Pápa és Vidéke, 5. évfolyam 1-52. sz. (1910)

1910-03-06 / 10. szám

PÁPA ÉS VIDÉKE. 1910. március 6. a keresztényeket. Ez szült hősöket, egészséges lelkeket, tiszta eszményeket. Ez adott akaratot, célt, erőt, életünknek irányt, tartalmat, boldogságot. Hősök, vértanuk támadtak. A tizenhárom éves Ágnes tiszta szeméből a vérpadon ez a meggyőződés sugárzik ki: »Hiszek Benne! Nélküle boldog nem tudok lenni. Csak kínozzatok ! Annál előbb az Övé leszek s nem is szakadok el tőle sohaH Boldog családapák, kiket otthon ölelő karok, édes, szerető hitves és angyalarca gyermekek várnak; gyenge szüzek, akik előbb a legcsekélyebb zajra is megriadtak; Galambősz aggastyánok, akikben már csak pislog az élet; pirosarcú, tisztalelkű ifjak, akik előtt még nyitva állott az egész világ: acélos erővel, diadalmas büszkeséggel ontják Érette vérüket! íme, így felelt a kereszténység az első századokban erre a kérdésre: Kivagy Te«? Arius már csak teremtményt lát Benne. Elkeseredett küzdelmek folytak. A harcok tüzében még ragyogóbb lett Krisztus alakja. Ariusra, csak mint- rossz álomra gondol vissza a történelem. Az idő elsöpörte. Eltemettük, — elfeledtük. Az újkor szomorú dicsősége, hogy megrendítette a Benne való hitet. Egyesek mythosi alaknak tartották, aki sohasem élt Mások (Renan és Strausz) elismerik, hogy történeti személy, aki nem másokat csalt meg, hanem önmagát, mikor azt hirdette, hogy ő Isten! Nem, nem volt Isten; ember volt csupán, mély vallásosságéi ember, lángész, a legnagyobb, minőt vallásos szempontból csak megismerhetünk és gondolhatunk . Ez a kérdés megérdemli a legkomolyabb -elmélyedést. Ha öntudatosan akarunk hinni, tisztán kell látnunk. Ésszerűnek kell lennie a hitnek. Eszes voltom megköveteli, hogy emberi méltóságom érvényesüljön, mikor térdet hajtok. - Tehát ki О ? Isten-e ? A bizonyításbői mindent kirekesztünk, ami kinyilatkoztatott dolog. Csak azt nézzük, hogyan áll Krisztus történelmi alapon az emberi ész előtt. Az az első kérdés, kinek tartja О magát? Mert ez a vallomás már magában véve is hatalmas argumentum. Hiszen azt még a hitetlenek is elismerik, hogy О a világtörténelem legnagyobb alakja. Jelentéktelen helyen, eldugott országban, szegény családból származik; élete tele van nélkülözéssel cs szenvedéssel. Bitón végzi be pályáját. S kétezer év múlva is — szeretjük ! Istennek, Isten fiának mondja magát. Én és az Atya egy vagyunk"-. Azt hirdeti, hogy Ő az Atyától született, az Atya küldte. Isteni mindenhatóságot, mindentudóságot, bölcsességet, imádást követel a maga számára. Azt mondják erre: Isten fia volt? Hát persze, hogy az volt. De csak úgy, ahogy minden ember Isten fia a kegyelem rendjében. Váljon így értette-e Ő is? Nem! Alikor a nagy-tanács előtt állott s élete forgott szóban, a főpap ezen kérdésére: Kényszerítlek téged az élő Istenre, mondd meg, te vagy-e Krisztus, az áldott Istennek Fia ?, esküvel erősíti: hu vagyok«. S hogy a zsidók sem úgy fogták fel a dolgot, ahogy az előbbi magyarázat igyekszik feltüntetni, annak az a leírhatatlan lárma és a dühös kifakadások egész özöne a legbeszédesebb tanúsága, mely ezt a vallomást követte: »Káromkodik. Méltó a halálra«. Halálra itélik. Meghal, de vissza nem von semmit. Aki Istennek mondja magát, noha nem az, az vagy bolond, vagy gazember. Eszelős volt Krisztus ? Hiszen eszének páratlan nagyságát megcsodálja a hitetlenség is ! Bámulatos igazságokat hirdetett. Olyan vallási rendszert alkotott, hogy hozzá foghatót az összes tudósok együttvéve sem tudtak kigondolni. Honnét szerezte hát tudományát? Ki volt a mestere? Romlott jellemű volt? Gazember? Hiszen Krisztus maga a szentség. Lelke a legbensőbb egyesülésben él az Atyával. Eleme az imádság. Szórakozása az emberi lélek nemesítése, mindennapi foglalkozása az Atya dicsőítése. Könyörületes, szelid, jóságos, irgalmas; szívében páratlan szeretet él; nem utasít el senkit; mindenkin segít. Vannak az egyháznak nagy szentjei. De mindegyik korának gyermeke. Lelkükben csak" egy-két erény emelkedik sugárzó tökéletességre. Jézus zsidó volt, de fenségesen megnyilvánuló hazaszeretetét leszámítva, minden időnek és mindén kornak legnagyobb alakja. Mindenki a magáénak tudja Őt. Minden erény a legtökéletesebb alakban domborodik ki lelkéből. Ha tehát Ö mondja