernő könyvnyomdája. Födél alá kerül a Ginca. A Ruszek-utcát nem zárják el. Végre valahára tehát megtörtént! A képviselőtestület a mult hó 31-én tartott ülésén kimondotta, hogy a Cincát födél alá juttatja és beboltoztatja. Nem önti kellemetlen illatát városunkra többé. Lekerül az alvilágba, ahová már régen megérett. Csak elismerés illeti érte az illetékes köröket, hogy megszabadítottak bennünket az annyiszor megénekelt illatozó Cinedtől. Hanem mi van városunk diszével és virágával, a Ruszek-utcával ? Miért került le a napirendről ? Hisz ép oly egészségtelen és városunk igazi szégyene a szemét e lerakodó helye, mint akár a Cinca. Még hozzá a város kellő közepén díszeleg és önti kellemetlen illatát a környékén levő lakosokra. Ingyen illemhelyéül szolgál bárkinek még fényes nappal is. Nem tudjuk elgondolni a szépitészeti-bizottság nemtörődömségének okát, hogy nincs egyetlen szava ellene és behunyja a szemét az ilyen , disztelen hely láttára. Vagy megtürheti-e ; a közegészségügyi-bizottság, hogv a város közepén ilyen fertőző-telep legyen csak azért, mert az utca elzárásával talán a mellette elterülő grófi-ház raktárbérlői mondanák fel a helyiségjeiket és ezzel néhány koronácskával kevesebb jövödelme lenne az uradalomnak. Ettől j nem kell tartani, mert azok a bérlők alkalmasabb helyet úgy sem találnak benn a városban és egy kis kerülővel két felől is megközelíthetik raktárjaikat. Nincs tehát semmi oka annak, I hogy ezzel a kolera-terjesztő utcával olyan kesztyűs-kézzel bánjanak. CsodálI kózunk agilis főorvosunkon is, aki szintén némán türi ezeket a mizerabilis állapotokat. Ha a városnak nincs pénze, hogy a Ruszek-utcát kellőleg jó karba helyezze, tisztántartassa, ami ilyen álla- j potok mellett szinte lehetetlenség is, akkor követeljük a lakosság érdekében, hogy zárassa el a nevezett utcát a kocsiforgalom elől. Az utca közepén díszelgő deszka-tákolmányt pedig, mely a szemét központján hirdeti a szépitészeti- és közegészségügyi-bizottság hallhatatlan érdemeit, haladéktalanul távolíttassék el. Bizunk városunk tanácsában, hogy nem fogja soká eltűrni városunk középpontjának ezen szégyenletes utcáját, hanem rövid időn belül talál utat és módot, hogy ezeket az épen nem dicsérendő állapotokat megszüntesse. Elvégre a közérdeket nem lehet az egyesek érdeke alá rendelni. Tanulságok. (*) Szívesen olvasom a győri »összetartást«, ezt az elevenen szerkesztett, izig-vérig szociálista lapot. Cikkei aktuálisak, s ami a fő: őszinték. Becsületes őszinteséggel tárják fél a helyzetet akkor is, ha a belőle levonható következtetés nem valami hizelgő ránk nézze. Egyik mult hónapi vezércikke — azt hiszem -— széles körökben keltett feltűnést. Ha jól emlékszem ez volt a cime: »Ismét virít a vörös pipacs«, íróját nem ismerem, de tehetséges, TÁRCA. Korhadó oszlopok. — Irta: Törökné Kovács Hermin. — Sápadtan verődött be az ablakon a gyönge, tavaszi napsugár. Bátortalanul, mint a járni tanuló gyermek. Künn április dacára, hideg szelek jártak s mintha a rohanó felhők ; hótömegeket rejtenének. A kályhában vigan pattogott a tüz. Hosszú lángnyelvek kigyództák körül a fahasábokat, mint zsákmánynak örvendő, éhes fenevadak. Néha csillogó sziporkák röppentek fel, majd megsápadva hultak vissza. Özvegy Hétgátyné jóleső érzéssel melengette lábait. Régies, divatja mult fekete selyemruhája szélesen terült szét karosszéke körül. Reszkető, öreg fején csillogó gyöngyökkel kirakott főkötő ült. És mosolygott fonnyadt, sápad mosolygással, de jószívűen és megértően. — Hidd el, Etelka néni, nem érdemes végig élni az életet. Amíg fiatalkori ködök burkolnak körül, vannak ideáljaink és céljaink. Látunk magas, dicsőségteljes hegyeket, melyeket meg kell másznunk, látunk káprázatos, kitartásra hívogató eszményeket és érezzük valami magasztosságnak leheletét, mely emberi büszkeségünk szülőanyja. De amint a ködök szétszakadnak, ott állunk kifosztva, tehetetlenül, ostoba gyámoltalanságban. Megrebbenő, ijedős szemeinknek látni kell a valót, a könyörtelen, irgalmatlan, eszmények nélküli, hideg, kijózanító valót. Én már ott tartok, ahol nincs semmi, csak kopár szürkeség. Özvegy Hétgátyné ajkáról csak nem szakadt le a mosoly. Nézte gyöngéd, meleg tekintettel a szép fiatal asszony lehajtott fejét, szomorú száját. És keze, mint finom, bársonyos, fehér lepke, alig észrevehető érintéssel szállt amannak ujjaira. — Az urad . . . úgy-e, azzal van baj, Márta ? Az asszony felrezzent. Tekintete ijedt villanással futott át a feléje hajló arcon. -— Nem mondtam . . . semmit se mondtam ... De remegve vibrált a hangja. Azután kicsit nevetett, röviden és élesen. — Edes Etelka néni, te olyan értelmét keresed szavaimnak, ami igazán nincs. Csacsi vagyok, ennyi az egész. Néha világfájdalmak gyötörnek és olyan bánatok, melyekről számot se tudnék adni. Isten tudja miképp I keletkeznek. Egyszer csak kihajtanak az j ember lelkében. — de gyökerük az nincs. El is pusztulnak maguktól, de nem anélkül, hogy fel ne tolakodjanak az ajtón. Ami pedig a feltevésedett illeti, Oszkár ma is az, aki mindig volt . . . Hirtelen elhallgatott és mint a tettenért döbbent meg. Hétgátyné szelíden végigsimította az arcát, közben ellentétes érzéseket takaró hangon hagyta rá: — Az ... ma is az . .. Azután hallgattak ; hosszan sokáig.