Pápa és Vidéke, 6. évfolyam 1-52. sz. (1911)

1911-05-07 / 19. szám

1911 április 5. PÁPA ÉS VIDÉKE. 9. — Képviselőválasztások név­jegyzéke. Pápa r. t. város központi választmánya az 1912. évre országos képviselőválasztásra jogosított választók névjegyzékét, valamint az előző évi névjegyzékből kihagyottak névsorát a városi irattár helyiségében folyó évi május hó 5-től 25-ig közszemlére ki­teszi azon figyelmeztetéssel, hogy azt az érdekeltek naponként a hivatalos órák alatt megtekinthetik és lemásol­hatják. Akinek a névjegyzék ellen bármi kifogása lenne, ebbeli felszólalását folyó évi május hó 5-től 15-ig írásba fog­lalva a város polgármesterénél, mint a központi választmány, elnökénél bead­hatja, viszont azok, akik ezen felszóla­lásokra észrevételt tenni kívánnak, azt ugyancsak írásban szintén a polgármes­ternél folyó évi május hó 16-tól 26-ig adhatják be. A központi választmány ezen határozatait, melyekben pontosan a választási törvény intézkedéséhez ragaszkodott, oly megjegyzéssel hozza a választó közönség tudomására, hogy a kiszabott határidő után beadott felszólalások és észrevételek figyelembe nem vétetnek. Az 1912. évre felvettek 1243 választót. A szaporulat tehát 3. Tej-razzia. A mult hét keddjén rendőrségünk alapos vizsgálat alá vette a tej elárusítókat. Többnél nagyon gyanúsnak ta­lálták a tejet, felküldötték tehát a készletet a budapesti vegyvizsgáló intézetbe. Állítólag olyanra is akadtak, akinél a legjobb aka­rat mellett sem tudtak tejet felfedezni. Várjuk a vegyelemzés eredményét. — Nem készült még- el az iparos­tanonciskola. Az iparos tanonciskolának a szerződés értelmében, már április 1-ére el kellett volna készülnie, de még mindig folynak a munkálatok. A város emiatt kény­telen továbbra is az iparos-tanonciskolát a bérelt helyiségben hagyni, természetesen április 1-étől az építő terhére. — Iparosig-azolványt nyertek: ifj. Kőszeghy Sándor a hentes és mészáros ipar és Kövi István a liszt és gabonanemüekkel való kereskedés önálló üzéséhez. »Első Bakonyvidéki Kötő-és Sző vőgyár Részvénytársaság« cég alatt gyárat alapítanak Veszprémben 100.000 korona alaptőkével 50 évi időtartamra 2000 drb. egyenként 50 K névértékű, névre szóló részvénnyel. Az aláírási zárhatáridő 1911. junius 16. — Udvari élet Sárvárott. Lajos bajor herceg csütörtökön érkezett meg Sárvárra. Felesége és öt leánya már néhány nappal előbb megérkeztek. Tiszteletükre május 1-én májusfát állítottak a hercegi kastély udvarán, aminek a hercegkisasszonyok nagyon meg­örültek. — Nagy esőzés. Csütörtökön délután valóságos felhőszakadás zúdult a nyakunkba. Az égből hulló áldás úgy megdagasztotta a Tapolca vizét, hogy helyenként kicsapott medréből. Viz alá került a Liget jó része. Legérdekesebb volt a Bakonyér. Ez a gyak­ran láthatatlan erecske valóságos nagyzási hóbortba esett s oly bősz erővel hömpöly­gött, sőt zuhogott piszkos, sötétszinű vizével az Esterházy-uti hid alatt, hogy aki nem .smeri, meg is ijedhetett tőle. A veszprémi rendőrkapitányi ál­lásra, melyről Komjáthy László polgármester az ellene beadott fellebbezés visszavonása következtében lemondott, az alispán kiírta a pályázatot. A kérvényeket teljesen felsze­relve május 27-ig az alispánhoz kell benyúj­tani, de a főispánnak címezve. — Magyar tudós halála idegenben. A magyar orientálista történetirodalomnak nagy halottja van. Dr. Karácson Imre volt peéri esperes május 2-án vérmérgezés követ­keztében hirtelen elhunyt Konstatinápolyban. 1902-ben hosszabb tanulmányutat tett Kele­ten s megtalálta az Aja-Sophia mecsetben azokat a Mátyás király-korabeli karos gyer­tyatartókat, amelyeket Szulejmán szultán a mohácsi ütközet után elvitt Buda várából. Mint a XVI—XVII. századbeli magyar-Török viszonyok ismerőjét, a kormány és az Aka­démia 1907-ben együttesen kiküldötték Konstantinápolvba, hogy az ottomán császári levéltárban a magyar vonatkozású iratokat tanulmányozza. Kiváló eredményeket ért el, de a hirtelen, or-ozva lecsapó halál sok fontos adattól fosztotta meg a magyar tudományos­ságot. A megboldogult széleskörű irodalmi tevékenységet fejtett ki. Veszprém megye egyik legderekabb fiát vesztette el benne. Tornán született 1863. február 19-én. Közép­iskolai tanulmányait részben Veszprémben végezte. Ke vés tőkével nagy keresetet érhet el, ha kötőgépet vesz Hanauer Zoltán vaskereskedésé­ben Pápán. — Áthelyezés. Kristóffy