magáról, hogy Isten, ezzel az argumentummal a legkomolyabban kell számolnunk! jézus Krisztusra mindent el lehet mondani, csak art nem, hogy eszelős volt, vagy romlott jellemű. Azt mondotta: 1 la én felmagasztaltatom, mindeneket magamhoz vonzók«. Igaza volt. Ma is szeretjük Ót, ma is vágyódunk utána! A becsületes lelkek ma is azt mondják: »Vesszen minden, de Tőle cl nem pártolok«! A nagy Napoleon így nyilatkozott róla bús elhagyatottságában, Szent Ilona-szigetén : »Én ismerem az embereket. Jézus Krisztus nem volt ember«. Saját vallomásán kivül csodái is kétségtelenül bizonyítják istenségét. A csoda manapság rossz ajánló levél. »Valami idegen, érthetetlen dolog. Valamikor hittek benne. Ma komoly ember nem beszél róla. Mert — lehetetlen« ! Mi a csoda ? Oly látható jelenség, mely a természet erőivel nem történhetik meg; nyomán egész nemzetek tűntek el, vagy merültek fel a történelem tengerén: visszatükröződései, megrögzített emlékei ezek a költemények, eposzok. Honalapítás, vagy a honnak elvesztése rendszerint a. tárgyuk. A velők kapcsolatos hőstetteknek, csatározásoknak, egyes párviadaloknak, kalandoknak megéneklései. Kezdetben mint vándorkövek, egyenkint szálltak e hősidalok szájról-szájra, nemzedékről-nemzedékre, míg végre századok múlva akadt valaki művésziélek, aki összegyűjtötte, egy-egy kiváló alak köré csoportosította, rendezte, szóval összeszerkesztette a laza, szerte élő énekeket, mondákat. Igy keletkezett a Kudrun-ének is ama harcok emlékét őrző hősi dalokból, amelyek az északi tenger partján lakó germán népek és a IX. században kalózkodó normannok között zajlottak le. Senki abban meg ne ütközzék, hogy három nemzedéknek: az öregszülők, a szülők s az unokák története alkotja e hősi ének részeit. Hisz nem egy nép fiai őrizték e harcok emlékét; nem egy időszak eseményei vésték rá bélyegüket; nem egy nemzedék regősei próbálták rajtuk művészetüket. A 9. századtól egész a 13-D vándoroltak, alakultak, bővültek az északi tenger mellékétől a Duna partmentéig. Csoda-e hogy meglátszik rajtok még a műköltészet hatása, a romantikus lánynézőbe járás tipikus kerete is ? Ahogy Hettel megkéri irlandi Hildát, nyilván erre utal. Nemkülönben a véget alkotó négyszeres esküvő. A költemény ismeretlen szerzője Kudrun királykisasszony sorsára helyezi a fősúlyt. Mint a Xibelungénekben, itt is egy nő áll az események középpontjában és mint amaz, ez is az állhatatos hűség dicsőítő éneke. Kudrun jellemének ez a hűség a fővonása; ez Herwigé, az ő vőlegényeé is. Szerelmük jutalma nem gyász és siralom, mint a Xibelungénekben, hanem zavartalan, engesztelő boldogság, melynek virága forgandó hangulatok, szenvedés, sokszor halálsejtelmek, veszedelmek, remények s búbánat levegőjében érte meg nyilását. Nincs annyi terem, hogy elmondjam e gyönyörű költemény tartalmát, meséjét. De ha volna, sem tenném. Kár is volna. Kár volna megfosztanom az olvasókat amaz élvezettől, melyet csak közvetlen olvasásából lehet és kell meríteni. Elsősorban kezeskedik róla a kiadó társulat, amely csak java munkák homlokára akasztja ki cégérét. S mi örömmel köszöntjük Kőrös kollégánkat, kinek lelkében ott van még a régi hűség, régi szerelem a germán hőskor alakjaihoz. Már mint egyetemi hallgató forgatta pennáját egyes töredékek s nagyobb egészek átültetésében és az akkor még kedvtelés, most már mint hivatásos foglalkozás lép elénk a Kudrun XXXII. kalandjának, énekének fordításában. Nem áll rendelkezésemre az ének eredetije, hogy összevethessem magyar másával. De amennyire vissza tudok reá emlékezni, csak elismeréssel szólhatok róla. Hangulatban, színben, folyamatosságban, nyelve tisztaságában és kifejező voltában, az események árnyéklatához simulásában alkalmazkodik az eredetihez, bizonyságot tevén a mi szép anyanyelvünk hajlékonyságáról és arról, mily odaadással, fáradtságot nem ismerő szeretettel és elmélyedéssel foglalkozott éveken át e költeménnyel. Ami apróbb fogyatkozás vetődik lel itt-ott a verselésben s egy-egy gondolat plasticitásában, a két annyira eltérő nyelv természetében s a két nemzet gondolkozásában keresendő az oka. Neki gyönyörűség volt a fordítás, nekünk gyönyörűség az olvasása! S ezt a gyönyörűséget szívből kívánjuk minél több olvasójának. Legyen minél nagyobb keletje könyvének. - jb