Pápa és Vidéke, 6. évfolyam 1-52. sz. (1911)

1911-04-30 / 18. szám

6. PÁPA ÉS VIDÉKE. 1911 április 23. A képviselőtestület dr. Kende Ádám javas­latát tette magáévá. A közgyűlés Varga Rezső, dr. Kende Ádám és dr. Körös Endre pártoló felszóla­lása után határozatilag kimondotta, hogy a villamos-telep jövedelmének a terhére 13.692 kor. 19 fillér költséggel a telep irodai épü­letét emeletre véteti oly kikötéssel, hogy a villamostelep felügyelője köteles lesz ott lakni és a befektetett összeg kamatait a városnak lakbér cimén megfizetni. Tudomásul vette a közgyűlés a korcsmák, sörházak és pálinkamérések és azok záróráiról alkotott szabályrendeletnek belügyminiszteri módosí­tását, amelynek egyik igen fontos része az, amely kihágásnak minősíti, ha a vendéglősök iß éven aluli gyermekeknek fogyasztásra bárminemű szeszes itali adnak el. Elhatározta a képviselőtestület az Esterházy-ut egy részé­nek kaviccsal való feltöltését, úgyszintén vasrácskerítéssel való ellátását a vasúti vám terhére. A kérdéses kerítés körülbelül 19.000 koronájába kerül a városnak. Végül meg­alakították a gyermek-védelmi bizottságot felerészben férfi és felerészben nő tagokból. Több tárgy nem lévén, a gyűlés végetért. Lóverseny. Csekély érdeklődés mellett folyt le f. hó 25-én a lóverseny, amelyet a huszárezred nagy gyakorlóterén tartottak meg. Hisszük azonban, hogyha ez alkalommal is ünnepen tartották volna meg a versenyt, bizonyára nagyobb érdeklődés nyilvánult volna meg iránta. Kilenc futam volt. I. Az Urlovasok Szövetkezetének dija. Sikverseny. Handicap. 1000 korona a győz­tesnek, 200 korona a másodiknak, 100 ko­rona a harmadiknak.' Táv. kb. 1400 m. Issekutz Gy. íhdnagy Vladimir-ja első (Lo­vagolta: Follis), Páfrány második (Lov. Sibrik), Martell harmadik (Lov. Hariss). II. Az Urlovasok Szövetkezetének dija. Gátverseny. 1100 korona a győztesnek, 200 korona a másodiknak, 100 korona a harma­diknak. Táv. kb. 2800 m. Gr. Merveldt M. őrnagy Immergrün-je első (Lov. Follis), Br. Neimans R. Ruszt-ja második (Lov. a tulaj­donos.) Donceur harmadik (Lov. Harison) Molnan L. íhdnagy lovát, Alkonyt Sibrik fhdnagy lovagolta és könnyen elsőnek jött volna be, ha a ló ki nem tör. III. A m. kir. pápai 7-ik honvédhuszár­ezred tisztikarának akadályversenye. Tisz­teletdíj a három első lovasnak. Táv. kb. 4000 m. Nényei L. száz. Berci-je első, Késmárky B. fhnagy Ádám-ja második (Lov. Sibrik), Remete A. fhdnagy Dinnye nevű lova har­madik. IV. Pápai nagy akadályverseny. A földművelésügyi miniszter dija. 1500 korona a győztesnek, 300 korona a másodiknak, j 200 korona a harmadiknak. Táv. kb. 4000 m. Issekutz Gy. fhdnagy Raseur-ja első (Lov. Follis), Fuss második (Lov Harison), Landeskind harmadik (Lov. br. Neimans). V. Sikverseny. A földművelésügyi mi­niszter dija. 1000 korona a győztesnek, 200 korona a másodiknak, 100 korona a harma­diknak. Táv. kb. 2400 m. Gr. Merveldt M. őrn. Sylva-ja első (Lov. Follis), Dash máso­dik (Lov. Krauzé), P. S. harmadik (Lov. br. Neimans, a tulajdonos). VI. Félvér akadályverseny. 600 korona a győztesnek, 100 korona a másodiknak, 50 korona a harmadiknak. Táv. kb. 3600 m. TookosGy. íhdnagy Ottó-ja első (Lov. Fcllis), Eros második (Lov. Mező), Krizsán harmadik (Lov. Sibrik). A helybeli huszárezred altisztjeinek és közhuszárjainak szintén volt külön-külön vadászversenyük, úgyszintén a gazdáknak is. Szinház. A színházi hét a jutalomjátékok jegyé­ben folyt le. Majd minden napra akadt egy-egy jutalomjátékos. Teltházat azonban egyik sem tudott összehozni, még az annyira kedvelt Báthori sem. Pedig Báthori elegáns o játéka, könyekig kacagtató alakítása Pollacsek borkereskedő szerepében igazán csak a leg­nagyobb dicséretet és elismerést érdemli. Lonyay Piroska az »Elvált asszony« c. ope­rettet választotta jutalomjátékául. Maga a darab frivol, nem csodáljuk tehát, ha Lónyay művészetének tisztelői szintén nem töltötték meg a színházat, ámbár elég szép számmal voltak. Mindenkor elismertük Lónyay Piroska művészi tehetségét, méltattuk kellemes hang­ját, élénk, temperamentumos játékát, amelyet túlságba sohasem vitt, mert nem is volt rá szüksége, hogy minél »magasabb« rugódo­zással váltsa ki a közönség tapsait. Tud ő anélkül is hatni. Bátran elmondhatjuk, hogy Lónyay Piroska a legjobb vidéki erők egyike. Szerepeit lelkiismeretes pontossággal tudja minden egyes alkalommal. ízlésesen szokott öltözködni, ép azért csodáljuk tőle, hogy a »Babuska« c. operettében