Kálmán volt pápai járási számvevő helyét a m. kir. pénz­ügyminiszter Szánthó Gyula m. kir. pénzügyi számtiszttel töltette be. Nevezett számgyakor­nok volt Pápán, így tehát mint ismerősünk jön vissza. — Az urak irása. Egyik környékbeli község tárgyalta a mult évi biró-számadásokat. Egyhangúlag sokallották, hogy a jegyző úr 20 korona ára téntát és 60 korona ára iró­papirt használ el egy évben. Persze, sokféle megjegyzéssel tették meg kifogásaikat, hi­szen minden jelenlevő azon mesterkedett, mit lehetne lehúzni a tömérdek kiadásból. Altalános volt a már-már végetérő vita vé­gén az a vélemény, hogy máshol szerezzék be az Írószereket, ne a Kis Tivadartól, ke­vesebb tintát fogyasszon a jegyző úr a jö­vőben és olcsóbb papirost használjon. Mire az egyik pógártárs türelmét vesztve meg­szólalt: »De emberek, vegyünk mi csak to­vábbatra is jó papirost, mert így sem tudjuk elolvasni az urak irását, hátha még a rossz papiros elkuszálja a betűket.« E hathatós érvelés alapján megmaradtak a régi állapot mellett. Az a jellemző a dologban, hogy az tényleg meg is történt. — Talált cipő. Pénteken délután a hetivásár elmultával Kulcsár Pál el. iskoiás tanuló Vs pár új cipőt talált, Jogos tulajdonosa a rendőrségen átveheti. — Megölte a marólúg-. Krefcsek Ádámné, 61 éves özvegyasszony, mint mult számunk­ban jeleztük, marólúgot ivott, amelynek kö­vetkeztében csütörtökön meghalt. Népgyűlés Dákán. Mohácsy Lajos 1 marcalgergelyi ev. lelkész ma d. u. 4 órakor népgyűlést tart Dákán a kisgazdák helyze­téről és az országos gazdapárt programmjáról. Bicskázó fiakkeros kocsisok. Sándor Gyula és Szabó István fiakkeros kocsisok régi haragosok voltak, de mint kollegák mégis ki akarták egyenlíteni a közöttük levő áldatlan állapotot. Békepohárra betértek Bauer Henrik vendéglőjébe csütörtökön éjjel, ! ahol annyira összebékültek, hogy a nagy öröm nem fért meg a kis korcsma szük 1 falai között. Kivonultak az utcára, ahol Sán­dor Gyula vérrel kívánta megpecsételni a kibékülés nagy napját és alaposan feibeszur­kálta kollegáját Szabó Istvánt és ha a tanuk, a rendőrök ideje korán meg nem érkeznek a vérszerződés kötéséhez, bizony komolyabb baj is eshetett volna, így azonban csak 8 napon belüli gyógyulást állapított meg az orvos. Mikor a cigány hajt. Kanalas Sándor teknővájó cigány pénteken alaposan felöntött, lovát pedig oly sebesen hajtotta, mintha csendőrök elől akart volna menekülni. A vad rohanásban eltiporta a kis Adler Ferit. Márkus Lajos rendőrnek sikerült elfog­nia a morét, akit a járásbíróság bizonyára kioktat majd a lóhajtás mesterségére is. — Kegyelem Baracskainak. Baracs­kai Imre nemesvámosi rablógyilkos ügye, -­kit a veszprémi esküdtszék a mult évi no­vemberi tárgyaláson kötéláltali halálra itélt, — most dült el véglegesen. A kir. kúria az esküdtszék halálos Ítélete ellen bejelentett semmiségi panaszokat elutasította, azonban a legnagyobb földi biró, — a király — megkegyelmezett Baracskainak. A kir. tör­vényszék büntető tanácsa m. hó 15-én d. e. hirdette ki az ítéletet, mely szerint Baracskai halálos ítélete életfogytiglani fegyházra vál­toztatott át. Baracskait az ítélet megváltoz­tatása nagyon megrendítette s a kihirdetéskor elájult. Az ügyészség átszállíttatja valamelyik fegyházba, ahol megkezdi büntetését. — Sztrájk mint elbocsátási ok. A Kúria kimondta, hogy az a munkás, ki a munka helyétől 24 óránál tovább elmarad, minden felmondás nélkül elbocsátható. Nem változtat a munkaadó ezen jogán az sem, ha a munkás sztrájk miatt nem jelenik meg a munhahelyén. A munkásnak a sztrájkra való hivatkozása csak az esetben volna el­fogadható, ha a munkában sztrájkoló mun­kástársai erőszakkal, vagy fenyegetésekkel megakadályozták volna. — Római temető Sopronban. A sop­roni postapalota ásatási munkálatainál a mu­zeum szakértői egy római temető maradvá­nyaira bukkantak, ahol ujabban több érdekes tárgyat találtak, nevezetesen egy kőből fara­gott, igen csinos kivitelű hamuvedret, egy agyagedényt, szép üvegpalackot, értékes agyagtálcát, két lapos bronzgombot, több üveggyöngyöt; a napokban egy szárkofágra bukkantak, amelynek azonban a teteje hi­ányzik. Az eddig talált tárgyakat a muzeum épületébe helyezték el. * Köhögés, rekedtség, hurut ellen legjobb a NÉMETH-féle BORNIL-cukorka. i doboz ára 40 fill. Kapható Németh Dezső gyógyszertárában Pápán.

Next

/
Thumbnails
Contents