Pápa és Vidéke, 6. évfolyam 1-52. sz. (1911)

1911-04-02 / 14. szám

VI. évfolyam. Pápa, 1911. február 26. 14. szám. PÁPA ÉS VIDÉKE Szépirodalmi; közgazdasági és társadalmi hetilap. A pápai Katholikus Kör és a pápa-csóthi esperes-kerület tanítói körének hivatalos lapja. Előfizetési ár: Egész évre 10, fél évre 5, negyed évre 2.50 K. Egyes szám ára 24 fillér. A lap megjelenik minden vasárnap Kiadótulajdonos: A Pápai Katholikus Kör. Felelős szerkesztő: Zsilavy Sándor. Szerkesztőség : Deák Ferenc-u. 1. házszám. A kiadóhivatal vezetője: Stile Gábor, Viasz-utca 15-ik házszám, ahova az előfizetési- és hirdetési-dijak küldendők. Előfizetéseket és hirdetéseket felvesz Hajnóczky Árpád és Wajdits Károly könyvkereskedése, valamint Stern Ernő könyvnyomdája. A Krisztus-ellenes világ harcmodora. Az isteni Mester igen sok alkalommal beszélt a világról, s mindig úgy szólt róla, mint az Isten ellenségéró'l. Ez a világ nem az ég, de nem is a föld. Ezt a világot emberek alkotják, kik szembehelyezkednek az isteni Mester tanításával. ,,Aki nincs velem, ellenem van", mondja O. Ennek a Krisztusellenes világnak, mint egy nagy, hatalmas hadseregnek jelszava is van: ,,Nem engedjük, hogy ez (t. i. Krisztus) uralkodjék rajtunk". Ennek a világnak egykor a farizeusok voltak vezérei, most is azoknak vér és jellembeli utódjai a vezérek. Van fegyverük is, nem .kard, sem ágyú, sem bomba, mert ezekkel csak testet lehet ölni, ők lelkeket akarnak, azért a legborzasztóbb fegyvert használják: a hazugságot. Voltáire elvét követik: „Hazudjatok, csak bátran hazudjatok, mindig ragad valami a hazugságból". Joab három dárdát ütött Absolon szívébe. A Krisztus-ellenes világ is a hazugság hármas fegyverével akarja az egyházat megdönteni. Elsősorban az egyház szolgáit, a papokat teszik gyűlöletesekké a nemzetek előtt e világnak vakbuzgó legényei. Nem mondom, hogy minden pap kifogástalan, hisz ők is szabadakarattal o biró emberek s így vétkezésnek vannak alávetve, s a szent olaj, mellyel felszentelik őket, nem teszi őket sem biinnélküliekké. De ha történnek is papi ballépések, azok nagyon ritkák. Az ellenséges sajtó messzi országokból kénytelen ilyen eseteket előhurcolni s ezeket azután heteken, sőt hónapokon át tárgyalja, sok esetet pedig teljesen maga kohol. Egy legutóbbi franciaországi hivatalos kimutatás szerint is az országnak legerkölcsösebb testülete a papság. Ha a Krisztus-ellenes világ nem talál elegendő anyagot a papság gyalázására, kikezdi azokat a férfiakat, kik bátrak mindenkor és mindenhol hitüket megvallani. Az erős lelküeket megingatni nem lehet. De sokat, nagyon sokat tudnak terrorizálni, elijeszteni egy néhány szóval. Ráfogják, hogy klerikálisok, ultraviontánok. Ezen szavak eredeti, igazi értelmét kiforgatják s valami alávaló, hitvány, lealázó értelmet tulajdonítanak neki. Ha valakinek nem merik mondani: ,,én téged, hitedet, vallásodat gyűlölöm, megvetem", akkor egyszerűen ráfogják, hogy klerikális. Es sokan, hogy ettől a titulustól megszabaduljanak, vallásosságukat beszorítják házuknak szük keretei közé. A modern világ ügyessége bámulatos. Tudja azt, hogy a közvéleménnyé lett szóbálványok előtt a legtöbb ember meghajol, s tudja azt is, hogy az emberek restek a gondolkodásra, s mihelyt a hazugságok ismétlése által teremtett közvéleménnyel állanak szemben, szépen meghódolnak. Ez a Krisztus-tagadó világ másodsorban úgy akar az egyháznak ártani, hogy annak minden tanitását, intézményét eiferditi, s hazugsággal, rágalmakkal célját, történetét elmásítja. Pedig az egyház Krisztus jegyese, az igazi isteni hit őre, a szentségek s így az isteni kegyelem kiosztója. Népeket nevelt, tett naggyá. Népek tekintenek reá, s az egész világ bámulva néz reá most is. S ezt az egyházat bántják, rágalmazzák, verdesik. Megteszik a világ átkának, szégyenének, a sötétség, butaság terjesztőjének, a tudomány, előrehaladás kerékkötőjének, az emberiség baja okozójának s midőn már egészen pőrére vetkőztették s reáaggatták a hazugság biborpalastját, akkor azt kérdezik: „Emberek! lehet-e ily csúf szörnyért lelkesedni ? lehet-e szeretni a romlott kath. TÁRCA. fíyilnak az ibolyák . . . Nyílnak az ibolyák Most is úgy, mint régen. .. Ugyanaz a tüzes nap süt Mint egykor az égen. De meleg fény s illat Hiába hat úgy rám, — Varázsa nem törhet által A lelkem borúján. Úgy érzem: köröttem A fény is csak árnyék, — Mintha nem is életzajban, De sírkertben járnék. Mintha nem ismernék E fényben magamra, Mintha sértne az új tavasz S gúnyolna kacagva: »Mit bolyongsz itt dőre Vén legény tűnődve ?. . . Miért égtél, — a szent eszmény Letűnt mindörökre! Más lett ez a világ Más lett az érzés is, — Porba omlott álmaiddal Mit akarsz itt mégis ?! Illat s verőfényben Az ifjúság jár-kél . . . Nem illik, már ide lelked, Mivé, mivé lettél?! . . .« Nyilnak az ibolyák, Süt a nap az égen . . , De szivem már nem a régi S egyszerre csak forró köny fut Arcomon le, érzem. Szelényi József. A szultán eskübe. Irta: Béri Zsigmond. Az öreg Ali pasa kényelmesen végig feküdt a pamlagon s összefonta kezét a mellén. Majd gondolt egyet, fölemelte két lábát a levegőbe, s úgy rúgta oldalba a mellette levő kis asztalt, hogy a boldogtalan faalkotmány kinos recsegéssel rogyott össze, a rajta pompázó kávés findsa kobakjáró meg olyan tisztességtudóan röpült le a süveg hogy a legflaszterkoptatóbb pápai ficsúrnak is becsületére vált volna. Az öreg várt egy darabig, végre mikor látta, hogy az asztal se akar feltápászkodni, meg a süveg se akar visszacsücsülni a findsa kobakjára, jogos méltatlankodással bömbölt Ibrahim után. Nemsokára szétnyilt a drága sztambuli függöny s egy 10—12 éves csinos fiúcska lépett a szobába. Illedelmesen meghajtotta magát, fogta a kávés findsát, fejébe nyomta a süveget, félretette az asztalkával együtt, aztán előhozta a pipatoriumból a pasa kedves csibukját, megtöltötte pompás, illatos dohánynyal s átnyújtotta az öregnek. Ali élesen, metszőn tekintett a fiu szemébe, ki merészen viszonozta tekintetét. »Mit bámulsz rám olyan szemtelenül? Mi?« Ibrahim dacosan tekintett a pasára, ki ezalatt óriási fellegeket fújt a levegőbe.