nadrág­szoknyában állított be a színpadra. ízléste­lenség volt, ráadásul rosszul is állt neki. Részben ez okozta, hogy a nevezett operette előadáson nem nyerte meg a közönség tet­szését, habár igyekezett azt játékával kiér­demelni. Egyedül a közönség szerete­tének és nagyrabecsülésének köszönheti, hogy ki nem fütyülték a nadrágszoknyájával együtt. Déry Béla a »Nick Carter« c. szín­műben lépett fel jutalomjátéka alkalmával. Déryt mindenki úgy ismeri, mint társulatunk egyik legképzettebb tagját. Bármily szerepbe állítsák is bele, rosszul egyiket sem játsza. Ugy ismerjük őt, mint lelkiismeretes, ambi­ciózus szinészt, aki szereti pályáját, lelkesedik érte és egyedül neki él. Drámai és társalgó szerepeiben felejthetetlen a pápai közönség előtt. Nagyon is megérdemelte azt a meleg, szívből jövő ovációt, melyben a közönség részesítette. Kitűnően átgondolt játékával a valóságos életet viszi a színpadra, belelehelve művészetének legjavát. Szives kötelességet teljesítünk, amikor a közönség nevében hálás köszönetet mondunk a nyújtott élvezetért. A héten új operettében is volt részünk. Szombaton és vasárnap este a Stein és Willnertől összetákolt »Babuska« c. operettet adták Gábor Áron fordításában. Ilyen sem­mitmondó, üres, tartalom nélküli darabot nem egyhamar hoznak ismét a színpadra, Zenéje, melyet Fali Leó komponált, méltó a többi szerzők munkájához. Hanem az már aztán igaz, hogy a morál sem szenvedett mostanában olyan arcul csapást, mint ebben a selejtes darabban. Talán a franciák léha j ízlésének megfelelne, de nálunk utálattal for- j dul el minden józan egyén az olyan darab­tól, amelyben az anya és leánya együtt lépve színpadra, együttesen dőzsölnek kéjenc urak társaságában és ugyancsak együttesen árulják szerelmüket. A szerző igyekezett egy kissé simítani a darabon, amennyiben a végén mindkettőjük férjhez megy az imá­dott férfihoz, ami azonban ilyen előzmények után csak nevetséges, de semmiesetre sem valószínű és magán a lényegen, az erkölcs­telenségen nem változtat. Elvárjuk Szalkay igazgatótól, hogy ezt a botrányos darabot leveszi a műsorról és a lombtárba dobja. Ezt megköveteli a közönség józan izlése is. Egyébként a szereplők — a nadrágszoknyás Lónyay Piroskával az élükön — hiába igye­keztek a darabot egy kicsit is vonzóvá tenni. Vasárnap délután a szezon legszebb darabja a »Cigányszerelem« került ismét szinre telt ház előtt. Hétfőn Báthori jutalomjátékául Herceg Ferenc »A három testőr« c. bohózata került szinre, amelyben Sándor Julia, Boriss Bianka, Báthori és Déry csillogtatták tehetségüket. Kedden, amint azt fenntebb jeleztük, Lónyay Piroska jutalomjátéka volt, amelyen ugyancsak kijutott a tapsból mind Lónyay­nak, mind a többi szereplőnek, Vértes és Nyikos kivételével, akik elég rosszul játszot­tak. Gondosabb betanulást kérünk és akkor az inas is előbb bejön az elnöki kabáttal. Szerdán d. u. Shakespeare 5 felvoná­sos tragédiája, »Julius Cézár« került szinre, este pedig Déry Béla jutalomjátékául a »Nick Carter« c. 4 felvonásos szinmű, meglehetős nagyszámú közönség jelenlétében. Déry Béla (Nick Carter) tudásának legjavával remekelt. Kitűnő volt Vértes, Nyikos és Sándor Julia. Csütörtökön Ivánfi Jenő jutalomjátékául Buchbinder 4 felvonásos énekes bohózata, »A postásfiu és huga« került szinre. Ritka élvezetes estély volt. Ivánfi könyekig kacag­tató humorral játszotta meg Felhő Muki szerepét. Kitűnő partnernek bizonyult Boriss Bianka (Klára). Az összjáték szépségéhez nagyban hozzájárultak Báthori, Déry, Vértes, Miklóssy Margit és Radnai János. Igen rossz volt Fábián Linka Álmai Milka szerepében. Pénteken Kovács Hanna jutalomjátékául a »Ripp Van Winkle« c. 3 felvonásos regé­nyes operettet adták elég nagy számú közön­ség előtt. Kovács Hanna igen szépen játszott, felülmulta önmagát, s ezzel bebizonyította, hogy ha akar, tud is játszani. Csak azt az örökös szemforgatást hagyná el. Gyönyörű játékot produkált Erckövi a meglehetős nehéz címszerepben, úgyszintén Lónyay Piroska. Nem kevésbé osztoztak az est fényes sike­rében Báthori, Kovács Lajos, Ivánfi és Vértes. Igen kedves volt a kis Fábián Bözsike (Adrién). = Városi közgyűlés. Városunk kép­viselőtestülete május 10-én és 11-én közgyű­lést tart a városháza nagytermében. = Városi főorvosválasztás. A nyug­díjazás miatt megüresedett főorvosi állást a május hő 11-én megtartandó képviselőtestü­leti közgyűlés fogja betölteni.

Next

/
Thumbnails
Contents